A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)

1985-01-25 / 1. szám

Gondolatok egy Ei-határozat kapcsán Iuventus ventus - avagy milyen a magyar ifjúság ? Beszélgetés Thernesz Vilmossal, az MSZMP KB Ifjúsági Bizottságának tagjával A megállapítást, miszerint az ifjúság léha, élvhajhász, nem tisztel sem istent, sem embert, dolgozni pedig egyenesen irtózik — nem, ma találták ki. Már az ókori görögök is eképpen jellemezték Hellasz büszke ifjait, s a későbbi korok pedig csak rátettek egy lapáttal. Csodák csodája: a világ mégiscsak haladt előre, ami nem kis mértékben az oly sokat csepült fiataloknak volt köszönhető. Persze a téma korántsem ennyire könnyed: adott történelmi szituációban sem a „hatalmon lévő” generációt, sem a „trónkövetelőket” nem nyugtatja meg az a tény, hogy idővel minden a helyére kerül. Az idősek átadják helyüket a középkorúvá érett lázadóknak, akik akkorra már azzal lesznek elfoglalva, hogy saját gyermekeik lázongását leszereljék... Különösen nem kezelhető könnyedén ez a téma egy olyan társadalmi formációban, amely kezdettől fogva egy igazságosabb, erköcsileg magasabb rendű társadalom megalkotását tűzte ki célul, s amelynek születéseitől nem kevesen gondolták úgy, hogy az ifjúság minden különösebb zökkenő és belső bizonytalanság nélkül teszi magáévá apái hitét és elképzeléseit. Éltek olyan illúziók, hogy mindez automatikusan fog történni: a vonzó célok, a jó példa, az igazságos társadalom láttán a fiatalok csillogó szemekkel és belső tűztől ragyogva viszik tovább a zászlót, a szükségszerű győzelem ormaira. Aztán rájöttünk, hogy mint eddig is mindig, a mi gyermekeinket is meg kell győzni igazunkról, mert becsületszóra nem hiszik el , a szocialista társadalom sem volt soha mentes az ellentmondásoktól... Különösen nem az utóbbi öt-hat évben, amikor is végleg le kellett számolni egy olyan illúzióval, amit korábban a szocializmus egyik alaptételének tartottunk: a dinamikus gazdasági növekedés folyamatosságával. Rá kellett döbbennünk, hogy az ív nem lesz töretlen, kisebb-nagyobb visszaesések, egyenes szakaszok törik meg az addigi madárröptű vonalat, és az is a szocializmus realitásaihoz tartozik, hogy néha meg kell húznunk a nadrágszíjat. Az a generáció, amely több-kevesebb tudatossággal, de átélt egy háborút, az „ötvenes éveket”, záróakkordként egy 56-tal s zokszó nélkül meg is tette (mert megértette) a korrekciót, hiszen ők tudták, hogy volt már ennél rosszabb is. Ám az ifjúság széles rétege abban a rendkívül dimanikus évtizedben (1968—78) nőtt fel, amihez hasonlót keveset tud felmutatni a magyar történelem, ők arra emlékeznek csak, hogy néhány évvel ezelőtt évről évre egyre jobb volt, most pedig sokasodnak a gondok, és kevés jelét látják a kibontakozásnak. Nekik már csalódásokkal pöttyözött képük van a szocializmusról, nem látják a bajokból a kiutat, bizonytalannak érzik a jövőt. Számukra már történelem a néhány évvel ezelőtti „aranykor”, hiszen élni most kell, lakás most kell, illetve kellene, mert ennek önerőből való megszerzésére bizony vajmi kevés az esélyük... Az MSZMP Központi Bizottsága 1981. október 9-i határozata megvizsgálta a magyar ifjúság helyzetét — különös tekintettel az 1970-től eltelt időszakra. (Ekkor született meg ugyanis a legutóbbi ifjúságpolitikai határozat). Az októberi dokumentum megállapítja, hogy az 1970-ben megfogalmazott politikai program helyesenmutatott irányt az ifjúsági kérdések megoldásában, elértünk nem lebecsülendő eredményeket, ám egyes területeken nem sikerült az akkor megfogalmazott eredmények magvalósítása. Így például nem javultak a lakáshoz jutás esélyei, nem megfelelő az egyes rétegek közti mobilitás, csökken a vezetők között a fiatalok aránya, a KISZ iránti bizalom, és így tovább. Az okok között szerepelnek gazdaságiak, mindenekelőtt az olajválság és a világgazdasági recesszió hatásai, valamint a hiteltörlesztés terheiből adódó belső nadrágszíjpoliitika, a magyar gazdaság és általában a társadalom lassú reagálása. Nem segítette elő a gondok megoldását, hogy nem volt megfelelő az ifjúsági célú pénzeszközök felhasználásának koordinációja, ehhez az ÁIB nem rendelkezett megfelelő jogkörrel. Gyakran össztársadalmi problémák is ifjúsági címszó alatt futottak, olyan széles volt az „ifjúság” fogalma. ★ A múlt felmérése persze mindig könnyebb, mint a jövőbe vezető utak megtalálása, de ez utóbbi mégiscsak elengedhetetlen a társadalom előrehaladásához, még ha nem is zárható ki a tévedés lehetősége. Mindezzel tisztában léve, az MSZMP KB is széles körű felmérésekre és vitákra támaszkodva alakította ki feladatmegfogalmazását, amely a következő években alapvetően meghatározza ifjúságpolitikánk irányát Az egész mechanizmus működését bemutatandó, megkerestük Thernesz Vilmost, aki 1980 óta tagja az MSZMP KB mellett működő Ifjúsági Bizottságnak, és így elejétől fogvavégigkísérte a határozat megszületését. — A Központi Bizottság mellett számos munkabizottság dolgozik, ezek egyike a mintegy húsz tagú Ifjúsági Bizottság, amely az élet legkülönbözőbb területein dolgozó, ifjúságpolitikával foglalkozó szakemberekből áll. Többségük különböző szintűpárt-, állami- és tömegszervezeti funkcionárius, akik természetesen olyan posztokon tevékenykednek, ahol mindennapi feladatuk az ifjúságpolitika formálása, végrehajtása. A bizottságban én mint felsőoktatási pártfunkcionárius veszek részt, hajdan mint a Műszaki Egyetem pbtitkára, most pedig mint a kerületi és egyetemi pb tagja. A bizottság munkaterv alapján dolgozik, amely a Központi Bizottság munkatervéhez igazodik. Ez természetes is, hiszen mi tanácsadó testület vagyunk, azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyeket vagy a Központi vagy a Politikai Bizottság tárgyal majd egy későbbi időpontban. — Mennyi ideig tartott az előkészítő szakasz a mostani határozatnál? — Körülbelül két évig. Ezen idő alatt számos részvizsgálat történt és több „ősanyag” született, melyeket igen sokan vitattak meg. — De ki készítette el a legelső anyagot? — Ez általában úgy történik, hogy jóval a majdani KB-ülés előtt a Központi Bizottság illetékes osztálya megszervezi az előkészítést. A Társadalomtudományi Kutatóintézet feladatul kapja az egyes résztémák tudományos vizsgálatát. Ugyanúgy feladatot kap a KISZ KB, az egyes megyei pártbizottságok, az AIB és így tovább. Amikor ezek az anyagok összegyűlnek, egy négy-öt tagból állókis bizottság — a KB osztálya segítségével — a rendelkezésre álló anyagokból elkészíti az első „nyers” változatot. Ez az anyag kerül többek között az Ifjúsági Bizottság elé, és mi ezen kezdünk el vitatkozni. — Tehát nemcsak úgy öszszeül a bizottság és mindenki elmondja azt, ami a szívét nyomja... — Erre is sor kerül, igen komoly vitákra is az átlag kéthavonkénti ülésen, de nemcsak úgy Fart pour Tart, hanem egy adott anyaghoz kapcsolódva. — A viták után, gondolom, megszületik a második számú változat. Ennek mi a sorsa? — Ha nem is a második, de egy változat megkezdi az útját „lefelé”, a megyei pártbizottságokon keresztül egészeit az egyes intézményekig. Itt sok ezren mondják el róla a véleményüket, amely összefoglalva mind visszakerül hozzánk. A szerkesztők az Ifjúsági Bizottság véleménye alapján dolgozzák ki a következő szövegtervezetet, amely a Politikai Bizottság, majd annak előterjesztésében a Központi Bizottság elé kerül. Ezek az átdolgozások persze nem mennek máról-holnapra, ezért is van szükség ilyen meglehetősen hosszú időre egy határozat elkészítéshez. A kollektív vélemény azonban csak ezzel a módszerrel érvényesíthető. — A jelenlegi határozatnál melyek voltak azok a pontok, amelyek a legnagyobb vitát váltották ki? — Talán a fiatal házaspárok lakáshoz jutása, a pályakezdők helyzete, a diákság problémái, a KISZ megváltozott szerepe, a fiatalok széles körű aktivizálása és a rétegképviselet erősítése. De így nem sok értelme van kiemelni egyes kérdéseket, sokkal érdekesebb, hogy végül is mit tart a határozat prioritásnak... — Valóban, mit? — Talán három dolgot emelnék ki. 1. Tanulva az elmúlt időszak negatív tapasztalataiból, a párt csak olyan tételeket vett be a határozatba, amelyekre az anyagi fedezet rendelkezésre áll. 2. Éppen ezért a határozat úgy fogalmaz, hogy a rendelkezésre álló anyagi javakat nem kell szétaprózni, a figyelmet elsősorban a közép- és felsőfokú diákokra, a pályakezdőkre és a családalapítókra kell összpontosítani. Ez magában foglalja a lakásépítés, a gyermeknevelés könnyebbé tételét, az ösztöndíjak reálértékének a megőrzését és egyéb diákszociális ellátások színvonalának az emelését is. 3. A határozat hangsúlyozza, hogy bár a párt nagy szerepet szán a KISZ-nek mint egyetlen ifjúsági politikai szervezetnek, de a határozatban foglaltak nemcsak a KISZ-tagokhoz, hanem minden magyar fiatalhoz, ezenkívül az intézményekhez és a felnőtt társadalomhoz is szólnak ! — A határozattal befejezést nyert ez a témakör, vagy további intézkedések várhatók? — A határozat alapján a KISZ-kongresszusnak, az állami és társadalmi szervezeteknek meg kell határozniuk a rájuk háruló konkrét feladatokat, de még a parlamentnek is lesz ezzel kapcsolatban feladata: előreláthatólag még ebben az évben korszerűsíteni fogják az ifjúsági törvényt. Bogdán Zoltán — A hallgatókról szeretném kérdezni oly elsősorban: meglévő vagy hiányzó közösségi aktivitásukról, politikai, társadalmi kérdések iránti fogékonyságukról. Senki előtt nem titok, hogy az építészmérnöki karon a legalacsonyabb a párttag és KISZ-tag hallgatók aránya... A kérdést Pongrácz Pál tanszékvezető egyetemi tanárnak tettem fel, aki a legutóbbi választásokig az építészkari pártszervezet titkára volt. (Az új titkár dr. Fekete Iván, az épületgépészeti tanszék vezetője. A szerk.) — „Félútról” indultam. Ez azt jelenti, hogy nem a teljes (két választás közötti) időszakot töltöttem alapszervezeti titkárként, hanem csak körülbelül a felét. Tizenhat év távollét után kerültem vissza az egyetemre 1980-ban. Két évvel később titkárválasztás volt pártalapszervezetünkben, és akkor kaptam ezt a feladatot. — Amikor 16 év után viszszatért az egyetemre, biztosan érdekes összehasonlításokra nyílt módja. Mennyit változott a kar élete, amíg ön Debrecenben tanított, és két megyének, majd Budapestnek volt a főépítésze? — Visszajövetelem után azonnal belecsöppentem a tantervfejlesztési viták kellős közepébe. Annak idején a Városépítési tanszékről indultam el gyakorlati tapasztalatok gyűjtésére. József Attila szavaival látni „Valódi világot habzó éggel a tetején”. A visszaút a lakóépület-tervezési tanszékre vezetett — de a régi tanártársakat csaknem ugyanúgy megtaláltam. Egyszóval, ilyen szempontból nagy változásokról nemigen beszélhettem. Ami azonban meglepett, az a diákok „változása” volt. — Lényeges különbségeket tapasztalt? — Igen, és ennek jórésze felemelő, lelkesítő, kis részben azonban nyugtalanító volt. — Kezdjük a jóval... — Szembeötlő volt számomra a hallgatók tudásszintjének emelkedése. Sokkal felkészültebbeknek, szélesebb látókörűeknek tűntek, mint a régebbi diákok. Csakhogy a régi lelkesedés, az önmaguk közötti összefogás, a pezsgő, igazi diákélet helyén sokaknál tapasztaltam befelé fordulást, a közösségi élet elutasítását, sőt nem egyszer fásult közömbösséget, értetlenséget, néha még cinizmust is. Úgy láttam — és az lepett meg a leginkább —, hogy sokan nemcsak a tanároktól, de egymástól is elszigetelődtek. A mélypont úgy másfél évvel ezelőtt volt: ebben az időszakban úgy tűnt, hogy még „alapjáratban” is nehéz megtartani a kari KISZ-szervezet munkáját. Szerencsére mára ezen már túljutottunk, bár nagyon lassan, de valami elkezdődött. Amikor — kísérletképpen — négy KISZ-titikár kezdett tevékenykedni a karon, furcsálkodva, értetlenül néztek ránk. Pedig akkor ez volt talán az egyetlen lehetőség. Most már lassan „hagyományként” műveljük, hiszen megint ilyen „titkárság” működik a karon, s a KISZ-vezetők körül kialakulnak az egyes feladatokra szerveződő kis csoportok, s dolgoznak is ... — Hallgatói párttagokat hogyan tud nevelni a kar? — Ez érzékenyebb pontunk; jelenleg csak gyér létszámú a hallgatói pártcsoportunk, őket is még korábban vették fel a pártba, mielőtt ide kerültek. Ennek azonban — anélkül, hogy a kérdést elhárítanám — az okait is ismerni kell. Bizonyos, hogy nem olyan intenzitással foglalkoznak egyelőre a párttagoktatók a hallgatókkal, mint szükséges lenne, de az egyedüli helyes módszer szerintem itt csakis a személyes kapcsolat. A szakmai, az emberi kapcsolaton keresztül lehet eljutni a diákokhoz; a társadalmi, politikai érdeklődés sokakban bizonyára megvan, csak időt s energiát kell szakítani rá, hogy például egy osztályfőnöknek ilyen kérdések megtárgyalása is természetes legyen. Olyan viszony, olyan munkakapcsolat szükséges a hallgatók és tanáraik között, amely magában hordja ezeknek a témáknak a természetes felvetődését. Azt ugyanis nem lehet mondani, hogy nem érzékenyek az építészhallgatók a társadalmi változásokra, a politikai élet rezdüléseire. Maga az építészet is — a felépítmény részeként igen érzékeny szeizmográfként reagál minden ilyen változásra, ■ helyzetéből, helyéből adódóan. A diákok visszahúzódásának okai között a szakma pillanatnyi — nehéz — helyzetét is meg kell említeni, s elsősorban azt a bizonytalanságérzést, amit az elhelyezkedés nehézsége, az építés jövőjének a bizonytalanságai okoznak. — Úgy tűnik — kilátástalanabbnak ítélik meg, mint amilyen valójá-ban. Ezen pedig csak lépésről lépésre, lassan lehet változtatni. A mi feladatunk, hogy őszinte, jó tanár-diák kapcsolatot teremtsünk, hogy a személyes meggyőzés legyen a legfőbb eszközünk az aktivitás növelésében. A fó oktató a hallgatók gondjaira legalább olyan fogékony, mint a saját problémáira. zsenits A Érzékeny sorok Gombár Csaba: „A labdarúgás helyzetétől a zöldségellátásig, bármiről és bármiként vélekedjék is az állampolgár, óhatatlanul politikai vonatkozásokat érint...” Arról a jelenségegyüttesről kellene képet adni, amit sem magyarázni, sem kivételként emlegetni, sem elhallgatni — nem lehet. Az építészhallgatók állítólag általános, de biztosan nagyon jellemző politikai közömbösségéről. Vagy az okairól kellene beszélni? Ez a pár sor még nem az lesz... csak valami érzelemhullámzás ... - - Voltak az ÉPÍTÉSZ karon olyanok is, egyedül, kettejsben-hármasban, akik mást akartak, újait esetleg felrázni, felébreszteni, eszmékétől Hitték, hogy vannak", lehetnek egyéni,, csoportelőnyök, érdekek, értmények, amelyekért érdemes tollat, szót, lapátot "ragadni. Meg-megmozdult valami,de ők, a Huszti Istvánok kevesek voltak a folytonossághoz. A csoportok, az eszmék és álmok szétestek, fölaprózódtak ... Egyedül, esetleg kettesben-hármasban kellett egyszerre vitát vezetniük, kiállítást rendezni a folyosókon (miért festékeztétek öszsze a kövezetet?) gázlámpát rekonstruálni a központi épület előtt (nem vállalnátok, hogy esténként meg is gyűjti rátok a megjavított lámpákat?), tűrhetőbbé, legalább „egyetemiessé” festeni az udvari barakkok homlokzatát (ki engedte meg ezt a szörnyűséget?), szervezniük, adminisztrálni, elszámolni, plakátot, hírverést írni, vagy éppen az olasz tábort előkészíteni ... Nekrológ ez — a régiekért! Te mindenkori akárki, Te csak látványos sikereket, akarsz. A legapróbb kockázatot, netán a bukást messze elkerülni. Mondd Akárki, miért rajongsz annyira az alig-befektetésért, rögtöntermésért? Pedig már Kölcseytől tudták a kor ifjai: „Elszórt magvakból apródonként csírázik és nő fel a kor, mely változásokat hoz magával." Nincs KISZ, minek nekünk KISZ, még papíron is KISZ... kiröhögöm a KISZ-t, még a csapból is a KISZ... — És mindezt olyanoktól is hallani lehetett, akik kijutottak, pontosan a szervezet, még pontosabban az értük is munkát, fáradtságot vállaló társaik segítségével! Annak a hol létező, hol nem létező alapszervezeti KISZ-nek köszönhetően, amit, ha az érdek és a szükség úgy kívánja, rögtön élővé, működővé lehet varázsolni, akárcsak valamikor Galatheát... Az emberek az időjáráshoz hasonlóan, a politikát is elviselik. Mert mindennapjaik része, s így lehetetlen, hogy elkerüljék. De csinálhatják is. Csak bírni kell tudni. Mindennel együtt. — kt — Érzékeny pontjaink ... ifjúság, ifjúság ... (Fotó: Csuhas)