Kalauz, 1859. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1859-02-26 / 9. szám
r~Előfizetési ára: egész évre 4, félévre 2,évnegyedre 1 frt. uj p. Hetyési és II. Fridrik.*) vét;“ de különben is tudva lévén, hogy a király sajátjából adni nem igen szokott, úgy mond: „Miután különféle theologiai s philosophiai könyveket szereztem magamnak, melyek az osztrák birodalomban tudtommal tiltvák, és a jesuita atyák szigorral járnak el rájok bízott könyvvizsgálati hivatalukban, mély alázattal azért volnék Felséged kegyét, fejedelmi pártfogását kikérni bátor, hogy el ne szednék tőlem könyveimet és magammal vihetném el azokat hazámba.“ „Ha bár tiltják is, bátran elviheti kend könyveit,“ szól a király „és ha Bécsben el akarnák kendtül szedni, mondja, hogy tőlem nyerte ajándékul azokat. Ha pedig mégis elszednék, jelentse magát bécsi követemnél ; azután szálljon a legelőkelőbb bécsi vendéglőbe; egyék, igyék kedvére, úri módon, ha két aranyat költ is minden nap, mindaddig, mig csak szállására nem küldik minden könyveit.“ Ezután a király gyorsan távozván, úgy mond: „Azonnal visszatérek, addig itt maradjon rend.“ Nem telt bele óra negyed, a király ismét ott termett és Hetyésinek összehajtott levélkét kézbesite, melyben sajátkezűleg e szavakat irá: Bon pour rester a Vienne á mes dépenses. Fridrik „Ezt mutassa bécsi követemnek. De azt mondom: úri módon éljen ám Bécsben. Aztán elvárom levelét. A Dieumon Amié!“ *) Mutatványul, lapunk 7. számában ajánlott Aszalay „Szellemi röppentyűk“ czimű munkájából. felé. Hetyési másnap útnak indult Bécs A mitől tartott, valóban mégis történt. Midőn 1750-ben II. Fridrik porosz király sansouci kertjében sétálgatván, jó arczu, de szokatlan külsejű fiatal ember-rel találkozék, kérdé tőle német nyelven: „kicsoda kend?“ — „Az én nevem Hetyési, s magyar református catheologiai candidatus vagyok,“ felele ez: „Némethonban végezvén tanulmányaimat, hazámba visszatérni szándékozom, de előbb meglátni óhajtam Berlint, Potzdamot és Sansoucit.“ Az ifjú külseje, modora, adott feleletei különösen megtetszvén a fejedelemnek, úgymond: „Maradjon rend államomban, különös gondom lesz kendre.“ „Fölöttébb boldognak érzem magamat,“ válaszol Hetyési, „ha Fölséged legmagasb oltalma alatt államaiban lelkészi hivatásomnak lelkiismeretesen megfelelve, fejedelmi kegyeire magamat méltóvá tehetném; de családi viszonyaim visszaszólitnak magyar hazámba, hol fekvő birtokocskám is van. A jó Isten tudja, mily édes örömmelmaradnék itt!“ „Sajnálom mon Amié!“ szól a király, „no de mondja hát meg nekem, mi szívességet lehetnék én kendnek ?“ Hetyési korántsem lévén oly prosai jellemű, mint az, ki ily szives nyilatkozat folytán: „Mit adjak önnek örökemlékezetül?“ azt válaszoló: „Adjon százforintos bankjegyet és írja föl hálára rajzomal ne Szerkesztő és kiadói iroda: Egyetem utcza l.sz. Magyar Mihál könyvkereskedésében. Előfizethetni minpostahivatalnál. Előfizet den post KALAUZ ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. 3-ik év 1-eő fele 9. szám, 1859. Február 26.