Állami Polgári Fiúiskola, Kalocsa, 1937
A kettős szent év. Ez az év országokat, nemzeteket fenntartó két óriási hatalomnak találkozási ideje a megcsonkított, megalázott Magyarországon. A vallásos hité és a hazafias érzelemé. Valóban hatalom mindkettő. Erősebbek, mint a leggazdagabb országok félelmetes fegyverei, mert nem múlandó anyagi erőkön alapulnak, hanem a halhatatlan lelkekben gyökereznek. Történelmünkben páratlan esemény. Az öt világrészből mindenféle színű és fajtájú katolikusok gyülekeztek ugyanattól az érzelemtől és gondolattól vezéreltetve, hogy a katolikus egyház fejének nem kemény parancsára, hanem szelíd hívó szózatára részt vegyenek az Oltáriszentség tiszteletére rendezett ünnepélyeken. Milyen csodás, gyarló emberi mivoltunkban szinte megrendítő Erő és Hatalom, Aki előtt százezrek hullottak térdre ifjak és öregek, előkelők, gazdagok és egyszerű szegény emberek. A pápai követ miséjét 350.000 ember hallgatta. A százötvenezer komoly férfi éjjeli áldozása, a sok tízezernyi ifjúságnak, az 50.000 honvédnek, frontharcosnak és rokkantnak hitvallás-tétele mind megannyi jele az erős, öntudatos vallásos érzésnek. Az emberiséget három seregbe oszthatjuk. Az elsőben a mélységes hittel telített emberek millióit szemléljük, akiknek lelkében embertársaik szeretete, megértése, a másokon való segítés vágya él. A másodikba a közömbösek tartoznak, akik külsőleg talán megtartják a vallás szabályait, azonban mindenkor csak a maguk céljait szolgálják. A harmadik sereg a hitetleneké, az Istent tagadóké, akik drága emberi életeket, művészi alkotásokat, anyagi értékeket pusztítanak érthetetlen rombolási dühből. Ezeket tudva nem lehet kétséges, hogy melyik seregben van a helyünk. Ma, amikor oly nagy a hitetlenség és az ennek nyomában járó temérdek baj, szenvedés, mily vigasztaló a budapesti vallásos megnyilatkozás. Ezért a vallásos hitet, mint az országokat fenntartó egyik erőt minden felekezetű magyar testvérben tisztelni és becsülni kell. A vallásos hitűek nagyszerű megnyilatkozása nemcsak időben találkozott a nemzeti érzéssel, hanem térben is, amikor gyönyörű fővárosunkban a Hősök terén a nagy honfoglalók, a hazát erős kézzel megtartók, a történelmet irányítók bronz szobrai közt folytak le a nagygyűlés legmeghatóbb jelenetei . . . A szobrok közül méltósággal tekint le a késő utódokra a kereszténységet megerősítő, az országot szervező, a hitében erős, akaratában megingathatatlan uralkodónak, Szent István királyunknak szobra. Azonban az ércnél sokkal drágább emlékünk is van: a Szent Jobb, amely csodálatosan megmaradt 900 zivataros esztendő után és nemcsak nemzeti ereklyénk lett, hanem láthatatlan összekötő ereje is a magyarságnak. Mély bölcsesség és államférfiúi előrelátás nyilatkozott meg Szent István elhatározásában, amikor keletről Európába hívatlanul érkezett népét a kereszténységhez, a nyugati műveltség forrásához vezette. Nehéz feladat volt. A fokozatosan erősödő kereszténységnek súlyos harcokat kellett vívnia a régi hiten lévőkkel. Ha nem Szent István kardja és bölcsessége győz, akkor a magyarság hamar elpusztult volna az ellenséges népek tengerében. De minden idők magyar apáinak nevelői példaképe is Szent István. Egyetlen fiához, Szent Imréhez intézett szavai örökre érvényesek maradnak. „Engedelmeskedjél nékem, én fiam. Tartsd meg a hitet. Add meg a főembereknek és vitézeknek a tisztességet. Légy türelmes. Hallgasd meg a fiatalokat, de tanácskozzál az öregekkel“ . . .