Jövő, 1921. április (1. évfolyam, 32-57. szám)
1921-04-12 / 41. szám
Reid, 1921 április 12 A csehszlovák mezőgazdaság jövője. Együttmük Mó* MagvanmAggaL - A «Mhadovák lAldhirtokreform. — Bánéigáté« a caehszlovák agráriusok véréveL — A Jivi prágai tánósítójától.Prága, iprilk 11. A caehszlovák pártvezérekkel folytatott beezélgetésk során ma az agráriusok politikai vezetőjét, Udozár képviselőt kerestem föl, aki lekötelező szeretetreméltósággal fogadott és kérdéseimre a következőket válaszolta: — Hogyan ítéli meg képviselő úr a magyar helyzetet az Önök agrárius szempontjából ? — A magyar őstermelés a jövőben is épúgy, mint a régi monarchiában volt, továbbra is a legközelebbi versenytársa lesz Csehszlovákiának. Ennek ellenére fontos érdeke államunknak, hogy a magyar földmivelés föllendüljön. Magyarország fekvésénél fogva is mindig a legalkalmasabb piac lesz a cseh iparcikkekre. Az állam érdeke természetesen szoros öszszefüggésben van a földmivelés érdekével, minthogy látjuk, hogy őstermelésünk jövője azokban az iparosítási lehetőségekben van, amelyeket a fönnálló szakszervezeti törvények alapján minél inkább ki kell fejlesztenünk. Országnak exponált központi fekvésénél fogva nem tartom életképesnek a tiszta nyerstermelést. Az iparnak meg kell azt termékenyítenie bizonyos módon és mértékben. — Hogy ítéli meg képviselő úr a Köztársaság belső helyzetét és melyek azok a feladatok, amelyek elsősorban várnak megoldásra? — A már elmondottakból világosan kitűnik, hogy az őstermelés Csehszlovákiában, különösen pedig a régi cseh korona országaiban szoros összefüggésben van a mezőgazdasági iparral. Ezzel meg van adva legfőbb lényegében a jelenlegi gazdasági krízis megoldása is. Minden egyoldalúság, akár mezőgazdasági, akár ipari részről, káros és a krízis egészséges megoldása után nem szabad ilyen egyoldalúságnak maradnia. Fő törekvésünk az, hogy a mezőgazdasági ipart egészen a kezünkbe kapjuk, mert annak szoros összefüggésben kell lennie a földdel. Másrészről az ipar legerősebb alapja az, ha az őstermelésben gyökeredzik. Azt akarják továbbá, hogy az ipari munkások is földhöz jussanak és ezáltal jobban hozzé legyenek nőve a földhöz. — Milyenen a földbirtokreform ? — kérdeztem. — A földbirtokreformnak, amelyet most már gyorsabb tempóban kell tető alá hoznunk, a földhöz ragaszkodó elemeket kell megerősítenie. Ezáltal azt akarjuk, hogy lehetően minél több egzisztencia legyen hozzánőve elválaszthatatlanul a földhöz, mert csak a földhöz ragaszkodó, hazaszerető népben láthatjuk a csehszlovák köztársaság biztos jövőjét. A reform szerint a földbirtok maximuma, amely egy tulajdonos birtokában maradhat, százötven hektár szántóföld és száz hektár erdő, összesen tehát ötszázötven hektár. Kivételezéseket csak a legméltánylandóbb esetekben tehetünk. A fölosztásnál előnyben részesítjük a mezőgazdasági munkásokat, akik szaktudásokkal hivatva vannak rá, hogy a nyerstermelést mennyiségben is fokozzák. Arra a kérdésemre, hogy milyen erős a párt, ezt felelte Udozál képviselő : — Negyvenhat parlamenti tagja van a pártnak, akik közel huszonnyolcan a régi Csehországból (Csehország, Morvaország, Szilézia), tizenketten Szlovákiából valók, hatan pedig az iparosok köreiből kötöttek ki, akik tulajdonképen külön pártot alkotnak, de világszemléletük és politikai meggyőződésük következtében fuzionáltak velünk. Ez a kis párt, éppúgy mint mi, a magántulajdon alapján áll, tehát nem tudott megértésre inteit a szocialista párBécsi, április 11. A bécsi royalistáknak majdnem a nyilvánosság kizárásával megjelenő hetilapja, a „Montags-Zeitung“ április 11-iki számának vezető oldalát egészen a Horthy kalandnak szenteli. így ír: „Budapest népe általános elismeréssel adózott Károly ama bátor, elszánt és energikus cselekedetének, hogy az országba visszatért Meglepetésszerűen hatott Károly érkezése. Előzetesen erről senki nem tudott De Budapest összes kávéházaiban, klubjaiban, villamosain és üzleteiben csak erről beszéltek az emberek és a nép túlnyomó többsége azt óhajtotta, hogy Károly maradjon az országban. Mikor megtudta a nép a kisántáni elhatározását, a közvélemény egész erejével Horthy ellen fordult, hogy miért engedett a kisántant nyomásának.“ „Ezt az általános hangulatot nem a sajtó befolyása idézte elő, mert a sajtó cimara alatt áll és ezt a cenzúrát Horthy egyik rokona irányítja. Maga a cenzúra egyáltalán nem legitimista, mert Horthy tisztjei látják el a cenzori munkát. Minthogy a lapok engedélyezett írásaikban nem tudtak királyhűségüknek kifejezést adni, cikkeik formájában tüntették föl a király iránti lelkesedésüket. Sőt a Budapestről Szombathelyre siető újságírók Dr. Ábrányi Kornél vezetése alatt hódolatukat fejezték ki a királynak és biztosították a budapesti sajtó hűségéről.“ „Az összes nyilatkozatokból kitűnt a kormányzórezsim iránti ellenszenv és az a vágy, hogy a „kitsinitmény-virtsafttól* az ország minél előbb megszabaduljon.“ „Hogy Héjjan és Prónay ezekben a napokban a Károly ellenségeinek oldalára álltak, sőt, hogy az ébredő magyarok is azokhoz csatlakoztak, az nem keltett nagy föltünést, mert vezetőjük, Gömbös köztudott antikarlista. Hogy ezek a csoportok most a kisgazdákkal együtt Horthy támaszai lettek, az jellemzi a helyzetet, amely ekép teljesen világos lett Nagy csalódás volt az ország számára, hogy Károly elutazott és bárha a király érkezését időelőttinek tartották, mert tudták, hogy az külföldi tanácsok alatt történt, nem csökkent a király tekintélye, sőt a vele szembeni szimpátia csak erőnködött ennek következtében“. Eddig van és így isol a kiváló osztrák royalista újság saját vélekedése, amelyből, íme, a napnál fényesebben kibúvik, hogy a sajtó elnyomásáról és a különítmények garázdálkodásáról szóló Európászért« elterjedt hírek, amelyeknek szorgalmas és nem önkéntes cáfolói sorában nem utolsó helyen találkoztunk a „Montags-Zeitung“-gal is, mégsem a hazaáruló emigránsok kitalált meséi, hanem immár, Károlyért lelkesedő, royalista újságok által is konstatált tények. A fenti vélekedéseinek nagyobb súlyt kölcsönzendő, a királyért rajongó „Montags-Zeitung“ Budapestre küldött tudósítójával interjúkat is csináltatott és kikérdezte a magyar politika vezetőegyéniségeit a Károly-kalandról és sorban adja a következő nyilatkozatokat Gróf Apponyi Albert, aki szerinte a „hasa bölyne“, a következőket mondotta: „A királynak a külföldi viszonyokra való tekintettel el kellett mennie. Nem tudom, ki tanácsolta a királynak, hogy jöjjön, de jövetele annál meglepőbb volt, mert nemrégiben közöltük vele, hogy csak várnia kell még, mert egész Magyarországon az idő láthatóan az ő javára dolgozik. Meglepő volt tehát rám nézve, hogy hirtelen Magyarországon termett. Az én véleményem szerint, a trónra való visszatérítését csak a nemzetgyűléssel való egyetértésben lehet elintézni. Nálunk a Habsburgok nem voltak nagyon rokonszenvesek, de ez a helyzet az utóbbi időben nagymértékben megváltozott Az az állítás, hogy Károly utazása a mi közvéleményünkben neki ártott, nem felel meg a valóságnak. Mindenesetre a nemzetnek emlékezetében fog maradni, hogy van neki koronás királya, aki jogáról le nem mondott és aki csupán külső körülmények következtében kényszerül arra, hogy egy időre eltekintsen trónjának újbóli elfoglalásától.“ Benicky Ödön Ha én csak hat héttel előbb tudtam volna, hogy Őfelségének ez a szándéka, akkor a királyt az egész országban tomboló lelkesedéssel fogadták volna és Budapest meghódolt volna előtte. Ezt nem a propaganda tette volna, hanem az igazi néphangulat megnyilatkozása. Abban a véleményben voltam, hogy ha a király megérkezett, itt is kellett volna maradnia. Hogy a király az útra elhatározta magát, annak fő okát én abban látom, hogy Horthy kormányzó ismételten olyan hódoló nyilatkozatokat küldött, amelyeknek a király és tanácsosai hitelt adtak. Én már annak idején ezen nyilatkozatokkal szemben figyelmeztettem az óvatosságra. Mert én Horthyt nem tekintem a király helytartójának, hanem a forradalom egyik képviselőjének, mint ahogyan ő most is Őfelségével szemben viselkedett. Etekintetben nem is lehet többé Csalódni Ha a király az országban maradt volna, akkor Prólayt, Héjjast és Horthy többi hivét a különítményekkel együtt le kellett volna küzdeni. Gróf Andrássy Gyula: „A király visszatérésével befejeződő epizód a király tekintélyének az ország előtt nem fog irtani. A nemzet most már láthatja, hogy külföldi ellenségei mi mindent elkövettek, hogy koronás királya az országot elhagyja. Ha az ország ellenségei ilyen nagyon ellenzik ,e kímélet nélkül akadályozzák Károly királynak az országban való maradását, ebből is láthatja a nemzet, hogy ez milyen előnyére volna megújhodásának.“ Friedrich István: „Abban a véleményben vagyok, —■ bár nem tudtam Károly hirtelen elhatározásáról és megvoltam lepve érkezéséről —, hogyha már az országba érkezett, akkor okvetlenül itt is kellett volna maradnia. Az ellenszegülő elemekkel, mint Héjas és Prónay le kellett volna számolni.“ Windischgreis Lajos herceg , közli, hogy ő nem hozta Budapestre a királyt, és a király elhatározására befolyást egyáltalán nem gyakorolt. Épp úgy meg volt lepve ettől, mint mindenki más. „Ha én egyszer, — mondja a nyegle és léha burgonyaszakértő — a királyt Magyarországra fogom hozni és ennek az ideje el fog egyszer érkezni, akkor előre biztosíthatom, hogy a király itt is fog maradni ,és megint trónra fog lépni“ E nyilatkozatokból tehát ismét látható az a kétszínű és hazug játék, amit Horthyék a kisántánttal szemben játszottak, amikor Károlyt a kapott parancsra mégis csak eltávolították az országból. A kis- és nagyántánt felé, mint a kapott parancs készséges végrehajtói szerepelnek, a hazai közvéleményt pedig állandóan Károly közeli visszatérésének ígérgetésével narkotizálják, így kerítenek újabb és újabb alapot tarthatatlan és hazug uralmak öregbítésére. Ám a kétszínű játék ismét meg fogja teremni átkos gyümölcst, csakhogy, sajnos, megint nem a bűnös hazardőrök és kalandorok, hanem a szegény becsapott és megcsalt nép és a szerencsétlen ország fogja ennek kárát vallani . Károly interújút ad. Jules Sanerwein, a „Matin“ munkatársa fölkereste Károlyt királyt és lapjában hoszanabb cikkben számol be látogatásáról. A Károly iránti jóindulattól és talán más körülményektől is veaatett újságíró meglehetős buzgalmat fajt ki, Károly iránti szimpátiák keltésében. Lélekrajzott is ad az exkirályról és úgy tünteti őt föl, mint sziklaszilárdhitű és elhatározása ferfint. Holott köztudott dolog, hogy a szegény ngriföles, szeles fiatalember minden egyéb vert, csk határozott egyéniség nem. Érdekes, hogy Károly ilyeneket mondott : Én semmit, egyáltalán semmit sem akartam tenni Franciaország érdekei ellen... Szeretett tő városomat, Bécset mondhatlan szomorúságban találtam... A szocialista Volkswehr katonáinak uniformisa fantasztikus. Porosz sapkájuk van és az uniformisok olyan, mint az olasz állomási elöljáróké ... Alkotmányos király akartam lenni és politikailag független országot akartam csinálni Magyarországból. .. És igy tovább. Ejnye, ejnye... miért nem mondta előbb, — úgy 1917 táján. Független magyar szivét mért találta meg ily későn, levelek hullása, duók távozása idején ? ... Grófok és itt iS i@§iflmisaik Horthy ellen. Bécsi royalisták Horthy és a „kSSö^ii.^ényvirtsaft“ ellen. — A Károly-kaLand epilógusa. — A Jüve munkatársától. • i 5 V ') tokkal, viszont nem érezte megát otthonosan a nagyiparosok körében sem, akik a nemzeti demokrata pártban vannak képviselve. Ennélfogva ez a párt a mi pártunkkal alkot egységes blokkot. — Mi a véleménye az úgynevezett zöld internacionáléról? — Az úgynevezett zöld, agrárius internacionálé, véleményem szerint sokkal nagyobb nehézségekkel küzd, mint a munkásság hasonló, szövetkezése, mert a mezőgazdasági termelés inkább körletszerű és szoros kapcsolatban van a közvetlen talajviszonyokkal. Azonban nálunk is vannak sporadikus áramlatok, különösen az ifjabb nemzedéknél, amelyek az agrárizmus nemzetköziesítésén dolgoznak és hisznek is abban. Megkérdeztem még a képviselőt a magyar mezőgazdákkal való jövő együttműködésről, amire a következő választ kaptam: — Hogy nekünk közelebbi érintkezésbe kell lépnünk a magyar mezőgazdákkal, az a két ország kölcsönös helyzetéból is kiviláglik és ez az érintkezés csak folytatása lesz annak a munkának, amit már az egész, régi Ausztriában megkezdtünk. Hangsúlyozni kell azonban, hogy eserének a mezőgazdasági töméaytrt kapcsolatékaik a politikai viszonyok határozott megszilárdulásán kell alapulniok. Ezzel a beszélgetést befejeztük. U. Béla. 3 A parlament folyosóján Andrássy Gyula azt mosléta az elfágíróknak: — Válság van, de nem bánom, mert ez a helyzet úgyse vest tartható. Ha nem indokolná semmivel, szabad volna hinni Andrássynak, hogy nem bánja, ha válság van. Hiszen válság nélkül egyáltalán nem kerülhetne rák sor. Persze, hogy nem bánja...