Kapu, 1995. október-november (8. évfolyam, 10-11. szám)

Kedves Olvasó

KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Közélet-stádium: Kiss Endre Biztonságpolitika: Major László Világszerte­­ kisebbségben: Dr. Ernyes-Tóth Zoltán lll/3/három Krausz Tivadar 5 Kultúra: Tóth Péter Pál Magyar múlt: Rőczei György Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Kiadó: Yacht and HOTELS Kft. 1121 Budapest, Eötvös u. 52-54. A kiadásért felel a Kft. igazgatója A szerkesztőség címe: 1083 Budapest, Tömő u. 32-38. XVII. em. Tel ./fax: 133-4180, 114-9902 Csekkszámlaszám: KKB: 203-76590 Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlap­kereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft Magánterjesztés: Medvecz Elemér Tel/Fax: 270-0207 Athenaeum Nyomda Rt. Felelős vezető: Vida József vezérigazgató ISSN 0238 888 X KEDVES OLVASÓ az év után először elme­hettem pihenő­szabad-­­­ságra. Ifjúkori álmom tel­jesült - eljuthattam Nepálba. Hirte­len jött. Három nap állt rendelke­zésemre, hogy eldöntsem: me­gyek-e. Közben elhagytam ameri­kai ismerőseim telefonszámát - ahol lemondhattam volna az utat. A hatvanas évek forrongó világá­ban két ifjú amerikai újságíró bará­tom fűzött, hogy menjek velük Ne­pálba, az akkori fiatalok divatos za­rándokhelyére. Akkor könnyen ne­met tudtam mondani, hisz útleve­lem se volt, pénzem se, állásom se - ugyanis pár napos vizsgálati fog­ság után lábadoztam... De most el­utaztam. Miután a lap gazdasági ügyeivel már nem kell foglalkozzak, több időm is van - így repülőre szálltam. „Horn please!” Indiában több mil­lió teherautó végén ez a szöveg ol­vasható. Körülbelül azt jelenti (ot­tani értelmezéssel), hogy dudálj, ha előzni akarsz. Ugyanis az index- és a féklámpák még nem nagyon használatosak arrafelé a szubkon­­tinensen. „Horn please!” Ez a fel­irat is mindig hazámat jutatta eszembe. Két-három nap múlva mindig honvágyam van. Idegesít, hogy nem tudok semmit az ország­ról. Hiába néztem az ottani lapo­kat és az oda eljutó világ­ újságo­kat, Magyarországról nem volt szó. De egyszer mégis! Kathmandui szállodai szobámban kapcsolgat­tam a tévécsatorna váltóját és a CNN-en Bokros Lajosunk fejezte be nyilatkozatát. Néztem és hall­gattam a Himalája tövében. Négy mondata hangzott el, aztán új arc jelent meg a képernyőn. Ideges voltam, hisz október 23-ról nem hallottam semmi hírt. Gondoltam, hogy nagy baj nem lehet, mert ha baj van, biztos írták volna az újsá­gok. Kis ország vagyunk. Kis orszá­gokról csak akkor írnak, ha baj van. Meg tudom érteni a hazánkat sze­rető emigránsainkat, milyen érzés az otthoni hírek nélkül évekig, év­tizedekig. A „Horn please!” leg­alább egy kicsit hazai érzéseket keltett, csak más értelmezésben. Vajon hogy tudna segíteni rajtunk Horn? Erre az ellenzék biztosan tudna választ adni. Ismét elkezdtünk forgatni egy dokumentumfilmet, Az állami euta­názia című augusztusban megje­lent írás alapján. Miért hal meg annyi szívbeteg, mikor nem is kéne meghalniuk? Az 1930-as statiszti­ka szerint a magyar férfiak öt év­vel tovább éltek, mint a maiak. A mai bangladeshi férfi is két évvel él tovább, mint a magyar. Nos en­nek néztünk utána kameránkkal. Ha már a népességcsökkenés­nél tartunk! Hazánk lakossága már lassan húsz éve nem szaporodik, hanem fogy. Évente negyvenezer­rel. Mintha állandó háborúban len­nénk. Ugyanakkor egyes etnikai csoportok igencsak megsokasod­nak. Ötven év múlva - ha így megy tovább és demokrácia is lesz - még leszavazhatnak vagy kisza­vazhatnak minket... Ma ez csak já­ték a fantáziával. Végülis ha nem szaporodunk, egyszer elfogyunk. A Nyitott Kapu a Pártoknak című PR rovatunk első kézből közli a FKgP gazdasági programjának rö­vidített változatát.Szívesen helyt adunk az észrevételeknek, egyéb­ként biztos beszéd- és vitatéma lesz a sajtóban. Legközelebbi számunkban a Nemzeti Szövetségről közlünk elemzést.

Next