Kárpáti Igaz Szó, 2016. október (12. évfolyam, 143-158. szám)

2016-10-18 / 151. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2016. október 18., kedd Nosztalgia Amikor kitört az úgy­ne-­­vezett méltóság forradal­­ma és elűzték a törvénye­­­­sen megválasztott elnö-­­­köt, nagy volt az eufória,­­ az öröm. Ám voltunk, ta- lán nem csak néhányan,­­ akik sejtettük és mond­­ták is, hogy vissza fogják­­ még sírni Janukovicsot. " Sajnos igazunk lett. Egyre­­ több sajtóorgánumban, a megjelent írásokhoz­­ fűzött olvasói kommen­­tekben olvasni olyan vé­leményeket, hogy bizony­­ bármilyen is volt az előző hatalom, az életkörülmé­­nyeink lényegesen felül­­múlták a jelenlegit. Ma már olyanok is kritizálják­­ a jelenlegi rezsimet, akik annak idején hozzájárul- t tak a régi menesztéséhez. Mert mit hozott nekünk­­ az a bizonyos forrada-­­ lom? Olyan mélyrepü­­lésbe kezdett az ország, amelynek nem látni az­­ alját. Amikor azt gondol- I nánk, már nincs lejjebb, ■ a hajó váratlanul ismét süllyedni kezd. Sokan ■ elismerik, Janukovics és a holdudvara is magának­­ kapart, ám megpróbáltak­­ mértéket tartani. A mos­­­­taniak gátlástalanabbak, і Janukovicsék kismiská-­­ nak tűnnek ezek mellett.­­ A korrupció például soha nem látott méreteket öl­­j­tött. Még az igazságszol­gáltatásban is. Nagyon sok bíró, mintha a vesztét érezné, foggal-körömmel igyekszik minél nagyobb haszonra szert tenni. Az sem számít, ha gyilkoso­kat, milliárdokat sikkasz­­tott, lopott egyéneket kell felmenteni. Az egyik legkorruptabb­­ szervnek nevezték a milíciá­j­át, amit átkereszteltek po­­líciává, de azon túl, hogy­­ szétverték a korábbi, vi­­szonylag jól működő bűn-­­ üldözői rendszert, szinte­­ semmi nem változott. Az új rendőrség közel három-­­ negyede a régi káderekből­­ áll. Ezek vajon soha nem­­ tartották a markukat? Még Hennagyij Moszkal sincs megelégedve a reformmal. Az egykori milícia-tábor­nok szerint paródia, ami az országban a rendőrség re-­­ formja néven végbemegy. A bűnözés pedig időközben túlmegy a múlt század ki-­­ lencvenes éveinek mérté-­­ kén, kegyetlenségén is. Tény, Janukovicsék ide­­jén béke volt. Senki még csak nem is gondolt arra,­­ hogy az országban kitör a háború, idegen megszállás­a alá kerül a Krím. S miköz­ben minden bajt a hábor­­­rúra és az oroszokra kenve­­ hanyatlik a gazdaság, elérő­l féktelenednek a bérek és a nyugdíjak, a vezetői réteg oligarchái vaskosra hizlal­­ják a vagyonukat. Csoda-e, hogy az elszegényedő tár-­­­sadalmi rétegekben felé-­ ledt a nosztalgia?­­ / EU-S PÁLYÁZATOK KÖZVETÍTŐK NÉLKÜL Jelentős külföldi befek­tetések valósulhatnak meg a közeljövőben Kárpátal­ján az Ung-Tisza-Túr- Sajó Európai Együttmű­ködési Területi Társulás (EGTC) jóvoltából. Erről ez év májusában folytatott tanácskozást Volodimir Csubirko, a megyei tanács korábbi elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szat­­már-Bereg Megyei Köz­gyűlés elnöke. A közös projektet már a két régió képviselői testületei is jó­váhagyták. Az EU-ban Magyarország volt az első állam, amely tör­vénybe iktatta a nemzetközi együttműködésnek ezt az új formáját. Az EGTC fő céljai és feladatai között szerepel a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítésén keresztül az ukrán-szlovák­­magyar határ két oldalán el­terülő területi egységek és az ezeken működő különféle szervezetek közti együttmű­ködés fejlesztésének ügye. Továbbá, hogy kísérleti modell projekteket dolgoz­zon ki és valósítsanak meg a határ menti térségek és területi egységek lakossága életminőségének javítására a regionális különbségek csökkentése érdekében. Fontos feladat ezenkívül a közösség által finanszírozott projekteken keresztül az ille­gális migráció és a tagállami alacsony képzettségű állam­polgárok kényszervándorlá­sát kiváltó okok mérséklése, fenntartható munkahelyek teremtése révén. Az ökoló­giai rehabilitáció, erdőtele­pítés, valamint hozzájárulás a határ menti területek ter­mészeti örökségének meg­őrzéséhez, ami közvetve és közvetlenül hatást gyakorol a foglalkoztathatóság javí­tására, környezetvédelmi előrelépések megvalósítása. Vidékünk szempontjából lényeges a megújuló ener­giahasznosítási projektek megvalósítása, hagyomá­nyos energiahordozóktól történő függőség csökkenté­se a határ menti térségekben. Magyarországon már 22 ilyen egyesülés működik, melyek eddig mintegy 19 millió euró értékben 78 projektet valósítottak meg. Kárpátalja csatlakozásá­ról a területi társuláshoz a napokban Kisvárdán szü­letett megállapodás. Az ünnepélyes eseményen a dokumentumot Volodimir Csubirko és Seszták Osz­kár látta el kézjegyével. A ceremónián részt vett Bren­­zovics László parlamenti képviselő és Joó István, a­ Duna Régió Stratégia vég­rehajtásáért felelős minisz­teri biztos. A megyei küldöttség ve­zetője a sajtó munkatársai előtt kifejtette, hogy ez az esemény különös fontos­ságú régiónk számára, hisz az EU-s tagállamokkal való együttműködés új lehetősé­geit tárja elénk. Kárpátalja, Ukrajna megyéi közül első­ként, közvetlenül vehet részt az uniós pályázatokon. Új befektetésekre számíthatunk az infrastruktúra, a turizmus és a környezetvédelem te­rén. KISZ­-információ A megállapodás jelentős lépés Kárpátalja számára Hír-Tár Művészeink tárlata Budapesten Kárpátaljai magyar festők alkotásaiból A trianoni hányattatás színei címmel nyílt kiállítás Budapesten az UVG Art Galériában. A képeken az egy évszá­zada folytatott küzdel­mes élet tapasztalásait örökítették meg. Az alkotó művészek a Kárpátaljai Munkácsy Mihály Képzőművé­szeti Egyesület tagjai: Erfán Ferenc, Fuchs Andrea, Homoki Gábor, Krisza János, Kopri­­va Attila, Matl Péter, Micska Zoltán, Réti János, Soltész Péter és Soltész Gabriella. ÉllWWWWMililliMIMWWi Többen mentek orvoshoz Az egészségügyi minisztérium kárpátaljai megyei laboratóriumá­nak járványügyi és fertő­zés-megelőzési osztálya szerint az elmúlt hét napban 3105 személy fordult orvoshoz, ami 38 százalékkal több, mint egy héttel koráb­ban. Jelenleg 100 ezer lakosra 246,59 fertőzött jut, ami 8 százalékkal alacsonyabb a járvány­küszöbnél. A betegek 70,8 százaléka kiskorú. Kórházi ápolásra a gyen­gélkedők 4 százaléka (130 fő), azon belül 107 gyerek szorult. Borfesztivál Borhalmon „Borhalmi fürt” néven első ízben került meg­rendezésre borfesztivál a munkácsi járási tele­pülésen. Az eseményre a helyi focipályán került sor. A borvásár mellett a környező községek bemutatták gasztronómi­ájukat, szüreti mulatozás tarkította a programot. Az esős időjárás ellenére sok érdeklődő látoga­tott el az eseményre. A borverseny harmadik helyén egy magyaror­szági, gyöngyösi borász végzett, a beregszőlősi (Lehovo) Ivan Misku­­linec lett a második, az aranyérem a hazai pálya előnyét élvező Vaszil Antalovszkij nyakába került. A dobogósok 50, 100 és 200 literes hordót kaptak ajándékba. Megkerült , ELTŰNT KISKORÚ Hétfőn lakossági bejelentés nyomán megtalálták azt a 13 éves nagyszőlősi lányt, akinek eltűnését még október 13-án jelen­tette édesanyja. Az anya elmondása szerint kislánya október 9-én elment otthonról és azt követően nem tudott kapcsolatba lépni vele. A lányt végül a sajtóban közzétett fotók alapján járókelők ismerték fel a nagyszőlősi iskola kör­nyékén, és értesítették a rendőrséget. A járőrök végül a­ lányt megta­lálták az egyik közeli utcában, a kiskorú azt mondta nekik, hogy az elmúlt napokat egy mun­kácsi járási ismerősénél töltötte. A fiatalkorút átadták a szüleinek. RÍVISZ ESETE A SZEPARATIZMUSSAL (Befejezés) Sajnálattal jegyezte meg, hogy akadtak, akik csak részleteket emeltek ki belő­le, s úgy próbálták beállítani az egészet, mintha ő és a képviselőtestület szeparatis­ta terveket szövögetne. Erről szó sincs, jelentette ki. Úgy fogalmazott: „Kárpátalja jövőjét és fejlődését csakis Ukrajna kötelékében, egy szabad és független orszá­gon belül tudom elképzelni”. Kommentárjába többször is beleszőtte a béke és nyuga­lom szavakat, szerinte most ez a leglényegesebb. Arról biztosított minden kétkedőt, hogy a megyei képviselőtes­tületben nincsenek szepara­­tisták, s reméli, ez a kérdés soha nem is fog felmerülni a megyeháza falai között. Miközben határozottan ki­kérte az egyes portálok által ráakasztott szeparatista jel­zőt, azt most is megismétel­te, hogy Kijev Kárpátaljával szemben nem mindig méltá­nyos. Mindezt egy konkrét példával is érzékeltette: a velünk szomszédos megyék közül Ivano-Frankivszk 1,3 milliárd hrivnyát kapott út­hálózatának fejlesztésére, Lemberg ennél is többet, 2,2 milliárdot, ugyanakkor Kár­pátaljának csupán 70 millió jutott. Az ilyen típusú nega­tív megkülönböztetést sem ő, sem képviselőtársai nem fogják eltűrni - üzente meg. Ami pedig a katonai reto­rikát illeti, arról annyit mondott, az európai part­nerek előtt ő minden egyes alkalommal hálás a segítség­­nyújtásért, s biztos abban, hogy a segítő szomszédok egységesen kiállnak Ukraj­na függetlensége és területi egysége mellett. Dunda György Megvan a Baloga-párt első TÁVOZÓJA A megyei tanács leg­utóbbi ülésszakán élénk vita támadt Tunisz Ingrid (felvételünkön) személye körül. A munkácsi képvi­selő a Jedinij Centr (JC) listáján jutott mandátum­hoz, ám most bejelentette, kilép a Baloga-famíliához köthető frakcióból, ami amúgy a legnépesebb, de mégis ellenzékbe szorult. Lengyel Zoltán, a JC frakcióvezetője a kilépés miatt mandátuma vissza­adására szólította fel Tunisz Ingridet, aki a Munkácsi Állami Egyetem docense. A képviselő erre viszont nem hajlandó, helyette jelezte, belépne a jelenlegi hatalom­párt, a Petro Porosenko Blokk frakciójába. Mihajlo Rivisz örömmel fogadta szándékát. A testület elnöke szerint erre minden morális joga megvan, merthogy az előző választáskor a nyílt pártlistáknak köszönhetően a képviselők gyakorlatilag önállóan mérettettek meg, s Tunisz Ingrid elsősorban a rá szavazók bizalmának köszönhetően lett megyei képviselő. Ezek után érdekes lesz, vajon mások is követik-e pél­dáját? A JC az elmúlt időszakban ugyanis sokat vesztett politikai befolyásából. Lopott volt a MIKROBUSZ A záhonyi közúti határátkelőhelyen je­lentkezett kilépésre egy Mercedes Vito típusú mikrobusszal közlekedő 28 éves ukrán állam­polgár. A határrendé­­szek alapos ellenőrzést végeztek, melynek során kiderült, hogy a jármű alvázszámát átütötték, s forgalmi engedélye is hamis. A gépkocsi ere­detének vizsgálata során a szakértők megállapí­tották, a mikrobuszt egy Szlovéniából és egy Né­metországból eltulajdo­nított Mercedes alkatré­szeiből szerelték össze, melyeket a szlovén és a német hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben köröznek. Hír-Tár

Next