Jogtudományi Közlöny, 1929

1929-01-01 / 1. szám

Hatvannegyedik évfolyam. 1. szám. Budapest, 1929 január 1. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY »•»•• 11 ~ — KAPCSOLATBAN A P i -,,,-wnr -, y'.-.t,vtftl,Jli ,c rJiGh JUKDI KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL A 8UDAPC 'i .''-WéceUH cS ŐRKAMARA IL:CA£yASÁC< C:C;-ÜVUMA. ÉRKEZETT: iy'2t JAN. - 1. Igyes szám ára 80 fillér Szerkesztőség: I. Bérc-utca 9 Kiadóhivatal: IV., Egyetem u. 4 Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Előfizetési ára Döntvénytárral együtt negyedévre 4 pengős TARTALOM. Az Ügyvédi Tanács az ügyvéd passzív magatartásáról : I. Pollák Illés, az Országos Ügyvédszövetség elnöke. II. Dr. Pap József, a budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. III. Dr. Baracs Marcel, a budapesti Ügyvédi Kamara helyettes elnöke. IV. Dr. Grünhut Ármin, a budapesti Ügyvédi Kamara ügyésze. — Dr. Kőnig Vilmos budapesti ügyvéd : Házasság és válóper. — Dr. Jilay György budapesti ügyvéd : Egyes «utólagos» valorizációs kérdések újabb alakulása. — Ifj. dr. Miklós Gyula budapesti ügyvéd: Még egy reflexió a budapesti kir. Tábla munkaügyi gyakorlatához. — Szemle. Melléklet: Tartalommutató a Jogtudományi Közlöny 1928. évfolyamához. — Tartalommutató a Perjogi Döntvénytár XIII. kötetéhez. Az Ügyvédi Tanács az ügyvéd passzív magatartásáró 1. Az Ügyvédi Tanács közölt ítéletének fontosságára tekintettel felkértük Pollák Illést az Országos Ügyvédszövetség elnökét, továbbá a budapesti Ügyvédi Kamara elnökét, helyettes elnökét és ügyészét, mondják el véleményüket az ítéletről, mely ügyvédi körökben nagy feltűnést keltett. A nyilatkozatokat alább közöljük, de ezzel a kérdést nem zárjuk le, hanem arra még visszatérünk. Pollák Illés: A Kúria Ügyvédi Tanácsának határozata annak a miskolci ügyvédnek esetében, aki egy biztosítási intézet titkárának a maga szolgálatait felajánlotta, méltán kelt feltűnést. A kérdés felette súlyos és belenyúl egész etikánkba, mert felforgatja tradícióinkat, melyek eddig úgy tartották, hogy az ügyvéd láthatatlan talárja elzárja őt a kenyérkeresetnek a többi szabad foglalkozásoknak megengedett, sőt mellőzhetetlen mozgási lehetőségeitől. Igaz ugyan, hogy az ügyvédség tradíciói ezáltal merő ellentétbe kerülnek az élet törvényeivel és felettébb igaz, hogy egyfelől szerzetesi önmegtagadást követelni, másfelől pedig magára hagyni a létért való küzdelemben, a legnagyobb fokú ellenmondás és igazságtalanság, de ha az ügyvédséget meg akarjuk tartani a maga tisztaságában és kiváltságosságában és ha nem akarjuk azt a legfőbb tekintetet mellőzni, hogy az ügyvédség a jogszolgáltatásnak kiegészítő tényezője, s mint ilyen kapcsolt része az állam legmagasabb funkciójának, akkor funkció és megélés közt különbséget kell tenni az előbbinek előnyére, az utóbbinak hátrányára. A Kúria most át akarja hidalni ezt a szakadékot. És meg kell adni, hogy amikor ezt teszi, előkelő és emelkedett elgondolás vezeti, amint azt a mi legfelsőbb fórumunktól megszoktuk. És igaz az is, hogy amikor a Ü. R. 68. §. b) pontjára hivatkozva, úgy találta, hogy adott esetben nem volt megállapítható a «botrányos» ügyfélkeresés, amely megszorítással az adott esetet kellő klauzulába zárva, határozatával még nem nyitotta meg kapuinkat a vigéckedésnek, amennyiben annak a mindenkori megállapítása, hogy valamely felkínálkozás már átlépett-e a határon vagy nem, bírói mérlegelés tárgya marad, mindamellett aggodalomra ad okot az a máskülönben emelkedett és korhű megállapítása, hogy a mi korunk súlyos megélési nehézségei közben nem lehet már az ügyvédséget teljes passzivitásra szorítani. E nélkül a, mondom, máskülönben igazában nagyszerű meglátás nélkül, az ügy nem is volna egyéb, eseti döntésnél. A most idézett indok azonban kell, hogy odavezessen, hogy annak a megítélését, botrányos-e a felkínálás, azok, akiket illet, már nem a Kúriára, hanem a saját elbírálásukra fogják bízni és akkor le fognak omlani a határok és lesz kétféle ügyvédség. Az egyik, amelynek derogál mindennemű felkínálás és inkább letörik az élet súlya alatt, a másik, mely cirkulárokat fog küldeni és utazó ügynököket fog tartani és plakatírozni fogja a jogi lizoformot. Az Élet azonban mindig nagy útmutatónk nekünk és amikor a Kúria az Idő szükségét (der Zeiten Noth) leszögezte, ha talán nem is céltudatosan, de előreviheti a fejlődést. Mert igaz az is, hogy a kart távol kell tartani a szabad foglalkozási ágak lételemeit jelentő mozgolódási szabadságtól, de igaz az is, hogy az idő súlyosan ránk nehezkedik és nem lehet már az ügyvédi kart teljes passzivitásra szorítani. Ahol pedig két igazság áll szemben egymással, ott nem lehet az egyiket protegálni, hanem azt kell tenni, amit a Nyugat minden állama már régen megtett, kétféle ügyvédséget kell teremteni : az egyiket, amely a felekkel érintkezik, feleket keres és pereket vállal, vállal mint egy vállalkozó, a másikat, mely tárgyal és bíróság előtt az ügyet képviseli. Angliában : barrister és sollicitor, Franciaországban : avocat és avouer, Olaszországban : avocati és procuratori, vagy Svédországban : alsó és felső ügyvédség, amint az az én rendtartási tervezetemben is megvan. A Kúria ítélete ennek a reformnak utat nyithatna,és új jövőt készíthetne elő az ügyvédség számára. De nem fog utat nyitni és nem fog új jövőt előkészíteni az ügyvédség számára. Minden abban fog maradni, amiben volt. És lesznek ügyvédek, akik előkelően fognak koplalni és lesznek olyanok, akik vigéckedni fognak. Most meg éppen a Kúriára hivatkozva. Semmi egyéb nem fog történni, mert ennek elsősorban az ügyvédek a legnagyobb ellenzői, akik nem akarnak különbségeket maguk között, ők mint az emberi egyenlőség fanatikus hívei követelik az általános, titkos, községenkénti szegénységet. . . Dr. Pap József: Boldogult emlékű dr. Szászy-Schwarz Gusztáv professzor annak idején igen érdekes előadást tartott az «Uszóhatárokról a magánjogban*). Ilyen úszóhatárok léteznek a büntetőjogban és a fegyelmi judikatúrában is. Az Ügyvédi Rendtartás azon szakaszai, amelyek a fegyelmi vétségek tényálladéki elemeit szabályozzák, igen rugalmasak, ez a dolog természetében rejlik s ez nemcsak nálunk van így, de a külföldi fegyelmi jogban is. A mi ügyvédi törvényünk szerint fegyelmi vétséget képez a hivatási kötelességeknek vétkes megszegésén felül (Ü. R. 68. §. a) pont) az ügyvédnek olyan magaviselete is, amely az ügyvédi kar becsületét és tekintélyét sérti és amely által bizalomra méltatlanná válik (Ü. R. 68. §. b) pont). Ez a generális szabály, amely azonban csak egy elvet mond ki, egy irányeszmét jelöl meg. A fegyelmi bíróságnak a kötelessége in concreto minden ügyet a legszorgosabban megvizsgálni és eldönteni azon szempontból, váljon az inkriminált tény, tekintettel arra, hogy ki, hol és milyen körülmények között követte azt el, sérti-e az ügyvédi kar becsületét és tekintélyét vagy sem? Az ügyvédnek minden, fegyelmi szempontból kifogás alá eshető magatartása — a hivatásszerű kötelességszegések eseteitől eltekintve — a 68. §. b) pontja alá subsummálható. A 69. §. csak substantiálja és konkretizálja a 68. §. b) pontjában kimondott elvet, amidőn az 1—8. pontban felemlít olyan cselekményeket, amelyeket különösen fegyelmi vétségnek kíván tekinteni, így fegyelmi vétséget képez, ha az ügyvéd díjazott közbenjáró által vagy egyéb botrányos módon keres feleket, de fegyelmi vétséget képezhet az a magaviselet is, ha valaki felkínálja magát a klienseknek és ez nem történt sem díjjazott közbenjárókkal vagy egyéb botrányos módon.