Kárpáti Igaz Szó, 2011. október-december (7. évfolyam, 144-192. szám)
2011-11-08 / 164. szám
AZ IGAZI ORSZÁGOS KÖZÉLETI LAP www.kiszo.net 2011. NOVEMBER 8., KEDD • MEGJELENIK 1920. JANUÁR 31-TŐL • VII. ÉVFOLYAM 164. (1221.) ÁRA: 1,20 UAH A NAP: Erősen, másutt gyengén felhős lesz az ég, helyen fő ként tartósan Y* * V megmarad a köd. Néhol eleinte eső is lehet. A hőmérséklet hajnalban plusz 2-9, napközben 13-18 fok között alakul. Szummaidláita Idén Kárpátalján 32 korrupciós ügyet tártak fel a bűnüldözők. 1900-ban ezen a napon született Margaret Mitchell amerikai írónő. Egyetlen művével vált világhírűvé, az Elfújta a szél című regényével, melyért Pulitzer-díjban részesült, és amelyből óriási sikerfilm született. EJű dicsesszsegEjaE? „ Valószínű, hogy valószínűtlen is történhetik.” (Arisztotelész) Sx«C9fœjt:«asG NIRVÁNA - szamszkrit 1. a buddhista vallásban a teljes megnyugvás, kiszabadulás a lélekvándorlásnak szenvedésekkel járó körforgásából, a legmagasabb boldogság állapota, amelyre a lélek törekszik 2. teljes megsemmisülés, a létezés ellentéte. . 3ízisantiéicsisi A nemesacél mosogatót és kerámialapot csak folyékony súrolószerrel tisztítsuk, a súrolópor összekarcolhatja a felületet. IKiCjtærxitCMikcIlsissii Ablakját hordó lónak nem törik fel a háta , saját ügyében szívesen fárad az ember. ISidCG Két barát beszélget: - Tudod, hogy fogják kipróbálni az új hidat terhelés alatt? - Hogy? -A falu összes anyósát meghívják, hogy nyüzsögjenek a hídon. Ha nem szakad le, jó. Ha leszakad, még jobb. Hogy nevezik a 45. házassági évfordulót? (A megfejtést lásd lapunk 7. oldalán) Új „lábbelit” az autóknak! Hét fok alatt téli gumi szól az autósok között a már szinte unalomig ismert intelem. Bár Ukrajnában a jogszabályok szerint a gépjárműveket nem kötelező felszerelni téli gumival, a szakemberek úgy látják, a biztonságos közlekedésük érdekében mind többen használják. A többség kivár az első hóesésig Váradi Tamás, aki gyakorlott autós és szakember, azt állítja, a lágyabb keverékű abroncsoknak tartósan hét fok alatt vehetjük igazán hasznát. Ennél hidegebb esetén a nyári gumi megkeményedik, romlik a tapadása és ezért a csúszós, nyálkás úton könnyebben megcsúszik, sőt a fékút is jelentősen nő. A téli gumi nemcsak összetétele, de mintázata révén is jobban alkalmazkodik a megváltozott időjárási körülményekhez. Tagoltabb felülete következtében jobb a tapadása a havas, latyakos úton. Tapasztalatok szerint hóban még a rosszabb minőségű, olcsóbb téli gumi is sokkal jobb teljesítményre képes, mint a legdrágább nyári abroncs. Létezik úgynevezett négyévszakos gumi is, amely télen-nyáron egyaránt használható, ám ez nem egyenértékű a szezonális abronccsal. Ezt azoknak ajánlják, akik télen ritkán, szélsőséges időjárási körülmények között pedig egyáltalán nem közlekednek. - Körülbelül két hete kezdtek szivárogni a gépjármű-tulajdonosok, azóta folyamatosan rakjuk fel a téli gumikat - mondja Váradi Tamás, a szürtei autószerelő műhely vezetője, miközben a háttérben duruzsol a pneumatikus csavarozó. (Befejezés a 3. oldalon) Négy-öt évente kell cserélni a téli gumit Zinkó Barnabás felvétele Az Európai Unió minden negyedik lakosa rákban hal meg. Évente világszerte tízmillió új esetet diagnosztizálnak, s mivel későn fordulnak orvoshoz, hatmillióan képtelenek leküzdeni a kórt. Az előrejelzések szerint 2020- ra évi húszmillió beteggel kell számolni. (Szempont Onkológia - merre tart Európa? Ljubov Zsolugyeva, a megyei onkológiai gondozó megbízott főorvosa - Milyen perspektívák elé néz Ukrajna ezen a téren ? - Ukrajnában sincs ok az optimizmusra. A statisztikai adatokból kiderül, a férfiaknak 26, a nőknek 17 százalék esélyük van rá, hogy életük folyamán megbetegszenek. Évente 160 ezer új onkológiai beteget regisztrálnak, s 90 ezren annak következtében halnak meg. Még riasztóbb, hogy 35 százalékuk munkaképes korú. Európában csupán Magyarország előz meg bennünket ezen a téren: míg nálunk 324,9, náluk 458 eset jut százezer lakosra. Megyénkben évente háromezer új pácienssel gyarapodik a kórtörténetek listája, itt százezer lakosból 161,4 betegszik meg e kórban. - Melyek a leggyakoribb rákfajták? - Férfiaknál a tüdő, nőknél a mellrák, ezt követik a gyomor, a vastagbél, a bőr, a női nemi szervek elváltozásai. Egyesek szerint mármár influenzaszerűen terjed a kór. A tudomány jelenlegi állása szerint a méhszájrákra és a leukémia egyes fajtáira hajlamosíthatnak vírusok. Nem kizárt, hogy néhány év múlva újabb adalékok derülnek ki vele kapcsolatban, hisz a tudomány rohamosan fejlődik. - Egyes fajtáit a tengerentúlon jóval eredményesebben kezelik, mint Európában. Miért nem vesszük át az ő gyakorlatukat? - Értesülünk minden új eredményről, tisztában vagyunk a lehetőségekkel. Ám az állam képtelen támogatni a rendkívül drága készítmények beszerzését. Saját költségén viszont igen kevesek engedhetik meg maguknak a legújabb generációs orvosságokat, melyek valóban hatékonyak. Ezért hangsúlyozzuk folyton a megelőzés, a rendszeres szűrés szükségességét. M.T Rekultiválák A SZEMÉTTELEPET Megtelt Kárpátalja legnagyobb szeméttelepe. Az Ungvárhoz közeli Börvinyes határában lévő 9 hektárt elfoglaló lerakót 1998-ban nyitották meg. A telepre a megyeszékhelyről és a környék több településéről naponta mintegy 800 köbméter szemetet szállítanak és már évek óta beszédtéma, hogy bezárása elkerülhetetlen. Erre azonban nincs mód, tájékoztatta a médiát Vitalij Szemal alpolgármester. Mivel a térségben nem sikerült megfelelő új területet kijelölni a lerakó számára, áthidaló megoldásra volt szükség. A város önkormányzata és a telep igazgatósága végül arra az elhatározásra jutott, hogy rekultiválják a terület egy részét. Az alpolgármester szerint egy 0,7 hektáros hatalmas gödörbe rakják a felgyülemlett hulladék jelentős részét, azt homokréteggel borítják be, amire agyagos földet, majd fóliát húznak. Végül az egészet termőtalajjal fedik be. A szemét helyén egy domb keletkezik, melyet fásítással, területrendezéssel visszaadnak a természetnek. Az öngyulladást megelőzendő gondoskodnak a katlan belsejében keletkező gázok elvezetéséről. Az eljárás révén másfél évig használhatóvá válik a börvinyesi lerakó, mondta Vitalij Szemal. A végleges megoldást az önkormányzat által kiírt pályázattól várják. B. Cs. / / MÁÉRT: KÖZÉPPONTBAN A NEMZET JÖVŐJE Idén második alkalommal ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Oktatási és Kulturális Szakbizottsága. Szűkebb pátriánkból többek között Kocsis Mária, az UMDSZ elnökségi tagja, a KAMOT JA elnöke vett részt a tanácskozáson. A delegált lapunk érdeklődésére a következőket nyilatkozta: Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, a szakbizottság elnöke, illetve Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára köszöntötte a résztvevőket. Utóbbi beszámolt arról, hogy jól halad a határon túli szervezetek, intézmények, programok számára megítélt támogatások kifizetése. A tanácskozás keretében bemutatkozott Lélfai Koppány. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója szólt az alap működéséről, Papp-Váry Borbála vezérigazgató-helyettes pedig a Magyarság Háza projekt eddigi eredményeit és terveit ismertette. A most készülő új köznevelési és felsőoktatási törvényről Hoffmann Rózsa tájékoztatott. Mint mondta, mindkét jogszabály a megújulást, a minőségi képzést, a nemzet jövőjét szolgálja, illetve külön kitért a határon túli oktatást érintő részekre. A szakbizottság tagjainak hozzászólását követően Répás Zsuzsanna elmondta, a nemzeti jelentőségű intézményeket a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül a jövőben meghatározott feltételrendszer alapján támogatja a kormány. A jelen lévő bizottság tagjait arra kérte, hogy november 10-ig juttassák el javaslataikat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államntitkárságához - mondta a KAMOT JA elnöke. KISZO-összeállítás