Jogtudományi Közlöny, 1889

1889-11-08 / 45. szám

362 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, 45. SZÁM. hosszabbítják. Az oktatásnak gyakorlatibbá tételét a practicumoktól és seminariumoktól várja. Hoffmann Pál egy fenkölt szellemű beszédben tisztán informative szól, s kifejti, miszerint jogi oktatásunkban a tudományos szempontokra nagyobb súly helyezendő, nehogy a népszerűvé vált gyakorlati irány által háttérbe szoríttassanak. A kettő szerinte is összeegyeztethető, csak attól óv, nehogy a tudománynak fejlesztése és közvetítése második helyre kerüljön, miután végre is ez képezi az egyetemnek fő feladatát. Figyelmeztet társadalmunk ama jelenségére, mely ugyan többször el lett már mondva, de sohasem ismételhető eléggé, hogy t. i. a szülők elnézik, de sőt elősegítik, miszerint gyermekeik a tanulási szabadságot átváltoztassák nem tanulási szabadsággá s midőn az elmaradhatlan baj bekövetkezik, még ők panaszkodnak túlterheltetésről, szigorról, zsarnokságról s a tanároknak vizsgák idején a pártfogás egész ostromával kell megküzdeniök. Hoffmann előadásának consequentiáit egy nem kevésbé szép, magas beszédben Concha vonta le és egyszersmind a következő indítványt nyújtotta be: «1. Mondja ki a jogászgyűlés, hogy a szakoktatás reformjára szükség van, de az csak a tanulási szabadság alapján vitessék keresztül, amely a különböző irányú alapos kiképzést is leginkább biztosítja. 2. A törvényhozástól bizonyos hivatásokra követelt jogi képzettség igazolása a jogi tanintézetektől elkülönített vizsgáló bizottságok útján történjék és a vizsgák sikere érdekében a tanszabadság ne csorbíttassék. Az ellentét erős volt és mindinkább fokozódott, minél több részlet lett a vita körébe vonva. A fontos ügy valószínűleg ismét megoldás nélkül marad, ha Sághy közvetítő indítványával nem lép föl, amelyben mind a két fél megnyugodhatott, igaz, főképen azért, mert mindenki a maga szája íze szerint magyarázhatja. Ez indítvány lett a jogász- gyűlés enunciatiója is. Szerinte: a jogi szakoktatás reformja föltétlenül szükséges, de az úgy a tudomány, mint a gyakorlati élet igényeinek megfelelően csak az egyetemi rendszer és a tanszabadság alapján eszközölhető s kívánatos, hogy az átalakítás ne rendeleti, hanem törvényhozási úton eszközöltessék. Fő baja, hogy e kifejezések tartalma: egyetemi rendszer, tanszabadság nem él még kellő határozottsággal a köztudatban. Mit is jelenthet az egyetemi rendszer? Pusztán azt-e, hogy a különböző facultások administrative összefüzetnek, s hogy egyik facultás csak ott szervezhető, ahol más, legalább még két facultás szerveztetett. Ha csak ennyit jelentene, akkor bizony nem volna érdemes érette oly küzdelmet folytatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a különböző facultásoknak egységgé, egyetemmé szervezése a tanügyre semmi jelentőséggel sem bírna. A társítás a részeket csak erősbítené: egyik facultás tekintélye, súlya a másikét fokozná s meglenne a hasonló törekvésüek együttélésének buzdító, erőt adó hatása is. S ami szinte számba jöhet, apró-cseprő kinövéseket szüntetne meg, melyek kicsinyes viszonyok között, mint a gomba eső után, úgy teremnek. De mindez jogi oktatásunk mai bajaival szemben olyan mellékes, hogy a belőle várható előnyökért nem lehet az egyetemi rendszert mint legfőbb kívánalmat első helyre tolni. Valamint e jelentéssel a jogászgyűlés kérdésére sem ad választ, melynek súlypontja mégis csak az volt, hogy jogi oktatásunk tanítási és vizsgálati rendszere miképen reformálandó ? Ha pedig e kifejezés értelmét, egyetemi rendszer a tanítási és vizsgálati rend szempontjából kutatjuk, be kell látnunk, hogy a kontinensi egyetemek oktatási rendszerét nem lehet mint egyöntetűt összefoglalni, hogy szembe állítsuk az isolált facultások rendszerével. A kontinensi egyetemek oktatási rendszere nem kevésbé különbözik egymástól, mint ahogy a facultások rendszere különbözik az egyetemitől. Az egyetemek ősi hazájában Olaszországban a jogi oktatás rendszere annyira hasonlít a franczia jogi iskolákban divó rendszerhez, mint, ha szabad e triviális hasonlattal élni, egyik tojás a másikhoz. De teljesen hasonló a franczia és a spanyol egyetemek rendszere is (mert ilyenek is vannak). Több közöttük a hasonlatosság, mint a franczia jogi szakiskola és a magyar jogi szakiskola között, mely utóbbiak nagyban-egészben a magyar egyetemeken divatozó oktatási rendszert követik, ez pedig rokonságban van, lévén annak származéka, az osztrák, illetve német egyetemek jogi oktatási rendszerével, habár a részletekben eltérések is mutatkoznak. Valljuk be, hogy midőn egyetemi rendszerről beszélünk, előttünk rendesen a német egyetemek képe lebeg. És az irániai, bizonyos mértékig jogosult előszeretet könnyen megakadályoz abban, hogy tisztán láthassuk a dolgokat. Kétséget nem szenved, hogy mi sokat köszönhetünk a német egyetemeknek, még többet a német tudományos irodalomnak. Legtörekvőbb ifjaink, hogy a tudás szomját oltsák, német egyetemi városokba zarándokolnak s bizony csak tőlük függ, hogy ott a tudományok iránti tiszta lelkesedést a magas eredménynyel párosulva, együtt láthassák. Csak az a kár, hogy a legnagyobb rész szemlélődéseit nem terjeszti tovább s igy nem veszi észre, hogy mindez nem kizárólag a német egyetemek specialitásai, hanem megvan más kulturnépeknél is. Az pedig köztudomású, hogy a német irodalom, nagyban és egészben szólva, még csak a közelmúltban a francziától és angoltól függő viszonyban volt, s hogy ha újabban emancipálódott is, azért föléjök nem került. Bár elismerem, hogy egyes szakokban, pl. a közjogiban, terjedelmesebb új irodalommal rendelkezik. Az előadások színvonalát tekintve meg, bárki hasonlítsa össze Rossi, Laboulaye, Tain Michel Chevalier, Guizot , Leroy-Beaulieu, Boutmy stb. franczia tanárok előadásait a német egyetemek illető szakmáiban tartott előadásokkal s be fogja látni, hogy a színvonalban való különbség nem a francziák hátrányára dől el. A német egyetem speciális talajon, speciális helyi és nemzeti ráhatások alatt évszázadon keresztül fejlődött azzá, ami ma, vagyis tért el az eredetileg hasonló szervezetű franczia, olasz és spanyol egyetemektől. És ebben rejlik ezen intézetek ereje. Több százados nemzeti ráhatások productuma lévén, megfelelnek a nemzeti szellem természetének, hajlamoknak, aspiratióknak s ezeket támogatva, általuk támogattatnak. De a legnagyobb tévedés volna azt gondolni, hogy ez a szervezet, idegen talajra átültetve, ahol az említett tényezők, a közszellem vonzódása az elvont szellemi munka iránt, a tudománynak tisztelete, az oktatási intézeteknek, és személyeknek jogos alapon nyugvó traditionális nagy tekintélye nem támogatják, ugyancsak hasonló eredményt hozna. A német egyetemek kis államocskák központjain, egymással versenyző fejedelmek által szintén a közös versenyre dédelgetve, az álmodozó és philosopháló német szellem támogatása mellett, kétségkívül nagy szolgálatott tettek a tudománynak. Idővel a tantermekből, könyvtárakból, tanári dolgozókból kiindul egy tudományos áramlat, mely izében ugyan sokáig emlékeztet az iskolai gyakorlatokra, kathedrai pedánsságra, látkörében a könyvtár, dolgozó szoba szűk négy falára, de a mely végre is a világ bámulatát kelti föl.2 . otthon 1 I. Napóleon óta a közoktatás a maga egészében, tehát az alsó-, közép- és felsőfokú együtt alkotja a közoktatás egyetemét, de a jelenlegi köztársaság kormánya megengedte, hogy ha valamely felekezet egy helyen kellő qualificatiójú, három facultást állít fel, ezeknek igazgatását egyesitheti és elnevezheti egyetemnek. Így keletkeztek a párisi és lyoni kath. egyetemek. A német Hillebrand a franczia és német társadalmat összehasonlító művében mondja: A franczia irodalom és az egész szellemi élet sokkal szabadabb és inkább világpolgári, mint a német, melyből még mindig hiányzik a dolgoknak általános szempontokból való tekintése vagyis ép a világpolgári jellemvonás. A német irodalom még ma sem képes magát túltenni a tapasztalás hiányából származott idealizmusnak a valósággal folytatott küzdelmén.