A Jövő Mérnöke, 1967 (14. évfolyam, 1-22. szám)

1967-01-14 / 1. szám

I ____::::::::::::::igpffi: IIHMMiaM •■■■■! ■■■■■■••■•■■■a Az év utolsó hónapjában jelentősebb két kiállítás kapcsán felmerült és feltáruló problémákról egy-egy gondolatsort szeretnék ismertetni, melyek a kiállított munkák figyelése, elemzése révén tettek szert jelentőségükre. Az V. Magyar Plakátkiállítás a Műcsarnokban, Barcsay Jenő Ernst múzeumi kiállítása. Elsőként az V. Magyar Plakátkiállításról, az utca művészetéről. Elcsalják a járókelőket a plakátok oda, hol újabb plakátok s az alkalmazott grafika számos ágának megjelenési formáinak ármádiáját zúdítják a már kiállítást néző egyénekre, kik a termekben botladoznak a „rejtjelesen” elrendezett tablók között — s így egy-egy művész színe elé furcsa véletlenek folytán többször is kerülnek. Valahogy így kezdődik és ezt megszokva — már amennyire lehetséges — alakulnak kérdésekké a munkák által kiváltott szuggesztív érzések. Mennyire csak az utca művészete? Mivel jelent többet, mint a reklámgrafika? Hogyan tágul ki és a mi légközegünk igényeit kielégítő-e az új, a gazdagodott környezetünk jellemző elemeit használják-e fel a művészek az aktuális problémák megmutatására? Az első kérdésre a válasz elég könnyen teljesedik ki, de valóban a reklám fogalma egy „kicsit” átalakul és nem véletlenül kapta az alkalmazott grafika nevet. A köznapi életünk minden mozzanatában valamilyen módon szerepet kap. Igényeink megközelítőleg felnövekedtek arra a társadalmi szintre, mely a társadalmi fejlettségi foknak megfelelő. Minden áruhoz más lesz a kapcsolatunk, ha azok olyan külsőt öltenek, ha pozitív esztétikai minőségeket hordoznak, vagy a követelményeknek eleget tesznek. Szívesebben forgatunk kezünkben olyan eszközöket, árukat, melyeknek meglátásakor az az érzésünk támad: nagyon szép, nagyon jó. Annak felsorolása helytelen lenne, hogy milyen területekre hatolt be az alkalmazott grafika a sor végtelensége miatt. Igen óriási közege van éppúgy a kapitalisztikusan berendezett országokban, mint nálunk, szocialista rendünkben, különbség azonban nagy — legalábbis nagynak kellene lennie — itt nem a kíméletlen harc eszköze, hanem napi dolgaink emberibb képének megteremtése a célja, természetesen nem menekedhet meg teljes egészében a negatív jegyeitől. A harmadik kérdésfeltevés egyre több összetevő alapos elemzését, vizsgálatát kívánja meg, hogy elfogadható értékítéletet, feleletet tudjunk adni. E cikk rövid terjedelmére való tekintettel lehetetlen, így inkább folyamodunk ahhoz a módszerhez, hogy további kérdéseket és ténymegállapításokat egymás után helyezzünk, melyekből ki fog tetszeni a kérdésfeltevéshez fellelhető negatív jelekre utaló vélemény. Nagyon sok reklámgrafikus kapott szót a kiállításon, ez helyeslendő bizonyos mértékben, mégis ezen sok művész közül kevesen hatolnak be a politikai tárgykörű feladatok sűrűjébe — azaz, kevés a politikai plakát és nem kielégítő —, meg kell említeni SOKY házaspár igaz szándékait, mint pozitív jelenséget. (Folytatás a 8. oldalon) A plakátkiállításon TÁRLATVEZETŐ * Elsősorban alkot. Műveit belső tájképeknek nevezi, amelyekben táj és művészet harmóniáját igyekszik minél tökéletesebben kifejezni. Folytatja egy évekkel ezelőtti olaszországi út során szerzett élményeinek feldolgozását, azt a stílust, amellyel tavaly rendezett kiállításán is nagy hatást gyakorolt. 1951 óta tanít az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen, a rajzi tanszék adjunktusa. Tanít szabadkézi és geometriai rajzot képzőművészeti kört vezet az érdeklődőknek. Szabadidejében tanulmányt ír a modern esztétikai magatartás sajátosságairól, vasárnaponként tárlatokra viszi az egyetemistákat és a művészetről magyaráz. Alkotás, tanítás, tárlatvezetés Ez a hármas tevékenység — az alkotás, tanítás és tárlatvezetés — valahol összefügg. Közös gyökerük a művészet tisztelete, amely a saját alkotások iránti igényességre és a tudás átadására egyaránt ösztönöz. Milyen célok irányítják Masznyik Iván művésztanár oktatói tevékenységét? — Talán különösnek tűnik a meghatározás, de elsősorban látni akarom megtanítani a fiatalokat. Megértetni azt az egyszerűségében is bonyolult kérdést, hogy a kép nem másolata a naturának, hanem önálló alkotás, az egyéniségen átszűrődő élmény. — Nagyon örvendetes számomra, hogy az utóbbi években az erős tanulmányi megterhelés ellenére is növekedett a művészet iránti érdeklődés. Mikor megkezdtem a tárlatlátogatások szervezését, 668-an jöttek el alkalmanként, most pedig átlag harmincan, de néha ötvenen is. Jelentős dolog ez napjainkban, amikor a technikai kultúra rendkívüli fejlődése a szemlélet némi egyoldalúságával fenyeget. Fiatalságunk örvendetes, módon érzi, hogy az egészségesen kiegyensúlyozott szellemi világkép megkívánja az úgynevezett humán ismereteket és önkifejtést. A közelmúltban másodéves mérnökkari hallgatók kértek meg, hogy beszélgessünk arról, mi a modern művészet, és mit tekinthetünk napjainkban műalkotásnak. Két órán keresztül egyfolytában kérdeztek, izgalmasnál izgalmasabb kérdéseket vetettek fel. — A művészet iránti érdeklődéssel arányosan növekszike a rajzi tárgyak gyakorlatának színvonala? Rajzi felkészültség — Sajnos, nem. Az átlagos színvonal gyenge, ami nem abban mutatkozik, hogy sok az elégtelen jegy, inkább az elégségesek és közepesek vannak túlsúlyban. Ezt a jelenséget annak tulajdonítom, hogy a felvételi vizsgán a rajzi felkészültséget kevéssé veszik figyelembe. Mérnökkaron a rajzot, mint felvételi tárgyat legutóbb meg is szüntették, holott előkészítő tanfolyamon még szerepelt, és építészkaron is csak kis súllyal esett latba. Minden évben van néhány igazán tehetséges tanítványom, a legjobbak, akik potenciálisan, akár a képzőművészeti főiskola hallgatói is lehettek volna. De sajnos sok az olyan felvételiző, aki, ha matematikából és fizikából jó is, nem rendelkezik olyan rajzkészséggel, amelyre egy építésznek szerintem szüksége van. Segíteni ezen úgy lehetne, ha a felvételi vizsgán fokozottabban figyelembe vennék a rajzi felkészültséget. — Mi jellemzi a hallgatók, az előbb említett legjobbak, képzőművészeti körben és házi kiállításon megmutatkozó önálló művészeti tevékenységét? Irodalmiság, modernség — Két olyan problémát látok, amelyet érdemes részletesebben elemezni. Egyik a kép irodalmi, verbális vonatkozásainak kérdése, másik a modernség. A hallgatók önálló munkáinak többségében erősen érzik a gondolati tartalom közlésének szándéka. Az eleve elhatározott „prefabrikált” gondolati mondanivaló azonban bizonyos szakmai tudás és ismeretanyag nélkül az ösztönös festőiség és formakultúra kibontakozását akadályozza meg. A festői élmény a külső és belső látás szintézisét jelenti, semmi mással össze nem téveszthető és ki nem fejezhető művészi élmény, mely csak a vizuális érzékenység fokozatos fejlődésével érhető el. A gondolati elemek korai belépése e folyamatba megzavarja a fejlődést, és megakasztja a festői látás kialakulását. A gondolati elem nem szervül a kép szín- és formavilágával, nem találja meg a kifejezésre alkalmas festői formát, ezáltal a kép illusztratívvá válik Egyetlen sikeres védekezést ez ellen a rendszeres természettanulmányok jelentik. — A másik a modernség kérdése. Érthető törekvése minden fiatal alkotónak, hogy korszerű művet szeretne létrehozni. A korszerűség azonban a jó művek természetes jellemzője, valami olyan, amit nem szabad önmagáért keresni. Csak a mű igazságát szabad és kell keresni, és a korszerűséget ajándékba kapja az alkotó. — A „stílus" keresése, akárcsak a mindenáron való gondolati tartalomé, ugyancsak magatartásbeli görcs, melyet az egyszerű és természetes művészi magatartás oldhat fel. Amikor modern stílustörekvések helyett az elmélyült stúdiumot ajánljuk, korántsem arra akarjuk rávenni a fiatalokat, hogy mondjanak le a tartalmi mélységről; ellenkezőleg, a természetmegfigyelésben, a figyelem koncentrálásában rejlő gazdag lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, melyek éppen a valóság mélyebb megismerését teszik lehetővé. — Ezek a problémák általánosak a fiatal alkotóknál, és éppen azért, mert munkájukat érdemes komolyan venni, elemeztem ilyen részletesen — mondotta befejezésül Masznyik Iván. — Gál — íjpinpiipiníifjp A JOVO MÉRNÖKE lliliiíliülliií:::::::: l HOTEL MŰSZAKI. Szombat este kilenc óra tíz perc. A bejáratnál tábla: TELT HÁZ! Elférne még körülbelül száz, százötven vendég a tánchelyiségben, de az az elvünk, hogy inkább kisebb legyen a kaszszasiker, de a jelenlevők jól érezzék magukat — mondja Hegyháti József, az új főrendező, Remény Ervin V. éves hallgató utódja. — Jelenleg ötszáz személy szórakozik, a nagyteremben, azaz a kollégium előcsarnokában, a bárban, ahol a Vexáltrió játszik, és a folyosókon elhelyezett asztalok mellett. Kitűnő a hangulat. A „nagy zenekart’’ nehéz megközelíteni a „csak hallgatók” és „csajknézőik” népestömegétől. A hangfalak azonban egyenletesen árasztják az elektromos beat-zenét az egész teremben. Jut belőle bőven a táncolóknak is. A csarnok csupa ritmus. Kitűnő akusztika. Ezen azonban egyáltalán nem kell csodálkozni. A zenekar vezetője, Kovács György, a MAFILM hangmérnöke, s a zenekarban még két elektrotechnikus is van. SZÜNET. A néhány percet felhasználjuk arra, hogy megismerkedjünk, elbeszélgessünk a zenekar tagjaival. — Négy éve alakultunk meg, de a régiek közül csak én maradtam meg, s én szerveztem újra az együttest körülbelül egy éve — meséli Kovács Gyuri. Jelenleg nyolcan vagyunk, közülünk egy, Winkler Attila, egyetemi hallgató, elsőéves belsőépítész. — Meglesz a négyes! — szól közbe az említett, nem is várva a kérdést, hiszen vizsgaidőszak előtt nincs más téma. — A kollégiumon kívül vasárnaponként mi játszunk a Medikus-teán, azonkívül a „Danuviában” is. Januárban az Egyetemi Színpadon lesz önálló hangversenyünk, melyen elsősorban saját számainkkal lépünk fel, a legújabb külföldi slágerek mellett. Többek között egyik legújabb szerzeményünket is bemutatjuk, a „Kérlek, változz meg” című dalt, mely itt is már nagy sikert aratott. — Most vettünk egy dzsesszzongorát, 17 ezer forintért, de az elektromos berendezések, a visszhangosítón kívül saját gyártmány. Tegyük hozzá, kifogástalanul működnek. — A közönség? Jó. Szeretnek bennünket, a játékunkat, botrány még sehol sem fordult elő, ahol mi játszottunk. Inkább a gyorsabb számokat kedvelik. EGY STORY: — Inotán léptünk fel. A műsor végén, vidáman beszélgetve indultunk a mikrobusz felé. Egyszerre a hátunk mögött egy öregebb bácsi felkiáltott: De hiszen ezek magyarok! Ki hitte volna? Tervek: Készülünk egy németországi turnéra, s indulunk a táncdalfesztiválon is. Természetesen továbbra is játszunk itt, szombat esténként, s ha elkészül a tetőterasz, ott fogjuk szórakoztatni a közönséget. Reméljük, minél hamarább, ahogyan az idő engedi. Vége a szünetnek. Hangolás. Majd egyszerre felcsendül a négy gitár húrjain egy friss „nyugati” szám. Hardy Anikóval, az „énekesnővel” csak most tudok szót váltani. A zenekar mellett ülünk, s kiabálunk egymás fülébe, így is alig halljuk egymás szavát. — Csak műkedvelő vagyok. A papám nem engedi, hogy kövessem példáját, hogy énekes legyek. Csak mint műkedvelő. Az idén érettségiztem, s januártól dolgozom a Szabadság Szállóban. Nagyon szeretem a zenét, s szeretek énekelni. . — Autogramot? Igen, adtam. Egyszer. Egy kislánynak. KÖVETKEZIK. Két számot énekel. Nagy tapsot kap. Lassan éjfél. Búcsúzunk, indulunk hazafelé. A kijáratnál tábla: Viszontlátásra, a vizsgaidőszak után. 1967. február 17-én. Kép és szöveg: Urbán Tamás Hardy Anikó, az együttes énekese Éjfél felé már a zenekar is álmos In memóriám Zbigniew Czibislsky A Hamu és gyémánt felejthetetlen Macziek-jaként ismertük meg először. Később a magyar filmnézők egyre inkább magukénak érezték, bár nálunk kevés filmjét mutatták be. Egyre többet hallottunk róla. A lengyel film első számú sztárja lett. Később, ha lengyel ismerősökkel találkoztunk, és ők magyar műveltségük jeleként futballistáink nevét idézték, némi vendéglátói gőggel fitogtattuk: mi is ismerünk híres lengyel embert, Zbigniew Czibulskyt, és már mondtuk is a Hamu és gyémántot, amely teljességgel nevéhez kapcsolódott. Azután egyre többet szerepelt filmekben, külföldön, hazájában egyaránt, és ilyenkor mindig egy kicsit magunkénak éreztük őt. A lengyel Mastroiannit emlegették, de hozzátehették volna, hogy ő volt a lengyel filmgyártás Gerard Philipp-je is — kosztümös szerepei alapján. Az utóbbi időben rengeteget dolgozott, sietve élt. Mindnyájunkat megrázott tragikus halálának híre. Egy olyan jó színészt vesztettünk el ismét, aki játékával mindig közel állt hozzánk.