Jogtudományi Közlöny, 1886

1886-03-26 / 13. szám

Huszonegyedik évfolyam. 105. SZ. Budapest, 1886. márczius 12. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL SZERKESZTŐI IRODA: Üllői­ út 2. szám, III em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: egyetem-utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre .. 3 . megrendelések a kiadó­ hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába.­ ­Tartalom : Eszmei halmazat és magánlaksértés. CsEMEGI KÁROLY curiai tanácselnöktől. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből. Eszmei halmazat és magánlaksértés. — CSEMEGI KÁROLY curiai tanácselnöktől. — I. V. K. ur a Jog 8. számában birálata tárgyává tévén a Curia büntető tanácsai teljes ülésének 51-ik számú határo­zatát, azon eredményre jut, hogy az — a mint V. K. ur expressis verbis állitja — a törvénynyel — de a mint követ­keztései alaptételének világos tartalmából kitűnik, az ő benső hite és tudomása szerint is nem a törvény szövegével és foglalatjával, hanem a törvényjavaslat miniszteri indokai­val, — ellentétben áll. V. K. úr ezen eredmény folyományá­ban fájdalmas áradozással kesereg a szegény biró azon hely­zete fölött, melybe ez, a curiai tévedés folytán, egy részről a törvény, más részről a legfelsőbb biróság plenáris határozata által szoríttatott, s a­ki hasonló esetekben vagy az egyik vagy a másik tekintély fölött áthatolni lévén kénytelen, kötelességéhez és esküjéhez híven, ezentúl is kényszerítve lesz. Ítéleteiben a törvényt — vagyis mint V. K. úr érvelé­seinek sarktételéből logikailag következik — a törvényjavas­lat indokait, a Curia ellenében is érvényre emelni. A­mi a bírónak azon kötelességét illeti, hogy hivatása gyakorlatában minden más tekintély mellőzésével, csakis a törvényt, s az ezzel egyenértékű jogszabályt tartozik érvényre juttatni: ezen mindenekfölött álló legprimitívebb sarkigazsá­got, már az 1790/1: XII. tczikk fölvette alkotmánytörvé­nyeink közé, s a jog uralmának ezen sérthetetlen alapfölté­telét, az 1869: IV.­­czikk 19. §-a, csupán újra formulázta, s mint soha el nem enyészhető cathegoricus imperativust ismételve szentesitette. A magyar kir. Curia mindekkoráig bizonyára nem adott okot azon föltevésre, hogy a birói meg­győződés szabad nyilvánítását bármiként, s habár csak indi­recte is akadályozná, vagy feszélyezné; a­mint tehát az 51-ik sz. határozatának meghozatala előtt a Curia elnökétől kezdve a tegnap kinevezett aljárásbíróig, mindenik bíró jogosítottnak tudta és érezhette magát, az alkalmazandó törvény értelmé­ről nyert saját meggyőződését függetlenül a Curia netaláni ellenkező joggyakorlatától. Ítéletében, határozatában, vagy más bírói rendelkezésében érvényesíteni, épen úgy nem vagyok képes felfedezni azon döntvényben sem a tételt, az uta­sítást vagy kijelentést, a­melyből bármelyik bíró vagy bíróság, szabad elhatározásának korlátozására irányzott törekvést betűz­hetne ki. A kesergő reflexióra tehát a bírált határozat nem szolgáltatott alapot, és így az, az én szerény véleményem szerint,­­ ha nem akart indirect felhívás lenni, a­mit fel sem teszek, — legalább is felesleges volt. Egyébiránt a birónak tudnia kell a törvényt, és ismernie azon fundamentális oszlopokat, a melyeken a birósági intéz­mény, és mindenik biró hatósági köre, — joga és köteles­sége épül; a biró ismeri tehát azon súlyt is, melylyel a leg­felsőbb bíróság ítéletei, és különösen teljes üléseinek elvi határozatai bírnak, s azoknak a mint eddig, úgy ezután is annyi nyomatékot fog tulajdonítani, a­mennyit a joggyakor­lat nehéz pályáján, a tudomány legbonyolódottabb problémái megfejtésében, a törvény elvének, rendszerének és folyomá­nyainak fáradhatatlan buzgalommal folytatott tanulmányozá­sában, a különböző törvények közötti valóságos, vagy látszó­lagos ellentétek összeegyeztetésében megőszült annyi kitűnő bírónak tekintélye, mint a­mennyi egy teljes ülési határozat meghozatalában közreműködik, nemcsak joggal igényelhet, hanem a­mennyiben az egész polgárosult világ mindenik nemzete, — főleg pedig ennek bírói testülete, legfelsőbb bíró­ságait teljes készséggel, kitüntetőleg körülövedzi. Hogy ezen nyomaték és súly nem lehet nagyobb a törvényénél, az soha sem volt kérdéses; de másrészről — a legjótékonyabb ered­ményekben termékeny azon mindenütt elismert, mindenütt elfogadott szabály is, mely szerint a legfelsőbb biróságnak ezen — «pouvoir regulateur»-nek, «autorité regulatrice»-nek — megállapításai mellett, a törvényszerűség legerősebb vélelme harc­ol. Az tehát, hogy a bíróság ezentúl is a törvényt lesz kénytelen alkalmazni, annyira átalános és ezen átalánosságá­ban annyira magától érthető mondás, hogy e tekintetben véle­ményeltérés nem képzelhető. Eddig tehát — s érvelésének a törvényre és a törvényerejű jogszabályra korlátozásával — én is egyetértek V. K. úrral. De itt már megszakad egye­tértésünk fonala, s nevezetesen már abban sem érthetek vele egyet, hogy csakugyan törvény , illetőleg törvényerejű jogszabály-e az, a­mihez ő a Curia teljes tanácsa ülésének határozatát viszonyítja, s a­melylyel való megegyezés vagy ellentét alapján ítéli meg: váljon azon határozat megfelel-e a törvénynek vagy nem ! De minthogy ezen pont képezi V. K. ur hibás következtetéseinek hibás alapját, e kérdéssel bírálatának részletes taglalásánál lesz szükséges foglalkoznom. A Curia teljes­ülésének azon — mint V. K. ur magának tetszeleg «senki által soha nem utánzott, senki által soha nem utánozhatott (?)k­irálylyal — de kétségen kivül kifogástalan jogi és jogtudományi szabatossággal, a jogtételekből követ­kező folyományoknak logicai leszármaztatásával, és tüzetes jogi terminológiával szövegezett 51-ik számú határozata, ren­delkező részében szó szerint így hangzik : «Azon esetben, melyben a tettes a K. B.­­ K. 126. §-ában meghatározott lopás elkövetése czéljából, a magán­laksértés vétségét is elköveti — föltéve, hogy mindkét tör­vénysértés, idő és véghezviteli módozat tekintetében, elválaszt­hatatlan összefüggésben áll egymással, — a BTK.-ek két külön rendelkezésének, habár az egységes czél által összefoglalt megsértése forogván fen, a B. T. K. 95. §-ában meghatározott eszmei bűnhalmazat állapítandó meg.» Ezen határozatnak a Jog czikkével való összehasonlításá­ból mindenekelőtt szembeötlik, hogy V. K. ur bírála­tának első alaptételéül a Curia teljes­ülésének határozata czimén, oly megállapítást készített ki magának, a­melyről azon határozatban egy szó sem, foglaltatik, oly kérdést állít a a teljes­ ülés által eldöntöttnek, a­melyet ez határozatában meg sem érintett, sőt a­melynek concret ténybeli alapjait a határozat indokai nem is említik. V. K. úr tehát már arra nézve is tévedésben van, hogy tulaj­donképen mit mondott ki azon határozatban a Curia ? Ő ugyanis az idegen udvarba vagy lakásba való bemenetel­ről, ott három krajczárnyi érték ellopásáról, s holmi egyéb önkényesen felállított és színezett ténybeli körülményekről

Next