Kakas Márton, 1903 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-04 / 1. szám
4 Kakas Marian Állatvilág a politikában. A muszka medre Bécsben járt, hogy tanácskozzék a kétfejű sassal, amely hizeleg neki, mint a macska. (Mit szól, ehhez a gall kakas ?) Utazásáról a lapok sok kacsát röpítettek világgá. Annyi bizonyos, hogy Törökország csíra lassan halad a reformok terén s ezért a vertbek is csiripelik, hogy fölosztják. Vájjon kinek jut akkor az oroszlánrész ? A kis Montenegro disznóban van, mert alighanem ő is kap egy darabot. A török tűri ezt, mint a birka s a szultán legfölebb annyit mond : Búsuljon a ló, elég nagy a feje. Kérdés azonban, bele mernek-e nyúlni a darázsfészekbe ! No, nemsokára kiugrik a nyúl a bokorból! De félő, hogy tavaszszal megdördülnek a csatakigyók s elröpül a béke galambja. 4 Megtört szeméből fakadt könnyek árja, s-hogy ráadták a Végső kenetet. Eszébe jutott sok szép ideálja, S amit remélt és hitt és szeretett. Hitét elette föl a magasságba, A reményeit elhullatta rég, A szeretet, az itt maradt utána És sirján örök mécses gyanánt ég. Az év története. Lejárt a vén óra, már csak alig berreg, Mint aggastyán, kinek ideje kitellett. Húzzak föl, hadd lássak még egyszer előttünk fiz időt, a melyben oly sokat vesződtünk! Kedvezőbb a múltnál nem Volt az esztendő, fi sors ajándéka sem volt elegendő, fi sorsnak a magyar, sajnos, csak Hekuba, Kivétel Szemere, de genere Huba! Pedig jól kezdődött ez az új esztendő. Itt járt Rotschild báró s vele kincs rettentő, Mister Schulab is itt volt, hajh de szedtevette!fi pénzét mindkettő zsebében feledte . . . Szenzációs eset nem volt sok ez évben, Kecskeméthy pihen biztos yankee-révben, De félve, hogy itthon talán hirekeszhet, Egyik-másik lappal vígan levelezget, King Eduardnak van már fényes koronája, Zichy János gróf ur kiváncsi volt rája, Émde nem láthatta közelebbről szegény, Ezért támadt felhő a parlament egén. A művészek vigan zengnek hála istent, Mert Keglevich szultán, valahára elment, Hegedűs is pakolt, Horánszky követte S ah sors dühe már is sirkant van fölötte! Neves küzdés után zenitet ért végre S újra árvaság várt a miniszter-székre, Habemus Láng Lajost . . . Ezt hallja Nagybánya S ha nem bánta eddig, most bizonynyal bánja . . . Kidőlt jó radnay és Inczédy László, Feleky, Szigeti . . . Egy egy fényes zászlós Kidőlt, bedőlt, eldőlt sok az esztendővel, Csak a kiegyezés, csak ez egy nem dőlt el, Vajjudik és billen hol hajszra, hol csáva, Ki tudja mi vár még a szegény hazára?! Nagyhatalmak Vagyunk s ha a kapca szorul, Csupán kibicelünk, miként Ilyenor úr. De hát itthon is Van baja a magyarnak, Szegény mandátumok gyakran meg is halnak, Sőt egy kerületet is megöltek szinte’ Gabányi Miklósnak szint’e balsors inte, Nem engedtük ám, a balsors bárhogy intett S ténynyé rém válhatott a mameluk csinytett! Ünnepeltük Lenaut születése napján, Közben alldeutsch-eszmét, szinte helybehagyván, Kisülő Tallián a szerb kongresszuson, Hogy szerb volt Petőfi s Wlassics. .óh Jesszusom! Kisült, hogy nem miénk a vitás tengerszem, Biró Lajos megjött, nem ették meg nyersen, Tudással növelte a magyarság kincsét . . . Jött miss Duncan is, hogy táncát megtekintsék, Szterényi is táncolt, Győrffy vele járta, Tűz volt a Szalonban, sok kép veszett kárba. . . Futó-utca sötét, az erkölcsök pokla, Hol kosaras asszony les ártatlanoka S végre kisül még, hogy ők az ártatlanok, fiz uj nevek között Smolen Tóni ragyog . . . Végre fölavatták az uj parlamentet, Folynék a honmentés, de a cug nem enged, Így hát elejét sem vehetik a Széllnek, Bárha még oly tűzzel s meggyőzőn beszélnek! padrusz Mátyás-szobra csupa tűz, poézis És a mester, szegény, doktorrá lett mégis, Széchényi Ferenc is szobrot kapott végre, Mert a múzeumot ő ébreszté létre . . . Nessi Pálról kisült, hogy ő lájdinánt is, Hogy a Gotterhalte erhaben-romantisch, Nessi tagadta ezt . . . Majd megnyuzták érte, De az előzékeny miniszter kímélte . . . Last not least a hires Hegyi páter maradt, Ki most babérokat a yankeek közt arat. Száz éve az idén, hogy született nekünk Egy személyben apánk s nemzeti Mózesünk, fi ki a magyarnak rég várt Messiása, fi ki élt, hogy népét boldogulni lássa, Kit a lakájtömeg eltemetni sem mert . . . Most gyászszal ünneplénk a szent öreg embert, Szivemelő gyászszal emlékezve róla, Kérvén, legyen fönt a magyar pártfogója: „Balsors a kit régen tép, hozz rá Vig esztendőt! f legbünhődte e nép, a múltat s jövendőt!