A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-02-01 / 1. szám
AA Rövid szenvedés után 1995. december 12-én meghalt Schnell László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar professzora. Halálhíre megdöbbentett mindannyiunkat. Két héttel azelőtt még benn dolgozott a tanszéken, intézte a fiatal kutatók támogatására általa kezdeményezett alapítvány ügyeit. Nehezebben mozgott már, mint korábban, ennek ellenére láthatólag csak másokkal törődött. Ugyanúgy, mint egész munkás élete során, íróasztalán még most is ott van a szemüvege, mintha csak öt percre szaladt volna ki megbeszélni valamit... A világháború kalandos túlélése után 1947-ben szerzett B tagozatos gépészmérnöki oklevelet. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a Budapesti Műszaki Egyetem villamos gépek és mérések tanszékére került. Végigjárta a szokásos egyetemi ranglétrát, demonstrátortól docensig, majd 1965. augusztus 1-én kapott egyetemi tanári kinevezést a műszer- és finommechanikai tanszékre, ahol akkor már 1959 óta dolgozott. A tanszékvezető ebben az időszakban Kolos Richárd volt, aki miniszterhelyettesi teendői miatt kevés időt töltött a tanszéken, így azt gyakorlatilag már ekkor is Schnell professzor úr vezette. Ennek a tanszéknek a jogutódját, a műszer- és méréstechnika tanszéket vette azután át tanszékvezetőként hivatalosan is 1967-ben. A műszer- és méréstechnika tanszék Schnell professzor életművének egyik legjelentősebb része. Fantasztikus energiával és munkabírással, szeretettel és törődéssel vezette a tanszéket majdnem 30 éven át. A kezdeti időkben - így szól a legidősebbek elbeszélése - nem volt szükség a mai ügyeleti zárási rendszerre, mert ő volt az, aki minden nap elsőnek érkezett és utolsónak távozott. Naponta többször végigjárta a tanszéket, és ezt a szokását végig meg is őrizte. Rajta tartotta a szemét mindenkin, törődött mindenki gondjával, és mindig kitalált valamit, ha segítség kellett. Kitűnő légkört teremtett. Fő értékmérői a hasznos munka és a szakmai tehetség voltak, és a tanszék munkatársait tudatosan ezek alapján válogatta ki. Még azt is el tudta érni, hogy azok, akiket néha-néha politikai okokból kénytelen volt felvenni, a feladatokat és a követelményeket látva hamarosan önszántukból elmentek máshová. Az egyértelmű értékrend pedig önmagában is összetartó erő volt a tanszéken. A tehetségeket önzetlenül támogatta, maga legtöbbször szerényen a háttérbe húzódott. Tanítványai ma szerte a világban megállják a helyüket. Schnell professzornak kivételes érzéke volt a nehéz emberi problémák és konfliktusok megoldására. Gyakran mondogatta személyes beszélgetésekben, hogy a vezetésnek technológiája van, amit meg lehet tanulni, és tudatosan alkalmazni kell. Egyet nem mondott - de tudtuk -, hogy Neki eleve megvolt ez a képessége. Végig meg tudott maradni a tisztességben, pedig pártonkívüliként gyakran kellett különböző külső zsarnoki akaratok közt manővereznie. Mindig gondosan mérlegelte, milyen lépésnek mi lesz a pozitív és negatív következménye, és kilátástalan hadakozások helyett igyekezett a hosszú távon helyes célok érdekében munkálkodni. Tekintélyét mutatja, hogy 1985-ben, tehát még jóval a rendszerváltás előtt, a Villamosmérnöki Kar dékánjává nevezték ki. Az ilyen megbízásokat nem hatalmi pozíciónak, hanem szolgálatnak tekintette, és nagyon komolyan vette. Inkább az jelentett számára dilemmát a felkérés elfogadásakor, hogy attól félt: a tanszék vezetésére kevesebb ideje és energiája lesz. Számtalan fontos területen vitte előre a kart, talán a legfontosabb az, hogy létrehozta az informatika szakot, s ezt a kar oktatásában azóta meghatározó jelentőségű. Megalakította a villamoskari számítógépközpontot, mely ma is alapvető része a kari képzésnek. Az ő nevéhez fűződik a dékáni hivatal első számítógépesítése, ami abban az időszakban hatalmas előrelépés volt. Ehhez kapcsolódva készíttette el a kar mindmáig egyetlen reprezentatív publikáció-jegyzékét, mely hosszú ideig fontos kézikönyvként is szolgált. Schnell László 1923-1995 A rendszerváltás 65 éves kora után érte, amikor már a vezetői pozíciókból visszavonulva dolgozott az egyetemen. Ő volt az a személyiség, akiben mindenki megbízott: hatalmas tapasztalatával ő szervezte meg az egyetemi vezetőkre vonatkozó szavazásokat és az új vezetés kialakítását. Megérdemelte volna, hogy könnyebb időkben, még több eredménnyel dolgozhasson, de hatása így is óriási. Hatalmas szervezőmunkája mellett a tudományos életben is jelentős szerepet játszott. Kandidátusi értekezését 1961-ben, akadémiai doktori értekezését 1974-ben védte meg. Kezdeményezte az áramkomparátorok alkalmazását erősáramú mérőberendezésekben, ezzel megvetve a tanszék mai, világszínvonalú precíziós áram- és feszültségváltó műszercsaládjának alapjait. Korán felismerte a mikroprocesszorok jelentőségét, és vezetésével a tanszék a maga idejében korszerű mikroprocesszoros alkalmazástechnikai rendszert hozott létre, melyet számos iparvállalat is átvett. Ezért 1985-ben többedmagával Állami díjat kapott. Tudományos eredményeit mintegy 50 külföldi és hazai közleményben publikálta. Több könyvet írt, legjelentősebb az 1985-ben a Műszaki Kiadó gondozásában megjelent, általa szerkesztett „Jelek és rendszerek méréstechnikája” című 1100 oldalas mű, ami a tanszéki tématerületek átfogó összefoglalása, és hosszú ideig több tantárgy tankönyveként is szolgált. Erre alapozva jelent meg az ő szerkesztésében 1993-ban a John Wiley & Sons kiadónál a „Technology of Electrical Measurements” című könyv, mely világviszonylatban is egyedülálló módon ötvözi a villamos mérések és a jelfeldolgozás területeit. Iskolát teremtett, ő és tanítványai jelentős szerepet játszottak a méréstechnika tudományos alapokra helyezésében. Oktató-nevelő és tudományos életútja elismeréseként 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét kapta. A hazai tudományos életben 1977 és 1985 között a Tudományos Minősítő Bizottság Elektronikai és Számítástechnikai Szakbizottságának elnökeként vett részt. A Magyar Tudományos Akadémia különböző bizottságainak tagja volt. Elnöke volt 1980-84 között a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület Tudományos Tanácsának, és 1979-84 között az IMEKO TCI- es (felsőoktatási) tudományos bizottságának. Schnell László professzortól hosszú és gazdag élete során sok segítséget kaptunk, életművét megőrizzük, élettapasztalata, tanácsai nagyon hiányoznak majd. Szomorúan gyászoljuk. A műszer- és méréstechnika tanszék munkatársai nevében Kollár István 1996. FEBRUÁR 1.