A Jövő Mérnöke, 1977 (24. évfolyam, 1-39. szám)
1977-01-22 / 1. szám
k — FEGYELMI EGY SZOKATLAN ÉJSZAKA A „Átlag kis sztori ez, amit végre jól fel lehet fújni” — így foglalta össze véleményét egy Münnich-kollégista. „A szereplők közül kettő nem volt kollégista, így állami fegyelmi indítását javasoltam” — mondta a gépészkari kollégium igazgatója. „Mennyit iszom? Nem többet, mint a hétvégi klubokat látogató átlag. Függ a hangulattól, attól, kivel megyek, kivel találkozom.” — magyarázta Márton Károly IV. éves vegyipari gépész. Akit két társával együtt, a kar dékánja két félévre eltiltott a tanulmányok folytatásától. Fellebbezés után az egyetem rektora Márton Károly fegyelmi büntetését szigorú megrovásra változtatta és hat hónapra megvonta tőle a szociális támogatást. A két másik hallgató fegyelmi büntetése változatlan. De hát mi is történt? Miért kellett három hallgató ellen eljárást indítani, fegyelmi határozatot hozni? A szikár történet: jegyzőkönyv alapján A történés időpontja: szeptember 14-e. Illetve: a 14-ről 15-re virradó éjszaka. Szereplők: Török András és Jurcsik András negyedéves vegyipari gépészek, továbbá a fent említett Márton Károly, szintén negyedéves, szintén vegyipari gépész. Ketten jogtalanul, egyikük abban a hitben, hogy szintén nem kollégista, töltöttek el a kollégiumban pontosan nem meghatározó mennyiségű éjszakát, annyi bizonyos, hogy az említett időpontban valamennyien a Münnichben aludtak. És nemcsak aludtak. Török András és Jurcsik András aznap tette le végrevalahára a Gépelemek-vizsgát. Elégséges eredménnyel, nagy megkönnyebbüléssel. Este: vacsora a Szeged-étteremben, egy-egy üveg bor a sikeres vizsga örömére. Hétdecis. Utána: visszatérés a kollégiumba. Kinyitják a csapot, elzárni nem sikerül, csöpög, szivárog, alátesznek hát egy vödröt. Az öröm változatlanul nagy. Túljutottak egy fontos vizsgán, nem elég a vacsora, borozás, repüljenek a tankönyvek, jegyzetek! Kidobálják valamennyit az ablakon az udvarra, reggel kiderül, körülbelül negyven négyzetméternyi területet borítottak be papírral. Szeretnék megosztani valakivel boldogságukat, látták, hogy Márton Károly is a kollégiumban jár-kel napközben, pár szobával odébb foglalt el egy üres ágyat , amint ők egy egész szobát. Márton alszik, nehezen ébred, nyakon öntik hát hideg vízzel. Úszik az ágy egyik fele, a felébresztett fiúnak valahogy nincs kedve velük ünnepelni, visszatérnek hát a szobába, lefekszenek. Reggel centi magasan áll a víz a szobában, beázott az alattuk levő helyiség mennyezete. A kollégium igazgatója még aznap — szeptember 15-én — levelet ír a gépészkari dékánnak. A fegyelmi tárgyalást október 13-án tartják meg a Textiltechnológia tanszéken. Török András szigorú megrovást, Márton Károly szigorú megrovást, a szociális támogatás megvonását kapja, Jurcsik Andrást kizárják a Münnich Ferenc kollégiumból. A dékán súlyosbítja a fegyelmi határozatot: mindhárom hallgatót két félévre eltiltja a tanulmányok folytatásától. A rektor, fellebbezés után, a Márton Károly elleni határozatot szigorú megrovásra, hathónapi szociális támogatás megvonásra változtatja, a másik két hallgató elleni határozat változatlan. A Günnich-kommentár Valóban átlagos, szokványtörténetről van-e szó? Milyen gyakori a kollégiumban részeg hallgatók randalírozása? Komolyan veszik-e az egyetemisták, hogy a kollégiumban csak az alhat, lakhat, aki kollégista, vagy aki erre engedélyt kapott? Bödök Károly, a Münnich Ferenc kollégium igazgatója és Horváth Gibor, kollégiumi titkár jellemezték az itteni heyzetet, a három IV. éves gépészt, az ügy szereplőit. Nem állítják, hogy soha, senki nem rúg be, nem csinál botrányt. Kisszámú, kirívó eset előfordul. A büfében, Nautilus bulin árulnak sört, de a rendezők ügyelnek, ne igyon senki normális mértéken felül. Fegyelmi vétség esetén következetes szigort alkalmaznak, legyen a vétkes magyar vagy külföldi. Határozottan lépnek fel, a többség érdekében. Sokan tartózkodnak-e benn a kollégiumban illegálisan? Egyre kevesebben. A legutóbbi ellenőrzésnél — rendszeresen tartanak ilyet — négy srácnak nem volt benntartózkodási engedélye. Nagy a tét — azt a kollégistát, akinek tudtával és beleegyezésével aludt a kollégiumban engedély nélkül valaki, kizárják. Vannak jogok, lehetőségek, ezekkel élni, nem visszaélni kell. A viszszaélés közös érdeket sért, egy esetleges szigorítás a házirenden ezer embert sújt. (Erre, mármint a szigorításra, egyelőre nem volt szükség, nincs is róla szó.) A tavaszi részegség A három negyedéves hallgató személye? Mindhármat ismerték, mindhárom volt már lakója a Münnichnek. Jurcsik Andrást rossz tanulmányi eredményei, évismétlés miatt zárták ki a kollégiumból. Abban a félévben, amelyet ismételt, kérvényt küldött a rektorhoz, hivatkozott rossz anyagi helyzetükre, özvegy édesanyjára, megbánást mutatott, méltányosságból visszavették a kollégiumba. Egy vizsgája hiányzott — úgy gondolta, ez kizáró ok, nem adott le papírt, kivel szeretne ősztől lakni. A kollégiumi listáról így lemaradt, bár, ha a vizsgát leteszi — persze nem a fent vázolt örömünneppel körítve — semmi nem indokolja, hogy ne legyen kollégista. Jurcsik András elfoglalt egy üres szobát, Török András, évismétlés, rossz tanulmányi eredmények miatt kollégiumból kizárt hallgató társaságában. Márton Károlyt egy tavaszi szobaellenőrzés során részegen találták, a másik ágyban egy nem kollégista fiú aludt. Rendszeres italozás, kollégistához nem méltó magatartás miatt két hónapra kizárták a Münnichből — felvételi kérelmére meg kellett volna várnia a választ, az idő eltelte nem jelentett automatikus felvételt, így szintén jogtalanul tartózkodott a kollégiumban. Mindehhez járult még a fegyelmit elindító eseménysor, az emeleti gondnok kétségbeesett jelentése az igazgatónak: az előző nap még tiszta, átadásra kész szobák állapotáról. A szereplők közül Márton Károlyt sikerült megtalálnom. Albérletben lakik, Budán, négy végzett gépésszel bérelnek egy lakást. A tulajdonos csak legrozzantabb, legrosszabb bútorait hagyta a szobákban, abban a néhai személyzeti szobában is, amelyben Márton Károly lakik. „A kollégiumban szerették. Halk szavú, légynek sem ártó gyerek. Csöndes, magányos, egyetlen szórakozása, hogy néha elmegy az E-be, Nautilusra, iszik valamennyit, hamar megárt neki. Jámbor részeg, nem szólt rá éppen ezért senki.” — így jellemezték előzőleg Mártont. Nem iszom többet mint az átlag, de megárt Nagyon vékony, nagyon szolidnak látszó fiú. Kétmondatnyit hallgat, mielőtt egy-egy szót szól. — Rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás miatt zártak ki a kollégiumból. Fellebbeztem. A dékán elutasította a fellebbezésemet, a kollégiumi jegyzőkönyv alapján. — Mivel nem értettél egyet? Nem ittál? — Nem iszom többet, mint a hétvégi klubokat látogató át- MÜNNICHBEN tag. Függ a hangulattól, attól, kivel megyek, kivel találkozom. Gyakran szinte muszáj volt mennem. Volt osztálytársaim hívtak. Nem költöttem egy-egy szombaton egy százasnál többet. Húsz a belépő, öt a bárjegy, szendvicset vettem, cigit. Megittam pár üveg sört, vagy rumos colát. — Ami az egyiknek kevés, a másiknak megárt. — Hát igen. Ha úgy éreztem, kicsit sokat ittam, sétáltam a Duna-parton. Egy órát, kettőt. Rendbejöttem a levegőn. Nem hiszem, hogy bárki is olyat tudna mondani, hogy a kollégiumban nem lehetett aludni tőlem, a folyosón hepajkodtam. Amikor kizártak, ittam, hazamentem, lefeküdtem. Fogalmam sem volt róla, hogy a srác, akivel együtt voltam az E-ben, utánam jön, a szobában alszik. Persze, így is, úgy is kizárnak. Ha nem ittam volna, akkor azért, hogy csöveztek a szobámban. — Szerinted mi volt a szereped Jurcsikék ügyében? Most már mindegy, a fegyelmi lezajlott. Mennyit aludtál szeptemberben a Münnichben? — Kilencedikétől tizennegyedikéig voltam benn. Aznap éjjel Jurcsik és Török piásak voltak, bejöttek, fel akartak ébreszteni. Leöntöttek vízzel. Átázott a párnám, az ágy egyik fele, át kellett feküdnöm a másik oldalra. Kizavartam őket, aludtam tovább. Ennyi az egész. — Megfogalmaztál-e a magad számára valami tanulságot az eltelt három egyetemi éved, kollégiumi és állami fegyelmid alapján? Vagy úgy gondolod, voltaképpen semmi különöset nem csináltál, haragszol a kollégiumra, a karra, mindenkire? — Nagyon belefáradtam abba, hogy reklamálgassak. Az egész ügyben az volt a legkellemetlenebb számomra, hogy nagyon elhúzódott. Bizonytalanná vált az egyetemi létem, ebédjegyet sem kaptam. Másfél-két hónapig fogalmam sem volt róla, mi lesz velem, bejárjak, ne járjak be. Elmaradtam a feladataimmal. Rosszul érintett, hogy a gépész Ketében megjelent a cikk, ami szerint Jurcsikékkal közösen csináltam mindent, pedig én nem vettem részt a papírdobálásban, én nem öntöttem le senkit, engem öntöttek le. A dékáni fegyelmi döntés is azonos volt fellebbezés előtt, mindhármunk esetében. Iszom-e még? Ritkán, csak ha összejön valami buli. Az E- ben összesen kétszer voltam szeptember óta. Tanulgatok. Egyedül vagyok a szobában, szeretek egyedül lenni. Persze, a segítség hiányzik, amit a kollégiumban megkaptam, ha kellett. De magamban gyorsabban tanulok, Márton Károlyban inkább némi sértettség maradt, mint tanulságok levonása. Van-e a gépészkari fegyelmiből levonható végkövetkeztetés? Bármilyen közhelyesen hangzik, le kell írni, ki tudja, mit szabadít el bennünk az alkohol. Jurcsik András és Török András eufóriás jegyzetdobálásában nemcsak a sikeresen letett vizsga, hanem a hétdecis üvegek hatása is nyilvánvaló. Ha nem isznak, nem öntik nyakon Márton Károlyt és talán intézkednek csapügyben, vagy észreveszik, hogy a szobában áll a víz. Márton Károly esetében egy dologban követett el azonos fegyelemsértést a többi kettővel, jogcím nélkül tartózkodott a kollégiumban. Felelősségre vonható, felelősségre is vonták, a többi kollégista érdekében. A mindenképpen betartandó fegyelem céljából. Hogy a kollégiumot ne tekintse senki átjáróháznak, átmeneti szállásnak. Az ügy másik felében vétlen, sőt, áldozat. De előző fegyelmije esetében saját maga, akaratgyengesége áldozata. Ha hívták, ment, ha ittak vele, ő is ivott. Míg el nem érte azt a fokot, amikor még éppen hazatalált, megtalálta az ágyát, csak éppen már azt nem észlelte, mi történik körülötte. Kollégiumi fegyelmire komoly figyelmeztetés volt. És nemcsak Márton Károly számára. Tóth Ildikó Az ügy voltaképpen már lefutott. A kedélyek lecsillapodtak, a Rózsa Ferenc kollégium lakói is napirendre tértek a dolog fölött, legfeljebb azok elégedetlenkednek, akik eddig akkor jöttek, akkor mentek a kollégiumba, amikor dolguk volt. Például a kinnlakók, akik napszám rajzoltak benn éjszaka is. Amiben természetesen semmi kivetnivaló nincs most sem. Mint ahogy azt is meg lehet szokni, hogy az ebédlőbe ezután nem a főportán keresztül lesz a bejárás, hanem megcsinálják a régóta esedékes udvari bejáratot. MI HÁT A VOLTAKÉPPENI ÜGY? A Rózsa Ferenc kollégiumba kihívták az URH-t, mert egy idegen férfi tartózkodott az egyik női mellékhelyiségben. Az URI-I kiszállt, és ott helyben többeket is igazoltak, akik ki vagy be akartak jönni. Egy leány gyanús lett, s mikor kiderült, hogy nem ott lakik, el akarták vinni. — Igen, igen — mondta —, de a kardigánom X-nél maradt. Nosza nem kellett hosszú nyomozás, még két leánnyal többet vitt el a rendőrség. Hogy ki volt a három nő, teljesen mindegy, de volt köztük 16 és fél éves asszony is. Ami az érdekesebb a dologban, hogy mit kerestek a Bercsényiben? Csöveztek és lejmoltak, magyarán szólva végigraktak hárman egy folyosónyi fiúszobát. Amikor az egyik szobában megelégelték őket, mentek a másikba. Pénzt minden bizonnyal nem kaptak, szállást és ennivalót lehetséges. HOGYAN ISMERKEDTEK? — Sziasztok srácok, van itt kégli? — felkiáltással, vagy csak egyszerűen befeküdtek valakinek az ágyába, aki már aludt. Az eset kipattanása után természetesen fegyelmi vizsgálatkezdődött. A kollégiumi bizottság három embert kizárásra ítélt a kollégium tagjai közül. E három ember Domonkos György, Ambrus Zoltán és Simon József. Az esetet évfolyamgyűléseken is megtárgyalták a hallgatók, és az álláspontok nem mindenütt egyeztek meg a kollégiumi bizottság döntésével. Miért kellett ennek a három srácnak bűnhődnie (ugyanis náluk találták konkrétan és bizonyíthatóan a lányokat), amikor sokkal többünknek volt hozzájuk közünk? — Így az ellentábor. A kollégiumi bizottság és a kari KISZ-vezetőség egységes álláspontját végül is hosszas vita után elfogadták. A kiköltözés annak rendje-módja szerint megtörtént volna ... Ha egy pénteki discora Simon József nem hozza be a már egyszer kitiltott nőismerősét, és nem tetézi azzal az ügyet, hogy hajnalban újra fölvitte a szobájába, ahol rajta kívül még hárman aludtak. Simon József kétszeresen vétett, illetve egyszer súlyosan megsértette az együttélés alapvető normáit, és kizárása után még egyszer megsértette, ezúttal a kollégium bizottságának jóváhagyott döntését is. Ezek után írt egy levelet a kollégium igazgatójának, mintegy szemrehányást téve neki, hogy hogyan vette a merészséget, hogy beleavatkozzon az ő, mármint Simon József magánéletébe. Holub János kollégiumigazgató kari fegyelmit kért Simon ellen, mely kari fegyelmin nagy vonalakban a következők derültek ki: SIMON JÓZSEF ÉVKINAGYÓ VOLT, mert 11 utóvizsgája miatt annak előtte nem tudta az évet befejezni. Évfolyamtársai szerint nemvolt buta fiú, csak képtelen volt beilleszkedni közéjük. (Apja nyugdíjas, édesanyja díjbeszedő, Pest környékén laknak.) Szobatársai örültek, hogy felsőbb évessel kerültek egy szobába (Simon másodéves volt, a szobatársai elsősök, aztán rájöttek, hogy egészen másképp gondolkodik, mint ők: szeretett inni, a kevés kötelező órájára nem járt stb.). Persze, most nem akarom Simon jellemét negatívan árnyalni, csak adalékot adni a képhez. Simon Józsefet a kari fegyelmi bizottság javaslatára a dékán három félévre eltiltotta az egyetem folytatásától, a későbbiekben pedig a munkahely ajánlásától függően veszik vissza a karra. Véget ért hát a Bercsényi kollégium históriája. Most szigorúbbak a benntartózkodás feltételei, megszűrik a disco látogatóit, könnyítik a portásnénik helyzetét azzal, hogy délben nem mehet fel mindenki, az ebédlőt véve célba. Nem ért azonban véget a kérdés feszegetése: mennyiben nevezhető immorális cselekedetnek az, hogy visszaélve néhány fejlődésben megrekedt leány helyzetével, következmények meggondolása nélkül, kihasználják testi mivoltukat. MÉGIS, MINEK NEVEZHETŐ? Hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói a legkényelmesebb helyzetben cselekedték ezt. Otthon (értve ez alatt a kollégiumot), ahová ingyen jött a nő, és még kockázat sincsen, mert nemcsak velem, hanem vele is, bárkivel is. Tehát kollektíve felmentheti magát bárki. Ugyan minek hagyna ki egy potyát? Simon József és a többiek nemcsak formailag sértették meg a házirendet, tartalmilag sokkal, de sokkal súlyosabb, amit csináltak. Az erkölcsi normákat vagy megtanulja valaki otthon, vagy máshol, a környezetében is ráragadhat, de végső esetben a társadalomnak kell különböző erőszakos tiltásokkal közbelépni, hogy ne legyen erkölcsi anarchia. Az erkölcs nagyon változó dolog. Elvetjük a polgári erkölcsöt, mert képmutató, elvetjük a valláserkölcsöt, mert nem tekinti merev szabályaival az egyes ember boldogságát. És akkor mit alakítunk mi ki? A szocialista erkölcsöt, melynek szabályai figyelembe kell, hogy vegyék az egyén és a kollektíva érdekeit, de nem vehetik figyelembe ezen érdekek megsértőit. Az, hogy a szexuális élet nem a paráznasággal egyenlő, nem azt jelenti, hogy a promiszkuitás a mértékadó. Nyilván mindig vannak, akik készek megsérteni ezeket a szabályokat, de azokat sem menti tudatlanságuk. (Nem egyenlő az álmodernséggel, az egyenjogúsággal meg végképp nem.) És mi menti ezeket a mérnökhallgatókat? Erre válaszoljon nekem valaki! — ESÁ — ÜGYEK, TANULSÁGOKKAL Beavatkoztak a magánéletükbe??! Csendesebben, de nélkülözhetetlenül . Ugyanott volt az egyetemi konyha, mint most. De ott is főztünk ám! 600 —700 személyre készítettünk ebédet, és a konyha győzte. Nagy gőzüstökben főtt a leves, aztán jött Pöschl Imre, komoly professzor volt, a diákok megbízták vele és ő kóstolta meg a levest, meg a húst... Korelnöke volt valamenynyi nagy diáktanácskozásnak ... Ó, a férjemmel is a konyhán ismerkedtem meg. 2 óra ebédideje volt a laboránsoknak, a férjem ezalatt a konyhára járt segédkezni, kellett egy kis pénz, így kerültünk öszsze... — Amint beléptem a laborba, rögtön hozzám fordult a három ott dolgozó ember (rokonok voltak), egyike: huszonnégyet elmartunk már, te sem maradsz soká! De én már előtte katona is voltam, asztalos is, mindig tudtam a beosztásom, így tehát keményen azt mondtam: előbb fogtok innen is távozni, minthogy engem elmarjatok! Nagy tülekedés folyt a helyekért, így lettem néhány év alatt a legidősebb laboráns a szerveskémia tanszéken. Emlékezik két öreg-fiatal ember. Két ember, akik itt élnek közöttünk, akik nem találtak fel talán semmi világraszólót, de példát mutatva megtaláltak valamit: a munka, a feladatvállalás örömét. Egymás szavába vágva mondják: » — Jól éreztem magam az egyetemen. A saját megbecsülésének alapjait mindenki maga rakja le: szolgálattal, de nem szolgai módon! — Rájöttem: ugyanazt a munkát rosszul elvégezni, ugyanannyi idő, mint amennyi a jó elvégzéséhez kell... "Belekérdezek: — És sosem zavarta Bocs néniéket, hogy másnak esetleg többje van? Bocs bácsi válaszol: — Nézze, mindig tudtuk az anyagi lehetőségeinket, és ahhoz terveztünk. Megvoltunk__A maiak betegsége, hogy mindig több és több kell nekik... Először egy egyetemi legényszálláson laktam, majd egy nagynénim ismerőse segítségével a Kende utcában szereztem egy szoba konyhát. 30 pengő volt a bére, a feleségem meg 28-at keresett a konyhán. Nekem 90 pengő volt a fizetésem. Összehasonlíthatatlanul rosszabb volt akkor egy fizikai dolgozónak... De tudja, fiatalember, az az érdekes, hogy nekünk is mesének tűnik ez már ... Még meg is értem, hogy a mai fiataloknak az egyik fülükön bemegy, a másikon meg ki. — És Bocs néni nehezen szokta-e meg 1956-ban a személyzeti osztályon a munkát? — Á, nem volt nehéz. Leveleket vittem ide-oda, a kitüntetéseket is én hordtam a minisztériumból. 50— 90 ezer forintokkal szaladgáltam ilyenkor, de egy fillér hiányom se volt soha __ — Bocs néni sok mindent — eszerint — előbb tudott meg, mint az egyetem közvéleménye. Voltak-e, hogy hogy is fejezzem ki magam, rákérdezések? — Ó, voltak ... De mindig megőriztem a titkokat. Soha nem pletykáltam ... Jól éreztem magam a munkahelyemen. A fentieket a személyzeti osztályon is megerősítették. Bocsi Lajosné, különleges beosztású hivatalsegéd lelkiismeretes, önzetlen munkatársként dolgozott, mígnem 1975 végén nyugdíjazták. Speciális feladatait nagy diszkrécióval kezelte. Munkájáért több utazásban, jutalomban, végül miniszteri dicséretben és legutóbb Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült Férje, Bocs Lajos, szintén különös dologgal büszkélkedhet: 1945 után, nyugdíjba meneteléig, egyetlen egy munkahelyet jegyeztek be munkakönyvébe. Az egyetemről szólva a legtöbb embernek docensek, adjunktusok, profeszszorok, diákok jutnak az eszébe, s megfeledkeznek azokról a kollégákról, akik mellettük dolgoznék." Pedig itt vannak ők is, csendesebben, visszahúzódottabban, de nélkülözhetetlenül. Germán István