Jogtudományi Közlöny, 1985
1985- szeptember / 9. szám.
534 hette, jogtörténészi pályájának indíttatása pedig a Székelyföldről elszármazott családban tovább élő, az ősök által megélt magyar históriából is eredeztethető. Sokszor emlegette például dédapjának, annak a Both Ferencnek az „idealizmusát", aki Oláhfaluban 1849 májusában akkor választatta magát népképviselőnek, amikor már sejthette, hogy a szabadságharc ügye vesztésre áll. Tanulmányozott korszaka a feudális rendiségből a polgári társadalomba való átmenet, a tág értelemben vett reformkor, valamint a forradalom és szabadságharc éve, az 1790-től 1849-ig terjedő időszak volt, amelynek mélyebb, történelmi materialista szellemű kutatása éppen pályája kezdetén indult meg. Mestere a Kolozsvárról hazatért Bónis György volt; az ő révén kapcsolódott „szellemi nagyapjának", Eckhart Ferencnek iskolájához. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet általa kutatásra kiválasztott jogintézményeit azzal az eszköztárral vizsgálta, amelyet elődei a középkori jogtörténetre alakítottak ki. Empirikus kutató volt, mint minden vérbeli történész. A tényszerű levéltári forrást többre becsülte minden másnál, legfőképp az elméletieskedésnél. Igazi műhelyei az iratszagú archívumok, elsősorban az Országos Levéltár nagykutatója, és természetesen a szegedi akkor még „torony alatti" levéltár voltak. Kutatómunkája és alkotó tevékenysége két fő területet fogott át: a polgári szabadságjogok hazai kialakulását és korszaka büntetőjogának történetét, szerencsésen párosítva így az alkotmánytörténetnek a köztörténészeket is érdeklő művelését a jogtudomány más alkotóinak figyelmére is számító szakjogtörténet-írással. Tanulmányai, melyek főként a szegedi karnak az ő szerkesztői életművét jelentő, eddig harmincegy kötetben, mintegy tízezer lapon megjelent kiadványsorozatában, ismert rövidítéssel említve: az Acta Jur. et Pol. Szegedben, önálló, esetenként terjedelmes füzetekként jelentek meg, itthon s külföldön egyaránt jó hírnevet szereztek szerzőjüknek. Pályája elején a szabadságjogok és kapcsolódó bírósági területük köréből két alapvető, azóta is sokat emlegetett műve jelent meg: Az 1848. évi sajtótörvény létrejötte (A sajtószabadság problémája a reformkorban) [I:4., 65 p., 1956.] és a Küzdelem az esküdt bíráskodás bevezetéséért Magyarországon a reformkorban és az 1848. április 29-i esküdtszéki rendelet [VII: 1., 60 p., 1960.]. Két évtized múltán, alkotó tevékenysége másodvirágzása idején a Martonyi- és a Csizmadia-emlékkönyvbe írt tanulmányai: Szemere Bertalan belügyminiszter sajtórendelete és a vezetése alatt álló minisztérium sajtóügyi tevékenysége 1848-ban [XXVII. 4., 31 p., 1980.] és A sajtótermékek terjesztésének a szabadsága Magyarországon 1848-ban [Studia Iuridica, Pécs 1980. 87—101. p.] tetőzték be sajtószabadság-történetét. Szakjogtörténeti próbaként szintén pályája első, alkotásokban ígéretes szakaszában írta meg Szeged város büntetőbíráskodása 1848-ban című tanulmányát [IV. 1., 62 p., 1958.], amelynek hozadékán föllelkesedve, éjt nappallá téve, olyan szívós munkával, amelyre életében talán csak egyszer képes az ember, föltárta e Város 1790 és 1848 közötti teljes büntető joggyakorlatát, mind a húszezer bűnügyet. E helyi leváltári anyagot, amelyben, mint csöppben a tenger, tükröződik a korabeli hazai judikatúra, s büntető kódex nem lévén, csakis ez lehet az élő hatályos jog megismerésének alapvető forrása, a kevés nyomtatott matériával — tervezetekkel, javaslatokkal, tankönyvekkel stb. — összevetve írta meg és tette közzé A beszámítást kizáró és a büntetést megszüntető okok Szeged város reformkori büntetőjogában című, kandidátusi értekezésként megvédett részmonográfiáját [X . 7., 128 p., 1963.]. Ezt jóval később, mintegy másfél évtized múltán követte A stuprum violentum a kései feudális magyar büntetőjogban (1790—1848) című tanulmánya [XXIV. 2., 36 p. 1977.], amely módszertanilag is kiválóan mutatta be a büntetőjogászok, köztük a saját mesterként is tisztelt Schultheisz Emiltől is sokszor vizsgált „példa"-bűncselekmény, a nemi erőszak hazai történeti előzményeit. Kár, hogy a kriminalista szakma úttörő munkáiban inkább csak helyi históriát látva, nem reagált bátorítóbban rájuk. Különben talán nem maradt volna torzóban (szegedi) büntetőjog-története. Both Ödön cselekvő részese volt a közép-európai jogtörténész együttműködésnek. Az 1969. évi emlékezetes, általa is szervezett szegedi találkozón rendkívül alapos históriográfiai áttekintést nyújtott a fölszabadulás óta addig eltelt negyedszázad jogtörténetírásáról, főként ennek az 1848/49-ig terjedő időszakot tárgyaló műveiről [ Wissenschaftliche Forschungsrichtungen auf dem Gebiete der ungarischen Rechtsgeschichte seit 1945. XVII: 16., 32 p., 1970.]. Az 1974. évi kremsi konferencián előadott németül [Nagy László-emlékkönyv, XXXI: 7., 1984., 81—92 p.,] és magyarul a közelmúltban éppen e hasábokon publikált A magyar feudális tulajdon fő vonásai a kései feudalizmus idején [Jogtudományi Közlöny, 1984. 6. sz.] című fontos magánjog-történeti tanulmánya mint az évtizedekig tartott speciális kollégiumának maradandó lecsapódása minden bizonnyal stabil ajánlott olvasmánya lesz a jövendő jogtanuló ifjúságnak. E magánjog történeti kirándulását, miként minden művét is a tömörség, a szabatosság és a lényegretörés jellemzi. Nehezebb olvashatóságukat nemcsak enyhíti, de föl is oldja választékosan szép magyarsága, valamint a források nyelvezetéből is kölcsönző, kort idéző fogalmazása. A történeti hitel mellett talán a műgond volt rá a legjellemzőbb. Lassan írt, ám szinte a szedőgépbe fogalmazott. Különös érzékenységét a nemzetiségi kérdés iránt Buza-emlékönyv-beli tanulmánya, a Szemere Bertalan belügyminiszter nemzetiségi poltikája 1848 nyarán igazolja [V.2., 23—44. p., 1958.]. A történetírás által méltatlanul elhanyagolt nagy magyar reformer, Szemere Bertalan munkásságának jogtörténészi földolgozása és az 1848-i Belügyminisztérium teljes intézménytörténetének tervezett megírása sajnos tollában, céduláiban maradt. Jelképesnek is tekinthető, hogy utolsó, immár fájdalmunkra posztumusz műként a még általa szerkesztett Pólay-emlékkönyvben (XXXIII.) németül és a Jogtörténeti tanulmányok VI. kötetében magyarul megjelenő, az ifjú Szemere politikai és jogi nézeteiről írott tanulmányával zárul le alkotói pályája. Kedves státusférfijáról, Borsod szülöttéről tervezett miskolci előadása most már sajnos örökre elmarad... Both Ödön életművének, tanulmányain, részmonográfiáin és az itt nem méltatott más művein kívül, vannak könyvészetileg nem jegyezhető, mégis csupán a mondottakhoz mérhető „tételei". Ha szakmáról volt szó, idejét és erejét nem kímélve lektorált, tárgyalt és vitatkozott, olykor hevesen is. E viták meg a baráti bírálatra bemutatott dolgozatok ceruzabejegyzései, a margón meghúzott szaggatott vonalai sokunk, nemcsak a szegediek, sőt nem is csupán céhbeliek kéziratain, beépültek és még sokáig beépülnek munkáinkba. Kritikusan biztató segítségért nagyobb hálával tartoztunk volna neki. Amit életében elmulasztottunk, kicsiny részben még talán pótolhatjuk. Nekünk, tanítványainak, munkatársainak köre- JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 1985. szeptember hó