Állami Polgári Fiúiskola, Kalocsa, 1929

■r I. Az iskolai év története. Iskolánk életében befejeztük a 14. évet, amelynek munká­jára nyugodtan tekinthetünk vissza, miután a szokottnál nagyobb zavaró körülmények nem merültek fel az év folyamán. Úgy lát­szik, a tanulók létszámában évek óta mutatkozó csökkenés a megelőző 1928—29. iskolai évben érte el a legnagyobb mérté­ket, amikor 109 tanuló iratkozott be. A most záródó iskolai év­ben már 115 tanulót vettünk fel. A fordulatot tulajdonképen nem ez a 6 főnyi szaporulat jellemzi, hanem az a körülmény, hogy az első osztályban az előző évi 23 tanuló helyett 36 ta­nulónk volt, vagyis egy­harmad részével növekedett az osztály tanulóinak létszáma. Ennek dacára azonban még két esztendeig nem fogunk nagyobb emelkedést tapasztalni tanulóink létszá­mában, mert a mostani II. és III. osztályaink népessége megle­hetősen csekély. Tanulóink létszámára nem csekély mértékben van hatással a már évek óta húzódó kedvezőtlen gazdasági helyzet is. 1. Javító-, felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatok. Az 1929. évi augusztus hó 30. és 31. napjain tartott javítóvizsgá­­latokra 11 tanuló jelentkezett, akik közül kettőt osztályismét­lésre utasított a tanári testület. Öt tanulót felvételi vizsgálat, egyet tantervkülönbözeti vizsgálat alapján vettük fel augusztus hó 31-én. Egy tanuló felsőbb engedéllyel december hónapban tett felvételi vizsgálatot, kettő pedig tantervkülönbözetit. 2. Beiratások: Az 1929. évi július hó 1. és 2. napjain 41 tanuló iratkozott be, szeptember hó folyamán 71. Akir. Tanfelü­gyelőség engedélyével később vettünk fel 3 tanulót. A beírt ta­nulók száma osztályonként: I. o. 36, II. o. 22., III. o. 24, IV. o. 33. Összesen 115. Év közben kimaradt 7, év végéig iskolába járt 108. 3. Az iskolai év megnyitása. Szeptember hó 4-én volt az év ünnepélyes megnyitása, 5-én pedig megkezdtük a tanítást. 4. Tandíjmentesség. Felmentések. Pest vármegye kit Tan­felügyelősége a 22743/1929. sz. intézkedésével 12 közalkalma­zott és 2 nem közalkalmazott gyermekét teljes, 14 nem közal­kalmazott gyermekét fél tandíjmentességben részesítette, 420 pengő összegben. A Sárközi Takarékpénztár 50 P., a Kalocsai /V/­,­re

Next