Kakas Márton, 1907 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-06 / 1. szám
KcCk.Cs Márton Hegyesi Spitzné Ha az a kiállhatatlan Kinizsi doktor meg nem gyógyította volna a reumámat, most bemehetnék Renéevel egy szanatóriumba. Isten a világ felett, mennyire meg is változtak az idők ! Hajdanában egy gondos anya elvitte a leányát a jogászbálba, hogy fogjon neki egy férjet, most pedig egyszerűen bemegy vele egy szanatóriumba, ahonnan úgy jön ki, mint egy menyasszony. Csak az a baj, hogy reuma is kell hozzá. Azelőtt elég volt a hozomány is. Mert azt mégse lehet megtenni, hogy az ember egészségesen feküdjék be egy szanatóriumba. Mindjárt elárulná magát. A doktor urak námlic nem mindig ismerik föl a betegséget, de az egészségre azonnal rájönnek. A bál mégis csak kényelmesebb. Ott betegséget is lehet szerezni, fájdalom, sokkal könnyebben, mint egy férjet. Mi legalább mindig csak egy nagy náthával jöttünk haza a bálból, no meg egypár lovagias afférrel, amit Maurice hozott magával. Az én kedves fiam nem is jól érzi magát egy mulatságon, ha a szupé után ki nem dobják.. Csak az egy nagy ügyetlenség tőle, hogy előbb mindig kifizeti a vacsoráját. Bizony ezért a pénzért lehetne már Maurice egy szerb király is. Ha már olyan szívesen kidobatja magát, dobják ki legalább a konakból, de ne az ablakon, mint a szegény Sándort. És a belgrádi összeesküvők mostani programja olyan, hogy örömmel elfogadnám a fiam számára is. Semmi lövöldözés, semmi vérontás, csak egyszerű elszállítás a határra. Ezért már érdemes királynak lenni Belgrádban. Ha Mauriceban volna egy csöpp élelmesség, meg is választatná magát. Azt hiszem, ez a választás se kerülne többe, mint amennyit Spitz elköltött az ő mandátumára. És a szegény szerbek, ha megunnák a királyukat, minden nagyobb baj nélkül kidobhatnák. Európa egy gumipuskát se lőne ki miatta. Maurice pedig azzal vigasztalhatná magát, hogy dobták ki őt már jobb társaságból is! De ma már a lövés se öli meg úgy az embert, hogy egészen meg tudna halni. A szegény Vidor Pál is ott vergődik még a publikum előtt. Nem hagyják meghalni. Minduntalan akadnak izgalmas lelkek, akik igazságot akarnak neki szolgáltatni. Pedig most már mit vásárolhat magának szegény az igazsággal ? Úgy tesznek vele, mint az egyszeri beteggel az orvosok. Ez egy igen tanulságos történet, érdemes elmondani. Megbetegedett egyszer egy gazdag ember s az orvosok nem tudták kitalálni, hogy mi lehet a baja. Az egyik ezt mondta, a másik azt. Fürösztötték meleg vízben, fürösztötték hideg vízben. Adtak neki jeges borogatást és meleg téglát a gyomrára. A család már a tizedik orvost próbáltak ki, de egy se tudott segíteni a betegen. Végre elhivatták a tizenegyediket. Amire megjött, a szegény beteg meghalt. Az özvegy az előszobában fogadta kisírt szemmel a doktor urat. — No, hogy van a betegünk ? — kérdezte vidáman a jeles professzor. — Már most jól van, szegény, — mondta szomorúan az özvegy. — Ezelőtt félórával meghalt. — Kár, kár — szólt a tanár úr. — A tengeri levegő bizonyosan meggyógyította volna! A szegény Vidtorral is megpróbáltak az ő nagy betegségében meleg borogatást, hideg borogatást, és annyi volt körülötte a doktor, hogy elveszett közöttük. És most, amikor már meghalt, jön egy megkésett professzor és a tengeri levegőt ajánlja neki. Vagy nem ? — Ha te lettél volna Éva, anyjukom, az emberiség nem esett volna bűnbe. — ? ! — Te bizonyára nem adtál volna semmit az almából Ádámnak, hanem magad etted volna meg. Gondolat, egyről-másról.