Jogtudományi Közlöny, 1893
1893-06-30 / 26. szám
Huszonnyolczadik évfolyam. 34. SZ. Budapest, 1893. augusztus 4. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐSÉG: Zöldfa-utcza szám. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: Egyetem-utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre 3 . A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL. Tartalom: A visszaesőkről. BALKAY ISTVÁN váczi fegyintézeti igazgatótól. — Az örökösödési eljárási törvényjavaslathoz. SZILÁGYI JÁNOS m.-szigeti kir. közjegyzőtől. — A «vis maior» a magánjogban. Dr. BOZÓKY ALAJOS nagyváradi jogakadémiai igazgatótól. — A franczia Btk. javaslata. .. — Törvénykezési Szemle: Az uj kir. táblák 1892. évben. Dr. SZOKOLAY ISTVÁNtól. — Különfélék. — Nemzetközi Szemle. Melléklet: Curiai Határozatok. — Kir. táblai határozatok. — Kivonat a Budapesti Közlöny»-ből. A visszaesőkről. Mi, kik évek hosszú során át a börtönügyi szolgálat kemény kenyerét eszszük, az ismételten visszaeső bűntettesek között egész ismeretséget szerzünk, s ezen ismeretség révén gyakran őszinte szavakat hallunk a különben minden rend és hatalom esküdt ellenségeitől, a többnyire socialista elvektől áthatott, magukba zárkózott, s ellenünk, a büntetés végrehajtói ellen, gyűlölséggel eltelt visszaesőktől is. Ezek az őszinte szavak rég meggyőztek bennünket arról, amit némely idealista ma sem akar bevallani, hogy vannak oly bűnösök, kiket a mai társadalom rendjében, a rendes eszközökkel megjavítani nem lehet. Azért mondom: rendes eszközökkel, mert az ismételten visszaesők velük született könnyelműségből, megszokott dologkerülésből kerülnek ugyan az első esetekben börtönbe, de utóbb már annyira megnehezül az ő számukra a társadalom hasznos polgárai közé való visszatérés, hogy tulajdonképen utalva vannak a lopásra, csalásra vagy rablásra. Nem, mintha az, aki erős akarattal a becsületes úton megmaradni akar, valamelyes munkát, valamelyes megélhetési módot találni képes nem volna, de hogy nem ! Építkezésekhez napszámosnak nyári időben akárkit felvesznek, de még télen is akad valami kereset, csakhogy az ilyen munkának fáradalmai és javadalmai mellett a mi embereink nem hajlandók a becsületes névre érdemeket szerezni, hanem inkább élnek gond nélkül vígan addig, míg lehet, s azután ülnek utána néhány esztendeig a fegyházban: ott sincs roszszabb dolguk, mint a napszámosnak. Azt mondja L. Károly, aki a varrógépen kitűnő munkás: «ha én odakünn annyit dolgoznék, amennyit idebenn, megélhetnék urasan, de hát idebenn muszáj dolgozni, odakünn pedig nem izlik sehogy. Mihelyt künn vagyok, nem tudok ülni, mennem kell, mennem kell!!» Így gondolja L. Károly, pedig nincs igaza. Mert, ha bejutna is valamely szabóhoz vagy konfectióba, mihelyt múltja kitudódnék: nem tűrnék ott meg többé, s így neki sem maradna egyéb hátra, mint menni építkező napszámosnak, mert hisz az aratáshoz, kaszáláshoz már érteni is kell. Meg lehetne tehát menteni az ismételten visszaesőknek talán felét úgy, ha a társadalom könnyű és tisztességes megélhetésükről gondoskodnék, de csak talán a felét, mert hisz naponként látjuk, hogy a már rovott multú fiatalok, kiknek jó emberek állandó, s nem is nehéz kenyeret adtak kezökbe. Sokban egyetértünk az értekező úrral. Mi is azt tűztük ki évek óta jelszóul, hogy a szabadságvesztés-büntetés tartamát tetemesen rövidíteni, de viszont a súlyát a mostanihoz képest fokozni kellene.• A dolgozat a börtönügyi bizottság számára íratott. Szerk. csakhamar elbuknak, mert amennyi van, az nekik sohasem elég; a könnyelműség mindig felülkerül, a becsület nem az ő ambitiójuk. Természetesen annyit, amennyi az e fajtájú embereknek elég volna, a társadalom nem adhat, mert herék hizlalásához sem hivatása, sem módja, de még a megérdemlett tisztességes megélhetést sem biztosíthatja a börtönből szabaduló visszaesők esetleg megjavítható felének addig, mig rovatlan és feddetlen fiatal emberek, s más aspiránsok fölös számban futnak a kenyérkereset után. Nem lévén tehát módja a társadalomnak ahhoz, hogy a visszaesőket úgy elhelyezze, miszerint ujabb bűnre ne vetemedjenek, kénytelenek másként gondoskodni róluk, hogy magát ellenök megvédelmezze. A mi védelmünk az ismételten visszaesőkkel, s minden más bűnösökkel szemben a büntetőtörvények és a büntetési rendszer. Immár elmúlt tíz esztendeje, hogy ez a védelem teljes functióban van, s eredményei most már kézzel foghatók, szembe szökők kell, hogy legyenek. Milyenek tehát ezek az eredmények ? Van-e nyoma, hogy az új büntetési rendszer az ismételten visszaeső bűntettesekre javítólag vagy elrettentőleg hat ? Van-e nyoma, hogy a bűnrevelők született könnyelműségből vagy megszokott dologkerülésből hajlandó visszaesők a büntetési rendszer hatása következtében térnek a jó útra? Fájdalomnemmel kell e kérdésre felelnünk, mert míg a visszaesések apadását általában sem lehet constatálni, arról már épen nem hallani, hogy Péter vagy Pál ismételten visszaeső itt vagy ott becsületben dolgoznék. Mikor ezek a mi ismerőseink egyik-másik büntetés kitöltése után szabadulnak, biztosra veszszük a mielőbbi viszontlátást, s feltevésünkben sohasem csalatkozunk. Visszahozzák őket biztosan, ha nem is Váczra, hát Sopronba, vagy Munkácsra. A visszaesők átalában jó fegyházi munkások, iparkodnak is, hogy minél többet keressenek. Szabadulásukra rendszerint tisztességesen felöltöznek, s visznek néhány forintot is magukkal. Ezt a néhány forintot először is elmulatják, azután kezdenek dolgozni, természetesen a betörő vassal, vagy az álkulcscsal. Dolgoznak addig, míg hurokra kerülnek, s akkor kezdődik újból a fegyházi munka. Az ismételve visszaesők erkölcsi javításáról ugyszólván szó sem lehet. Az oktatásokat magukban és egymás közt nevezik, a munkához soha hozzá nem törődnek. Elrettentésekre sem alkalmas a mai büntetési rendszer. A fegyházi elbánás ma átalában humánus. Aki jól viseli magát még rosz szót sem kap senkitől. Az ismételve visszaesők pedig igen jól ismerik a házszabályokat, ha kell, igen jól tudnak azokhoz alkalmazkodni. Igen jó szimatjuk van, s csakhamar tisztában vannak azzal, hogy lehet-e smily irányban valamit megengedni maguknak. Ha nem lehet, mert rajtvesztés esetén szigorú büntetés vár rájuk, akkor óvakodnak szájaskodástól, csempészkedéstől, de ha csak enyhe büntetés járja, akkor megkockáztatják. Volt már nálam sok visszaeső, kit különös rovással szállítottak be a fogházból, volt olyan is, aki az előtt más fegyházban