Jövő, 1921. április (1. évfolyam, 32-57. szám)

1921-04-12 / 41. szám

Reid, 1921 április 12 A csehszlovák mező­gazdaság jövője. Együttmük Mó* MagvanmAggaL - A «Mhadovák lAldhirtokreform. — Bánéi­­gáté« a caehszlovák agráriusok v­é­réveL — A Jivi prágai tánósítójától.­­Prága, iprilk 11. A caehszlovák pártvezérekkel foly­tatott beezélgetésk során ma az agrá­riusok politikai vezetőjét, Udozár képviselőt kerestem föl, aki lekötelező szeretetreméltósággal fogadott és kér­déseimre a következőket válaszolta: — Hogyan ítéli meg képviselő úr a magyar helyzetet az Önök agrárius szempontjából ? — A magyar őstermelés a jövő­ben is épúgy, mint a régi monarchiá­ban volt, továbbra is a legközelebbi versenytársa lesz Csehszlovákiának. Ennek ellenére fontos érdeke államunknak, hogy a ma­gyar földmivelés f­ö­l­len­dül­j­ö­n. Magyarország fekvésénél fogva is mindig a legalkalmasabb piac lesz a cseh iparcikkekre. Az ál­lam érdeke természetesen szoros ösz­­szefü­ggésben van a földmivelés érde­kével, minthogy látjuk, hogy őster­melésünk jövője azokban az iparosí­tási lehetőségekben van, amelyeket a fönnálló­­ szakszervezeti törvények alapján minél inkább ki kell fejlesz­tenü­nk. Országnak exponált központi fekvésénél fogva nem tartom életké­pesnek a tiszta nyerstermelést. Az iparnak meg kell azt termékenyítenie bizonyos módon és mértékben. — Hogy ítéli meg képviselő úr a Köztársaság belső helyzetét és melyek azok a feladatok, amelyek elsősorban várnak megoldásra? — A már elmondottakból világo­san kitűnik, hogy az őstermelés Csehszlovákiában, különösen pedig a régi cseh korona országaiban szoros összefüggésben van a mezőgazdasági iparral. Ezzel meg van adva legfőbb lényegében a jelenlegi gazdasági krízis megoldása is. Minden egyolda­lúság, akár mezőgazdasági, akár ipari részről, káros és a krízis egészséges megoldása után nem sza­bad ilyen egyoldalúságnak maradnia. Fő törekvésünk az, hogy a mező­­gazdasági ipart egészen a kezünkbe kapjuk, mert annak szoros össze­függésben kell lennie a földdel. Más­részről az ipar legerősebb alapja az, ha az őstermelésben gyökeredzik. Azt akarják továbbá, hogy az ipari m­un­­kások is földhöz j­ussanak és ezáltal jobban hoz­zé legyenek nőve a földhöz. — Milyen­­en a földbirtokreform ? — kérdeztem. — A földbirtokreformnak, amelyet most már gyorsabb tempóban kell tető alá hoznunk, a földhöz ragasz­kodó elemeket kell megerősítenie. Ezáltal azt akarjuk, hogy lehetően minél több egzisztencia legyen hozzá­nőve elválaszthatatlanul a földhöz, mert csak a földhöz ragaszkodó, ha­zaszerető népben láthatjuk a cseh­szlovák köztársaság biztos jövőjét. A reform szerint a földbirtok maximuma, amely egy tu­lajdonos birtokában ma­radhat, százötven hektár szántóföld és száz hektár erdő, összesen tehát öt­­százötven hektár. Kivételezé­seket csak a legméltánylandóbb ese­tekben tehetünk. A fölosztásnál előnyben részesítjük a mezőgazdasági munkásokat, akik szaktudásokkal hivatva vannak rá, hogy a nyerster­melést mennyiségben is fokozzák. Arra a kérdésemre, hogy milyen erős a párt, ezt felelte Udozál képvi­selő : — Negyvenhat parlamenti tagja van a pártnak, akik közel huszon­nyolcan a régi Csehországból (Cseh­ország, Morvaország, Szilézia), tizen­ketten Szlovákiából valók, hatan pedig az iparosok köreiből kötöttek ki, akik tulajdonképen külön pártot alkotnak, de világszemléletük és politikai meggyőződésük következté­ben fuzionáltak velünk. Ez a kis párt, éppúgy mint mi, a magántulaj­don alapján áll, tehát nem tudott megértésre inteit a szocialista pár­Bécsi, április 11. A bécsi royalistáknak majdnem a nyilvánosság kizárásával megjelenő heti­lapja, a „Montags-Zeitung“ április 11-iki számának vezető oldalát egészen a Horthy kalandnak szenteli. így ír: „Budapest népe általános elismerés­sel adózott Károly ama bátor, elszánt és energikus cselekedetének, hogy az országba visszatért Meglepetésszerűen hatott Károly érkezése. Előzetesen erről senki nem tudott De Budapest összes kávéházaiban, klubjaiban, villamosain és üzleteiben csak erről beszéltek az emberek és a nép túlnyomó többsége azt óhajtotta, hogy Károly maradjon az országban. Mikor megtudta a nép a kisántáni elhatározását, a közvélemény egész erejével Horthy ellen fordult, hogy miért engedett a kisántant nyo­másának.“ „Ezt az általános hangulatot nem a sajtó befolyása idézte elő, mert a sajtó cim­ara alatt áll és ezt a cenzúrát Horthy egyik rokona irányítja. Maga a cenzúra egyáltalán nem legi­timista, mert Horthy tisztjei látják el a cenzori munkát. Minthogy a lapok engedélyezett írásaikban nem tudtak királyhűségü­knek kifejezést adni, cikkeik formájában tüntették föl a király iránti lelkesedésüket. Sőt a Budapestről Szombathelyre siető újság­írók Dr. Ábrányi Kornél vezetése alatt hódolatukat fejezték ki a királynak és biztosították a budapesti sajtó hűsé­géről.“ „Az összes nyilatkozatok­ból kitűnt a kormányzó­rezsim iránti ellenszenv és az a vá­gy, hogy a „kit­si­­nitmény-virtsafttól* az or­­szág minél előbb megszaba­­duljon.“ „Hogy Héjjan és Prónay ezekben a napokban a Károly ellenségeinek olda­lára álltak, sőt, hogy az ébredő magya­rok is azokhoz csatlakoztak, az nem keltett nagy föltünést, mert vezetőjük, Gömbös köztudott antikarlista. Hogy ezek a csoportok most a kisgazdákkal együtt Horthy támaszai lettek, az jellemzi a helyzetet, amely ekép telje­sen világos lett Nagy csalódás volt az ország számára, hogy Károly elutazott és bárha a király érkezését időelőttinek tartották, mert tudták, hogy az kül­földi tanácsok alatt történt, nem csökkent a király tekintélye, sőt a vele szembeni szimpátia csak erőnkö­­dött ennek következtében“. Eddig van és így isol a kiváló osztrák royalista újság saját vélekedése, amelyből, íme, a napnál fényesebben ki­búvik, hogy a sajtó elnyomá­­sáról és a különítmények garázdálkodásáról szóló Euró­­pászért« elterjedt hírek, amelyeknek szorgalmas és nem önkéntes cáfolói so­rában nem utolsó helyen találkoztunk a „Montags-Zeitung“-gal is, mégsem a hazaáruló emigránsok kitalált meséi, ha­nem immár, Károly­ért lelkesedő, roya­lista újságok által is konstatált tények. A fenti vélekedéseinek nagyobb súlyt kölcsönzendő, a királyért rajongó „Montags-Zeitung“ Budapestre küldött tudósítójával interjúkat is csináltatott és kikérdezte a magyar politika vezető­­egyéniségeit a Károly-kalandról és sor­ban adja a következő nyilatkozatokat Gróf Apponyi Albert, aki szerinte a „hasa bölyne“, a követ­kezőket mondotta: „A királynak a külföldi viszony­okra való tekintettel el kellett mennie. Nem tudom, ki tanácsolta a király­nak, hogy jöjjön, de jövetele annál meglepőbb volt, mert nemrégiben kö­zöltük vele, hogy csak várnia kell még, mert egész Magyar­­országon az idő láthat­ó­a­n az ő javára dolgozik. Meglepő volt tehát rám nézve, hogy hirtelen Magyarországon termett. Az én vé­leményem szerint, a trónra való visszatérítését csak a nemzetgyűlés­sel való egyetértésben lehet elintézni. Nálunk a Habsburgok nem voltak nagyon rokonszen­vesek, de­ ez a helyzet az utóbbi időben nagymérték­ben megváltozott Az az állítás, hogy Károly utazása a mi közvéle­ményünkben neki ártott, nem felel meg a valóságnak. Mindenesetre a nemzetnek emlékezetében fog maradni, hogy van neki koronás királya, aki jogáról le nem mondott és aki csupán külső körülmények követ­keztében kényszerül arra, hogy egy időre eltekintsen­ trónjának újbóli elfoglalá­sától.“ Benicky Ödön Ha én csak hat héttel előbb tud­tam volna, hogy Őfelségének ez a szándéka, akkor a királyt az egész országban tomboló lelkesedéssel fogad­ták volna és Budapest meghódolt volna előtte. Ezt nem a propaganda tette volna, hanem az igazi nép­hangulat megnyilatkozása. Abban a véleményben voltam, hogy ha a király megérkezett, itt is kellett­ volna ma­radnia. Hogy a király az útra elhatá­rozta magát, annak fő okát én abban látom, hogy Horthy kormányzó ismé­telten olyan hódoló nyilatkozatokat küldött, amelyeknek a király és taná­csosai hitelt adtak. Én már annak idején ezen nyilatkoza­to­k­k­al szem­b­en figyelmez­tettem az óvatosságra. Mert én Horthy­t nem te­kintem a király helytar­tójának, hanem a forrada­lom egyik képviselőjé­nek, mint ahogyan ő most is Őfel­­ségével szemben viselkedett. Etekintet­­ben nem is lehet többé Csalódni Ha a király az országban maradt volna, akkor Pró­lay­t, Hé­j­jast és Horthy többi hi­­vét a különítményekkel együtt le kellett volna küzdeni. Gróf Andrássy Gyula: „A király visszatérésével befeje­ződő epizód a király tekintélyének az ország előtt nem fog irtani. A nem­zet most­ már láthatja, hogy külföldi ellenségei mi mindent elkövettek, hogy koronás királya az országot elhagyja. Ha az ország ellenségei ilyen nagyon ellenzik ,e kímélet nélkül akadályoz­zák Károly királynak az országban való maradását, ebből is láthatja a nemzet, hogy ez milyen előnyére volna megújho­dásának.“ Fried­ri­ch István: „Abban a véleményben vagyok, —■ bár nem tudtam Károly hirtelen elhatározásáról és megvoltam lepve érkezéséről —, hogyha már az or­szágba érkezett, akkor okvetlenül itt is kellett volna maradnia. Az ellen­szegülő elemekkel, mint Héj­­­as és Prónay le kel­let­t volna számolni.“ Windischgreis Lajos herceg , közli, hogy ő nem hozta Budapestre a királyt, és a király elhatározására befolyást egyáltalán nem gyakorolt. Épp úgy meg volt lepve ettől, mint mindenki más. „Ha é­n e­g­y­s­z­er, — mondja a nyegle és léha bur­gonyaszakértő — a királyt Magyarországra fogom hozni és ennek az ideje el fog egyszer érkezni, akkor előre biztosít­hatom, hogy a király itt is fog maradni ,és megint trónra fog lépni“ E nyilatkozatokból tehát ismét lát­ható az a kétszínű és hazug játék, amit Horthyék a kisántánttal szemben­­ játszottak, amikor Károlyt a kapott parancsra mégis csak eltávolították az országból. A kis- és nagyántánt felé, mint a kapott parancs készséges végre­hajtói szerepelnek, a hazai közvéleményt pedig állandóan Károly közeli vissza­térésének ígérgetésével narkotizálják, így kerítenek újabb és újabb alapot tarthatatlan és hazug uralmak öreg­bítésére. Ám a kétszínű játék ismét meg fogja teremni átkos gyümölcst, csakhogy, sajnos, megint nem a bűnös hazardőrök és kalandorok, hanem a szegény becsapott és megcsalt nép és a szerencsétlen ország fogja ennek kárát vallani . Károly interújút ad. Jules Sanerwein, a „Matin“ munkatársa fölkereste Károly­t királyt és lapjában hosz­­anabb cikkben számol be látogatásáról. A Károly iránti jóindulattól és talán más körül­ményektől is veaatett újságíró meglehetős buzgalmat fajt ki, Károly iránti szimpátiák keltésében. Lélekrajzott is ad az exkirályról és úgy tünteti őt föl, mint sziklaszilárdhitű és elhatározása ferfint. Holott köztudott dolog, hogy a szegény ngriföles, szeles fiatalember minden egyéb vert, csk határozott egyéni­ség nem. Érdekes, hogy Károly ilyeneket mondott : Én semmit, egyáltalán semmit sem akartam tenni Franciaország érdekei ellen... Szeretett tő városomat, Bécset mondhatlan szomorúságban találtam... A szocialista Volkswehr katonáinak uniformisa fantasz­tikus. Porosz sapkájuk van és az unifor­misok olyan, mint az olasz állomási elöl­járóké ... Alkotmányos király akartam lenni és politikailag független országot akartam csinálni Magyarországból. .. És igy tovább. Ejnye, ejnye... miért nem mondta előbb, — úgy 1917 táján. Független magyar szi­vét mért találta meg ily későn, levelek hul­lása, duók távozása idején ? ... Grófok és itt iS i@§iflmisaik Horthy ellen. Bécsi royalisták Horthy és a „kSSö^ii.^ényvirtsaft“ ellen. — A Károly-kaLand epilógusa. — A Jüve munkatársától. • i 5 V ') tokkal, viszont nem érezte megát otthonosan a nagyiparosok körében sem, akik a nemzeti demokrata párt­ban vannak képviselve. Ennélfogva ez a párt a mi pártunkkal alkot egységes blokkot. — Mi a véleménye az úgynevezett zöld internacionáléról? — Az úgynevezett zöld, agrárius internacionálé, véleményem szerint sokkal nagyobb nehézségekkel küzd, mint a munkásság hasonló, szövetke­zése, mert a mezőgazdasági termelés inkább körletszerű és szoros kapcso­latban van a közvetlen talajviszo­nyokkal. Azonban nálunk is vannak sporadikus áramlatok, különösen az ifjabb nemzedéknél, amelyek az agrá­rizmus nemzetköziesítésén dolgoznak és hisznek is abban. Megkérdeztem még a képviselőt a m­­agyar mezőgazdákkal való jövő együtt­működésről, amire a következő választ kaptam: — Hogy nekünk köze­lebbi érintkezésbe kell lépnünk a magyar mező­gazdákkal, az a két ország kölcsönös helyze­téból is kiviláglik és ez az érintkezés csak folytatása lesz annak a mun­kának, amit már az egész, régi Ausz­triában megkezdt­ünk. Hangsúlyozni kell azonban, hogy eserének a mezőgazdasági tömé­­aytrt kapcsola­tékaik a politikai viszonyok határozott megszilárdu­­lásán kell alapulniok. Ezzel a beszélgetést befejeztük. U. Béla. 3 A parlament folyosóján Andrássy Gyula azt mosléta az elfágíróknak: — Válság van, de nem bánom, mert ez a helyzet úgyse vest tartható. Ha nem indokolná semmivel, szabad volna hinni Andrássynak, hogy nem bánja, ha válság van. Hiszen válság nélkül egy­általán nem kerülhetne rá­­k sor. Persze, hogy nem bánja...

Next