Kapu, 1998. március (11. évfolyam, 3. szám)
KEDVES OLVASÓ KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Magyar Múlt: Henkey Gyula Hírnevünk: Harrach Gábor Patrik Világszerte: Kravalik Gábor Agrárperiszkóp: Dr. Nagy Bálint Neokonzerv: Nagy Atilla Kristóf Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Munkatárs: Buglya Gergely és a Titánok Fotó: Száraz Attila Képszerkesztő, tördelő, borítóterv: Fehér Zoltán Szerkesztőségi titkár: Borbély Róbert Korrektor: Jós Endre Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány A kiadásért felel: Hollai Hehis Ottó A Kiadó és a szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Nap u. 13. Tel.: 303-07-10, 303-07-11 Fax: 303-07-12 Csekkszámlaszám: Mezőbank Rt.: 11644006-04470500-44000004 Deviza: Általános Értékforgalmi Bank Bp., IX. Ráday u. 42-44. Szja.sz.: 250370/valutanem Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Nyomás: Petró-Land Kft. Felelős vezető: Kisiván Péter ISSN 0238 888 X E-mail: Kapuszer@mail.datanet.hu. 99 Hol van az a nyár?” dudorásztam ma reggel toporogva mínusz kilenc fokos fagyban, pedig már a meleget hozó Sándor-napon is túl vagyunk. Megismert egy kopogtatócédulát gyűjtő hölgy, odajött hozzám és beszélgetni kezdtünk a kopogtatócédula-gyűjtés rejtelmeiről. Eufórikus csalódottsággal újságolta, hogy egy öreg néni szívesen, örömmel odaadta neki a cédulát, mire a gyűjtő boldogan megkérdezte: „Na, kire tetszik majd szavazni?”. Túl biztos volt a dolgában, hogy ezt kérdezte. Az idős hölgy közölte, hogy Horn Gyulára. A megfagyott cédulagyűjtő könyörgőre halkulva kérdezte, hogy miért? „Tudja, lelkecském, ha kevés is a pénz, ezt megszoktam az elmúlt 50 év alatt, de a boltokban mindent lehet kapni, és tetszik tudni, nálunk nincs háború. És ez nagyon fontos dolog, lelkecském!” Hogy vigasztaljam, buszra várás közben a megszeppent kopogtatócédula-gyűjtőt, elmeséltem neki a mi történetünket. Múlt számunk hátsó borítóján (mint most is a 112. oldalon) választási fotót tettünk közzé: ki, kire tippel. Nagyon sok kitöltött szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. Majdnem mindenki Horn Gyula miniszterelnökségét jósolja. Ha, most hozzátesszük, hogy olvasónk zöme nemzeti, konzervatív érzelmű szavazó, úgy azt kell írnom, hogy nem nagyon bíznak képviselőik győzelmében. Talán rájöttek arra, hogy az ellenzék ügyesen szétmorzsolódott és lapzártánkig nem sok remény van arra, hogy egységbe forrva összefogjanak az eddigi koalíció leváltásáért. A parlament befejezte négyéves munkáját. Bészülten készülnek az újabb megmérettetésre, hogy a választások után ismét biztosítsák helyüket a parlament üléstermében. A ciklust lezáró sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a honatyák mily szorgalmasan törvénykeztek az elmúlt négy év alatt. Lehet, hogy sok munkájuk volt az állandóan foghíjasnak tűnő teremben, de nem ártott volna egy átgondoltabb szelektálás a meghozandó törvényekről, mert a nálunk élő nemzetiségek és kisebbségek képviseletéről nem született határozat. Ez fölöttébb kínos, mert nem tudom elképzelni, hogy miért nem gondoltak a határainkon kívül élő magyarokra. Kétségtelen, hogy kis létszámú nálunk a nemzetiség és tudok arról is, hogy néha embereket kell „megfázni", hogy legyél már nemzetiség, írd be nyugodtan!... Hogy felmutassuk szomszédainknak és a világnak, hogy igenis, mi jól bánunk a nemzetiségeinkkel, úgyhogy elvárjuk, hogy a szomszédaink is kedvezően kezeljék az ott élő magyarokat. S most 2002-ig nem lesz képviselőjük a magyar parlamentben. Zsenánt trehányság! Joggal nehezményezik a szomszédaink és a határainkon kívül élő magyarok ezt a förtelmes demokrácia-hiányt. Ezt mindig a fejünkhöz vághatják, így is félnek, hogy a hamarabbi NATO- és Uniós tagságunk még jobban elválasztják tőlünk a határon túli nemzeti testrészeinket... Az MTV2 sugározta a „Munkásosztály a francba ment" című filmünket. Jó visszhangja volt a dokumentumnak. Sajnos, utána majd egy órán át lila értelmiségi kerekasztal-beszélgetés volt, de (mint alkotó mondom) nem tudták érteni, megrágni dokumentumfilmünk mondanivalóját. Mindenféle mondatok szálltak körbe-körbe, s nem jött ki a végén (sem közben) a lényeg a munkásosztály mai helyzetéről. Az álmélkodó értelmiségi vitatkozók ebben a témában nem tudtak dűlőre jutni. Sajnos, nincs ebben semmi különös. Az ország körömre égő dolgaiban sem tudnak és tudunk egységesen dűlőre jutni. Talán ezért is marad minden a régiben, mert az biztosabb, mint a jövőnk. De persze nem szabad elkeseredni. .?