Kapu, 1997. október (10. évfolyam, 10. szám)
KEDVES OLVASÓ KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Biztonságpolitika: Szentesi György Magyar Múlt: Henkey Gyula Hírnevünk: Harrach Gábor Patrik Világszerte: Kravlik Gábor Agrárperiszkóp: Dr. Nagy Bálint Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Munkatárs: Buglya Gergely Fotó: Száraz Attila Képszerkesztő, tördelő, borítóterv: Fehér Zoltán Szerkesztőségi titkár: Borbély Róbert Korrektor: Jós Endre Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány A kiadásért felel: Hollai Heris Ottó A Kiadó és a szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Nap u. 13. Tel.: 303-07-10, 303-07-11 Fax: 303-07-12 Csekkszámlaszám: Mezőbank Rt.: 11644006-04470500-44000004 Deviza: Általános Értékforgalmi Bank Bp., IX. Ráday u. 42-44. Szja.sz.: 2503700104010104 Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft. ISSN 0238 888 X Unalmas téli estéken, ha éppen nem olvasnak KAPU-t, tévézhetnek, és hány csatornán! Ritkán kapcsolom be a képládát, de egyik fáradt éjszaka végigvonultam a magyar nyelvű adásokon: tizenegy adó! Hogy bír ki ennyit egy ilyen kis ország! Itt a Kárpát-medencében. Megítélésem szerint három-négy csatornát, ha tud működtetni kies hazánk — de hát nekünk úgy látszik több kell. Az az érzésem, hogy több mint fele el fog hullani, hisz nincs akkora reklámpiac, hogy eltarthasson ennyi tévéadót. Vagy mégis van? Mert a reklámokat is a nézők fizetik meg. Mikor megveszik az árut, árában kifizeti a reklámköltséget is. Tehát több drága reklámra lesz szükség, amit mi kifizetünk, mikor megvásároljuk azt a fogkrémet vagy tévékészüléket, amin belénk sulykolnak... Nagyon ügyesen ki van ez a dolog találva. No mindegy, ezen nem is érdemes rágódni, mert úgy sem tudunk változtatni rajta. Ami viszont szomorúan említendő, a műsordömping minősége. Mondom, nem szoktam televíziózni, de azon a fáradt estén nyomogatva a gombokat, elképesztő műsorokat figyeltem meg. A szörnyű kommersz amerikai giccs, a vér, a szex, az erőszak vibrált a képernyőn. Az agresszivitás burjánzott a jelenetekben. Kétségtelen, hogy jobbak voltak, mint a szovjet partizánfilmek, de a lényeg: európai tudatom, mondhatom úgy is, hogy kulturált tudatom (miközben még ki sem mondom, hogy magyar) nehezen viselte el. Az a hatalmas földrész, az Újvilág, hogy tud ilyeneket a pofánkba okádni?! Nos, én azt hittem, hogy egy rossz napot fogtam ki. Ezt követően három este és éjszaka nyomogattam a gombokat, tallóztam a csatornákon egy influenza társaságában... és ugyanolyanok voltak a műsorok, mint mindennap. Még, ha egy fáradt felnőttet pihentetve butít — Istenem! De hát a fiatalsággal mi lesz, ha ilyen filmeken és műsorokon nőnek fel? Emlékszem, hogy a 70-es években a szocialista magyar sajtó kajánul idézte az amerikai lapok utálkozásait az ottani tévéműsorokkal szemben... Mégis maradt minden ugyanúgy, hiába emelték fel szavukat. Persze, mi a szocializmus tévéműsor-készítői hiába próbálkoztunk kulturált aktuális műsorokat készíteni — csak a párt adta lehetőségek maradtak. Jó jövőnek nézünk elébe! Mert most a pénzadta, a reklámadta lehetőségek adatnak meg a nézőnek. Inkább írnék derűsebb dolgokról. Például arról, hogy nem szűnünk meg, mert a zord APEH-hel is lehet szót érteni, s úgy tűnik, szív dobog méltóságuk alatt, s régebbi tudatlanságunk és kínlódó szabálytalanságunk büntetését enyhítették, s egy újabb APEH vizsgálat már bizonyította, hogy ha nehezen is, mi is „javultunk”. Kölcsönösen hatottunk egymásra. Éljen a tíz éves APEH! Mi is tíz évesek vagyunk. Legalább mi tartsunk össze! Forgatócsoportunk most érkezett vissza Kárpátaljáról. Nem is gondolnák kedves olvasóink, hogy mily sok magyar nemzetiségű katona harcolt a szovjet időkben az afganisztáni háborúban. Erről szól a filmünk. Jóleső érzéssel nyugtáztam a tévéműsor készítőinek névsorát is, mert megrendelésünk alapján a szerkesztő ukrán, az operatőr román állampolgárságú fiatal, a producerek és rendezők mi vagyunk, s lám, a film mégis magyar.