Kárpátaljai Közlöny, 1943. július-december (27-52. szám)

1943-07-04 / 27. szám

4 KÁRPÁTALJAI KÖZLÖNY — ПОДКАРПАТСКИЙ ВЪСТНИКЪ (2) Azok, akik megállapíthatóan valamelyik külföldi állam polgárai, csak a viszonosság gyakorlásától feltételezetten és csak olyan terjedelemben részesülhetnek gondozásban, amilyen terjede­lemben az az állam, amelynek polgárai, a magyar állampolgárokat megfelelő esetben gondozásban részesíti. A viszonosság fenn­állása és terjedelme tekintetében a külügyminiszter nyilatkozata irányadó (Lr. 18. § (l) bek.). A gondozást kizáró okok. 7. §. A jelen rendelet alapján nem részesülhet gondozásban az:' a) akinek ugyanabból a veszteségből kifolyólag, mint hiva­tásos állományból származó katonai személynek, sérülési pótdijra van igénye; b) akinek ugyanabból a veszteségből kifolyólag a 11.200/1939. M. E. sz. rendelet és az ezt kiegészítő rendelkezések értelmében hadi (honvédelmi).gondozásra van igénye; c) aki a veszteséget előidéző esemény bekövetkezésének idő­pontjában mint hadi (honvédelmi) rokkant már hadigondozásra jogosult, azzal azonban, hogy az ilyen személynek a légitámadással kapcsolatban fokozódott kereső- és munkaképességcsökkenését a hadigondozás körében úgy kell figyelembe venni, mintha ezt is a hadigondozás alapjául szolgáló okból szenvedte volna el, továbbá azzal, hogy az 1933 : VII. törvénycikk hatálya alá tartozó ilyen rok­kant a hadigondozás körében is a jelen rendelet 13. §-ában meg­szabott összegű nevelési pótlékra jogosult; d) aki egyéb megélhetési forrására tekintettel a gondozásra a. jelen rendelet 8. §-ában foglalt rendelkezések szerint nem sza­rul rá; e) az az özvegy, aki a jelen rendelet 3. §-a B) pontjának a), b) vagy c) alpontjában meghatározott körülmények között meghalt házastársával az elhalálozást közvetlenül megelőzőleg kizárólag á saját hibájából egy évnél hosszabb idő óta nem élt életközösségben. A rászorultság szempontjából irányadó jövedelmi (kereseti) határ. 8. §. (1) A 2. §-ban meghatározott bármely gondozásnak csak attól feltételezetten van helye, hogy ,a gondozásra egyébként számba­­jövő személyre nézve a jelen § (3) bekezdéséhez képest kiszámí­tott összes állandó természetű havi tiszta jövedelme (keresete) a 11. §-ban megállapított egyes ellátási csoportokba való tartozáshoz képest nem haladja meg: a) az első ellátási csoportban rokkantnál a 350 P-t, özvegynél a 250 P-t, szülötten árvánál a 100 P-t; b) a második és harmadik ellátási csoportban rokkantnál a 250 P-t, özvegynél a 150 P-t, szülötten árvánál a 80 P-t. (2) A fentj összegekhez feleség után 20%-ot és minden eltartásban részesülő gyermek után 10—10%-ot kell hozzászámí­tani. (3) A jövedelem (kereset) összegét a saját jövedelmen (kere­seten) felül az együttélő házastárs és az eltartott gyermekek jövedel­mének (keresetének) is a hozzászámitásával kell megállapítani. (4) Arra a félárvára nézve, akinek életben levő szülője öz­vegyi járadékban nem részesül, úgyszintén a szülője elvesztése folytán gondozásra tekintetbe jövő házasságon kívül született gyermekre nézve az (1) bekezdésben megszabott értékhatár meg­állapításánál a szülődén árvára vonatkozó rendelkezést kell alkal­mazni. Ez a szabály egyébként az 5. § (2) bekezdését nem érinti. A gondozás szünetelése. 9. §. (l) Szünetel a gondozása a szünetelési ok fennállásának tar­tamára bármely polgári gondozottnak, ha: a) arról önként lemondott; b) a bíróság hat hónapnál hosszabb tartamú szabadságvesz­tésbüntetésre Ítélte és az Ítélet nem vonja maga után a gondozás megszűnését; (2) Особы, котрк, якъ то можно установити, суть горожа­нами дакотрой заграничной державы, могуть быти взятк на по­­печеніе лише' подъ условіеми практикованя взаимности и лише въ ташхъ розмкрахъ, !въ якихъ та держава, горожанами котрой они суть, въ отповкдныхъ случаяхъ бере на «попеченіе мадяр* скихъ державныхъ горожанъ. Отнооно существования и роэмк­­ровъ взаимности мкродатньимъ есть заявленіе министра загранич­­ныхъ дклъ '(уст. 1(1) § 18. Вр-я). Исключаючк попеченій причины. § 7. На основк сего розпоряженія не може быти взятый на попеченіе: а) кто наслкдкомъ такого же ущерба, яко воєнна особа, происходяча изъ профессіонального состава, мае піретенсію на прибавку за раненіе; б) кто мае наслкдкомъ такого же ущерба въ смыслк поста­новленій розпоряженія ч. 11.200/1939. М. Е. и его доповняючихъ право претенсік на военное (народнооборонное) попеченіе; в) кто есть въ моменти наступленія произшествія, запричи­тавшего ущерби, уже оправненымъ на военное попеченіе яка военный і(народнообоіронньій) инвалидъ, зъ тымъ однако, что усиленное въ связи зъ воздушнымъ налето'мъ уменшеніе способ­ности къ заробку и роботк такой особы треба въ кругу военного попечевія принимати въ увагу такъ, яко бы она и ее потерпкла зъ причины, служачой основою военного попеченій, и дальше зъ тымъ, что такий, подлягаючий дкйствію арт. закона VII : 1933. инвалидъ мае въ кругу военного попеченая право и на воспита­­тельну прибавку въ су мм к, означеной въ §-к 13. сего розпоря­женія; г) кто зъ огляду на иншк источники средствъ къ жизни не есть въ смыслк §-а 8. сего розпоряженія отказаный на попеченіе; д) івдова(-ець), котра(-ый) не жила(-въ) въ совмкстной жи­зни зъ помершим'ы(-ою) среди означеныхъ въ субточкахъ а), б), або в) точки Б) §-а 3. сего розпоряженія въ обстоятельствахъ супругомъ(-ою) безпосередно передъ смертью исключительно по своей винк отъ поры довшой, ЯКЪ одинъ годъ. Д о X о д о в а і(з а р о б к о в а) границя, мкро-датна з ъ точки погляду о т к а 3; а н о с т и. § 8. (1) Хоть котрое изъ установленыхъ въ §-к 2. попеченій мае (Мксто лише подъ тымъ услоівіемь, если весь чистый мксячный доходъ (заробокъ) постоянного характера, вычислений отповкд­­но уступу 1(3) сего §-а, относно особи, приходячихъ въ оглядъ отпоено попеченія, отповкдно принадлежанію къ поодинокими группами заосмотреня, установленымъ въ §-к 11., не перевысшае: а) въ первой группк заосмотреня у инвалида 350 пенсе, у вдовы 250 пенге, у сироты безъ родителевъ 100 П; б) въ другой и третей группк заосмотреня у инвалида 250 П, У вдовы 150 П, у сироты безъ родителевъ 80 П. (2) Къ повысшей суммк треба прираховати на супругу 20 % -овъ и на кажду получаючу содержаніе дктину по 10-%овъ. (3) Сумму дохода і(заробка) треба установити, прираховав­­ши къ ней такожъ й доходъ (заробокъ) супруга(-ги) и содержа­­ныхъ дктей, живучихъ разомъ понадъ власный доходъ (заро­бокъ). (4) Относно полусироты, живучий родитель котрой не до­­стае вдовской ренты, якоже и относно дктины, родившейся внк супружества и приходячей въ оглядъ относно попеченія наелкд­­комъ зтраты родителя, при устаноівленію границк стоимости; установленой 'въ уступк (1) треба примкняти постановленіе, до­­тыкаючоеся сироты безъ родителевъ. Ее правило впірочеіми не дотыкаеся уступа (2) §-а 5. П а в з о в а н я попеченія. §9. (1) Попеченіе хоть котрого гражданского опекаемого пав­­зуе протягомъ существованія причины павзованя, если: а) онъ отъ того добровольно откажеся; б) бывъ приговареный судомъ къ карк зтратою свободы, довшей, якъ шкеть мксяцевъ, и приговори не потягає за собою прекращенія попеченія; 1940. Julius 4. — 27. szám.

Next