Jogtudományi Közlöny, 1896

1896-09-11 / 37. szám

Harminczegyedik évfolyam. 37. sz. Budapest, 1896 szeptember 11. SZERKESZTOSÉG: Zöldfa=utcza­­i=ik szám. Megjelen minden pénteken. KIADO-HIVATAL: Egyetem=utcza 4=ik szám. Előfizetési dij : félévre 6 írt negyedévre .. 3 « A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL Tartalom: Lord Russel a nemzetközi békebiróságokról. Dr. V. Ri — Jogtörténeti irányok. Dr. ILLYASEVICS JózSEF-től. — Törvénykezési Szemle: Az ügyvédi kar szervezéséhez. Dr. RÓNAI JÁNOS balázs­falvi ügyvédtől. — Az uj bizonyítékra alapított perújítás kérdéséhez. Dr. WEISZ ALADÁR n.-kanizsai törvényszéki jegyzőtől. — A német tőzsdei törvény. — Különfélék. Melléklet. Curiai Határozatok. •— Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből Lord Russel a nemzetközi békebiróságokról. Anglia Lord Chief Justice-e Lord Russel of Killowen az amerikai ügyvédeknek Saratogában tartott gyülekezetén remek beszédet mondott a nemzetközi jog alapelveiről és mai állásáról. A hatalmas szónoklat első részében szembeszáll a nemzetközi jognak Austin-féle felfogásával, mely azt nem is tekinti jognak, hanem csakis mintegy a nemzetközi társas érintkezés összegyűjtött illemszabályainak. Russel szerint a nemzetközi jog igenis jog, még­pedig összessége mindama szabályok és szokásoknak, melyeket a civilizált nemzetek egymás iránt cselekvésük kötelező zsinórmértékéül elismertek. E definitióval kapcsolatban kimutatja, hogy a természetjog (bármit értsünk is e kifejezés alatt) és a law of morality csak annyiban részei a nemzetközi jognak, a­mennyiben azok egyes tételei kötelezőkül elismertettek. Elemzi ezután a nemzetközi jog forrásait, majd áttér a kodifikationális törekvésekre. Az Egyesült­ Államokban Field, Németország­ban Bluntschli s ezeken kívül néhány olasz jogász kisérlette meg a kodifikátiót, mely kisérletek jelentéktelen sikerének oka szerinte az, hogy a kodifikatio a jogfejlődés akadálya. Ez különösen áll a nemzetközi jogról, mely még új tudo­mány s melynek számos kérdése eldöntetlen. Itt Russel­lord az anglo-indiai kódexekre hivatkozik, melyek bár elég sike­rült törvények, mégis gátat vetettek a haladásnak. Bármily nagy tekintély is lord Russel, e kérdésben mégis kénytele­nek vagyunk neki ellentmondani. Az indiai 1859-iki polgári és 1861 -iki bűnvádi eljárási kódexek alkotásuk óta két izben mentek át teljes revizión. Az 1860-iki büntetőtörvényt pedig ez idő óta 12 külön törvény módosította, abrogálván 2 §-t, megváltoztatván 60 §-t s hozzáadván nyolcz új fejezetet. Ez pedig talán csak nem mondható a jogfejlődés stagnátió­jának. Igaz, mikép a kodifikátor voltakép csak lekótázza a nép etnikai felfogásának alaphangjait, hogy egyrészt harmóniát létesítsen köztük, s hogy másrészt a gyengébb hallásúak, más szóval a morális fejlettség alacsonyabb fokán állók is elsajátítsák. Abban igaza is van a nagy angol jogásznak, hogy a nemzetközi jogban még ez alaptónusok sem tisztán kivehető hangok, de ez nem jogosít fel arra, hogy egyszers­mindenkorra pálczát törjünk a kodifikatio felett. Igen szépen adja elő ezután a Lord Chief Justice a nemzetközi jog irodalmát vezérlő eszméket, kezdve Ayalától és Suareztől a modern korig, majd áttér az európai és ame­rikai nemzetközi jogászok működése közti különbség ismer­tetésére. Míg Európában a háború jogát dolgozták ki s a háború borzalmainak enyhítésén fáradoztak, addig az Egyesült­ Államokban a béke jogát, a nemzetközi szerződések és bí­ráskodás tanait emelték tökéletességre. De nemcsak a tárgyra, hanem a tárgyalási modorra nézve is különböznek az angol­amerikai írók az európai kontinentális nemzetközi jogászoktól. Míg utóbbiak — Russel szerint — a nemzetközi joggal etnikai és metaphisikai alapon foglalkoznak s a jogi ideált, a lex ferendát összezavarják a lex lata-val, addig az előbbiek szigorúan elhatárolják a tételes alapot attól ,­hat inter­national law ought to be». Kétségtelen azonban, hogy a nemzetközi jog általános tendentiája: a humanismus. Ma már borzadással nézi a czivilizált Európa, hogy a győztes Menelik 500 fogolynak jobb kezét és lábát levágatta, míg az afrikai rabszolgakereskedés Clarkson és Wilberforce előtt épen nem keltett megütközést. A közvélemény hatalma már sokkal nagyobb, mint akkor, midőn I. Napóleon 1810-ben hirhedt ,seront bruléesti ediktumát kiadta. Midőn az amerikai polgárháború kitört, Lincoln elnök megbízta a híres köz­jogászt, Lieber Ferenczet, hogy az ellenséges csapatok maga­tartását szabályozó kódexet állítson össze, melynek elveit annak idején az angol, franczia és német kormányok is elfogadták. Ez elvek: 1. az ellenséges ország polgárainak személyes és vagyoni biztonsága; 2. kombattansok s nem kombattansok megkülönböztetése; 3. kartellek, menedéklevelek s zászlók tiszteletben tartása; 4. a kórházak s am­bulantiák védelme, mit az 1864-iki genfi vörös kereszt konventio is megerősített; 5. felesleges fájdalmat okozó fegyverek mellőzése. De e humanitárius elvek daczára sem nagyon békés a hangulat. A nemzetek évről-évre jobban fegyverkeznek, bár az örök béke iránti törekvések elég régiek. Hisz már Archi­damus spártai király kijelentette, hogy jogtalanság az olyan ellenségnek megtámadása, a­ki tetteiért kész a bíróság előtt felelni; az Argos és Lakedaimon között kötött 50 évre szóló szerződésnek egy pontja pedig határozottan kimondja, hogy az azon szerződésből keletkező viták felett egy neutrális hatalom van hivatva dönteni. A középkorban a pápák többször útját áll­ták a háborúnak. Jelenleg pedig a bureau international de la paix szerint 94 béke­egyesület folytat agitátiót. Az institut du droit international számos kongressusán foglalkozott a nemzet­közi békebiróságok kérdésével. Az egyesült államok parlamentje 1890-ben, a britt House of Commons 1893-ban csatlakozott a mozgalomhoz és az interparlamentáris konferentiák is elő­mozdítják azt. Lord Russel szerint az arbitratio (békebíró­ság) köre kiterjedhet: 1. ama nemzetközi viszályokra, melyek­ben a tények helyes megállapítása által a vita is el van döntve, 2. ama kérdésekre, melyek a nemzetközi jog elvei­nek egyszerű alkalmazása által eldönthetők, 3. amaz esetekre, melyekben méltányos kompensatióról van szó, melylyel egyik állam a másiknak tartozik. A nemzetközi bíróság for­máját illetőleg annak állandó voltáról még szó sem lehet addig, míg az összes nagyhatalmak nem csatlakoznak az elv­hez. De ez nem is kívánatos, mert a bíróság jellegének füg­geni kell attól a kérdéstől, melyet eldönteni hivatva van. Ettől eltekintve is e bíróság oly rendkívüli nagy érdekek felett határozna, hogy annak tagjai, ha különben megszokták volna is a bírói hatalom gyakorlását, idővel tűrhetetlen pre­tentiókkal lépnének fel. Az állandó nemzetközi bíróság esz­méje már csak azért sem helyeselhető, mert az államok viszályait, melyeket jelenleg a háborútól féltükben kerülnek, szaporítaná. A nemzetközi viszályok elintézésére legalkalmasabb a neutrális állam közbenjárása, miként azt az 1856-iki párisi

Next