Jogtudományi Közlöny, 1890

1890-11-21 / 47. szám

Huszonötödik évfolyam. 47. sz. MÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐSÉG: Zöldfa-utcza 31-ik szám. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: Egyetem-utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre.. 3 A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. Tartalom : Visszaemlékezések a büntető-törvénykönyv kidolgozására kiküldött bizottság munkálataira 1842—43. PULSZKY FERENCZ-től. — Javaslat az e. f. kir. biróságok fogalmazói személyzete járandóságainak rendezése tárgyában. ROSE GYULA váczi kir. albirótól. — Az elkeresztelések ügye. JURIDICUS. — Törvénykezési Szemle: A birói függetlenség határai. Dr. WITTMANN MÓR budapesti ügyvédtől. — Különfélék. Melléklet: A budapesti kir. itélő táblának az anyagi váltójogra vonatkozó elvi határozatai; kapcsolatban a kir. Curia vonatkozó határozataival. Közlik : MÁR JÓZSEF kir. itélő tábla fogalmazó és ARANY SÁNDOR kir. albiró. —• Curiai Határozatok. — A budapesti kir. tábla határozatai. — A magy. kir. pénzügyi közigazgatási biróság határozatai. — Törvényjavaslat a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló 1877 : XXII. tcz. módositásáról. Előadói tervezet. A magyar királyi igazságügyminiszter megbizásából készitette Plósz Sándor. — Kivonat a(Budapesti Közlönyt)-ből. Visszaemlékezések a büntető - törvénykönyv kidolgozására kiküldött bizottság munkálataira. 1842—43. I. A nagy franczia forradalom első évei felköltötték egész Európában azon meggyőződést, hogy az emberiség egy uj korszak küszöbén áll, s a régi állapotok gyökeres átalakítása többé el nem halasztható. Az 1790-diki és 1792-diki országgyűlések sem zárhatták el magukat ezen befolyás alól, az utóbbi tehát kiküldött országos bizottságokat, hogy a szükséges reformok iránt készítsenek oly javaslatokat, melyek a legközelebbi országgyűlés által tárgyaltathassanak. A forradalom véres kifejlése azonban megzsibbasztotta mindenütt a reformtörekvéseket, elijesztette a hazafiakat, s utat nyitott a legkeményebb reactiónak. Az országos bizottságok munkálataiban, — operata regnicolaria — alig veszszük tehát észre a szabadelvű felfogást, a franczia háborúk pedig lehetetlenné tették az országgyűlések nagyobb szabású törvényhozási munkásságát, s igy az operátumok feledségbe mentek, senki sem gondolt velök egy egész emberöltő alatt. Midőn azonban az alkotmányosság érzete az 1822—23-diki merényletek után ismét feléledt, s az 1825—27-diki országgyűlés kiegyeztette a nemzetet a koronával, a reformok szükségessége ismét előtérbe került, s új országos bizottságok küldettek ki, hogy a régi operátumok felhasználásával újakat dolgozzanak ki, s a törvényhozás számára készítsék el a szükséges reformjavaslatokat. Ezen új operátumokban még kevésbé ismerhetjük fel az újkor szellemét és eszméit; csak gróf Dessewffy József különvéleménye, amelyben a sajtószabadságot követeli, válik e tekintetben kivétellé. Miután azonban ezen operátumok a kancellária által a megyéknek is megküldettek, hogy az országgyűlési utasítások készítésénél anyagul szolgáljanak, az alkotmányos és közigazgatási kérdések rendszeres tárgyalás alá kerültek a táblabiró világban épen akkor, midőn az európai eszmék a censura minden erőlködése ellenében is utat törtek magoknak nálunk, és gróf Széchenyi Hitelében is nyilatkoztak. A mostani nemzedék nem is gyanítja, milyen nagy volt az operátumok habár felületes megvitatásának hatása a megyei miveltebb nemességre, mely akarva nem akarva kénytelen volt nemcsak megyei, de állami politikával is foglalkozni. Igaz, hogy általában féltek a reformoktól, s azért csaknem mindenütt oly utasítást adtak, hogy az országgyűlés az operátumokat semmi esetre per excerpta ne tárgyalja, hanem csak juncuim terjesztessenek a király szentesítése alá. Ily módon hitték elodázhatni vagy lehetetlenné tenni a reformot, mert érezték, hogy a végeredmény nem lehet egyéb, mint a rendi alkotmány átalakítása s a megyei patriarkális élet megszűnte. Az 1832—36-diki országgyűlés feladata volt az operátumok tárgyalása, s az újkor szelleme nyilatkozott már abban is, hogy nem a publico politikummal kezdték meg, hanem az urbariálével, hogy az ellen nem őrzött viszony a földesúr és jobbágy közt minél előbb törvény által szabályoztassék; de Nagy Pál hiába hangoztatta, hogy a jobbágyot is bele kellene venni az alkotmány sánczaiba, a mágnások és a kormány még az V. artikulust is megbuktatták, mely a jobbágynak megengedte volna, hogy barátságos alkudozás útján megválthassa magát a földesúri hatalom alól. A három éven túl tartó vita világosan bizonyította be, hogy az operátumok ilyforma tárgyalása s a reformok elhalasztása mindaddig, mig mindegyike le nem tárgyaltatott, annyit jelent, mint a régi elmocsárosodott állapotok megörökítése. A nemzet átlátta már, hogy a juncum eszméje fen nem tartható, s hogy a reformokat per excerpta lehet is, kell is keresztül vinni; igy az úrbéri törvény meg lett alkotva. Midőn tehát az 1839—40-diki országgyűlés a szólásszabadsági sérelem megvitatásánál zátonyra futott, és sem a tekintetes Karok és Rendek, sem a Méltóságos Főrendek álláspontjukat nem akarták elhagyni s folytonos üzenetváltással töltötték az időt, a kerületi ülések Deák indítványára bizottságot választottak, mely addig is, mig a fenakadt országos tárgyalás ismét megindulhat, a váltótörvénykönyvet dolgozza ki. Ez meg is történt s nekem alkalmam jutott, mint ezen bizottság Szentkirályi Móricz belefáradása után kijelölt jegyzőjének, Deákkal mindennap érintkezésbe lépni s azon barátságos viszonyt megkötni vele, mely haláláig soha nem változott és életemnek legnagyobb büszkesége. A bizottság elkészítette dr. Wildner bécsi köz- és váltóügyvéd utmutatása szerint a váltó törvénykönyvet, s azt egy kereskedelmi törvényczikkel is megtoldta; a kerületi ülés pedig és utána az országos, változás nélkül elfogadta, s midőn végre az amnestia kivette a tövist a nemzet szólásszabadsági sebéből, a váltótörvénykönyv s az Ürményi József elnöklete alatt elkészült mezei rendőrségi törvény csakugyan per excerpta beczikkelyeztetett, nem is említve az állandó híd törvényét s az úrbéri V. czikkely felélesztését. Mindenki meg volt elégedve az országgyűlésnek ily eredményével, most tehát három országos bizottság küldetett ki a büntetőtörvénykönyv kidolgozására, a Duna szabályozására és a katona-elszállásolásra és élelmezésre nézve. Ezek közt legnevezetesebb volt a büntető kódex kidolgozására kiküldött bizottság, melybe Deák s az országgyűlés legkitűnőbb tagjai választattak bele, Deák pártfogása következtében én is, mégpedig egyhangúlag. Büszke is voltam követtársaim ezen bizalmára, de midőn ezt Pesten irodalmi barátim körében említettem, Vörösmarty hideg vizzel öntötte le lelkesedésemet, midőn megjegyezte, hogy nem szereti az egyhangúan megválasztott embereket, mert mind a két párt csak azért szavaz reájuk, mivel egész megadással egyhez sem tartoznak. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL.