Iparostanonc iskola, Kalocsa, 1938

s­ terek, akik későn engedik el tanoncaikat, sokszor csak a má­sodik órára. Nem kell hangoztatni, mennyire hátráltatja ez a tanár munkáját. Nagyon sok a mulasztás részint azért, mert a vidéken dolgozik, részint azért, mert mesterével vásárra ment több ízben. Nagyon természetes, hogy az ilyen tanonc sem a közismereti tárgyban, sem a rajzban nem tud a pontosan járó tanonccal együtt haladni. Az elmaradás feltűnő az össze­foglalásoknál és a vizsgán , különben eléggé szorgalmas és értelmes tanonc is teljesen lemarad és gyenge eredményt ér el. Mindezek dacára a tanári kar megfeszített erővel dol­gozik, győzi le a nehézségeket és érte el azt a szép eredményt, amit az iskolánkat látogató felügyelőbizottsági tagok, vala­mint a vizsgánkon résztvevők észleltek. Az ottan kiállított rajzok és dolgozatok, a szép feleletek meggyőztek mindenkit, hogy az iskolában nagyon komoly és értékes munka folyik. Amidőn ezeket leszögezem, ez úton is kérem a tanonc­­tartó mestereket, csak a legvégső esetben fogják otthon ta­­noncaikat. Ma már sokat kívánunk a tanoncoktól, mert nehe­zebb önálló mesterré lenni, amint a mestervizsgák sok siker­telensége is bizonyítja. Nekünk kötelességünk a mulasztó ta­nonc gazdáját figyelmeztetni, igazolatlan mulasztás esetén ki­­hágási eljárást kell kérnünk. Az iskola és tanonc érdeke egy­aránt megkívánja, tegyünk eleget a törvényes rendelkezések­nek. Végre is felelősek vagyunk a tanoncokért és a jövendő magyar iparosnemzedékért. A jövő tanévben a mulasztásokat sokkal szigorúbban kell kezelnünk, mert így a tanárok a leg­nagyobb erőfeszítéssel sem érhetik el a megkívánt eredményt. A tanoncok „Ellenőrző könyv“-ét a mesterek nem látta­­mozzák. Már az elmúlt iskolai évi értesítőben szóvá tettem ezt. Figyelemmel kísérve a környékbeli tanonciskolákat, látom, nagyobb gonddal kezelik, mint nálunk. A törvény ezt azzal tette kötelezővé, hogy a tanonc iskolába járását iskola és mes­ter együttesen ellenőrizhessék. Ha a mester ezt következete­sen láttamozza, nem fordul elő az az eset, hogy a tanonc a műhelyből eljőve, máshol tölti el az időt, nem az iskolában. S a mester akkor néz nagyot, mikor mulasztásért keresik. Nagyon kérjük, legyenek ebben segítségünkre, így sok kelle­metlenséget tudunk elkerülni. Kísérjék figyelemmel tanoncaik könyvecskéit és ha nem találják lebélyegezve, a tanoncot von­ják felelősségre. Mindjárt más szemmel nézi az a tanonc az iskola munkáját, ha látja, mestere is mennyire ellenőrzi az ő iskolábajárását. Iskolalátogatás. Ebben az évben hivatalos látogatást nem kaptunk. Csak igazgató és a felügyelőbizottság tagjai látogatták sorra több ízben is az egyes osztályokat. Minden­kor a legnagyobb megelégedéssel és elismeréssel távozva onnan, mert látták, a tanoncok oktatása és vezetése, nevelése igen jó kezekben van.

Next