Karcagi Napló, 1933 (32. évfolyam, 1-103. szám)

1933-01-04 / 1. szám

4 Karcagi Napló tesett-e. A volt tisztek arany, a volt altisztek ezüst, a volt le­génységiek zöld színű, kétszere­­sen fonott vállzsinórt viselnek. Az egyenruhát acélsisakra emlé­keztető, nemezből készült, front­harcos jelvénnyel ellátott kalap, valamint vállszíjjal egyesített de­rékszíj egészíti ki. A hadsereg tagjaitól való megkülönböztetés céljából a frontharcosok posztó­ alátétet viselnek, amelynek szí­ne beosztásuk szerint változik. A miniszter jóváhagyó leirata ér­telmében ezt az egyenruhát csak az Országos Frontharcos Szövet­ség igazolványos tagjai viselhe­­tik és a jogtalan egyenruhavise­­lést a törvény bünteti. — A kisújszállási református egyház 35000 pengő adóhátra­lékot leírt. December 28-án a kisújszállási református egyház presbitériuma gyűlést tartott, a­­melyen többek között elhatároz­ta, hogy azoknak az évek óta nyilvántartott adófizetőknek adó­ját, akiktől előre láthatólag az egyházadót behajtani semmi­kép­­pen sem­ lehet, leírja. Ez a hatá­rozat szokásos dolog. A költség­­vetés reálissá tevése érdeké­ben más egyház is úgy szokott eljárni, de a városi képviselőtes­tület is leírja a be nem hajtható adókat. A kisújszállási esetnél a leírandó összegnek a nagysága feltűnő, mert 35000 pengőre ru­gó összeg, 1300 tételben, vagy­is egy-egy tétel átlagosan 26 pen­gő. Karcagon a leírandó hátralé­kos egyházi adó 2500 pengő, pe­dig a karcagi református adófi­zetők száma kétszer annyi, mint a kisújszállási ref. egyházé. Ugyan ez a presbitérium­i ülés elhatároz­ta, hogy az egyház adósságai­­nak rendezésére dollár kölcsönt vesz fel. — A settenkedő ha­ál. Az ar­tistavilág veszélyeiről rendkívül érdekes cikket közöl a Délibáb uj száma, amely minden rádió­­színházi és filmeseményről kime­rítő beszámolót közöl. Illusztrált rádióműsorok, pompás riportok, folytatásos regény, rejtvény és ér­dekfeszítő novella teszi változa­­tossá a népsszerű képeslap új számát. A Délibáb ára 20 fillér. A Karcagi hír­­ifirűsab­óság 1933 évi l­eyyeosztőM Dr. Mokry Ödön kir. jb, el­­nök (6 s*- szoba) ügybeosztása. 1. Elnöki ügy, pénz és érték­kezelés. 2. Központi intézkedé­­sek, tömeg napok. 3. Büntető és polgári megkeresések. 4. Az összes hagyatéki ügyek. 5. Az összes vétség és a kihágási ügyek. 1. Vizsgáló bírói teendők. 7. Az okiratok megsemmisítése iránti ügyek. S. A holttá nyilvánítási ü­­­gyek. 9. Az anyakönyvi ügyek 10. A kir. közjegyző távollété­ben a helyette a kir. járásbíró­ság által végzendő teendők. Dr. Hofmann László kir. já­­rásbíró (10. sz. szoba) ügybe osztása A polgári peres ügyek 85 %-a. Dr. Bogcha Márton kir. járás­­biró. (15. sz. szoba ügybeosztása 1. Az összes telekönyvi ügyek. 2. Az összes végrehajtási ügyek. 3. A polgári peres ügyek 15 százaléka. A szóbeli keresetet, büntető feljelentést, valamint a szóval előterjesztett kérelmet és nyilat­­kozatot dr. Mokry Ödön kir. já­­rásbírósági elnök foglalja jegy­zőkönyvbe minden pénteken d. e. 9­12 óráig. A záros határidőhöz kötött előterjesztéseket a hivatalos órák alatt bármelyik napon lehet meg­tenni. A folyamatban levő ü­­gyekre vonatkozó kérelmeket és bejelentéseket annál a bírónál lehet előterjeszteni, aki az ügy­ben ejárt. A rendes törvény­napokat, a­­mikor a felek idézés nélkül is megjelenhetnek dr. Mokry Ödön kir. járásbírósági elnök tartja, minden szerdán d. e. 9-12 óráig. A beadványok átvétele, értesí­tés, iratok megtekintése, az 1933 évben. A beadványok átvétele: A fő­lastrom kezelője a felektől köz­napon d. e. 9 12 óráig, ünnep és vasárnap d. e. 9-10 óráig fo­gad el beadványokat. Értesítés és iratok megtekinté­se: A főlastrom is mutató adata, h­él­köznapon d. e. 9-10 óráig kapnak a felek értesítést. Más kezelő könyvekből és iratokból pedig köznapon d. e. 9.10 óráig. A telekkönyvek feltárása, érte­sítés és beadványok átvétele. A telekkönyvi iktató a felektől köznapokon d. e. 9-1-ig, ünnep és vasárnap d. e. 9-11-ig fogad el beadványokat. A telekkönyvek tartalmáról­rásban (tudakozó lappal) értesí­i­­tést adni nem szabad. A telek­­könyvi iktatókönyv és mutató­könyv adatairól köznapon d. 9.11 ig ad értesítést a telekköny­­­­vi iktató. A telekkönyvtár a te­lek részére köznapon d. 10­12 ig, áll nyitva. A telekkönyv­e­­tárban az előző pontban meg­határozott idő elteltével még egy óráig a betétek megtekinthetők tud adakozólappal. A telekkönyvi iroda felett a közvetlen felügyeletet dr Bogcha Márton kir. járásbiró gyakorolja. A segéd­hivatali személyzet beosztása az 1933 évben. A kir. járásbíróság ügy kezelését egy közös iroda végzi. A közös iroda vezetője Oláh József irodafőtiszt (5 sz. szoba. 2. Hamar Juliánná kezelő és Kurucz Jenő dijnok. 3. Telekkönyvvezetők : Sextius Sándor és Pál Lajos. A telekkönyvi iktatói, kiadói és irattári teendőket Schwadlenn Zoltán dijnok teljesíti. (12 számú szoba) Helyettese Hamar Juliánna kezelő. 5. A telekkönyvi ügydarabok és betétmásolatok leírását Job­­bágy János irodagyakornok vég­zi. 6. Bírósági végrehajtók: Bod­nár Béla és dr. Varga Mátyás. 1. Bodnár Béla végrehajtó az A-M betűig, míg 2. dr. Varga Mátyás végrehajtó az N.Zs be­tűig terjedő végrehajtási ügye­ket látja el. Helyettesük Oláh József iroda, főtiszt. K*r**i, 1932 Január 4 qp»acnia«»sacDiB»m Anyakönyvi statisztika az elmúlt hétről. Születtek: Veres Béla Miklós rkath, Csen­de Erzsébet ref, Tóth Lajos ref, H. Kiss József ref, Ordas János rkath, Gy. Szűcs Eszter ref, Mé­száros István ref, Kun Ilona ref, Nemcsik Sándor János ref, Sza­bó Juliánna ref, Varjú Juliánna ref, és két törvénytelen újszülött. Házasságot kötöttek : Szilvási Imre ref Balogh Sára ref, Földvári Sándor ref, Kovács Erzsébet ref, B. Szabó Péter ref V. Mészáros Mária ref, Dósa Bálint ref Elek Eszter ref, Duna Sándor ref Csombordi Mária ref, Hermán Sándor ref Vince Erzsé­bet ref, Kovács István ref Bod­nár Zsuzsánna ref, Nagy József rkath B. Nagy Erzsébet ref, Weisz Sándor izr Klein Margit izr, Dékán Sándor ref Vig Zsu­­zsánna ref. Elhaltak: Csider Jánosné Németh Ve­ronika rkath 44 éves, Kálmán Sára ref 78 éves, Kohári Sándor ref 64 éves, Kirják János rkath 57 éves, Bézi István ref 7 hóna­pos, Cseppentő Andrásné Kovács Erzsébet ref 50 éves, Sándor ref 18 napos, Domokos özv. H. Ferenci Lőrincné Birizló Juliánná ref 74 éves, Hidessen a­­ Karcagi Naplóban • Magyar és külföld Irók művei Gyűjteményes könyvsorozatok Ipari és gazdasági Szakkönyvek ifjúsági képes és meséskönyvek Kották, zeneművek könyvek, üzleti noteszek, beírókönyvek rajrendezők­­ Átíró könyvek Tintatartók, Tollarányok Levélmérlegek, Bélyegnedvesítők Tollszárak, Drayonok, Tollak, írónők, Tinták,Tusok Rajzipapirok, átlátszó másolópapírok írógéppapírok és írógép, kellékek, Papírszalvéták, tortapapírok krepp-, selyem- és íoiUt­­papírok, Szekrénypapírok Falvédők Emlékkönyvek Fényképalbumok Szivarkahüvegek festővásznak, festékek ecse­­tek, paletták, festőszerek Utikosarak, bőröndök Hegedűk, vonók, hangszeralkatrészek, okarinák, szájharmónika Nagy Lajos könyv- és papírkereskedésében KARCAG K­o­s­u­t­h-t­é­r Rét. templommal szemben. NYOMATOTT KERTÉSZ JÓZSEF KÖNYVNYO­MDÁJÁBAK K­ARCA­G ON,

Next