Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1960-01-04 / 1. szám
Logarléchasználati verseny Néhány évvel ezelőtt csak mérnök lehetett, akinek munkájához hozzátartozott a logarléc. Ma már mind szélesebb körben terjed el ez a számítások gyors elvégzését elősegítő hasznos kis eszköz. Nemcsak a mérnöknek, a művezetőnek, hanem a szakmunkásoknak is egyre inkább nélkülözhetetlen segítőtársa. Mennyire szükséges tehát, hogy a leendő mérnök ismerje minden portikáját és gyorsan, pontosan tudjon számolni vele. Ezért az elsőéves gépészeknek a „ lőcshasználatot” oktató vízgéptanszék az első félév végén, immár hagyományosan, kiírta a logarléc kezelési versenyt, hogy ezzel is elősegítse a logarléc minél alaposabb használatának elsajátítását. Aki december 17-én a kilencórás szünetben betévedt az Aud. Max-ba, meglepetten láthatta, hogy a szünet alatti szokásos nyüzsgés helyett nagy izgalommal veszik körül a katedrát az elsőévesek. Vajon mi lehet ott? Aki elég ügyes volt és át tudta magát fúrni a tömör embergyűrűn, az az asztalt beborító mintegy másfél ezer forint értékű könyveket, rajz és más taneszközöket — a logarléc kezelési verseny díjait — láthatta. De nem sokáig. A szünet végén dr. Varga József professzor úr ismertette a lezajlott verseny eredményeit és átadta a díjakat a győzteseknek. Elmondotta a professzor úr, hogy a verseny selejtezőjéből az induló teljes évfolyam 26 százaléka (107 fő) jutott csak be a döntőbe. Sajnos a lányok itt sem tettek ki túlságosan magukért, a jutalmazott 19 hallgató közé egyiküknek sem sikerült bekerülni. A rendelkezésre álló húsz perc alatt 6, komplikált trigonometriai, logaritmikus és egyéb hasonló jellegű kifejezés számértékét kellett meghatározni. A rövid idő bizony alaposan próbára tette a versenyzők gyorsaságát, tudását. A verseny színvonalára jellemző egyébként, a tanszék egyhangú véleménye: „Aki meg tudta csinálni ezeket a feladatokat, az a logarléc kezelés mestere!” Eme bevezető után átadta a professzor úr a helyezést elért hallgatóknak az előzőleg közszemlére kitett jutalmak közül az általuk választottat. A versenyben kimagasló eredményt elért hallgatók: 1. Gianome László 108, 2. Deák Ferenc 109, 3. Jánossy György 107 tankörből. —rst — Varga professzor átadja az első díjat — A hulló almából pálinkát főzettünk a szeszgyárban. Tavaly mi főztük, de így olcsóbb. Van, akinek ötven liter is jut. Meg most készült el a halastavunk is. Tegnap vettük át. A Túr vizéből tápláljuk. Kitekintünk az ablakon, messze, valahová a szélben zörgő fák közé. Érzem, hogy szemem előtt surrogva futnak el a jövő képei. — Volna itt minden — meg van is — csak a földterületünk lenne nagyobb. Annyi mindent tudnánk csinálni, — a középparasztoknak kéne megmozdulni. — Elmosolyodik. — Akkor tagosítani is lehetne. Igen. Kevés a föld és sokfelé van. A középparasztoknak kellene jönni. Megyünk tovább a faluban. Bagi Sándorékhoz térünk be. Szép, nagy új ház, tágas porta. Nyolc holdon gazdálkodik Bagi Sándor egyénileg. Az asszony fogad bennünket a tornácon és szinte terel befelé a házba. Odabent a szobában hellyel kínálnak. Leülünk a nagy ovális asztal mellé. A konyhából behallatszik a rádió, ott kint sürög-forog a nagylány is. Az ember meg az asszony tettetett kíváncsisággal várja, mikor szólalunk meg, miért jöttünk. Mintha nem tudnák. — Hej, pedig dehogyis nem tudják ők! Nagyon is tudják. — Hetek óta járnak az emberek a faluban, akikkel mentem. Beszélgetnek az emberekkel, igyekeznek belátni lapjaik mögé, lelkivilágukban érvek és ellenérvek hangzanak el. Lassan megindul a beszélgetés. Nagy hízókat láttunk hátul az udvarban. Mondja: szerződött állatok. Negyvenezer forintot hozott az alma is az idén. — Hát kell a pénz. Lakodalom is lesz a farsangon. Férjhez megy a lányom. Beszélünk erről, arról. Hol mi, hol ők. — Nem gondoltak arra, hogy belépjenek a tsz-be? Rágja az öreg a pipáját, rágja, rágja. — Dehogynem — böki ki nagysokára — csakhát.... — hát nem értünk még meg. Megdöbbenek egy kicsit. Ügyes válasz. Később sok szájból hallottam még a faluban. Úgy meg lehet vele kerülni a kérdést, hogy egészen olyan, mintha válaszolt volna rá az ember. Elmosolyodunk. — Mit jelent ez? — Hát forgatjuk, forgatjuk a fejünkben. Mert hát nem rossz dolog az — én mondom — de jól meg kell azt gondolni. — Kerülgeti a szót. — Mert nyolc hold földem van nekem! S ránk néz rátartian — mit mondunk még. Az ő beszédéből hámozzuk ki azt is, miért mozdulnak olyan nehezen a 6—10 holdasok. — Itt olyanok vannak a tsz-ben, akiknek azelőtt nem volt jóformán semmijük. Most házat építenek, meg új bútort bele, meg mosógépet. Nekik nagyon jó. De nekünk így is megvan minden. Sohase legyen jobb! — ismételgetik. Ha el is ismerik, hogy a volt szegényparasztok egy szintre emelkednek velük, de ezt nem mondják ki hangosan. Sokan az itteniek közül kimondhatatlanul versenyeznek a tsz-tagokkal és ha majd egyszer legyőzték őket, és ezt már mindenki látja, akkor majd megteszik a nagy lépést. Mások talán azt hiszik, hogy a nagy piaci lehetőségek még sokáig tartanak és így egyéni kupeckodó hajlamukat kiélhetik és itt ez különösen áll, hisz a szántóterület tekintélyes része almáskert, amely különösen nagy jövedelmet hoz. Nagyon szépen rendben tartott, tiszta udvarra fordulunk be. Sárgára festett új ház. Külön elkerített virágos kert, udvar hátul, újra elkerítve egy másik térség, gazdasági udvarnak. A falu egyik legjobb gazdája lakik itt. Látszik a rendből is, hogy mindenre gondosan ügyelnek. Még a napraforgószár sem csak úgy van odatámasztva egy kupacban ,vilamelyik fához, ahogy szokás, hanem szépen, dróttal, zsúpokba kötve hever egy kis fészerben. Aprócska dolog ez, de sok mindent lehet látni belőle. Sajnos nincsenek itthon. Szövetkezeti tag pedig a gazda. Szerettünk volna beszélgetni vele is. Két házzal arrébb szerencsével járunk. Itt is tsz-tag lakik. Arról beszélünk, meg vannak-e elégedve, megtalálták-e a számításukat? Az asszony viszi a szót. — Rosszkedvemben sem mondanám, hogy megbántuk. Háromszáz munkaegységünk volt az urammal az idén is. Ketten vagyunk csak, mert a Pista fiam gimnáziumba jár, Szálkára. Háztájunk is van. — Hízó, tehén egy kis borjúval és aprójószág. Meg negyven almafa a kertben. Szép jövedelme van annak is. — Az elnökünk még a karácsonyra is gondolt. A szombati közgyűlésen kapott mindenki öt forint előleget munkaegységenként. — A házhoz is most építünk hozzá. Látták? Bólintunk, hogy igen. — Hány holddal mentek be? — Mink másféllel. Járjuk a falut. Zörög a fázós szél a fákon, lúdbőrzik a sár, meg a pocsolyák. S a kép, az emberek lelke egyre élesebben bontakozik ki előttünk. Éli a falu az életét. Egyben, egy egészben és egy kicsit mégis külön. Két tábor áll — igaz, békésen — egymás mellett itt. Sajnos most érik a nagy fordulat. No, nemcsak a középparasztok halogató odázása az oka, hogy még két csoportból áll a falu, hanem talán az is, hogy az agitációs érvek kicsit felszínesek, nem sokrétűek és így nem tudják legyűrhetetten nagy erővel bizonyítani az új, a szocialista nagyüzem előnyeit, fényes jövőjét. Új élet ez mindenképpen, más élet, azoké is, akik egyénileg művelik földjüket és kötik őket a tradíciók, a megrögzött szokások, a megszokott formák, a ragaszkodás, a féktelen ragaszkodás a földhöz is valami ősi, paraszti gőg. És mellettük ott él forrongva, maga is átalakulóban még — de virágozva az Új. Érzik, értik ők azért valahol mélyen, sőt tudják már az idők szavát, hogy ez kell, csak így lesz jól. Kemény ,nagy gondok ezek. Egy új életmódra való áttérés gondjai. Forrongó belső tusakodás, ahol a meggyőző érveket egyre erőteljesebben diktálja az élet. (Tordai Ferenc) Iparművészeti kiállítás a Műcsarnokban Felszabadulásunk óta ez a negyedik kiállítás, amely országos viszonylatban bemutatja a magyar iparművészet pillanatnyi színvonalát, legújabb eredményeit és fejlődésének útját. A múlt század eleje óta, hogy a művészetszemléletben a „Vart pour Vart”, a művészet öncélúságának elve irányította a művészi munkát, az iparművészet, az alkalmazott művészet a képzőművészettel szemben másodrangúvá vált. E méltánytalan helyzet orvoslására az első komoly kísérlet az 1919-ben megalakult xreimari Bauhaxis művész tanárainak elméleti és gyakorlati tevékenységében nyilvánult meg, akik hadat üzentek a művészeti alkotás ilyenfajta arisztokratikus osztályozásának és azt hirdették, hog nincs művészet rendeltetés, meghatározott cél nélkül, nincs lényeges különbség művész és kézműves között, mert a művész nem más, mint a legnagyobb igényeket is művészi szinten kielégíteni tudó mesterember. A Bauhaus azonban a hitleri fasizmus üldözése elől Amerikába volt kénytelen emigrálni, és a második világháború előtti évtizedek művészeti termését továbbra is a kanti művészfilozófia határozta meg, mely szerint a művészeti alkotás csak olyan „zseni produktuma lehet, aki önkényes szabályok mindenfajta kényszere nélkül szabadon alkothat”. Az alkalmazott művészetek újjászületését, 19. századi mostoha helyzetéből nemcsak ez a helytelen, a művészetnek a társadalomban betöltött fontos szerepét tagadó nézet akadályozta, hanem elsősorban az, hogy a kapitalizmus kíméletlen profithajhászása az iparban és a kereskedelemben a használati tárgyak művészi formájától egyáltalán nem törődött. A szocializmus győzelme európa nagy részében gyökeres változást hozott a művészetszemléletben is és a magyar iparművészet számára is megteremtette a lehetőséget, hogy a művészetek szintézisében ismét elfoglalja az őt megillető helyet. Az átalakulás és fejlődés gyorsabb ütemét azonban még ma is akadályozza részben a kapitalista múlt lappangva tovább élő művészeti felfogása, mely a képzőművészetnek még mindig nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint az iparművészetnek. Ezzel magyarázható talán, hogy amíg képzőművészeink az országos képzőművészeti kiállítások keretében 1949 óta évről évre bemutatják alkotásaikat a Műcsarnokban, iparművészeti kiállítást az elmúlt tizenöt esztendő alatt csak négyet rendeztünk, s azok közül is csak az 1952-ben az Ernst Múzeumban megrendezett első és a mostani negyedik nevezhető igazán iparművészetünk reprezentatív seregszemléjének. Az 1953-as második kiállítás, melyet a Műcsarnokban rendeztek meg, nemcsak címében, de tartalmában is a népművészetre fektette a hangsúlyt, az iparművészeti, múzeumi harmadik kiállítás pedig egy kalap alá vonta és egyforma hangsúllyal szerepeltette az alkalmazott művészetet a népművészettel. Nem célom, hogy a tanult iparművész tutatos művészi munkája és a laikus népművész ösztönös, inkább a néprajz keretén belül tárgyalható művészi tevékenysége között párhuzamot húzzak. De nincs is rá szükség, mert a mostani negyedik kiállítás, mely „Országos iparművészeti kiállítás” címet viseli, már tartalmában is leválasztotta magáról a népművészetet. Az alkalmazott művészet, ugyanúgy, mint a vele szoros kapcsolatban álló építészet, túlnyomórészt funkcionális rendeltetésű. Célja a mindennapi élet használati tárgyainak művészi formálása. Feladatát akkor tölti be jól, ha az alkotáson az anyagszerűség, a célszerűség, a forma és a díszítés egyensúlyban van, és a puszta rendeltetésszerűségen túlmenően esztétikai értékű tárggyá is válik. A történeti stíluskorszakokban ezt a feladatát az iparművészet mindenekelőtt biztos formakészségével, valamint a mester által megőrzött és a szigorú tanulóévek során a tanulóknak tovább adott mesterségbeli gyakorlattal oldotta meg. A kiállítás termeit járva örömmel állapíthatjuk meg, hogy iparművészetünk sokat ígérő fejlődés útján jár. A kiállított bútorok, kerámiák textiliák, fém- és üvegmunkák olyan művészek alkotásai, akikben látszik a törekvés, hogy keresik a szocializmust építő, , dolgozó emberek művészi igényét és azt ki is akarják elégíteni. Jószándék, komoly törekvések és a művészi alkotásban való hit adja a legfőbb értékeit a kiállításnak. Hogy helyes úton járnak-e, azt azonban a dolgozók ez iparművészeti tárgyak iránti szeretete és értékelése fogja eldönteni. Csak a kölcsönös együttműködés és megértés talajából nőhet magas fává az új magyar iparművészet friss hajtása. Ilyen értelemben is pozitívnak mondható a kiállítás, mert egyedi alkotások mellett bemutat olyan iparcikk prototípusokat is, melyeknek sorozatgyártása a kiállításon megnyilvánuló közönségsikertől is függővé tehető. A kiállított igen gazdag, szép anyag megérdemelné, hogy különösen a bútorokkal, textíliákkal, kerámiával és az ipari formatervezéssel, valamint az egyes alkotóművészekkel külön is foglalkozzunk. Erre azonban e rövidre szabott ismertetés lehetőséget nem nyújthat. Sodor Alajos A kiállítás egy részlete Szép formájú rádió és televízió DIÁKOKNAK - TANULÁSRÓL A pakisztáni egyetemi hallgatók problémái A karacsi egyetem férfihallgatóinak 80 százaléka idén megbukott a vizsgákon. Az egyetem fennállása óta a hallgatók ez idén végeztek a legrosszabb eredménnyel, amit véleményük szerint a hallgatónők jelenléte okoz. Pakisztánban, ebben a szigorúan muzulmán országban a fiúk és lányok egymástól teljesen elkülönítve nevelkednek. Sok fiatal pakisztáni esküvője napjáig édesanyján, vagy nőtestvérein kívül nem lát női arcot; az egyetemen pedig, uram bocsá’ a hallgatók egyharmad része nő. — De ez még nem elég. Ezek a fiatal lányok ráadásul levetették az ősi fátyolt és európai divat szerint öltözködnek. Súlyosan befolyásolja a hímnemű hallgatók lelkiállapotát az a körülmény is, hogy viselkedésük azért ugyanolyan tartózkodó maradt, mint anyáiké. A nők csak egymással érintkeznek és már szinte kalandnak számít, ha egyikük férfi kollegájától elfogad egy feketét, vagy a kezét nyújtja neki. Ezek az egyetem legcsodálatosabb idilljei! Ha előfordul, hogy akad olyan elvetemült leányzó, aki randevúra is hajlandó elmenni, az ifjú pakisztáni azt sem tudja, mit szokás ilyenkor mondani... A női hallgatók megjelenése az egyetemen komoly válságot okozott és a férfihallgatók szinte reménytelennek látják a helyzetet. Úgy látszik azonban, hogy a leányhallgatók lelki nyugalmát a férfi kollegák egyáltalán nem zavarják, mert egymás után teszik le vizsgáikat szép sikerrel. (A „Paris Presse’’-ből.) ini —i ' " ’ MINDEN 35. ISKOLÁSGYERMEK PORNOGRÁF KÉPEKET KAP POSTÁN Arthur E. Summerfield, az Egyesült Államok postaügyi minisztere legutóbbi beszédében rámutatott arra, hogy az elmúlt öt évben a duplájára emelkedett a postán továbbított pornográf nyomdatermékek száma. A postán rendelhető obszcén kiadványok n nevei között kb. 1 millió a gyerek. Becslések szerint évente minden 35 iskolás gyerek közül egy pornográf nyomtatványokat kap postán.