Kapu, 1995. szeptember (8. évfolyam, 9. szám)
Kedves Olvasó
KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Közélet-stádium: Kiss Endre Biztonságpolitika: Major László Világszerte kisebbségben: Dr. Ernyes-Tóth Zoltán lll/3/három Krausz Tivadar 5 Kultúra: Tóth Péter Pál Magyar múlt: Rőczei György Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Kiadó: Yacht and HOTELS Kft. 1121 Budapest, Eötvös u. 52-54. A kiadásért felel a Kft. igazgatója A szerkesztőség címe: 1083 Budapest, Tömő u. 32-38. XVII. em. Tel./fax: 133-4180, 114-9902 Csekkszámlaszám: KKB: 203-76590 Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft Magánterjesztés: Medvecz Elemér Tel./Fax: 270-0207 Athenaeum Nyomda Rt. Felelős vezető: Vida József vezérigazgató ISSN 0238 888 X 1 KEDVES OLVASÓ őst jöttem a Parlament elől. Diákok ezrei tüntetnek a tandíj ellen. A tegnapi TV-Híradó szakrális objektivitással tudósított az országossá dagadt diák-elégedetlenségről. Lehet, hogy itt már nem is a tandíjról van szó. Egyesületek bontanak zászlókat. Tiltakozás-hullám söpör végig innenonnan a közéleten. Ma kaptam meg az ausztráliai magyarok hetilapját. Címoldalon nagy betűkkel: „Forradalmi hangulat Magyarországon”. Nagyüzem van a belpolitikában. Talán a taxisblokád idején volt ilyen érésem. Előtte meg a rendszerváltás idején. A koalíció véget vetett a marakodásnak, érzik, hogy védekezniük kell. „Ezt a kormányt le kell cserélni!” Ezt már egy hazai újság címlapjáról idéztem. Most ünnepeljük október 23- át. A szenvedélyek még magasabbra csaphatnak. A kívülálló elemző is érzi, hogy valami nem stimmel. Ez az elszegényedés méltatlan helyzetbe hozta az átlagembert. Mások degeszre tömik a zsebüket. A mi pénzünkből. Ők a rendszerváltás nyertesei. Nem véletlen, hogy ezen a címen fut lapunkban Nádor István nagybecsű cikksorozata. Elképesztően gazdag emberekkel lehet találkozni. Már nem tudnak mit csinálni a pénzükkel. A Hungária együttes koncertje utáni VIP-fogadáson beszéltem egy úrral, akinek nem csak repülőgépe, yachtjai, hanem kastélyai, birtokai vannak már Németországban és Franciaországban is. Kezembe nyomta csicsás névjegyét: „Sir” a neve előtt. Húszezer fontért vásárolta ezt a hivalkodó angol címet. Ez igen! Egy hamisítatlan angol lovaggal álltam szemben, kis ujját illedelmesen begörbítette, ahogy a pezsgős poharat tartotta. Közben arra gondoltam, hogy nyolcvanegy éves anyámnál nem értettem - mikor meglátogattam, miért nem tud aludni éjszakánként. Már orvoshoz akartam vinni, mikor bevallotta, hogy drága az altató, nem váltja ki. Tizenháromezres nyugdíjából kétezret költ gyógyszerekre. S az árak megint emelkednek. Szégyelli magát, hogy támogatnom kell. Ott spórol, ahol tud. De hányan vannak öregek, akiket nem támogat senki! Félő, hogy nem kezelhető a feszültség. Jó lesz ez az országnak? Régen Moszkvától függtünk. Most meg Nyugattól. Mi van, ha még ridegebben viselkednek velünk, hisz félnek, féltik a pénzüket, a filléres befektetéseiket. Mert nálunk minden olcsó, és mi ■mindent eladunk. A nyomorkörzetekben elszaporodtak a szekták és a szélsőséges csoportok. A bűnözés már kibírhatatlan. Hát, nem ilyen lovat akartunk. A többség nem így képzelte el a rendszerváltás gyötrelmeit. Reménykedhetünk-e jókezű válságkezelők megjelenésében? Reménykedhetünk-e, hogy a káosz nem lesz úrrá sokat szenvedett hazánkban? Reménykedjünk. De, vajon ez meddig tarthat? Meddig lehet kibírni? Sorsunk vajon meg van írva? De hol és kik írják? Ezen kéne gondolkodnunk és cselekednünk, amíg nem késő. De felesleges áldozatok nélkül. A CÍMLAPON SZÁRAZ ATTILA FOTÓJA