Jogtudományi Közlöny, 1887
1887-04-08 / 14. szám
Huszonkettedik évfolyam. 10. sz. Budapest, 1887. márczius 11. JOGTUDOMÁNYI SZERKESZTŐI IRODA: Üllői út 2. szám, III. em. Megjelen minden pénteken. KIADÓHIVATAL: Egyetemi utcza 4-ik szám. Előfizetési dij : negyedévre .. 3? A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL. Tartalom : A szabadságvesztés-büntetések végrehajtása a büntetőtörvény életbeléptetése óta. — Jogirodalom : «Zeitschrift für tiergrecht. 1887. évi I. füzet. LÁNYI BERTALAN rimaszombati kir törvényszéki bírótól. — Törvénykezési Szemle : Egy másodbirósági végzés. KÁPLÁNY GÉZA erzsébetvárosi kir. törvényszéki birótól. — Magánjogi ítéletek kritikai fejtegetése. IV. Ha a szerződésnek irásba foglalása köttetett ki, mi hatálya van a) az előzetes szóbeli megállapodásnak? b) az előzetes teljesítésnek ? Dr. SCHWARZ GUSZTÁV budapesti ügyvéd, egyetemi magántanártól. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — A budapesti kir. tábla elvi jelentőségű határozatai. — A pénzügyi közig. kir. határozatai. — Dr. EMMER KORNÉL előadása a réséről. A franczia intéztézmény története. A normandiai «haro». A Châtelet, mint a référés bölcsője. A királyi rendeletek kedveznek fejlődésének. Az 1806. évi reform. Debelleume. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből. A szabadságvesztés-büntetések végrehajtása a büntető törvény életbeléptetése óta. A szabadságvesztés-büntetések végrehajtásáról hosszabb czikkben értekezik aMagyar Igazságügyi) márcziusi füzetében Szabó József, a lipótvári fegyintézet igazgatója s fejtegetéseiben azon conclusióra jut, hogy a magyar büntető törvény által contemplált fokozatos végrehajtási rendszer (ir rendszer) nem teljesítette a hozzá kötött várakozásokat. Mindenek előtt megjegyezzük, hogy a conclusio korai, hisz az ir rendszer nálunk még egyetlen fegyintézetnél sem honosíttatott meg; a törvény kívánalmának elég nem létetett s a mennyiben egyes tapogatódzások megkiséreltettek, azok sehol sem lettek a törvényhozó intenziói szerint foganatosítva. Hogy minő rendszer pótolhatná az ir rendszert, arról a lipótvári igazgató nem szól semmit, csak odavetőleg megjegyzi, hogy az ir rendszert, melynek következetes honosisítása milliókba kerül, sem az állam zilált pénzügyei meg nem bírják, de annak elvei különben is nemzetünk geniusával meg nem egyeztethetők. Ezen állítások bizonyításával Szabó igazgató adós maradt, noha elvárhattuk volna, hogy a ki a törvény rendelkezéseit helyteleneknek mondja, az egyszersmind kimutatja, hogy a törvény indokolásába felsorolt érvek illuszriusoknak bizonyultak. De ugyan melyik rendszer lett volna az izlandi rendszer helyett a magyar büntető törvényben honosítandó ! A magánrendszer-e ? Hisz ennek épületei kétszer annyi költségbe kerülnek s vajon nem épen a legutóbbi időben a római nemzetközi congressuson hallottuk-e a legilletékesebb egyének szájából, a belgiumi fegyházak general-directorának s a melléje rendelt general-inspectornak nyilatkozatából, hogy a Belgiumban több mint félszázad év alatt a milliók százai árán honosított magánrendszer be nem válik, s hogy a kormánynak legfőbb gondjai közé tartozik annak megfontolása, hogy a szabadságvesztés-büntetések végrehajtásának fokozatossága mily módon lenne ezentúl érvényesítendő! Avagy jobban teszi-e vala a magyar törvényhozás, ha a hallgató rendszer (auburni rendszer) követői közé szegődik ? E részben Szabó igazgató is bizonyára tudja, hogy az auburni rendszer szerint szervezett fegyházak leghíresebbike, a Szent-Jakabról nevezett fegyház St.-Gallen mellett ezelőtt két évvel igen nagy költséggel a progressiv rendszer elveinek valósítására építtetett át! De nézzük, hogy miből meríti Szabó igazgató állítólagos tapasztalaton nyugvó azon meggyőződését, hogy a magyar codex structurája kizárja az ír rendszer alkalmazását. Ennek bizonyítására felhozza, hogy Izlandban a büntetés fokozatos végrehajtása csakis büntettek fenyítésére alkalmazott egynemű szabadságvesztésnél a «penal servitude»-nél alkalmaztatik, míg Magyarországon ezen rendszer a «fegyház*) -büntetésen kívül, a «börtön»büntetésnél is foganatosítandó. Mi ezen okot oknak nem tartjuk. Hogy a törvény a becstelen tettek elkövetőit «fegyházzal*) sújtja s a becstelen indokból nem származó delictumok elkövetőit «börtönnel, az csak igen helyes dolog, mert hisz népünk jogi ítélő képessége is különbséget tesz a rabló s az egyszerű verekedő közt. Az előbbi egyén erkölcsileg romlott, míg ez az utóbbiról általánosságban nem mondható. Méltányos dolog, s hazánk népességének erkölcse érdekében kívánatos, hogy az ily különnemű büntettek elkövetőit a büntetés végrehajtása alatt együvé ne csukjuk. Hogy azután — a teszem — három évi «fegyház»-ra szóló ítéletet miért ne hajthassuk végre a szigor különféle fokai szerint s hogy a szigor különféle fokait ismét miért ne alkalmazhassuk azon büntető intézetben is, melyben abörtönére szóló ítéletek foganatosíttatnak, azt egyszerűen nem értjük, sőt Szabó úr sem magyarázta meg. Ha azonban a lipótvári igazgató netalán azt akarta mondani, hogy az igazságügyi kormány ez ideig a törvénynek rendelkezésével nem gondolt, hogy Szegeden épített ugyan egy kerületi börtönt, de azt a szabadságvesztés fokozatos végrehajtására nem rendezte be, s hogy ily módon máig afegyház » s a «börtön» közt különbség nem létezik, ebben igazat adunk neki. Méltóztassék azonban ekkor hangsúlyozni, hogy igazságügyi kormányunk a boldogult Pauler minisztersége alatt, a büntető törvénynyel ellentétes álláspontot foglalt el, hogy minden módon a codex intenzióinak meghiúsítására törekedett. Ezen ténynek elismerése a törvény mellett, de nem ellene bizonyít. Hiszszük s reméljük, hogy ezentúl más eljárást tapasztalunk. Egy látszólagos argumentumot Szabó úr a visszaesők számának felsorolása által nyújt. Felemlíti, hogy a fegyházakban ezeknek százaléka az 50-et meghaladja, a börtönökben pedig mintegy 27'i4°0-ot tesz. Mindezek igen örvendetes adatok. Hisz Szabó úr bizonyára tudja, hogy Francziaországban a «travaux forcé»-ra ítéltek közt 90°/0) Dániában 80%-nál több; Németországban a «Zuchthaus»-ra ítéltek közt átlag mintegy 75°/0 visszaeső találkozik. Magyarország népessége a bűntettekben részesülés tekintetében száz ország. A helyesen rendezett börtönrendszer egyik főbiztosítéka és előmozdítója annak, hogy a népesség erkölcse mesterséges úton az állam kényszerhatalmával meg ne rontassék, szükséges erre, hogy a börtönügy szakemberei az ügyek élén álló hatóságnak szakadatlanságát és hibáit ne legyezgessék. Mutassanak reá nyíltan és férfiasan az eddig három számra elkövetett baklövésekre ; a méregdrága s czélszerűtlen építkezésekre; az ócska czukorgyárakból adoptált fegyház- és javítóintézetekre ; az elavult és ellentmondásokkal teli szabályrendeletekre s ha mindezt megteszik s ezeknek általuk igen jól ismert következményeit is felsorolják, akkor igen is szolgál.-