Kanadai Magyar Munkás, 1955-1956 (27. évfolyam, 1-50. szám)
1955-07-21 / 1. szám
1955 JÚLIUS 7I, CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS BESZÉLGETÉS KERE-KÜZMÖS JÓZSEFFEL . A TORONTÓI “DAILY STARTBAN MEGJELENT NYILATKOZATÁRÓL Mr. Joseph Kere név alatt a torontói »Star« nevű újság egy rágalmazó cikket hozott le Magyarország ellen. Ugyanakkor Blaskó József a magyarországi beszámolójában a Munkáson keresztül már válaszolt valamenynyit a Mr. Kere rágalmaira. Mr. Kere régi neve Küzmös József volt és énnekem is régi ismerősöm, együtt dolgoztunk a munkásmozgalomban, a fasizmus elleni harcokban. Nem tudtam megállni, hogy le ne üljek Küzmössel megvitatni a Starban közölt rágalmakat, amiket Magyarország ellen közöltek. Megkérdeztem tőle, hogy amit valamikor a munkásmozgalomban a szocializmusról tanult, azt találta-e otthon Magyarországon? A válasza az volt, hogy igen, sőt hozzátette, hogy a gyárak, bányák, bankok, az üzletek államosítva vannak és ez szerinte helyes. Akkor megkérdeztem tőle, hogy helyes-e az a riport, ami a Starban tőle származik? Kürmös barátom azt felelte, ő nem adott a Starnak semmiféle riportot. Akkor mondtam neki, miért nem tisztázza a dolgot, ha mindjárt csak pár sorral is a Munkásban, erre azt mondta, ő is szeretné tudni, hogy ki tette be, csak gondolja, de még nem tiszta az ügy előtte. Aztán érdeklődtem tőle a szövetkezetekről. Erre az volt a véleménye, hogy vannak jók és van rossz szövetkezet is, hol milyen az irányítás. A magángazdálkodókról beszélgetve, azt mondta, hogy azok között több baj van. Van olyan gazdálkodó, aki úgy vélekedik, hogy nem érdemes ter- t melni (a kulákok bizonyára — T. B.), mert be kell szolgáltatni, ezek panaszkodnak. De a többi gazdák nem törődnek a beszolgáltatással, azok dolgoznak, van nejkik bőven és nem is panaszkodnak. Elmondta Kürmös barátom például, hogy az egyik rokona a múlt nyáron elment aratási munkára az egyik szövetkezetbe és keresett tíz mázsa búzát. Megemlítette azt is, hogy van egy háromgyermekes unokaöccse. A lisztnek az ára mázsánként 300 forint, de az öccse csak 150 forintot fizetett egy mázsáért, mert van három gyermeke. Megkérdeztem, hogy mit fizet az állam a beszolgáltatott árukért. Azt mondta, 80 forintot egy mázsa búzáért, arra már nem emlékszik, hogy a tojásért, tejért mit fizetnek. (A búza beszolgáltatási ára mázsánként 90 forint, a szabadpiaci ára 250 forint. A tej beszolgáltatási ára literenként 3 forint, szabadpiaci ára 4 forint; tojás kilónként beszolgáltatási ár 4 forint, szabadpiacon 5 forint. ( Szerk.: D. A.) Ugyanakkor meg kell említenem, hogy van egy másik honfitársunk, aki ugyancsak nemrég tért vissza Torontóba. Megkérdeztem ettől is, mi újság van otthon? Azzal válaszolt, hogy: mi újságot tudnék mondani, mikor az útlevelem három hónapra volt kiállítva és a magyar kormány két hét és ÍRTA: D. ZASZLAVSZKIJ Régi drámákban gyakran találkozunk a »félrebeszéltetés« írói fogásával. Mondjuk például, hogy a hős ekképpen vall szerelmet: — Imádom önt (Félre): De ronda vagy! A közhiedelem szerint csak azok hallották meg a »félre« mondott szavakat, akiknek szánták, a többi szereplő úgy tett, mintha semmit se hallott volna. Ez a fogás annyira naiv, hogy mai írók már nem is használják. Elavult. De bármily furcsa, az Egyesült Államok külpolitikai vezetői átvették ezt a módszert, s bőségesen élnek vele beszédeikben. A felelős vezető ünnepélyesen kijelenti a szokásos sajtóértekezleten: — Szilárdan kitartunk a béke mellett! (Félre): Háborút akarunk! A vezető a nagyközönségnek, a népnek szánja az első mondatot. A másodikat »félre« mondja, s ez már a kapitalista monopóliumoknak szól. A bevezető mondat a leplezetlen háborús készülődések miatt aggódó nép megnyugtatására kell. A »félre« közbeszólás pedig a kapitalisták biztatására szükséges, hiszen szegénykék az első kijelentéstől szörnyen megrettenhettek. De a nemzetközi politika nem színház, bár némely mai diplomata nem sokban különbözik a színészektől, s ezért a nagyközönségnek szóló monológ, valamint a vállalkozóknak »félre« súgott közbeszólás megint divatos lett. (Az alkalmazás technikája ugyan nem nagyon ötletes, de legalább újszerű). Például Dulles a békéről áradozik. De a »félre« kívánkozó nyilatkozat rögtön megjelenik a Business I „FÉLRE“ Week-ben, az üzletemberek folyóiratában, így történt ez a legutóbb is. Dulles a sajtóértekezleten harsányan bizonygatta,hogy az Egyesült Államok kormánya békepolitikát folytat, s nem ellenzi a nemzetközi feszültség enyhülését. A Business Week ellenben hamarosan (május 14- én és május 21-én) súgott egy »félrét« az üzletembereknek: — Dulles csak tréfál! Ne ijedjenek meg! A Business Week egyáltalán nem titkolta, hogy az üzletemberek a nemzetközi feszültség legcsekélyebb enyhülésétől is rémüldöznek, hiszen akkor a fegy- s vergyártási kiadások csök- kennek és a hadi megrende- I lések gyérülnek, márpedig mi hajtja a leghatalmasabb profitot, ha nem ezek? Az amerikai diplomácia vezetője országvilág előtt fogadkozott: legnagyobb gondja, hogy béke uralkodjék a népek közt, de a Business Week megnyugtatta az üzletembereket és a fegyvergyárosokat : — Egyetlen szava sem igaz! Az 1956. költségvetési évre szóló »védelmi megrendelések nem apaszthatók!« A washingtoni szózat így zeng a világba: — Támogatunk minden intézkedést, amely a béke perspektíváját szolgálja! Erre az üzleti világ lapja bizalmasan közli a kapitalistákkal : — Ez a perspektíva merő humbug. Mi szkeptikusok vagyunk. Nem gyulladunk be. Persze, úgy vélik, hogy »félresugásuk« nem jut el azokhoz, akik előtt titkolniuk kell az igazságot. De a Business Week szava nem veréb, nem fogható meg; ez a szó szerteszét száll az egész világon. A közvélemény amúgy is meglehetősen taimáskodik a Capitolium magasságából elhangzó washingtoni diplomáciai szózatban, de a Business Week szolgálatkész Leporellói minden hitelétől megfosztják ezt a kényszerű »békeszeretetet«. Az üzletemberek hűséges lapja tehát rossz szolgálatot tesz Dullesnak. Igazolja, amitt már az Egyesült Államokban is sokan tudnak, határain túl pedig mindenki tisztán lát: az amerikai diplomáciai nyilatkozatok csak üres szólamok. Ez a diplomácia kétszínű játékot játszik, kettős könyvelést vezet. A nagyközönségnek szánt álszent és üresen pufogó rádióbeszédekben, sajtónyilatkozatokban, cikkekben a békéért lángol, de igazi politikája a háború előkészítésének politikája, vagyis amit az üzletembereknek »félre« súgott. Ez a kétszínű játék nem olyan könnyű, mint a nagyérdemű komédiások hiszik. A békenyilatkozatok és a háború előkészítésének politikája közt járt kötéltánc kudarccal, a kötéltáncos lezuhanásával fenyeget. Ezért az Egyesült Államok külpolitikája gyakran kátyúba jut. Nem is csoda, hogy roppant népszerűtlen. A Business Week nyugalomra inti a kapitalistákat. Figyelmezteti őket, hogy a kormány valójában nem a békéért küzd, ellenkezőleg, minden erejével azon fáradozik, hogy még inkább kiélezze a nemzetközi helyzetet, s ezzel továbbra is a lehető legnagyobb profitot biztosítsa a fegyvergyárosoknak. Az üzletemberek hisznek ugyan kormányukRÉGEN nem volt olyan sikerült helyi akciója a Munkásnak, mint amit a torontói lapbizottság rendezett a torontói Kossuth Betegsegélyző fiók Adyi-kempjén július 3-án, ami a Canada Day hétvégibe esett, amikor Kanada szövetséges állammá alakulásának a 88. születésnapját ünnepelték országszerte. A torontói lapbizottság igen szép előkészítő munkájának az eredményéből jött létre az a siker, ami a Munkást megillette, s a lapbizottság Erdei János bizottöt nap múlva kiutasított. Ugyanakkor elmondott néhány dolgot, hogy a magyar kormány mennyi jót tett a dolgozó nép számára. Azt mondja például, hogy italt nem lehet kapni, csak vackokat mint Kanadában. Ezzel szemben Kürmös azt állítja, hogy finomabbnál finomabb italokat lehet kapni, csak különbözők az árak. Az egyik azt mondja, hogy két hét múlva kizavarták, Küzmös meg azt állítja, hogy a rendőrségen, hivatalokban tisztességesen fogadták és őneki is 12 napra volt a vízuma lepecsételve és 12 nap után meghosszabbítást kért és azt mondták neki, hogy otthon maradhat májusig is. Tulák Bálint * * * (Durovecz András társszerkesztőnk hozzászólását a 6.—7. oldalon közöljük.) nak — de egy kissé félnek is. Folyóiratuk is elárulja félelmüket. Egyesek — a folyamat tanúsága szerint — könnyen beszélnek: »Majd akkor hiszek benne (t.i. a nemzetközi feszültség enyhülésében — D. Z.), amikor látom. A nemzetközi béke ebben a pillanatban oly képtelenségnek látszik, hogy nem is izgulok miatta . . . « így nyilatkozott az Eastern Electrical Controls vállalat képviselője. A folyóirat tehát méltán, tekinti példaképnek ezt az optimista férfiút. De vannak szkeptikus, sőt pesszimista üzletemberek is. A folyóirat fölhánytorgatja az amerikai üzletemberek leplezetlen félelmét. Ezek az urak, akik vagyonokat keresnek az »újabb fegyverkezés«-en, most »aggódnak«, mert »látják a várható nehézségeket«. Ugyan miért aggódnak ? Hiszen vakon bíznak Dullesban. Épp oly jól ismerik Dullest, mint az őket. Mégis rémüldöznek, hátha a külügyminisztérium hamarosan engedékenyebb politikára kényszerül. Rettegnek, hogy az amerikai politikában új erő bukkan föl: az amerikai nép. Az amerikai nép mindeddig nem kapott külön rovatot a washingtoni politika főkönyveiben. A nép véleményének erejével mindeddig nem számoltak sem a (Folytatása a 11. oldalon) sági titkár vezetésével nemhiába igyekezett, mert olyan számú közönség vonult ki az árnyas Ady-kempre, amilyet már jóideje nem láttak ott az öreg fák. Az ízletes hurka-kolbász elkészítése Paczier István és Répás István segítő társa és az asszonyaik ízlését és kezemunkáját dicsérik, s a vendégek kielégítéséhez azok is érdemlegesen hozzájárultak, akik a sütést-főzést és kiszolgálást végezték. S úgy az ő, mint a többi segédkezők munkájának az eredményéből kétszáz dolláron felül számoltak el. Az eredményhez Varga Mihály is hozzájárult egy kis ajándékkal, amit a kugliversenyben értékesítettek. A rövid, de tetszetős műsoron három serdülő fiú zeneszámokkal szerepelt, Winterstein Károly régi lapolvasónknak a nemrég Nyugat-Kanadából Torontóba került három unokája. A piknik közönségéhez Szőke István, a Munkás szerkesztője intézett beszédet, s először az ünnepi alkalom, Canada Day jelentőségét ismertette. 1867-ben a keleti tartományok egyesítésével, a Komföderáció hozta létre Kanada államiságát és az első lépés volt Kanada nemzeti függetlensége felé. S a kanadai népnek az azóta folytatott hosszú küzdelme ma arra figyelmeztet, hogy a haladó magyarságnak is, az itteni elődeink nyomdokában Kanada mai függetlenségi erőihez kell csatlakoznia a jenki imperializmus hódító behatolásával szemben. Hogy miként kell a magyarságnak is harcolnia a békéért, a nemzeti függetlenségért, ahhoz Szőke szerkesztőnk a torontói Kossuth fiók Ady Ifjúsági Együttesét állította nagyszerű példának, amely a megelőző nap, a 2. ontariói ifjúsági fesztiválon a kulturális versenyben az első díjat nyerte meg az »Ecseri lakodalmas« tánccal. Emlékeztetett továbbá Szőke azokra a nagyjelentőségű eseményekre, amelyek mind a békés egymás mellett élés politikájának a megvalósulását mozdítják elő, s ebben igen jelentős esemény a Kanada részéről történt jégtörés is, mikor kereskedelmi kapcsolatra lépett néhány népi demokratikus országgal. Végül a Munkás melletti szorosabb felsorakozásra szólított Szőke István, közös erővel, a mindnyájunk közös jobb holnapjáért. Levelezés ! JÓ PIKNIKET RENDEZETT A MUNKÁS TORONTÓI BIZOTTSÁGA 3. OLDAL Harc bérvágás ellen A CIO-hoz tartozó textilmunkások London, Ont.-ban sztrájkba léptek a Holeproof harisnyagyárban, mivel a vállalat 25-től 60 centig terjedő óránkénti bérlevágást akar végrehajtani. Ebben az iparágban az átlagos órabér 80 és fél centet tesz ki