Kárpáti Igaz Szó, 2007. július-szeptember (3. évfolyam, 101-152. szám)

2007-07-03 / 101. szám

KÁRPÁT I . ,­4. IGAZ SZÓ Hír-Tár Ezer hrivnya LESZ AZ ÖSZTÖNDÍJ Viktor Juscsenko elnök 1050 hrivnyára emelné az árva diákok ösztöndíját Ezt a Rivnei Nemzeti Egyetem tanáraival és hallgatói­val találkozva jelentette ki. Hasonló összeget kapnának a szakiskolában tanuló szülők nélkül nevelkedő fiatalok is. Juscsenko aláhúzta: az államnak minden lehetséges módon támogatni kell az árva gyerekeket születésüktől kezdve egészen tanulmányaik elvégzésé­ig. Ismertette azokat a feladatokat is, amelyek a rokkant gyerekek szociális és oktatási támogatásá­ra irányulnak. S­zélrózsa 50 MILLIÓ FEJLESZTÉSRE A Magyar Önkormányzatok Európai Szövetsége és a Vajda­sági Magyar Szövetség szervezé­sében Kárpát medence - a tőkevonzó régió címmel tartottak tanácskozást Szabadkán. Az előadásokból kiderült, hogy a 2007 és 2013 között érvényben lévő külön program az átmeneti támogatások és a térségfejlesztés, a határon átnyúló együttműködés, a területfejlesztés, a humán erőforrás és a vidékfejlesztés tényezőit tartja leginkább fontosnak. A tervezet nagy hangsúlyt fektet a kultúra és a humán erőforrás fejlesztésre, de még inkább az infrastruktúra, valamint a gazdaság és oktatás számít prioritásnak. Az elkövet­kező hét évben összesen mintegy 50 millió euró áll a rendelkezésre, amely 85 százalék­ban teszi ki a forrásokat, hiszen ehhez még hozzájön a tagállamok hozzájárulása, valamint az önerő. Ebben az évben négymillió, a következőben már mintegy hétmillió euróra pályázhatnak a vajdaságiak Magyarország dél­alföldi régiójának önkormányza­taival közösen. Ősztől magyarul is Az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2007 őszétől kezdi meg tevékenységét a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, s a bolo­gnai folyamathoz csatlakozott más egyetemeken megszerzett diplomával azonos értékű oklevelet ad - közli az Új Magyar Képes Újság. A képzés, akárcsak a horvát egyetemeken, két fokozaton történik: az alapdiplo­más képzés 3 évig (azaz hat szemeszterig), a diplomás képzés vagy mesterszak 2 évig (azaz négy szemeszterig) tart. A hallgató 3 év után befejezhe­ti tanulmányait, vagy még 2 esztendeig folytathatja. A tantárgyak teljesítése után megszerzett kreditpontjait mind a horvát, mind a külföldi egyete­mek a bolognai folyamat alapján elismerik. Függőben A TÖRVÉNYTERVEZET Romániában a parlament őszi ülésszakára maradt a választási rendszer módosításának, az egyéni választókerületek bevezetését szabályozó törvény­­tervezetnek a vitája. Mint ismeretes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kezdettől fogva elutasította az egyéni választókerületek bevezetését attól tartva, hogy ez az RMDSZ parlamenti képvisele­tének megtizedeléséhez vezet. 1 __________________■ ________HÁGÓN, HATÁRON TÚL 2007. július 3., kedd Európa felé Jaltán keresztül visz az út? Ex-nagyságok tanácskoztak és lobbiznak Ukrajnáért A belpolitikai, választás előtti csatározások közepette szinte felüdülés annak konstatálása, hogy marad figyelem az ország jövőjének elemzésére, az európai útkeresésre, vannak, akik megkísérlik Ukrajna nemzetközi tekintélyének növelését. Mint arról korábban már hírt ad­tunk, e célok megvalósítását szol­gálta a Jaltai Európai Stratégia In­tézet független nemzetközi szerve­zet negyedik közgyűlése. A testü­letet 2004-ben Viktor Pincsuk üz­letember, ismert közéleti személyi­ség hozta létre. A szervezet, mely­nek tagságát ukrajnai és külföldi üzletemberek, művészek, tudósok, újságírók alkotják, azon munkálko­dik, hogy minél közelebb vigye Ukrajnát az Európai Unióhoz. A mostani fórumon mintegy 170-en vettek részt. Számos politi­kus, társadalmi vezető, vállalkozó érkezett az­ EU-tagállamokból, az Egyesült Államokból, Oroszor­szágból. Részt vett a tanácskozá­son Bill Clinton, az USA exelnöke, Gerhard Schröder volt német kan­cellár, Aleksander Kwasniewski, Lengyelország korábbi vezetője is. A nemzetközi fórumon elhang­zottakat összegezve Viktor Pincsuk elmondta, hogy a közélet jeles sze­replői szerint elsősorban Ukrajnán múlik, hogy mikor érik meg az EU-s tagságra. A Podrobnosti cikkírója ezzel kapcsolatban utal arra, hogy a külföldi szaktekintélyek szerint az ország legfeljebb 2020-ra teljesítheti a csatlakozás kritériumait. Ez idő­szak alatt nem csupán a gazdasági, pénzügyi előírásokat kell teljesíte­ni, hanem fel kell számolni a kor­rupciót, harmonizálni a jogrendet, egyáltalán, a társadalmi fejlődés olyan szintjére kell jutni, mely ma még csupán a vágyálom szintjén létezik. A fentebbiek ellenére Pincsuk optimista. - Az eurointegráció hatalmas ösztönző erő, melynek segítségé­vel Ukrajnában jóval gyorsabban valósulhatnak meg a gazdasági, politikai, társadalmi reformok. Ezekre a reformokra nekünk van szükségünk, s amikor véghez­­visszük a változtatásokat, mi dönt­hetünk saját sorsunkról. A világ változik. E változásnak két iránya lehetséges: vagy megtorpan a globalizáció, vagy még nagyobb méreteket ölt. Az egységesülési folyamatnak vannak ellenzői és vannak támogatói. Nekünk ez utóbbiak szimpátiáját kell elnyer­nünk, mivel a tovább fejlődő, bő­vülő Európai Unió elképzelhetet­len Ukrajna nélkül - idézi az üzlet­embert az Interfax-Ukrajina. A résztvevők valóban impozáns névsora ellenére a tanácskozás alig­ha tekinthető hivatalos fórumnak. Még akkor sem, ha azt Viktor Juscsenko államfő is üdvözölte. Ennek hangsúlyozása mellett a nyugati politikai boszorkánykony­hát ismerő szakírók mégis nagy je­lentőséget tulajdonítanak az ese­ménynek. Igaz, óva intenek attól, hogy Ukrajna úgymond a hátsó udvarból settenkedjen az Unióba, mivel ezzel saját tekintélyének is ártana, s csak azokat erősítené, akik ellenzik az EU keleti terjeszkedését. A helyzetet csak bonyolítja, hogy az országban is jelentős a közeledést ellenzők tábora, s akkor még nem is szóltunk az »orosz­ kapcsolatról«. KISZ­-összeállítás A résztvevők a reformok felgyorsítását sürgették A naiv Bush ÉS A KEMÉNY PUTYIN George W. Bush amerikai el­nök a mélypontra süllyedt ameri­kai-orosz viszonyt azzal kívánja felélénkíteni, hogy a tegnap kez­dődött csúcstalálkozójukon az Irán elleni határozottabb fellépés­hez keresi Vlagyimir Putyin tá­mogatását Névtelenséget kérő amerikai kormányforrások a két elnök egye­sült államokbeli csúcstalálkozójá­ról úgy tájékoztattak: Bush egyet­értésre akar jutni Putyinnal arról, hogy Teherán ellen újabb és hatá­sosabb ENSZ-szankciókra van szükség. A Népszabadság információja szerint az orosz elnök és Bush tár­gyalásainak középpontjában az amerikai rakétapajzs európai kiter­jesztésének kérdése, valamint Ko­szovó ügye szerepel. A washingtoni adminisztráció a két elnök találkozója előtt telefo­non egyeztetett Oroszországgal és az ENSZ BT több tagjával egy új javaslatról. A kezdeményezés arra irányul, hogy át kellene vizsgálni minden, Iránba érkező és onnan induló szállítmányt, nem tartalmaz­­nak-e fegyvert vagy a perzsa ál­lam nukleáris programjához kap­csolódó anyagokat. Elemzők szerint a találkozó előtt valójában nem lehet tudni, hogyan reagál Putyin, aki élesen bírálja az amerikai rakétapajzs európai kiter­jesztésének tervét, és az utóbbi időben több csípős megjegyzést tett »a korlátokat nem ismerő« Egyesült Államokra. Bush állítólag úgy tájékoztatta tanácsadóit, hogy maga sem bizonyos az orosz elnök kedvező válaszában. Koránt­sem biztos, hogy Moszkva hajlan­dó kockára tenni kereskedelmi kapcsolatait Iránnal. Az iszlám köz­társaság busehri atomerőművéhez Oroszország szállítja a berendezé­sek nagy részét és a szaktudást is, ezenkí­vül a két állam között az olajipar terén is szoros az együttmű­ködés. A liberális The New York Times hét végi szerkesztőségi szemléjében arról írt, hogy a Putyint a nyilvánosság előtt máig Vlagyimirnak nevező és barátjának tekintő Bush alapo­san félreismerte az orosz elnököt első csúcstalál­kozój­ukon, 2001 júniusában. Egy névtelenséget kérő kormányzati tisztviselő szerint Bush jobban tette volna, ha már akkor figyelmezteti Putyint, ha nem vigyáz, Oroszor­szágnak csak Kuba, Venezuela és Fehéroroszország marad a barátja. A magát nyeregben érző Putyin erre ma már rá se hederítene. Elem­zők szerint Bushnak - akinek 19 hónap van hátra elnökségéből - égető szüksége van arra, hogy belpolitikájának bírálói előtt bizo­nyítsa, vannak még külföldön ba­rátai. Az amerikai elnök előzetesen közölte, az a fő célja, hogy Putyin jól érezze magát a Bush család nyári nyaralóhelyén, ahová először teszi be a lábát külföldi állami vezető. KISZ­-összeállítás Bush és Putyin először 2001-ben találkozott Terrorveszély világszerte Gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették a New York-i John F. Kennedy repülőtér egyik terminálját, a bombariadó azonban végül vak­lármának bizonyult A terminált azt követően zárták le, miután gazdátlan csomagot találtak a repülőtérnek az Amerikai Airlines légitársaság által használt terminál­ján. A tűzszerészek azonban megállapították, hogy a veszélyesnek hitt csomagban mindössze illatszeres üvegek lapultak - közölte a Népsza­badság a Newsday című lapra hivatkozva. A bombariadót ezért lefújták, az utasok az épület kiürítése után alig egy órával visszatérhettek az utascsarnokba. A légitársaság szerint a történtek miatt egyetlen járata sem maradt ki. Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter beje­lentette, hogy az Egyesült Államokban megszigorítják a tömegközleke­dési hálózatok biztonságát a július 4-i nemzeti ünnep előtt a glasgow-i repülőtéri robbanás és a londoni bombariadó nyomán. Ugyancsak egy gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették a londoni Heathrow repülőtér hármas számú terminálját is, a biztonsági ellenőrzést követően azonban lefújták a készültséget. Rendőrségi közlés szerint azu­tán rendelték el a forgalmas utascsarnok kiürítését, hogy gazdátlan cso­magra bukkantak az épületben. A biztonsági ellenőrzés azonban megál­lapította, hogy a csomag nem jelent veszélyt, így az utasok az evakuálás megkezdése után alig egy órával visszatérhettek az épületbe. A brit kor­mány a hét végén a legmagasabbra, »kritikusra« emelte az ország terror­fenyegetettségének hivatalosan megállapított szintjét az utóbbi évek legsúlyosabb merényletkísérlet-sorozata nyomán, amelynek tettesei után -jóllehet eddig öt személyt őrizetbe vettek - jelenleg is folyik a hajtóva­dászat. Az angliai terrorcselekmények után a tálibok merényletsorozattal fe­nyegették meg Európát és Észak-Amerikát. Megöltek két amerikai katonát Két amerikai katonát öltek meg Bagdadban vasárnap - közölte az Irakot megszálló amerikai haderő. A tegnapi közlemény szerint az egyik katonát könnyűfegyverből lőtték le az iraki főváros déli részében. A másik katona tűzpárbaj áldozata lett, amely azután tört ki, hogy egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant Bagdad nyugati részén. A támadásban két iraki rendőr is megsebesült. A halálesetekkel 3579-re emelkedett az iraki invázió kezdete - 2003 márciusa - óta elesett amerikai katonák száma. Közöttük hét polgári alkalmazott volt. Közülük legkevesebb 2936-an haltak meg ellenséges harci cselekmények következtében. Az invázió kezdete óta az utóbbi negyedévben szenvedte el az amerikai haderő a legtöbb veszteséget az arab országban - írja a Népszabadság. Füttykoncert Portóban Portugália vasárnap vette át az EU soros elnökségét féléves időtartam­ra a tisztség eddigi betöltőjétől, Németországtól. Az esemény alkalmából az észak-portugáliai Portóban fényes ünnepséget rendeztek, az esemény­re érkező portugál minisztereket és európai uniós biztosokat azonban a rendezvény közelében tüntetők tiltakozása és füttyszava fogadta. Az öt szervezet, köztük szakszervezetek felhívására az utcára vonuló tüntetők a szociális szempontokat szerintük sutba vágó uniós politika ellen tiltakoztak. A felvonulók egyúttal a szocialista párti José Sócrates vezette portugál kormány lemondását követelték. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság portugál elnöke és a portugál miniszterek a főbejáraton mentek be az ünnepségnek helyet adó épületbe, Sócrates kormányfő viszont inkább egy rejtett bejáratot választott a helyszín megközelítésére.

Next