Jogtudományi Közlöny, 1925

1925-01-01 / 1. szám

2 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, S. SZÁM. határozattal, amelyben már azt is elegendőnek tekintette a Kúria a szerzői minőség megállapításához, ha az adatok szállítója a közzététel ellen nem tiltakozott. A Bp. XVII. k. 34. lapján közölt kúriai határozattal mely több ebbeli döntés alapmintájának tekinthető,­­ az a tényállás bírál­tatott el, hogy a szerző egy a főváros területén elkövetett bomba­merényletet ((valótlan tényállításokkal)) egybekapcsolva, oly szín­ben mutatott be az újságban, hogy e ((valótlan® tényállítások alkalmasak voltak az ország anyagi hitelét sérteni és megbecsü­lését csorbítani. E tények alapján a Kúria jóváhagyta a vádlott bűnösségének megállapítását az 1921 : III. tc. 7. §-a értelmében, de megsemmisítette az alsóbírósági ítéleteket és új ítéletet hozott kimondván, hogy a vádba helyezett cselekmény nem sajtóvétség (S. T. 32. §.), mert a közleményben a vétség tényálladéka­­­a maga teljességében nem ismerhető fel», «ennek egyik lényeges ismérve, a tényállítások valótlansága, a vádbeli cikkből magából félreért­hetetlenül nem tűnik ki». Már első tekintetre felmerül a következő kérdés, melyet más vonatkozásban Finkey is felvetett: 10 Ha a tények valótlansága magából a cikkből nem tűnik ki, miképen lehetett a határozat indokolásának első részében azt mondani, hogy a tényállítások valótlanok, a második részében pedig arra alapítani a sajtóvét­ségi minőség megtagadását, hogy a valótlanság magából a cikk­ből félreérthetetlenül nem tűnik ki ? Minthogy a határozatban nem találunk utalást arra, hogy az alsóbíróságok ez irányban bizonyítást vettek volna fel, e tényt megállapították volna : nem lehet mást képzelni, minthogy a valótlanságot magában a cikk­ben észlelte a Kúria. A határozat abból a tételből indul ki, hogy különbséget kell tenni a sajtó ((útján) és a sajtó ((igénybevételével)), ((felhasználá­sával)) elkövetett cselekmények között. Az előbbiek sajtóvétségek az utóbbiak közönségesek. Az irodalomban régen járatos ez a különbségtétel ; idézetekre nincs szükség, mert e tanítást minden kommentárban megtalálhatni s a S. T. javaslatának a 32. §-hoz írt indokolása is kiemeli. De ez a körülírás, mely lényegileg csak rokonértelmű szavakkal operál, nem lendít sokat a két fajta delik­tum elhatárolásán. Köznyelven beszélve egészen egyre megy, akár azt mondom, hogy légposta ( útján®, vagy hogy légposta ((igénybe­vételével, felhasználásával® érkeztem. A törvény azon definitiója hogy ((sajtó útján elkövetett bűntett, vétség vagy kihágás az a bűncselekmény, melynek tényálladékát a sajtótermék tartalma foglalja magában», tulajdonképen nem mond mást, mint hogy a tett törvényes ismérveinek a sajtótermékben kell ((kimerülnie)), így mondjuk ezt jogászi köznyelven. A szóban levő esetben tehát az volna szükséges, hogy az 1921 : III. tc. 7. §-ának ismérvei meg­valósuljanak a bevádolt közleményben, ettől függ, hogy sajtó­deliktum-e vagy nem, de nem attól, hogy ennek egyedüli bizo­nyítéka a közlemény lehessen. A 32. §-ban kimondott szabályban nincs semmi specialitás ; nem egyéb az, mint a büntetőjog egy általános szabályának (Btk. 1. §.) alkalmazása a sajtójog terén. Értelme az, hogy sajtódelik­tumot csak nyomtatványban lehet elkövetni és hogy az, ami az anyagi törvényben bűncselekménynek nyilvánítva nincs, sajtó­delictum sem lehet. A btk. 1. §-ának szabályát teljes egyenérték­ben ki lehetne fejezni így is : bűntettet vagy vétséget csak oly cselekmény képez, amelynek tényálladékát a tett magában fog­lalja; még a ((tartalom)) kifejezés sem tesz különbséget, mert a közönséges cselekményeknél is beszélhetünk és beszélünk a tett tartalmáról, mint ismérveinek összességéről. Mindezeket a Kúria határozata kétségbe nem vonja, de a kérdést egyszerűen a bizonyítás terére viszi át A törvény azon kifejezését, hogy a tényálladékot a terméknek­­magában kell foglalnia­­, úgy értelmezi, hogy a tényálladéknak abból ki kell tűnnie. Ez nyilvánvaló quiproquo. Azonosítja a tényálladéki elem létezését annak bebizonyosodásával. A higany magában foglalja az aranyat, de az épen nem tűnik ki belőle ; keresni, megtalálni, bizonyítani kell, hogy benne van. Ami itt a vegyész dolga, az a perben a bíró feladata. De nem maradhatunk e köznapi tapasz­talatok, e nyelvtani magyarázat mellett. Hogy a corpus delicti magában kell hogy foglalja a bűn­cselekmény tényelemeit, ezzel a S. T. 32. §-a nem mond semmit, ami nem talál a sajtón kívül elkövetett deliktumra is. Már a 32. §. elhelyezése mutatja, hogy nem bizonyítási szabályt akart itt adni a törvény ; ha ilyet akart volna, nem helyezte volna el a §-t a felelősségről szóló fejezetbe, mikor van neki eljárási fejezete is. Bizton mondhatjuk, hogy nem kívánta a bírót a tények felismerésének eszközeiben korlátozni és mérlegelésében más út­mutatást adni neki, mint amilyen a Bp. 324. §-ában foglaltatik. Annak vizsgálata tehát, hogy a tényálladék benne van-e a sajtó­termékben, ugyanolyan művelet, amilyent a közönséges cselek­ményeknél alkalmazunk. A törvénynek ama rendelkezése, hogy a tényálladékot a sajtótermék tartalmának kell magában foglalnia, nem jelenthet mást, minthogy ennek a közleményre rábizonyít­hatónak kell lennie, de semmiesetre sem lehet mondani, hogy a közleményben meg nem rögzített bizonyítási eszközöktől el lehet tekinteni. A 32. §. rendeltetése egészen világos : a sajtódeliktumnak önállónak, önmagában egésznek kell lennie. Nem lehet az egy a közzététel előtt megkezdett cselekménynek csupán folytatása és nem lehet csupán egy része az olyan cselekménynek, mely a közzététel után, további tevékenységgel válik teljessé. A közle­mény tartalma ne legyen például csupán fenyegetés a végből, hogy valaki a btk. 350. §-ában írt cselekvésre vagy tűrésre kény­szeríttessék, mert így a közlemény csak egy mozzanata volna a közzététel után elkövetni szándékolt zsarolás tényálladékának. Ilyen marad természetesen még akkor is, ha ugyancsak sajtó­nyilatkozat kényszeríttetik ki a sértett féltől, mert az utóbbinak cselekvése, mint a zsarolás passzív mozzanata, a fenyegető köz­leménytől szintén különálló, a perbevont sajtótermék közzététele után létesült faktum. Ilyenkor persze nem lehet szó sajtóvétség­ről, például sajtó útján elkövetett zsarolásról, mert ennek nem egész tényálladékát elfoglalja magában­) a bevádolt közlemény, tényálladéka nem abban lett teljessé. Zsarolás kísérlete talán lehet, de természetesen ha a zsarolás többi kellékei (szándék, célzat stb.) megállapíthatók.11 Ugyanez áll az elképzelhető többi esetekről pl. a csalásról. Magában a sajtótörvényben is találunk erre példákat. A 24. § , 7. és 8. pontjaiban meghatározott cselekmények nem sajtócselek­mények és Finkey (i. m. 113. 1.) joggal tagadja meg tőlük e minő­ségeket. Miért ? Mert e deliktumok teljességéhez nem elég a köz­lemény tartalma, hanem további tény (eredmény) is szükséges : a károsítás (S. T. 32. § 3. bek.). Hasonló szempontból kell meg­ítélni azon eseteket, amelyekben a sajtótermék csupán egyik mozzanata a közlemény megjelenése előtt elkövetett vagy leg­alább megkezdett cselekménynek , ilyenek a titok megsértésének a Btk. 201., 327. §§-ban körülírt esetei. Egy különösen jellegzetes esetet bírált el a német Reichsgericht (Entscheidungen in Stras­sach­en 40. köt. 270. 1.). A vád tárgya az volt, hogy egy védjegy­bitorlással készült árucikk (képes levelező-lap) hírlapi hirdetés útján forgalomba hozatott. Véletlenül itt is az elévülés volt kér­désben. Az első bíróságnak a sajtóelévülési rövidebb határidőt megállapító nézetét a Reichsgericht helytelenítette és a rendes elévülés mellett döntött, mert a forgalmi tilalom alatt levő áru terjesztésének deliktuma a sajtó útján való terjesztés idejében más úton már el volt követve. Hogy a most szóban levő kérdésben a német Reichsgericht is az itt vitatott állásponton van, számtalan határozata tanúsítja. Ezekre ehelyütt nem térhetek ki részletesen ; azok számára, akik állításomat ellenőrizni hajlandók, utalok az Entscheidungen in Strassachen 5. köt. 354., 20. köt. 181., 32. köt. 69., 33. kötet 230. lapjain közölt döntésekre. Már utaltam reá, hogy a 32. § sem kifejezetten sem közvetve nem mondja, hogy a közleményből ki kell tűnnie, általa bizonyítva kell lennie a deliktum tényálladékának. Hozzáteszem, hogy ezt a törvényről nem is tehetjük fel. Nem mondhatja a törvény, hogy a közlemény, mely pl. azt állítja, hogy a magyar bírák részre­hajlók, egy lélekzetben kijelentse azt is, hogy ez nem igaz. A Kúria szerint csak ily képtelen, önmagát cáfoló írás állapítaná meg a közlemény sajtóvétségi minőségét, mert csak így­­­tűnnék ki) magából a termékből, hogy az állítás valótlan, de még így sem, mert magából a közleményből nem tűnnék ki, hogy melyik hagyományos értelmezésével összeegyeztetni. Nem elég az adminisz­tratív kitilthatóság (S. T. 10. §.)? 9 Ezekre nézve 1. Némethy cikkét BJT. LXXVI. k. 1. 1. 10 Jogállam XXIII. évf. 336. I. 11 Hasonlóképen Zsitvay i. m. 63. 1.

Next