Új Szó, 1970-1971 (42. évfolyam, 1-50. szám)
1970-11-21 / 13. szám
1970 november 21 ÚJ SZÓ ikerei egy egyhetes kanadás barátomhoz Kedves Laci öcsém! Pár napja találkoztunk egy közös barátunkkal a pincében. Nem is gondoltad, milyen mély benyomást gyakoroltál rám, amikor a szabadságról, demokráciáról szavaltál rapszódiákat, és én bénultan, ellenvetéseim önmagamba szenesítésével hallgattalak. Akkor nem is gondoltad, hogy napok múltán felocsúdok, a szóáradatok okozta vihar tébolyából, és a realitások szemüvegén nézve, az emigráció kálváriáját megjárva, őszintén, ismét szólni fogok hozzád. Jobban mondva hozzátok. Mert sajnos Laci öcsém nem egyedül vagy. S tanácsra, helyreigazításra szorultok. Természetesen ti a segítséget, tanácsot egyaránt visszautasítjátok. Elvégre van mire felvágnotok, hiszen ti 1945 telén, vagy később születtetek, s az igazságos magyar élet, az emberi egyenlőség korának vagytok gyermekei születésetek mozzanatától, a külföldi utazásra jogosító útlevél pecsétjének a rögzítéséig. Megkérdezem: Miért disszidáltál? Szabadságra vágytam ... válaszolsz kurtán. Valamikor ugyancsak hasonló gondolatok vezéreltek bennünket is. Kétszázezren botladoztunk át a rögös nyugati határmenti mesgyéken, mint eszelős, tépázott, megdicsőülésre vágyó, szétvert hadsereg. Anélkül, hogy tudtuk volna mit is jelent a szabadság a dolgozó embernek. Itt Kanadában megtanultuk, hogy mi a szabadság, egyenlőség. Amikor derékig hóban vágtuk a fát a vad kanadai északon, éhbérért, mert a külföldieknek, csak a vékony törzsű erdő jutott. Amikor az uránium bányák aknáiban termeltük a nemes ércet és a szakszervezetek szemet hunytak afelett, hogy mi csak fél pénzt kapunk, ugyanazért a teljesítményért, amiért a kanadai dolgozók teljes bérezést kaptak. Amikor nekünk csak a mosogató dézsa mellett jutott kenyér. Amikor étlen-szomjan kóboroltunk az utakon, mezőgazdasági munkát keresve, s az út széléről szedtük fel az eldobott cigaretta végeket. Amikor gyümölcsszedésből tengődtünk, és még szalonnára sem jutott, és lakásunk a Nagy-Tavak egyikének a partja volt. Amikor nappal sorban álltunk a kocsimosó üzemek előtt egykét órai munkáért, hogy az éjjelt békésen átvirasszuk egy kávézóban, és így elkerüljük a börtönbe hurcolást csavargásért, mivel a lakbér árát képtelenek voltunk megkeresni. S amikor nem sikerült még azt sem megteremteni, akkor órák hosszat kószáltunk a városban éjnek idején, mert aki lefeküdt a parkban a padra, azt rögtön letartóztatták, a szabadság hazájában. Ahol a munkához nincs jogod. De a pénzt előteremtheted, bármilyen után, ha tudod. Persze te most csodálkozol, kétkedve hallgatói. Hiszen szerinted jól állok. Talán úgy érzed, már gazdag ember vagyok. Van házam, autóm, szép bútorom. Gyermekem nem játszik a porban, új bringán száguldoz, motorkerékpárért nyaggat, és én némán bólogatok. De te nem tudod mi hiányzik mégis? A biztonságérzetem. S ahol nincs biztonság, ott nincs szabadság sem. A házam harmincezer dollár. Mire meghaltam az enyém. S addigra fizettem dupláját, és fiamnak semmit sem ér. A kocsimat hitelintézettől kértem. Miért? Egy-két év és elrohad. Oly céllal építették. De hitelem jó, adnak másikat, s örökkönörökké fizetem a magas kamatokat. Tehát nem vagyok szabad. Nyomorult rab vagyok a hitelintézetek felé, miközben azon remegek, hogy lesz-e munkám elég, mert, ha az nincs, ami it ma nem meglepő, vége a pünkösdi királyságnak, kezdhetjük élőbről. Mert akkor úszik házad, bútorod. Kocsid végrehajtó marja, és ha nem nyújtod plusz kulcsod, csörlő végére kerül. Társadalmi életed? Mint dzsungelben a vadé. Mindenki a magáét félti, mint riadt vadállatocskák. Ha nőtlen vagy, féltik tőled nőik, lányos házaknál bankbetéted mérik. Honfitársad, Ha oly elesett minte, kávéház homályában szóba ereszkedik, de óvatos, nehogy neki kelljen fizetnie a kávét. Módosabb magyar, ha szót vált, gondosan ügyel hogy egy szíves meghívást, nehogy elvárj. A véletlen angol, hozzád leereszkedve, úgy érzi, hogy ő egy jótékony akció részese, miután finoman megkérdezi, mióta vagy itt, majd válaszodat figyelmen kívül hagyva, komótosan, büszkén elintéz kurtán, szabad országban vagy, s ezzel ott hogy. Politizálni, világot átformáló ábrándozásra van jogod. Mondhatod a magadét, szavaid nyirkosan visszahullnak szádba, senki sem hallgat meg, mindenki mondja a magáét. Talán kicsit jobban rád figyelnek, ha hazádat gyalázod, miközben magadban az öt év múlását számolod, miután te is “polgár” leszel, és mint büszke nyugati turista haza zarándokolsz. S otthon beszámolót tarthatsz, hogy találtál szabadságot; az elhagyatottsághoz, a magányhoz. Maradok barátod —T.I.K. Köszönjük az őszinteséget Az emigrációs magyar jobboldali lapok nem igen szeretnek elismerő szavakat írni a hazai rendszerrel kapcsolatban, és így már csodaszámba megy, ha véletlen mégiscsak ilyennel találkozunk. Ez történt nemrég, mikoris a Magyar Életben Nyisztor Zoltán cikkét olvastuk, melynek egyes részei elismernek olyant, amit eddig kevesen tettek meg közülük. Úgy látom jónak, hogy az érdekes részt szószór-szóra le is közöljük. “Ez történt például Berlinben! Nem a kommunista keleti részen, hanem a szabad nyugati Berlinben. Az egyik katolikus templomban, a híres Gedaechtniss- Kirchen-ben miseközben berontott a templomba a hippikonba visítva és ordítozva, elkergették a papot az oltárról, egy ifjú pár meztelenre vetkőzve felugrott az oltárra és a legszemérmetlenebb cselekedetekkel mulattatta a közönséget. S míg ez az üzekedés folyt az oltáron, az alatt körülötte ifjú titánok kis és nagy szükségleteiket elégítették ki, istállóvá, illetve latrinává züllesztve le az Isten házát. “A pokoli és még a vadak között is elképzelhetetlen templomgyalázásnak semmi büntető következménye nem lett. Berlin városi tanácsa, melynek Willy Brant után egy protestáns lelkész a “kormányzó polgármestere”, egy hatósági nyilatkozatban kijelentette, hogy a templom megszentségtelenítése éppúgy hozzátartozik a világváros életéhez, mint a metró, vagy a gázművek. S ezzel nemcsak megtorlatlanul hagyta a vallásgyalázást, hanem valósággal szabad utat mutatott annak, s feljogosította, felbátorította a tetteseket hasonló “világvárosi” jelenségek megismétlésére . . . “Az emberben önkényelenül is felvetődik a kérdés: mi hát a különbség a keresztény Nyugat és az istentelen Kelet között? Ha becsületesek akarunk lenni, azt kell felelnünk, hogy a kommunistáknál nincs Isten, és a vallás csak ópium, de azért templomokat meggyalázni nem szabad; a szabad Nyugat kereszténynek vallja magát, de soha ezelőtt nem hallott módszerekkel mutatja ki lebecsülését, gyűlöletét a vallás ellen ... A kommunisták a ravasz korlátozó rendeletek mellett legalább szellemileg próbálnak harcba szállni a vallás ellen, ezek az elvetemült berlini hordák csak meggyalázni, megszentségteleníteni tudnak.” Mint láthatjuk, Nyisztor Zoltán őszintén bevallja azt, amit sok emigrációs író, politikus és szervezet nem mer, vagy nem mert bevallani; mégpedig azt, hogy a vallással szemben a kommunisták nem olyanok, mint egyes magát keresztény (vagy álkeresztény?) nyugati szervek. Szép az őszinteség és megbecsülendő, még akkor is, ha olyanoktól jön, akikkel nem értünk elvileg egyet! Éppen ezért láttuk jónak, hogy ezt a kis részt leközöljük — mint egy ritka írást, egy ritka bevallást. -K.O.A. Kanadai költők romániai sikere Tisztelt Szerkesztő úr! A bukaresti “Romania Literatura” — mely egy előbbi számában egész oldalra terjedő költeményt közölt Irving Layton verseiből—ezúttal 14 kanadai költő ugyanannyi szebbnél-szebb alkotásával ismerteti meg a romániai verskedvelőket — és ki nem verskedvelő Romániában? — a nagyon tehetséges, neves és népszerű román költő Ion Carion (Jón Karájon) nagyszerű, tartalom- és formamű, a magas művészi színvonalú átültetésében. Ion Caraion és a “Romania Literatura” értékes baráti szolgálata révén, a romániai olvasók őszinte elragadtatással élvezték Nelson Ball “Por”, Barbara Caruso “Hajnal”, Leonard Cohen “Mit csinálsz itt”, John Robert Colombo “Évezred”, Roy Daniels “Noé”, Lionel Kearns “Tanú”, Dorothy Livesay “A falu”, John Newlove “Mikor láthatjuk magunkat”, René Pegeau “A fulladás”, Pierre Perrault “Visszatérés nélkül”, Jean-Gui Pilon “Még minden elmondandó”, Fernand Ouellette “A körmök”, Jean Royer “Titok” és A. J. M. Smith “Hírek Phoenixről” című gyönyörű versét. E versekkel egyidejűleg, Ion Caraion ismertette a román olvasóval a kanadai költészetet, hozzáfűzve, hogy a Kanada és Románia közötti barátság mindennél beszédesebb bizonyítékaként, a román származású Nicholas Chatanoy, kanadai költő és fizikus, filozófus és orvos műfordításában, rövidesen megjelenik, angol nyelven, Angliában és az Egyesült Államokban, a kortárs román költészet antalógiája, Nelson Ball, John Robert Colombo, Lionel Kearns, Dorothy Livesay és John Newlove pedig a “Penguin Books” számára tolmácsolták a román líra legszebb gyöngyszemeit. —Prof. Dunajecz László Spartatusszal kezdődött? Az amerikai földrész kezdeti szakszervezeti mozgalmának balszárnyát, osztályharcos jellegű vezetőket és tagokat Wobblies névre keresztelték. Olyan valódi amerikaiak voltak ezek, akárcsak az apple pie (almás lepény). De az üldözőik is jellegzetes amerikaiak voltak. A Massachussets állambeli Salemben állították bíróság elé Ettort és Giovannit, az 1912. évi Lawrence szövőipari sztrájkból kifolyólag. Joseph Ettor szakszervezeti (I.W.W.) vezető a következő kérdést tette fel: “Kérdezem a területi büntető ügyész úrtól, aki amerikai hagyományokról beszél, mit nevez ő amerikai hagyományoknak ebben a városban, ahol nyársra húzták a boszorkányokká nyilvánított emberi lényeket, vagy azt nevezi amerikai hagyománynak, hogy voltak emberek, akik nem voltak hajlandók tovább megtűrni az Amerikát gyarmatosító brit arisztokráciát és a Boston város kikötőjében vize dobálták a hajók teaszállítmányait?” Minden osztálytársadalomban egymás mellett létezik az elnyomott az elnyomóval. És az elnyomók elkerülhetetlenül azonos hibákat követnek el. Azt hiszik, hogy eszméket bíróság elé lehet állítani és be lehet börtönözni. A bírósági esküdtekhez is volt szava Joseph Ettor szakszervezeti vezetőnek, ami így hangzott: “Bármi is legyen a társadalmi szemléletem, kijelentem tisztelt urak, hogy ez a bíróság nem ítélkezhet felette. Az én szemléletem, társadalmi felfogásom felett már régen kihirdették az ítéletet. Tudni akarom: vajon azt hiszi a területi ügyész úr, hogy kezdve Spartacusszal, kinek híveit a Rómába vezető útón (angolul Appian Way), hosszú sorokban, keresztre feszítették, és később Jézus Krisztust is, akiről azt mondták, hogy a római birodalom társadalmi rendjének ellensége — vajon azt hiszi az ügyész úr, hogy kereszttel, akasztófával, nyaktilóval el lehet intézni egy eszmét? Ez eddig még senkinek sem sikerült.” Hivatkozott Ettor az öreg John Brownra, a New England-i puritánra, akit az elvadult és megrémült amerikai urak felakasztottak 1859-ben azért, mert az öreg Brown kicsi csapatával megrazziázta Harper’s Ferry-t, megszállt egy fegyver- és lőszertárat, hogy folytathassa harcát a rabszolgák felszabadításáért. Súlyosan megsebesítve feküdt annak a háznak a padlóján, amelyben letartóztatták, és válaszolt ellenséges érzelmű újságíróknak. Kérdés: Mondja Brown, ha maga rendelkezne az Egyesült Államokban rabszolgákkal, mit tenne velük? Brown: Uram, én felszabadítanám őket! Vakhitűnek nevezték a 70 éves magas termetű Brownt, amire ő a következő látnoki szavakat válaszolta : “Kijelentem, hogy meggyőződésem szerint tökéletesen igazságos ügy érdekében vagyok itt; azokért küzdök, akik nagy igazságtalanság miatt szenvednek. Továbbá azt kívánom mondani, hogy készüljenek önök, a déli államok lakói, valamennyien ennek a problémának végleges megoldására. Sokkal gyorsabban fog bekövetkezni, mint önök gondolják, annak az ideje, hogy ezt az ügyet rendezzék. Jó lesz, ha készülnek a zárszámadásra. Eltehetnek engem önök láb alól, máris a sír szélén vagyok; ezt az ügyet elintézés nélkül hagyni nem lehet, a néger ügy nem tűr halasztást.” Két évvel később kitört a belháború, Lincoln felszabadító seregeinek katonái a következő dalra meneteltek csatába: “John Brown’s body lies mouldering in the grave, But his soul goes marching on.’’ Az elnyomottak küzdelme elnyomóik ellen folytatódik — Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, Dél-Afrikában stb. Folytatódik a harc az amerikai imperializmus ellen magában az USA-ban is. ■ / a / »» a Új törvény készül Sorra hallgatja ki a szakszervezeti küldöttségeket Ottawában az a bizottság, melyet a kormány állított munkába a munkanélküliek biztosítása ügyében. Ez a rendkívüli bizottság javaslatokat fog előterjeszteni a munkanélküliek" biztosítását szabályozó törvény (Unemployment Insurance Act módosítása céljából. Megállapították a szakszervezeti küldöttségek, hogy a kormány bizottsága keveset vagy semmit sem tud arról, hogy miképp tengetik életüket a munkanélküliek. A kormány a következő változásokat eszközölné: 1. Az eddigi egy hét helyett két hétig várakoztatná meg a folyamadót az első biztosítási csekk kiadásáig. 2. Rövidebb időre fizetne munkanélküli biztosítást az elbocsájtott munkásoknak. 3. Jövedelmi adót fog behajtani a kormány a munkanélkülieknek kifizetett összegeken, és ezt az adót előzetes levonásba hozza. 4. Kivizsgáló intervjú után, ha a hivatal megállapítja, hogy a munkanélküli egyén nem igyekszik munkát szerezni, elveszti a munkanélküli biztosítást. Van a kormánynak azonban néhány biztató javaslata is. Például a következők: 1. Meg fogja kapni a munkanélkülivé vált személy keresetének több mint 66 százalékát és nem kevesebbet, mint heti $100. 2. Betegség esetén 15 hétig kapna biztosítást a munkanélküli személy, aki be tudja bizonyítani, hogy a biztosítás az egyedüli jövedelme. 3. Jogosult lesz munkanélküli biztosításra az újszülöttre váró anya, akinek semmiféle más bevétele nincsen. Szülés előtt 9 hétig, szülés után 6 hétig illeti meg majd az anyát munkanélküli biztosítás. A szakszervezeti mozgalom sürgeti a várási idő törlését. A kártérítési hatóság (Workmen’s Compensation Board) mintájára a kifizetés megkezdését a munkanélküliség első napjától kezdve. Továbbá: A munkadók fizessék a biztosítás költségének egészét, mint ahogy ők fizetik a kártérítési költség egészét legyen tilos az intervjukat arra használni, hogy a munkanélküli személyt megfosszák a biztosítástól, legyen a törvényes sztrájkban lévő munkás jogosult munkanélküli biztosításra, számos amerikai állam példájára. Egyelőre senki sem tudja, figyelembe fogja-e venni a kormány a szakszervezeti mozgalom törvényjavaslatait, vagy sem. Közben a parlament tagjaiból összeállított bizottság szereplői felveszik nemcsak a képviselőségük után járó fizetésüket, hanem azt a többletet is, amelyet a kormány fizet nekik a törvényhozói bizottságban vállalt munkájukért. 3 oldal