Kárpátalja, 2018. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

2018-10-18 / 42. szám

XVIII. évfolyam, 42. (926.)szám 2018. október 18. Ára 3 hrivnya A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye . Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az oktatási dolgozók támoga­tásának első­ része megérkezett. A támogatást a kedvezményezettek elő­reláthatólag a hét végén már felvehetik a bankkártyájukról. Azok, akik még nem rendelkeznek bankkártyával, a megfelelő OTP-bank­­fiókban felvehetik a kártyájukat. A gyermekétkeztetési támogatás iránti pályázat 2. köre 2018. október 31 -ig tart. Aki első körben már pályázott, annak csak a megfelelő befizetési csekkeket és a gyermek intézménylátogatási igazolását kell benyújtaniuk. Gulácsy Géza, a „KMKSZ" JA igazgatója A hét tombolás és pusztítás maradt a Michael hurrikán nyomában Floridában múlt csütörtökön. Az időközben trópusi viharrá „szelídült” Michael csütörtök este már Dél- és Észak-Karolinában tombolt. A rendkívüli időjárás négy ál­lamban 18 (Floridában kilenc, Georgiában egy, Észak-Ka­rolinában három, Virginiában pedig öt­ halálos áldozatot követelt. Floridában házak, utcák és utak álltak másfél-két méteres vízben, a hömpölygő áradat törmelékeket, autóroncsokat, kicsavart fákat sodort. Az óránként 250 kilométeres sebességgel süvítő szél szinte mindent romba döntött, egyes ten­gerparti városok mentén a széllökések két és félméteresre emelték a tenger hullámait. A déli államban 370 ezer embernek rendeltek el kötelező evakuálást, de sokan ennek ellenére sem voltak hajlandóak elhagyni otthonukat. Helyi idő szerint csütörtökön este 900 ezer háztartás volt áram nélkül. (MTI/Kárpátalja) Legkevesebb tizenkét ember, köztük négy fiatal vesztette életét Kolumbia középső részén egy földcsuszamlás miatt - közölték múlt péntekre virradóra. A Marquetalia nevű településen az utóbbi napok heves esőzései földlavinát okoztak, ami hét házat temetett maga alá egy hegyoldalon és tizenhat családot érintett. A sártömeg alól 28 embert sikerült élve kimenteni. Négyen közülük könnyebben megsérültek. Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, összesen 53 embernek nyújtottak segítséget a mentőszolgálatok. A heves esőzések keltette áradások és földcsuszamlások tucatnyi em­beréletet követelnek minden évben Kolumbiában. (MTI/Kárpátalja) Tizenegy ember veszítette életét abban a­­ buszbalesetben, amely Görögország északi részén, Kavala város közelében történt. Az MTI a görög rendőrségre hivatkozva azt írja, hogy a baleset áldozatai valószínűleg Tö­rökországból érkezett illegális bevándorlók voltak. A kisbusz az ellenkező irányba haladó teherautóval ütközött össze, aminek következtében kigyulladt. A gépkocsiban több gyerek is utazott, mindannyian meg­haltak. A teherautó vezetőjét sérülései miatt kórházba szállították. A hatóságok beszámolója szerint az utóbbi időben egyre több beván­dorló érkezik Szalonikibe, hogy tartózkodási engedélyt és politikai menedékjogot kérjen. (MTI/Kárpátalja) Óránkénti 175 kilométeres sebességű széllel és heves esőzéssel csapott le Portugália északi és középső, tengerparti részére vasárnap a trópusi viharrá szelídült Leslie, pusztításai nyomán fák dőltek ki, autók rongálódtak meg. A helyi katasztrófavédelem közlése szerint 27 ember megsérült, állapotuk nem életveszélyes. Mintegy hatvan embernek kellett lakhelyét elhagynia. A helyzet a főváros­tól, Lisszabontól 200 kilométerre északra fekvő Coimbra körzetében volt a legsúlyosabb, de jócskán kijutott a közeli Leiriának, Lissza­bonnak, valamint északon Aveiro, Viseu és Porto településeknek is. A hatóságok 1900 segélykérést rögzítettek, többségében kidőlt fák, megrongálódott tetők miatt. Mintegy 324 ezer ember maradt áram nélkül. Leslie hurrikánként kezdte, szeptember 23-a óta kavargott az Atlanti-óceán felett, partra érve azonban már csak trópusi viharként folytatta útját, jelentősen veszítve erejéből. (MTI/Kárpátalja) 3 Aktuális­­ Gazdaság Szijjártó: Magyarország a jószomszédi #1 Egyeztetés Nagy István kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával “ agrárminiszterrel” Oktatás Fiatalon megostromolni a csúcsokat... Kultúra A Táplómente Táncegyüttes jubi­leumi turnéja Ukrajnában (Cikkünk a 7. oldalon) HE RAHMO 3PyYHyBATH . MWP HA 3AKAPIJATTI! ' ®" NE HAGYJUK LEROMBOLNI A BÉKÉT KÁRPÁTALLÁN! Ismét működik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség jogsegélyvonala! Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által működtetett jogsegély­vonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép­európai idő szerint) a +38 050 54­35 317-es mobilszámon. jj rj iJil jj ggtl * VI* 4jfjj ^ L^'ffSficS Jj Sport Nemzetek Ligája: Magyar vereség Athénban mmmbhambm (Cikkünk a 15. oldalon) Tv-műsor 8-9. oldal MZ október 25., csütörtök 22:40 Odaát (amerikai filmsorozat)

Next