Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1970-06-06 / 44. szám

S­S frw r \ Légy híve óh magyar! ^v- SZENT ISTVÁN KORONÁJA Egy kis NAGY HAMISÍTÁS A TÖRTÉNELEM egyik maradandó tulajdonsága az, hogy mindig bőven szolgáltat tok­ra való témát, olyanok részére is, akiknek kedvenc témájuk, egyeseknek egyenesen hivatásbeli ke­nyerük a történelemhamisítás. A sok mindenben megnyilatkozó magyar hírnév között, az emigrációs magyarságnak ebben a “szakmában” is vannak képviselői, akik felülmúlhatatlanul, igazi gyászmagyarként kitesznek magukért. Amit ezek a hami­sítás legválogatottabb módszereivel: torzítással, ferdítéssel, csű­­rés-csavarással, elhallgatással, vagy beleépítéssel és nagyhangú melldöngetéssel produkálni tudnak, bármely más nemzet fiai megirigyelhetik. Így állunk most Szent István koronájának esetével is, amit, mint tudnivaló, ma is az Egyesült Államok kormánya tart jog­talanul őrizetében. A magyar királyi korona sorsa a közelmúlt­ban került ismét napirendre, és a közvetlen előzménye röviden a következő. A New York Times című lap április 19-i számában “Az USA és Magyarország elégedettek a javuló kapcsolatokkal” fejeim alatt riportcikk jelent meg David Binder tollából. Az író beszámol arról, hogy a hosszú idő óta hűvösen didergő magyar- USA kapcsolatokban kedvező javulás állt be, s e jelek ismertetése között tesz utalást arra hogy: “Megbízható források szerint a legutóbbi két hónap közeledési üteme azt bizonyítja: közelebb került a nap, amikor Washington majd alkalmat talál arra, hogy Magyarország nemzeti kincsét, Szent István koronáját vissza­adja Budapestnek.” Aztán néhány mondatban ismerteti a korona történetét és végül legutóbbi sorsáról, miként került Amerikába, ezt írja: “Hitler német Wehrmacht-jában szolgáló katonák pontosan 25 évvel ezelőtt vitték el a koronát a budapesti Várból, amikor a Vörös Hadsereg kör­bezárta a fővárost. A magyarok az ausztriai Salzburgba vitték a koronát, ahol megőrzés céljából átadták az USA egyik katonai egységének ... A kapcsolatok közelmúltban történt javulása két területen: diplomáciai és kereskedelmi vonalon történt.” Erre egyszerre megszólaltak a gyászmagyarok “nagyágyúi”, és a már agyonnyergelt “vesszőparipáikra” kelve, újra kivágtattak fantáziavilágukba és maguknak, mármint az emigrációs magyar­ság “képviselőinek” követelik a korona sorsának eldöntését. * ★ * DE E TÜNDÉRÁLOMMAL egészében már alig érdemes foglal­kozni, csupán néhány olyan mozzanat érdemel kis megvilágítást, melyek a korona ezer esztendős hányatott sorsának e legújabb hányadtatására emlékeztetnek vissza. A már eddig megjelent egyéni és társulati “magyar megnyilat­kozásból” mint első és “legérdekesebb” az a jobboldali lapok által közölt levél, amit melegében a politikai élő-hulla Echardt Tibor írt a New York Times szerkesztőjéhez. Levelét így kezdi: “Huszonöt évvel ezelőtt magyar hazafiak Szent István koro­nájának a megőrzését rábízták az Egyesült Államok Had­seregére, nehogy az a megszálló Szovjet Hadsereg kezére jusson. Ezt az eljárást az Egyesült Államok Kormánya jóvá­hagyta és azt minden magyar sokra értékeli ,­­ majd tovább ezt írja: “Nyomatékosan tiltakoznom kell egyúttal Binder úr beállítása ellen, mely szerint huszonöt évvel ezelőtt Szent István koronáját Budapestről ‘magyar katonák, kik (a hitleri) Németország hadseregében szolgáltak’ szállították volna kül­földre. A koronát Pajtás ezredes mentette meg, ki mint Koronaőr Horthy Kormányzó főparancsnoksága alatt szolgált, nehogy az a Vörös Hadsereg kezébe jusson.” Hát ez ellen a merész, hazug torzítás ellen meg én tiltakozom. Ugyanis, ahogy sorsom hozta, a nagy antifasiszta, honvédő há­borúban a magyar ellenállási mozgalommal és felderítő szolgá­lattal járó feladat Budapestre sodort, és ott ért az az időszak, amikor e “mentési” akció lezajlóban volt. Az pedig néhány szem és fültanúi megfigyelésemből nagyjából­­azért nagyjából, mert ilyen küldetésben nem volt szokás és éppen veszélytelen naplót vezetni), a következőképpen ment végbe. 1944 november elején Szálasi magához rendelte a magyar állami kincstár és nemzeti vagyon, mint bankok, pénzintézetek, a Hangya Szövetkezet stb. vezetőit, a nemzeti értékek (mint a korona is) felelőseit és eszelős diktátori pózban kiadta a pa­rancsot az összes valuta, értékpapír, drága kincs, stb. haladékta­lan leltározására, összegyűjtésére és Nyugatra szállítására. Be­csületére legyen mondva, a parancsot vevők jelentős része vagy mentette az elrablás elől a reá bízott vagyont, vagy egyszerűen illegalitásba lépett, de a “parancsot” nem teljesítette. Ahogy a Szálasi tudomást­ vett az engedetlenségről, sebtében a nyilas brigantikra bízta a mentő­rablást. És így is sikerült még a nyu­gati pályaudvarra beállított húsz vagont a zsákmánnyal meg­tölteni. Ami a Pajtás ezredest illeti, tehát, nem mentette, hanem rabolta a koronát —­ és ekkor már — valószínű, úgy mint Szálasi “nemzetvezető testvér” testőre, vagy mint bizalmi embere. A magyar nemzet mozgatható kincse tehát így lett e húszva­­gonos gyászos vonatszerelvényre rakva, aztán biztonsági kísé­retnek kivezényeltek mellé kétszáz válogatott csendőrből álló (Folytatása a 2. oldalon) New Word ^ ^ Volume 41. évfolyam — No. 44 Toronto, Ont. 1970 junius 6 Ara 10 cent Egységre szólított a CLC konvenció a munkanélküliség felszámolásáért MEL DOIG (Canadian Tribuns) helyszíni jelentéséből A Canadian Labor Congress Vill. Alkotmányos Konvencióján 1573 delegátus harciasan foglalt állást a munkanélküliség felszá­molásáért, a monopolista Tru­­deau-kormány gazdaságpusztító politikája ellen. A delegátusok több mint egy­millió hatszázezer szervezett munkás nevében 550 határozati javaslatot terjesztett a konven­ció elé, melyekből 200 gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Azon­nali tetteket, harcias fellépést sürgettek a delegátusok a mun­kanélküliség ellen, Trudau csőd­politikája ellen. (Ezzel a problé­mával foglalkozott a Kanadai Kommunista Párt “Unite in Struggle for Full Employment” című füzete, valamint a Cana­dian Tribune c. hetilap és a Young Communist League röp­­iratai, amelyeket a CLC-konven­­ció megnyitásának délelőttjén osztottak ki a delegátusok kö­zött Edmontonban.) Már jóval a konvenció előtt elismerte a CLC vezérkara, hogy a kanadai dolgozó tömegek elu­tasítják a Trudeau-kormány bér­fagyasztásra irányuló erőfeszí­tését, a kormány austerity politi­káját. Donald MacDonald, a CLC elnöke ezt a konvenciónak mondott beszédében is leszö­gezte. A konvenció harciasságát túl­zottnak minősítette a legfelsőbb vezető csoport, és igyekezett arra hangfogót tenni. Igyekezett a legfelsőbb vezetés egyben arra is, hogy az azonnali cselekvést sürgető delegátusok akaratának érvényesülését meghiúsítsa. A legfelsőbb vezetők ebbeli törek­vését a delegátusok eluta­sítot­­ták. Amikor a központi vezetés a delegátusok által a tagságtól hozott harcias határozatokat fel­hígítva, eredeti értelemtől meg­­koppasztva akarta elfogadtatni, a delegátusok követelték az álta­luk előterjesztett határozatok eredeti értelmének visszaállítá­sát, és azzal vádolták a delegá­tusok a központi vezetőket, hogy “a tagság határozatainak jeleit szeretnék kidobni, mert a tag­ságtól hozott határozatok azon­nali cselekvést követelnek a mun­kanélküliség ellen.” Sorra léptek fel a delegátu­sok azzal a követeléssel, hogy a szakszervezeti mozgalom jelöljön ki egy országos tiltakozási napot a kormány munkanélküliséget terjesztő politikája ellen. Felhá­borodva kiáltották a felső veze­tőség felé, hogy elutasítják a felső vezetőség vérszegény, bá­torságot nélkülöző indítványait. A gyárakban dolgozó tagság ne­vében felszólaló harcias delegátu­sok erélyesen követelték: “léte­sítsen a CLC Végrehajtó Bizott­sága teljes foglalkoztatottságot követelő szervet, amelynek le­gyen feladata a szervezetlen munkások megszervezése, a vál­lalatok és a kormány összeeskü­vésének könyörtelen leleplezése.” Követelték a delegátusok: “Álljon a CLC központi vezető­sége hivatása magaslatán, éb­redjen felelőségtudatra, mert ezt akarja a sortagság.” Egy B.C.-s delegátus kijelentette: “Nem az­ért jöttünk erre a konvencióra, hogy elgyengült, felelőtlen veze­tőkkel legyen dolgunk.” Hivat­kozással az autóipari szakszerve­zet (United Auto Workers) ha­tározatára, miszerint június 10- én a fővárosba (Ottawa) fog ve­zetni munkát követelő tüntető csapatot, sok delegátus lépett elő azzal a követeléssel, hogy a CLC egyesítse a vezetése alatt levő szervezett dolgozókat a munka­­nélküliség ellen. “A­ munkanél­küliek szétzúzták a 30-as évek­ben a hatalmas ottawai tünteté­sükkel a konzervatív Bennett­­kormányt,” emlékeztette egy de­legátus a CLC-vezetőséget, “kö­veteljük, hogy hasonló akcióra szervezze meg a CLC-vezetőség a munkásokat.” Amikor erre az acélipari szakszervezet (United Steelworkers) 6. kerületének képviselője így válaszolt: “Lesz­nek munkanélkülieket tömörítő szervezeteink, ha lesz elegendő munkanélküli.” a konvenció ter­mének­ falai visszhangzottak megvető kiáltásoktól. A delegá­tusok egész serege követelt azonnali erélyes intézkedést a munkanélküliség ellen. A konvenció számos határoza­tainak egyike követelte az ame­rikai hadsereg kivonulását Kam­bodzsából és Dél-Vietnamból. RENDBEN MENT VÉGBE A TORONTOI TÜNTETÉS Amikor az amerikai imperia­lizmus kiterjesztette a háborút, százezrek tüntettek ellene ame­rikai és kanadai utcákon, és amikor a Kent Egyetem négy diákját agyonlövöldözték, még többen tüntettek. A Nixon-kor­­mány annyi fegyveres erőt ve­tett be a tüntetők ellen, ameny­­nyit Kambodzsába. Április 9 után május 30-ra azért szervezett újabb tüntetést a Vietnam Mobilization Commit­tee, mert úgy érzi, hogy fokozni kell a harcot a Nixon-kormány fokozódó háborúja ellen. Négyezres — főleg ifjúsági — csapat indult el a parlamenti épületeket övező parkból, és egy órával később érkezett meg, há­rom belvárosi utcán át a város­háza előtti térre. Útközben az utcákon sétáló tömegekből állan­dóan dagadt a menet, s a város­háza előtti téren mintegy ezres tömeg várt a menetelőkre. A Vietnam Mobilization Com­mittee rendőrséget nem vezé­nyelt ki a tömeg szabályozására. A rendőrség az utcák autófor­galmát szabályozták csak. Sem a menetet, sem a nagygyűlést nem bontották meg provokáto­rok. A lelkes tüntetésről részletező beszámoló jelent meg képekkel a napisajtóban. A fasiszta burk­­ista csoport síplármája ellenére is tisztán lehetett hallani a szó­nokokat. ANADA UT OF MATO TORONTOI tüntetők május 30-án a városháza előtti téren

Next