A Jövő Mérnöke, 1982 (29. évfolyam, 1-39. szám)

1982-01-16 / 1. szám

Beszéltem velem ...az ifjúsági parlamentről — Szevasz Haver! Voltál parlamenten a Minisztérium­ban? — Voltam. — Na, ezt gondoltam. Mert­hogy te szereted ezeket a par­lamenteket. És hogy tetszett? — Mindenesetre biztos, hogy jobb volt, mint 1976-ban a legutóbbi. — Ezt honnan tudod? 1976- ban is küldött voltál? — Nem. De onnan tudom, hogy beleolvastam az utólag megkapott 76-os intézkedési tervbe, ami pocsék. — Csúnya? — Ja! Tele van folyamatos határidejű közhelyekkel, ami­ket se végrehajtani, se nem végrehajtatni nem lehet. Pél­dául: „A fiatal oktatók- dol­gozók lakáshelyzetének meg­javítása érdekében az egyete­meket és főiskolákat figyel­meztetjük lehetőségeik jobb kihasználására. Határidő: fo­lyamatos.” — Ez tényleg nulla-nulla. És most jobb intézkedési ter­vet fogadtatok el? Bár ezek szerint az előzőkhöz képest ez nem lehetett nehéz... — Igen. Bár azt most sem lehetett elérni, hogy konkré­tan megnevezzék az egyes fel­adatok felelőseit. Viszont a feladatok többségükben konk­rétak — akár a határidők. Ahol „folyamatos”, ott tulaj­donképpen nem is végrehaj­tandó tennivalóról van szó, hanem arról, hogy bizonyos kérdésekben milyen álláspon­tot képviseljen a minisztérium. — Te persze hiszel a sze­misztikában?! — Az mi? — Hát, hogy eredményes munkát végeztetek, mert szü­letett egy papír, terv, amin felsoroltátok, hogy mit kell tenni. Csakhogy attól, hogy felsoroljuk a tennivalókat — még nem változik meg semmi. — Ha arra gondolsz, hogy nem dumálni kell, hanem dol­gozni, akkor többé-kevésbé egyetértek. Azért kevésbé, mert én hasznosnak tartom a tennivalók megtervezését. És azért bizakodom, mert úgy tű­nik, az intézményi KISZ- szervezetek és a KISZ KB komolyan veszik, hogy az if­júsági szövetségnek nemcsak végrehajtania, de alakítania is kell a párt politikáját. Vagyis például a parlament befejez­tével nem szűnik meg a mun­kakapcsolat a Művelődési Mi­nisztériummal. Korcsog And­rás államtitkár zárszavában arról beszélt, hogy az előző parlament után könnyű volt a helyzetük. Leírtak valamit — az lett az intézkedési terv. Most viszont minden szóról véres viták folytak. — Ez még nem garancia. — A minisztérium évente be fog számolni a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsá­nak a végrehajtás helyzetéről és sajtóértekezletet tart az egyetemek és főiskolák újság­­ságírónak. Lesz tehát valami­lyen nyilvánossága a felada­tok végrehajtásának. Azt is szerettük volna, ha az éven­kénti beszámolót ugyanaz a 300 küldött is végighallgatja, akik a mostani parlament résztvevői —, ezt azonban nem sikerült elérni, csak részben. Drecin József miniszterhe­lyettes, az oktatói-dolgozói szekció vezetője megígérte, hogy 1982 végén összehívja a szekció résztvevőit és beszá­mol az intézkedési terv vég­rehajtásáról. — Mit tudtatok három na­pig csinálni? — December 18-án péntek délután kezdődött a parla­ment. Korcsog államtitkár ki­egészítette az írásos beszámo­lót és az intézkedési tervre tett második számú javaslatot (az elsőt a KISZ előzetesen nem fogadta el). Drecin József ismertette a minisztérium ja­vaslatát az ösztöndíjrendszer módosítására. A javaslat egyébként — és nem véletle­nül — azonos volt a műegye­temi ifjúsági parlament ter­vezetével. Igaz, hogy volt né­hány apróbb — és egy jelen­tős különbség is. — Mi? — A minisztérium 82 szep­temberétől tartja reálisnak az új igazságosabb ösztöndíj- és szociális támogatási rendszer bevezetését — addig pedig va­lami, még kidolgozatlan átme­neti megoldást akar alkalmaz­ni a többletpénz elosztására. Ezt el is fogadta a parla­ment. — És ez miért baj? — Mert igazán jó átmene­ti megoldás nincsen, hisz a mostani elosztás mindenki sze­rint igazságtalan. Ami azt je­lenti, hogy minden plusz fo­rint növeli majd ezt az igaz­ságtalanságot — ha csak nem az új­­ rendszer szerint adják oda. Akkor viszont már nem átmeneti megoldásról van szó. — Aha! Bár februárig tény­leg kevés az idő a rendszer teljes kidolgozásához. Volt még valami pénteken? — Nagy Sándor, a KISZ KB titkára elmondta a KISZ-kor­­referátumát. Többek között javasolta: gondolják végig az ifjúsági parlamentek összehí­vásának szisztémáját és eset­leg ne az ötévenkénti összehí­váshoz ragaszkodjanak , ha­nem inkább olyan alkalmak­hoz kössék a parlamentek megrendezését, mint a felső­­oktatás távlati fejlesztési ter­vének 1983 végéig való kidol­gozása! Szombat délelőtt az ösztön­díjról folyt a vita, délután, este pedig a szekcióülések zaj­lottak. — Elfogadta a parlament az ösztöndíjjavaslatot? — El. Bár volt vita. Igaz, hogy a vitázók és a résztvevők többsége nem nagyon értette a javasolt ösztöndíjrendszert — de ez nem akadályozta a hozzászólásokat. — Miért? Szakértőnek kell lenni ösztöndíjügyben? — Sajnos igen. Mert hiába KISZ-esek dolgozták ki a ja­vaslatot — nem tudták olyan formába önteni, hogy közért­hető legyen. Így aztán nem volt igazi döntés — még ha ezt sokan nem is vették észre. Például: vita folyt arról, hogy mi legyen a megemelt tandí­jakból befolyt összeggel. Az ésszerű, eredeti javaslat sze­rint a pénzt bele kell tenni az országos ösztöndíj keretbe és az elfogadott elvek szerint kell szétosztani az intézmények között. Ez azonban sok „pat­riótának” nem tetszett. Ők azt javasolták: a befolyt összeg maradjon az intézményeknél, azokból jutalmazzák a jó ta­nulókat, vagy növeljék az in­tézményi ösztöndíjkeretet. Ami magyarul azt jelentené, hogy azokon az egyetemeken és fő­iskolákon, ahol sok a tandíjat fizető rossz tanuló, magasabb ösztöndíjat lehetne osztani, mint másutt, esetleg több ju­talmat lehetne kiosztani. Ami nyilvánvaló igazságtalanság. A javaslattevők azonban nem ér­tették meg, hogy erről van szó és végső kompromisszumként a szöveg úgy módosult, hogy a pénz kerüljön bele az ösztön­díjkeretbe — vagyis „kisza­vazták” belőle az „országos” szót. — Ennek semmi értelme. — Erről beszélek. Ez csak látszatdöntés volt, hisz az „országos” szó kihagyásával meghatározatlanná — tehát a minisztérium által eldöntendő kérdéssé vált —, hogy melyik ösztöndíjkeretbe kerüljön a pénz. A minisztérium állás­pontja azonban a javaslatból ismert. Tehát vitáztunk, sza­vaztunk — és az égvilágon semmi nem történt. — Én azt hittem, hogy te szeretsz szavazni, hisz imádod a demokráciát! — A szavazás nem azonos a demokráciával. Ahogy a va­sárnapi anarchia se volt azo­nos. — Milyen anarchia? — Szombat délután voltak a szekcióülések. Az oktatói­dolgozas például este tízig tar­tott. Mindenki elmondhatta, amivel megbízták, kialakultak a javaslatok az intézkedési terv módosítására. Vasárnap délelőtt e javaslatokat kellett volna egyeztetni. — Na és? — Na és tíz helyett tizen­egykor kezdtünk, mert töb­bek között a tudományegyete­meket magába foglaló szekció még ülésezett, vitatkozott és végül csak „hatalmi szóra” oszlott fel. Amikor fél tizen­egykor bemásztam hozzájuk, épp arról vitáztak, hogy 1982- ben a tervezett 4 százalékos béremelés helyett 5 százalék legyen a felsőoktatásban. Ami­nek a megvitatására talán nem kell bizonygatnom — tel­jesen illetéktelenek voltak. Ez a szószaporítás — anarchia. Ahogy az ezt követő plenáris ülés is részben anarchikussá vált. Hiába emlékeztette a ülnök — Bulla Miklós —, hogy az ülés feladata az intéz­kedési terv végső formájának az összehasonlítása és elfoga­dása — tehát arról beszélje­nek. Mégis majd minden hoz­zászóló így kezdte a mondan­dóját, hogy: amit mondani fogok, az nem az intézkedési tervhez csatlakozik, de... És az idő meg múlott... Méghozzá fölöslegesen. De azért végül is sikerült befe­jezni. — Mutasd a végeredményt! — Majd néhány nap múlva. December 20-án délután ugyanis csak egyetlen végle­ges példányt sikerült össze­hozni az intézkedési tervből. De majd postázzák. — A BME javaslatai benne vannak? — Többé-kevésbé. Majd ki­derül. Az viszont biztos, hogy minden olyan kérdésre, ami az oktatói-dolgozói szekción hangzott el , választ fogunk kapni. — Miért biztos? Mert meg­ígérték? Hallottunk már ilyet. — Az igaz. De bízom a mi­nisztérium ígéretében. Továb­bá ismerem a szekció KISZ-es „levelező elnöké”-t a műszaki felsőoktatási intézmények és katonai főiskolás szekció leve­zető elnökét (Gönci János, vil­lamoskar), a plenáris ülések levezető elnökét (Bulla Miklós volt — a BME KISZ KB tava­lyi titkára) és bízom benne, hogy megtartják, amit meg­ígérnek. Teöke Gábor Az elektronika fejlődésében szédületes sebességnek lehe­tünk tanúi napjainkban. A 30 évvel ezelőtt létrehozott el­ső elektronikus számítógép napjainkig óriási fejlődésen ment keresztül, mind rendsze­rében, mind pedig alkatre­­meiben, méretében.­­ Mint ahogy a világ nagy hírmaga­zinjai előszeretettel írják: ha az autóipar az utóbbi hetven évben olyan sebesen haladt volna, mint az elektronika, akkor ma egy Rolls Royce húsz dollárba kerülne, mo­torja gyufafej nagyságú len­ne, sebessége 100 ezer kilomé­­ter/óra, és egy millió kilomé­teren 3 liter benzint fogyasz­tana! Bár az előző példa első hal­lásra igen meghökkentő, de az elektronika lassan kamaszkort elérő újszülöttje, a mikro­processzor napjainkban ha­sonló meghökkentő eredmé­nyeket produkál. A mikroprocesszorok al­kalmazásának széles köréből emeljük ki a personal compu­terek területét. Néhány éve jelentek meg a világpiacon ezek a „sokat tu­dó” a számítás és irányítás­­technikát „népszerűsítő” esz­közök. Sikerük — mint annak idején a kézi kalkulátoroknál — oly átütő, hogy napjainkig több százezer példányt forgal­maztak belőlük. Számuk egyre növekszik és az ipar­i szol­gáltatások, az oktatás és egy sereg más ágazat forradalmát váltják ki. Az eddig megvaló­síthatatlan lehetőségek napja­inkban valósággá válnak az­zal, hogy a számítástechnika az automatizálás közvetlen emberközelbe kerül ! Personal computeren olyan mozgatható asztali számítógé­pet értünk, amelyek magas­szintű programnyelv segítsé­gével kommunikálnak a fel­használóval. Bővíthető perifériák között legfontosabbak a háztartásban egyéb feladatokat is ellátó eszközök, így a televízióké­szülék, illetve kazettás magne­tofon. Ezen eszközöket „be­vonva” a számítástechnikai feladatok megoldásába, lénye­ges méret és árcsökkenést le­hetett elérni ezen készülékek­nél. _Az utóbbi néhány évben ha­zánkban is megjelentek a per­sonal computerek mivel mi (még) nem gyártunk ilyen be­rendezéseket, elég sok típus­ban. A legsikeresebb akció ilyen típusú számítógépek el­terjesztésében kétség kívül a BHG kooperációból eredő le­hetősége, melynek eredme­­képp közel 100 db. ABC 80 számítógép van az ország kü­lönböző oktatási intézményei­ben. De megtalálhatjuk ezen kívül a számítógéppiac szin­te valamennyi termékét is (így pl. HP TRS, PET, APLLE, stb.) néhány példány­ban a különböző helyeken. A különböző típusú gépek mellett szerzett tapasztalatok megosztása más felhasználók­kal, illetve új információk szerzése, régi vágya a perso­nal computerek felhasználói­nak. Ezért a Neumann János Számítástudományi Társaság keretein belül megalakítjuk, a „Personal computerek fel­használóinak körét”. A felhasználói kör tervei és céljai a következők: — népszerűsíteni a personal computereket, bemutatni a különféle alkalmazásokat és azok körét szélesíteni, — a personal computerek hardware és software rend­szerét, felépítését megismer­tetni tanfolyamok keretében, — programok, illetve peri­féria illesztések cseréjének elősegítése, — pályázat kiírása personal computer alkalmazása téma­körben. Ezenkívül minden olyan tevékenység, tapasztalatcsere, amely a personal computerek használatát, alkalmazását, ha­tékonyságát elősegíti. Az alkalmazási kör egy-két havonta tartana plenáris ülé­seket, ahol rövid előadások keretében nyílna lehetőség ha­za­, esetlegesen még külföldi personal computer felhaszná­lók előadására is. Kérjük, hogy felhívásunkat széles körben népszerűsítsék! Érdeklődésük esetén juttas­sák el nevüket és címüket a Neumann János Számítógép­­tudományi Társasághoz. Levélcím: Bp. 5. Pf. 240. a borítékra írják rá „Personal computerek fel­használói köre”. Az összejövetelek helyéről és idejéről levélben rendsze­resen értesítjük azokat, akik e felhasználói kör munkájában részt kívánnak venni. . Az első plenáris összejöve­telt 1982. január 29-én tartjuk a Budapesti Műszaki Egyetem V2 épület 530. helyiségében, 14 órától . Megalakult a Personal Computer munkabizottság a Neumann Társaságban Máshol történt Figyelmeztetés: Az alábbi történe­tek nem egyete­münkön, sőt nem is az utóbbi 25 év­ben történtek. A prof. 160 cen­ti magas, kopasz, szemüveges, boga­ras kis öregúr volt. Rendszeresen „rávert” a gya­korlatira plusz egy órát, így nem örvendezett túl­zott népszerűség­nek. Egyszer egy ilyen „hosszú gya­korlat” után ko­csija, egy Topoli­­no körül beszél­gettek a diákok (köztük két jól megtermett vállas atléta is.) Az üveg mit sem sejtve beült autó­jába, indított. Mo­tor megy, a kocsi mégsem indul. A prof. kiszáll, kö­rülloholja a ko­csit, sehol semmi minden rendbe” Visszaül, gyújtás kuplung, gáz, a kocsi nem megy. A két atléta ugyanis az indítás pillanatában meg­emelte egy picit a kocsi farát, így a kerekek a levegő­ben forogtak. A prof. rájött. Óriási botrány ... bizo­nyítani semmit sem lehetett... A lecke nem ért véget. A prof. nem „okult”. Jöt­tek az erélyesebb módszerek. Négy fiú a vállára vette a Topolinót és felvitte a negye­dikre, a tanszék ajtaja elé. Estefelé a prof. kilépett az ajtón, talán a félhomály, talán a szórako­zottság, lényeg az, hogy nem vette észre a kis autót, s lement kocsija hűlt helyéhez. Riadó. Tob­ajok. Stb. Nagy rohan­gálás, végül az egyik altiszt vé­letlen"-i] megleli az autót. Nyolcan cipelték le az ud­varra, busás bor­ravaló fejében. A kis Topolino végül öregségéből és a zaklatásokból kifolyólag kiszen­vedett és a helyét elfoglalta egy Moszkvics nevű Ös­epel Rekordra emlékeztető aut­ó. A hatalmas kor­mánykerék alól virított ki a ko­pasz fej és a két figyelő szem. Egyszer egy földúton ment, kollégáival vala­mi KK munka ürügyén, amikor a „halál” ülésen utazó fiatal mér­nök rémülten fel­kiáltott. — Professzor úr! Egy árok! — Hol? — kér­dezte az öreg, s hogy jobban lás­son, a gázpedálra támaszkodva fel­ágaskodott. A hir­telen gázadástól megtáltosodott autó simán lan­dolt az árok túlsó partján..­­. A sárga vekker Az Asszony már fél órá­ja fenn volt. Lustán és erő­sen nyújtózott a deréksa­nyargató kollégiumi heve­­rőn, majd a kora reggeli fénynél szemügyre vette önfeledten szuszogó Párját. Amazt nem zavarta a reg­geli mustra, mivel hogy nem tudott róla. A vizsga­­időszakban jellemző mó­don hatásosan és gyorsan aludt, mivel — önkéntes ágyba térési ideje meg­egyezett az ájulást megelő­ző néhány — de gyakorlott vizsgázó számára már azon­nal felismerhető — pilla­nattal. Fizikai állapota a leselejtezés előtt álló tapo­sólovak erejének majdnem tizedét elérte. Az Asszony sóhajtott, majd végigjárat­ta szemét az órákkal sűrűn telerakott polcokon, ahon­nan húsz különböző töre­dékpillanatban megszóla­ló tik-tak kánon zengett, sőt úszott a központi fűté­­ses meleg levegőben, és szelíd, de határozott moz­dulattal megrázta Párját. A pokol legmélyebb bugy­rából szabaduló, sötétlilá­ra főzött ártatlan is sze­ndébb mozdulattal rea­gált volna, mint az álmá­ból felvert Párt, aki diszk­réten rumbázó debil tán­cosnői mozdulattal magá­hoz ölelte a P. G. jegyze­tet, majd a Képes Politi­kai Világatlasszal a fején, szolidan bekuszogott a pár­na alatti lég- és zajmentes övezetbe. „Hé — vált dur­­cásra a simára, sőt pufókra aludt Asszonyarc, nagyot püffentve páros kézzel a párna tetejére — „föl kell kelni, vizsga lesz." Nem tudni a szavak közül me­lyik, de csodát tett. A Párt, a súlyemelők összpontosí­tásával és erőbevetésével elkezdett dolgozni, hogy a szemének gömbfelületét beborító, egyszerűen csak héjnak nevezett hámréte­get megemelje. — Melyik csöngött? — nyögte oda a gigászi küz­delmet szakítva meg. — Hát a Julis néni kék­je — szolgált az Asszony frissen, a pontos válasszal. — Csak az? Csuklott ösz­­sze jégverte, rózsaszín ba­rackvirág módjára a Pár­. — Hiszen az legalább 9 és fél percet késik. Még kere­ken 570 másodpercet át­hatok. Azt végigszámolni is gyönyörűség: egy, két... és már aludt is, kissé kinyílt ajkán a félbeharapott szó­val. — Háh, na, hallod — sikkantotta az Asszony, a rekedt kígyó hangját utá­nozva —, hallod, ez már a Korpácsi-féle MOM volt — és az tudtom szerint so­hasem késett? — Az nem is késik — bugyborékolta, az elapadó források, a kihunyó tűzhá­nyók hangján a Párt —, hiszen én saját kezűleg ál­lítottam vissza öt, azaz ötös perccel, vagyishogy háromszáz másodpercnyit. — Nekem mindegy, kö­zölte az Asszony, szenvte­lennek álcázott hangon, amely alól azonban felsü­tött a töredék testi örömök elítélésének lángja, nekem mindegy, de ma van az utolsó P. G. úvéd, és ha kivágnak, repülünk a kol­légiumból, akkor pedig vá­lunk. — Dehogy, dehogy — prüszmögte majdnem meg­győző indulattal a Párt, bi­­zonyítván a vizsgába és a házasság jövőjébe vetett hitét, melynek néhány má­sodpercnyi fekve töltött pi­henés dehogyis lehet aka­dálya. Ébren vagyok — tette hozzá. A bőrén keresztül meg­érezte, hogy az Asszony figyeli. Lecsukott szempil­lája mögül is látta az Asz­­szony gúnyosan diadalittas mosolyát. Anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna, szája sarkából óvatosan ki­buggyantotta a kapitaliz­mus főbb ismérveit, s hogy a memoriter régen fölösle­ges passzió, és nem kény­szerből, csupán ráadásnak elmormolta a Kommunista Kiáltvány teljes szövegét is. Szembecsukva is tudta, hogy az attrakció sikerült — hallotta még, amint az Asszony a „nekem jó" fel­kiáltással csalódottan visszasüppedt az ágyba. Ál­mából déli harangszóval keveredő egyenletes szu­­szogás verte fel, az Asz­­szonyé, aki már egy hete mindenen túl van, aki csak az ő ma délelőtti vizsgájá­ra várt. Pillantásába a szo­morúság mellé némi csa­lódottság is vegyült, ami­kor észrevette, hogy a nagymama sárga vekkere, amely vészbiztonsági tarta­lék óraként eddig mindig működött — kiakadt csengő­kampójával hason feküdt, mutatójával a leckekönyv üresen maradt rubrikája felé bökve. pl. Sporthírek 1981. december 1-én a MAFC elnökségi ülést tartott. Az elnökség határozatot ho­zott az atlétikai szakosztály és a sportiskola egységes ve­zetéséről, továbbá arról, hogy a szakosztály vezetősége és a módszertani bizottság felül­vizsgálja a «■zakági csoportok létszámát és az edzők terhelé­sét. Az elnökség dr. Czencz Má­riát elnökségi tagsága aló­ fel­mentette, helyére Harka László testnevelő tanárt koop­tálta, megbízta az agitációs és propagandabizottság Irányítá­sával és felügyeletével. Az elnökség elfogadta az 1982. évi sportprogramot, rendezvények illeszkednek az egyetem fennállásának 200 éves évfordulója alkalmából tervezett rendezvényekhez. A JÖVŐ mérnöke A Budapesti Műszaki Egyetem lapja Felelőts szerkesztői SALGÓ RÓZSA Szerkesztőség: Budapest, Műegyetem rkp. 3.1112 Telefon: 152-565 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1953 Felelős kiadó: TILL IMRF Igazgató 82—169. Szi­éra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató

Next