A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)
1985-11-01 / 33. szám
Köszöntjük november hetedikét! TDK-nap Idén november 12-én lesz egyetemünkön a TDK-konferencia és szakmai nap, aminek több érdekessége van. Például az egyik, hogy most először kerül sor központi rendezésben úgynevezett plenáris előadásra „A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer és környezetvédelmi kérdései” címmel. Előadó dr. Kertay Ede címzetes egyetemi tanár, a VÍZITERV nyugalmazott igazgatója; korreferensek dr. Haszpra Ottó egyetemi tanár és Nagy László, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője. A plenáris előadás az Aud. Maxiban reggel 8 óra 15 perckor lesz. A másik érdekesség, hogy a Villamosmérnöki karon a szoftver-szekcióban egy nulladik évfolyamos hallgató (jelenleg is katona) szerepel az előadók között. A dolgozatok megoszlása karok szerint és a társadalomtudományokban a következő: — társadalomtudományok 6 szekcióban, 35 dolgozat; — építészkar 4 szekcióban 29 dolgozat; — villamosmérnöki kar 8 szekcióban 61 dolgozat; — építőmérnöki kar 6 szekcióban 45 dolgozat; — vegyészmérnöki kar 4 szekcióban 31 dolgozat; — közlekedésmérnöki kar 8 szekcióban 41 dolgozat; — gépészmérnöki kar 9 szekcióban 56 dolgozat. A központi plenáris előadáson kívül a vegyészmérnöki karon is lesz egy „szakmai napok” típusú rendezvény délelőtt 9 órakor a „K” épület I. emelet 40-es termében „A kőolajipar helyzete és problémái” címmel. Előadó: dr. Péceli Béla, az OKGT vezérigazgatója. Plenáris ülés a vízlépcsőről A diadal A Belvárosban parkolni még gyalog is nehéz, nemhogy gépkocsival, így aztán az ember kifejezetten isteni adománynak tartja azt a háromméteres rést, amelybe jobb sorsra érdemes gázfejlesztőjét bepaszírozhatja. Az már keveseket zavar, hogy bizonyos értelmetlen táblák szerint várakozni, megállni és köpködni tilos — a kollektív szabályszegés mentesít a bűntudat alól, vagy legalábbis könnyebb úgy fizetni kétszáz forintot, hogy mellettünk még ötven sorstársunk szentséges. Én is otthagytam a kocsit a piros-kék tábla mögött, s jókedvem csak akkor lohadt le, amikor fél óra múlva visszatérve motoros rendőröket pillantottam meg a járgányom mellett. Békés járókelőknek álcázva magam elsétáltam a veszélyeztetett útszakaszon, de mivel a szélvédőmön még nem láttam a büntetőcédulát, érdeklődéssel figyeltem az eseményeket. A BMW-s közegek látszólag veszélytelenül beszélgettek motoruk mellett — egészen addig, míg a tilos helyen parkírozó harminc-negyven gépkocsi tulajdonosa közül egy-egy meg nem jelent a tetthelyen. Akkor udvariasan és határozottan odamentek hozzá, és úgy megbüntették, hogy nosza, viszont a többi kocsira nem rakták ki a cédulácskákat. Mivel éppen nem volt nálam fölösleges kétszáz forint, hát sétáltam egyet a környéken. Aztán még egyet. Majd ismét. Aztán beültem egy kólára. A rendőrök még mindig ott dekkoltak a kocsim mellett. Közben persze már minden programom ugrott, de ha az ember konzekvens, akkor maradjon is az, nem igaz? A mozi több mint két óráig tartott, de megérte végigszenvedni a dél-tunguzkai filmet, mert mire kijöttem, a rendőrök már valóban eltűntek a kocsim mellől. Boldogan és megelégedetten ugrottam be a volán mellé, és fütyörészve indultam hazafelé: nem volt egy könnyű menet, de végül pontozással mégiscsak én győztem, és erre már évek óta nem volt példa. A büntetőcédulát csak másnap reggel találtam meg a jobb oldali ablaktörlő alatt... — bozo — Segítsünk! A berhidai földrengés károsultjainak segítésére a Külkereskedelmi Főiskola pártszervezete társadalmi munkaakciót szervez az intézmény munkatársai számára, amelynek teljes bevételét november 30-ig erre a célra utalja át. A főiskola KISZ-szervezete pedig a hallgatók őszi közhasznú munkáiból befolyó összeg egy részét küldi el a károsultak megsegítésére. FELHÍVTÁK egyúttal az összes felsőoktatási intézményt, így A MŰSZAKI EGYETEMET is, hogy „kezdeményezésünket követve, társadalmi munkaakciók szervezésével járuljanak hozzá azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek a földrengés okozta károk felszámolását célozzák.” fivonto Lehet vagy lesz... Ali van a jó öreg Szabadság híddal? Az erre járók tán még egy kicsit örülnek is, hogy a hídról kitiltották a járműveket, és így csendben és nyugodtan, mondhatni, kedélyesen sétálhatnak a túlsó partra. Néhány perc idill a nagy rohanásban. Pedig ha látnák, mi van a palánk túlsó oldalán, sokan elborzadnának. A függőleges oszlopok némelyikét csak az imádság tartja. És ezen jártunk mi villamossal? Az oszlop nem „szólt” Krista József lakatos elsőként látta, mekkora a baj. Készségesen meséli az eseményeket. — Légkalapáccsal bontottam a járdát, és egyszercsak megindult az egész. Az oszlop eltört és kimozdult a helyéből. — Mit csinált akkor? — Egy kicsit megijedtem, aztán mindjárt szóltam a csoportvezetőmnek, a Kiss Sanyinak, nézze meg, mi történt. Nagyon, gyorsan itt voltak a főnökök és hamarosan megszüntették a gyalogosforgalmat is. A csoportvezető nem „nyilatkozik”. Rám se néz, utasításokat ad, hogyan haladjanak, szépen sorban. A két perce még olyan közlékeny Krista ért a szóból. Megigazítja mókás sapkájára húzott hegesztőszemüvegét, és azt mondja: — Á, csak úgy felfújják ezt az egészet. Már azt is visszahallottam, hogy amikor eltört az oszlop, akkorát szólt, hogy még a katonák is félreugrottak. Pedig egy frászt! Nem volt olyan nagy dolog az. A művezető, Lantos István régi hidas szakember és úgy látszik, rendszeres újságolvasó is. — Irkálnak össze-vissza, azt sem tudják, mi van itt. Győzködjük egymást egy darabig, én erősködöm, talán ha elmondaná, mi van itt, akkor le is írhatnám. Nem áll kötélnek. Menjek a főmérnök úrhoz. A főmérnök úr, pontosabban az építésvezető, Rapcsándi István nagyon barátságos és segítőkész, de nem nyilatkozhat. Egyetértünk, hogy jó néhány helyen gyalázatos munkát végzett a korrózió. Igazán nagy zűr azonban nincs, tudják, hogyan kell orvosolni a bajt, nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben folyik a munka, volt megbízatásunk, de a ’79 decemberében kiadott szakvéleményünkben felhívtuk a figyelmet, hogy a nem látható részek alatt milyen korróziós hibák lehetnek. Javasoltuk, javítsák meg a vízelvezető csöveket, tisztítsák ki a járdaszerkezetet és a függőleges oszlopok közötti réseket, és az esetleges hibákat javítsák ki, mert az itt lerakódó szennyeződés korrodálja a szerkezetet. — Megfogadták ezt a tanácsot? — Ezt nem tudom. Az az igazság, hogy az oszlopok korróziója a szerencsétlen konstrukciónak köszönhető. Túl kicsi rést hagytak annak idején. A háború utáni helyreállításkor az újjáépített szakaszokon kijavították ezt a hibát, ott most nincs is baj. — Hány oszlop beteg? — Körülbelül negyvenet kell megerősíteni. — Mi lesz az eltört oszloppal? — Ez elmozdult harminc millimétert a híd tengelyére merőleges irányban. Meg kell mérni, hogy most — az erőátrendeződések után — valójában mekkora erők vannak a rudakban, és ennek ismeretében lehet folytatni a tervezést. A megerősítés itt is hevederekkel történik. Bécsben talán a csavarok rozsdásodtak el . Hogyan lehetséges, hogy közel száz éve épített, tervezett híd ilyen sokáig bírta? Az akkori tervezők aligha számíthattak a mai forgalomra, a telente szinte gátlástalanul kiszórt sóra. Tudjuk, hogy a háború utáni helyreállítás sem volt tökéletes. Néhány évvel korábban Bécsben leszakadt egy hasonló korú híd, mi okozta ezt a katasztrófát? — Több elképzelés is született. Az egyik szerint a sarukat összeerősítő csavarok korróziója. A pontos okot nem tudom. A Szabadság híddal kapcsolatban nem kell ilyesmitől tartani. Az öt évvel ezelőtt felújított szerkezetek most is jó állapotban vannak. A főtartók bírják a nagyobb terhelést, és a most megerősített oszlopokkal sem lesz baj. Ezzel együtt szerintem elkerülhetetlen a forgalom korlátozása. A félreértések elkerülésére A nap éppen kibújt az alacsony felhők mögül. A turulmadarak aranyos fényéből egy keveset a kopott korlátokra maszatol a lenge szél. Romantikus reggel, csak zúg a kompresszor és a hídon gyalogló, munkába igyekvő emberek kevésbé kedélyesek, mint előző délután. A felújítás miniszteri biztosa, Dalmi Tibor vezetői megbeszélésre siet. " Sajnos különféle kényszerek befolyásolják, hogy mikor melyik hídhoz tudunk hozzáfogni, öt évvel ezelőtt a Petőfi híddal a tervezettnél korábban, végeztünk, ezért a Szabadság hídon megcsinálhattuk a legfontosabb munkákat. Az Árpád híd azonban fontosabb volt, így itt már nem jutott idő arra, hogy megnézzük, mi van a járdák alatt. Szinte állandóan kompromisszumokat kell kötnünk. — Mikorra végeznek itt a munkával? — Decemberben szeretnénk megnyitni a hidat a közúti forgalomnak, annál is inkább, mert a Lánchídon is sürgős munkák várnak. — Úgy tűnik, hogy végsősoron ezzel a híddal minden rendben van. Mindenki rendesen végezte a dolgát. Az, hogy egy százéves acélszerkezetet javítani kell, teljesen természetes. Nincs semmi takargatnivaló. Mi az oka, hogy a hídon dolgozók mégsem nyilatkozhatnak? — Megállapodtunk, hogy a félreértések elkerülése érdekében én tájékoztatom a sajtót. Igen, jó elkerülni a félreértést. Az öt évvel ezelőtti szakértői vélemény szerint a járdák alatt jelentős hibák lehetnek. Tehát vannak. A pesti járókelő és a nem hidász műegyetemi polgár pedig nem ért hozzá, de izgul, találgat és híreket mond, hall és ad tovább. Természetes, hogy az ilyen ügy köztés tűnést kelt. Természetes, hogy pletykák is szárnyra kapnak, s az is, hogy a felelősök, szakemberek, mindent elkövetnek, ne keringjenek, rémhírek, s ne pánik legyen a dologból. S végül természetes, hogy félsikerrel járnak, mert pánik nincs hál’ istennek, de rémhírek akadnak. Nyilván nemcsak az építőiparban akadnak ilyen „problémák”.. Néhány hete a MÁV vezérigazgatója a Népszabadságban elmondta, hogy sem pénzük, sem kapacitásuk nem volt 10 500 vasúti kocsi fővizsgájára. Ezen úgy segítettek, hogy átmásolták a fővizsga dátumát. Vagyis 10 500 olyan kocsi közlekedik, amit mai tudásunk szerint meg kellene vizsgálni, mert egy részük biztosan rossz, nem biztonságos, de mivel nincsen pénz, ezért mázolunk. Nem tudom, ki garantálja, hogy egy ilyen mázolt kocsi nem akkor dől a szolnoki személynek, amikor azon utazunk? Vajon kinek, meddig terjedhet a felelőssége? A szakvélemény azt mondta: „lehetnek”. Ez így volt korrekt és szakszerű. És hiába érzik úgy a szakértők, könnyen lehet. Azok, akik gazdálkodnak a pénzzel, munkaerővel, és szüntelen kompromisszumokra kényszerülnek, úgy is érthetik. Egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik. Ha nincs baleset, semmi baj. Ha igen? Gondolkodhatunk, ki és mit értett félre. Nem lehetne aggályosabban figyelni az ilyen szakértői jelentésekre? Amikor délután megint a hídhoz megyek, hogy készítsek néhány fotót, egy marcona őr rámrivall. Menjek a palánk túlsó oldalára! Igaza volt, ott megint kedélyesen sétáltak az emberek. (Lapzárta után az öt éve készített Pestre vezető villamospályát felbontották.) Isodos Ferenc Öt éve az ellensúlykamrában voltak bajok Az acélszerkezetek tanszék laborjában dr. Szitner Antal éppen a híd megerősítéséhez szükséges méréseket végzi, öt évvel ezelőtt, szintén az UVATERV megbízásából, már kapcsolatba került a híddal. Közreműködött abban a vizsgálatban, amely felmérte a híd általánosállapotát. — Akkor az ellensúlykamrákban voltak nagy bajok. Félő volt, hogy leszakadnak, a 400-400 tonnás ellensúlyok és a szerkezet beleomlik a mederbe. Csúnya jelenségeket találtunk a pályalemezeknél és a villamossíneknél is. Ezek voltak azok a részek, amiket szerintünk haladéktalanul ki kellett javítani. — A járdák alatti szerkezetet nem vizsgálták? — Nem, azt a részt nem bontották meg, mert nem OVO VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM ARA: 1 50 FORINT 185. NOVEMBER 1.