Jogtudományi Közlöny, 1882
1882-06-30 / 26. szám
212 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, 27. SZÁM. Az ügyvédi eljárás kellékei sorában felemlíti elsősorban a megbízó levelet, melynek hiányában az 1574: 34. tcz. 3. §-a értelmében a fél ügy vesztessé lesz és az ügyvéd nyelvváltsággal büntettetik, mint 1661-ben Eperjesen PINKÓCZY Ferencz kortárs uron megesett (cap. 10. quaest. 25. 1.). További kellék, hogy az ügyvéd a biró előtt az ügyre alkalmazandó törvényt, szokás- és észjogot fejtegesse (u. o. 2—4.) s a kellő bizonyítékokat produkálja. (5.) A 6—8. pontban jó tanácsok adatnak a fraus et dolus vagy kétes perben az elbizakodás elkerülésére s a buzgó eljárásra, ha az ügy végét nem is éri meg a képviselő. A megbízó levelet korábban hiteleles helyen vagy a kir. Curián állították ki, de a biróság előtt azon egy tárgyalási terminusra szóval is lehetett ügyvédet vallani (qu. 26.) A biró által elejtendő üres beszédet, melyet szép képletben ügyvédi ludgagyogásnak nevez, kommentár nélkül registrálja (cap. 4. qu. 29.) Megemlíti a juramentum calumniae történetét is (cap. 12. qu. 9). A Codex 1. 14. §. 1. lib. 3. uit. 1. értelmében az ügyvéd hajdan gyakorlatra bocsátáskor arra tett esküt, hogy igazságtalan ügyet nem vállal el s azt, ha fele hamis informáczióval mégis reávette, elhagyja. Az 1481. decz. 17. art. 4- §. a felek jóhiszemüségi esküjét hozta be; majd a fentemlitett törvény szerint minden esetben az ügyvédnek kellett azt következő alakban letenni: «Én N. ügyvéd esküszöm az élő Istenre és annak szent szülője Mária szűzre és minden szentre és Isten választottjaira, hogy én semmi ügyet, melynek igazságtalanságát tudom, rosszlelkűen el nem vállalok, sem e Magyar Ország joga ellen nem támogatok, sem ügyet alaptalan és zaklató kifogásokkal és huzavonával szándékosan és konokul el nem húzok, sem az ellenféllel szerződve felem kárára össze nem játszom. Isten engem ugy segéljen és minden szentek» (c. 12. qu. 9.). Ez esküt az ő korában ismét csak általánosságban a gyakorlatra lépéskor tették le. I. Lipót 1694. october 28-ki rescriptumában, melyet Jáklin Balázs nyitrai püspök mint magyar udvari kancellár kiadott, az ügyvédi esküt némileg átszövegezte. A kancellár vagy a biróság előtt kellett azt letenni, miről igazolvány adatott, melyet a bíróságok kívánatára az ügyvéd bármely tárgyaláson felmutatni tartozott. Ez oklevélül szolgáló eskü arra ment,hogy az ellenféllel össze nem játszik ; kérés, igéret, kedvezés, félelem gyűlölet, szeretet stb. félretételével, Isten igazsága, törvények és szokások szerint, illő munkabérért (erga salarium labori meo competens) felét igazságosan és hiven szolgálni és segíteni és törvényes, elégséges ok nélkül a felvállalt ügyben el nem hagyni és egyezkedésben nem gátolni fogja.» A ki ezt megszegi, mint ludas büntettetik. Ez esküt és sanctiót az 1723. 38. tcz. is még fentartá. (Szegedi: Tyrocin. ad II. 79. §. 24.) I. Lipót statutuma a fejedelem rendelkezését is behozta, a ki ügyvédnek meghagyhatja valamely ügy képviseletét; ez nemcsak szegényeknél, hanem akkor is szükséges volt, ha az egyik fél a valamely bíróságnál levő összes ügyvédet felvette, ugy hogy az ellenfélnek nem maradt képviselő, mi igazságtalan ügyeknél Szegedi szerint gyakran előfordult (u. o). E rendelet szerint a biró is hivatalból nemcsak büntető, hanem polgári ügyben is rendelhetett védőt, a szegényt pedig mindig ingyen kellett képviselni. III. Károly alatt a törvénykezés osztrák szellemben gyökeresen reformáltatott a végből, hogy az állami központi hatalom e téren is érvényesüljön. Az 1723-as birói szervezeti és perrendtartási törvények az ügyvédség szabályozására is kiterjedtek. Az 1723. évi 38 dik törvényczikk hat szakaszban állapítja meg «de advocatis» czím alatt az első magyar ügyvédi rendtartást. Ennek szellemét a következő intézkedések illustrálják: Nehogy minden per halommá nőjjön az ügyvédek zavart allegátáitól, az ügyvéd, ki még nincs felesketve, a perbeli képviselet előtt tegyen esküt, hogy oly allegálástól tartózkodni és csak a törvényre és ennek érveire fog szorítkozni. Ezen intés után három kifogás terjeszthető elő: egyéb alaptalan kifogást a bíró elmellőzni kénytelen. A per hányada vagy részben magához váltása iránt az ügyvéd felével nem egyezhet meg érvényesen. A biró ezentúl is megállapítja illetve mérsékeli a perben az ügyvéd bérét (salarium), tekintettel az ügyvéd tapasztaltságára, ügyességére, de főleg végzett munkájára. Az 1727-ki rescriptum a kir. Curiához behozza az ügyvédi vizsgát. Az 1729. 43. tcz. ismétli az üres kifogások elejtésének meghagyását (11. §.) és az allegáták (periratok) számát a processuális kifogásokra nézve a triplikára, érdemben a quadruplikára szorítja; e három illetve négy előterjesztésen tul nem enged meg további beadványt. E korba (1735.) esik SZEGEDI János nagy kommentárja a Hármaskönyvről A II. 79. czikkhez szóló részben tárgyalja az ügyvédséget, leirván a megbízás, eskü, visszavonás stb. tekintetében fent előadottakat. Az ügyvédi qualificátióban ekkor már a «kellő jogismeret» is szerepel, sőt megemlitetik a külömbség az ügyvéd és ügyész (procurator) között, kiknek elseje csak a jogkérdéssel foglalkozik, mely különválasztás nálunk azonban nem létez (Tyrocinium 1767. II.-szombati kiad. 593. sk. lk.). Mint még fenálló gyakorlatot írja le, hogy a fejedelem meghagyhatja az ügyvédnek valamely ügy képviseletét. Jellemző az általa is használt, akkor márdivatozó terminológiából, hogy a fél principálisnak, az ügyvéd urának neveztetett. Aki római és nyugat-európai fogalmak szerint a cliensnek védura, patrónusa volt, az itt megfordítva szolgává sülyed, miként a tisztelet adomány, a honorárium nálunk aljas bérré, salariummá változik át. Mária Therézia 1769-ki rescriptuma az ügyvédi fegyelmezést kiegészíti. Az ügyvédi vizsga ujabb szabályzásán kivül meghagyja ugyanis, hogy a vizsgára bocsátás a gyakorlattól kihirdettetni rendeli, nehogy más biróság e J ' o J o előtt újra kezdhesse működését. Mint gondolkoztak e korban nálunk a legfelviláogosodottabb jogtudósok az ügyvédségről, azt érdekesen illustrálja HUSZTY István érdemes munkája: Jurisprudentia practica etc. (1754.) Az I. könyv 26-ik czímét szenteli e tárgynak. Tanításának sarkpontja az ügyvédkedés bürokratikus jellege. Mindenki önmagát képviselheti perekben, ugy mond, de másokat csak az, ki Lipót rendelete szerint ügyvédi esküt tett. Ez azonban, miután közhivatalt visel, szolgálatát igaz ok nélkül meg nem tagadhatja. Mindenki lehet ügyvéd, kivéve azt, ki az ügyvédségre képtelen vagy abból kizárva lett. Az ügyvédi gyakorlat feltétele csak az, hogy az illető kellő képzettségi eskületét folyton ügyvédi testületbe (valamely bíróságnál) felvéve legyen. A kir. Curiánál azonban, miután ott fontosabb ügyek tárgyaltatnak, csak az gyakorolhatja az ügyvédséget, aki ott jogi vizsgát tett. S itt már azon reformóhajt hangoztatja, bár e vizsgakényszer és qualifikáczió az egész országra kiterjesztetnék, hogy az ügyvédi tapasztalatlanság és tévedés miatti örökös visszavonásoknak és végtelen perújítások-