Kárpáti Igaz Szó, 2016. november (12. évfolyam, 160-174. szám)

2016-11-08 / 162. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2016. november 8., kedd A kurta gatyamadzag *^p/i­xgj­xb CztWn_­Amikor másfél éve be­vezetésre került a kom­munális díjak után járó állami támogatás, sok család megkönnyebbül­ten sóhajtott fel: amúgy is csekély jövedelmét nem viszik el a számlák, a megemelkedett víz-, gáz- és áramdíjakba besegít az állam. A szubvenció aránya láttán, mely sok esetben teljes egészében fedezte a rezsiköltségeket, hónapról hónapra többen folyamodtak a nagyvona­lú segítségért, így mára or­szágos szinten hatmillió háztartás él vele. Sokakban elejétől fogva ott motoszkált azonban a gyanú, vajon az állam nagylelkű ajándékáról van-e szó, vagy egy újabb országos szintű átverés­nek vagyunk a kísérleti alanyai. Úgy tűnik, nem kellett sokáig várnunk a válaszra. Azzal kezdődött, hogy az illetékesek az idén nyáron felülvizsgálták a nagylelkű „adományt", s úgy döntöttek, akinek esetleg valamilyen más kedvezménye is van, at­tól az egyiket megvonják. Leszorították a fogyasztási normatívákat is. Idén ősz­szel újabb csomó került a gatyamadzagra: már csupán a támogatás fel nem használt összegének egy részét - ami a fűtés­re használt gáz esetében 100 köbméter gáz árá­nak, áram esetében 150 kW-énak felel meg - lehet felhasználni a következő hónapokban. Az ezen fe­lüli részt visszautalják a költségvetésbe. Annak el­lenére, hogy korábban azt nyilatkozták az illetékesek, a háztartások számlájára átutalt összegeket nem vonhatják vissza. A becsületes munká­val pénzt kereső, s ezáltal többségében alulfizetett állampolgárok legújabb félelme a jövő évi költség­­vetésből fakad. 2017-ben konkrétan 2 millió család maradhat szubvenció nél­kül. A költségvetés ugyan­is csupán négymillió csa­lád számára különített el támogatást, holott jelen­leg is hatmillióan részesül­nek rezsitámogatásban. Mivel az előrejelzések sze­rint jövőre kilencmillióan fognak szubvenciót kérni, a következő évi költség­­vetés által előírt forrás az igénylők több mint a fe­lének sem lesz elég. Hogy komoly kurtításra készül a szaktárca, mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy szociális inspekció néven pont most akar létrehozni egy olyan ellenőrző szer­vet, mely házról házra jár­va ellenőrzi majd, jogosan él-e az adott család a tá­mogatással. Mindezek tükrében úgy tűnik, jövőre sem esik le rólunk, átlagpolgárokról, a nadrág. Olyan szorosra húzzuk majd azt a bizonyos gatyamadzagot.\ Kerekasztal­os filmnapok 56-ról Mi magyarok mindig ké­szek vagyunk arra, hogy harcba szálljunk a sza­badságunkért, fejtette ki gondolatait Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkon­zulja a megyeszékhelyen az Ilke galériában rende­zett kerekasztal-beszélge­­tés megnyitóján. Az 1956-os magyar for­radalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett eseményen ma­gyarországi és kárpátaljai történészek fejtették ki állás­pontjukat, ismertették a té­makörben végzett kutatásaik eredményeit. A forradalom vérbe fojtásában sajnálatos szerep jutott vidékünknek, amiről történészeink részle­tesen beszámoltak, számos új ténnyel gazdagítva az ed­digi ismereteket. Dr. Rainer M. János törté­nész, az Országos Széchenyi Könyvtár osztályvezetője la­punknak kifejtette, nagyon fontosnak tartja az ilyen eszmecseréket, hisz renge­teg olyan mozzanatra, apró részletre derül fény, amelye­ket eddig a múlt kutatóján kívül senki sem ismert. A forradalmárokkal szembe­ni megtorlások nemcsak Magyarországon zajlottak, annak határain túl is tízez­reket vetettek börtönbe vagy száműztek, mert szimpati­zálni mertek az anyaországi eseményekkel, vagy mint a kárpátaljai fiatalok is tették, szembe mertek szállni az el­nyomó szovjet rezsimmel. Dr. Palasik Mária egye­temi docens (ELTE) a for­radalom fiataljairól tartott előadásában hangsúlyozta, 1956-ban olyan szikrát lob­­bantottak lángra, melyről nem tudták, hova vezet. Dr. Dupka György a kárpát­aljai ellenállók tevékenysé­gét, a velük szembeni meg­torlásokat ismertette. Érdekes tényeket tárt elő Roman Oficinszkij, a törté­nelemtudományok profesz­­szora, aki elmondta, az ukrán közvélemény kevés figyel­met szentelt a magyarországi eseményeknek. Ő a témában fellelhető anyagokat az egy­kori KGB irattárában kutatta. Onnan ismeri a tényt, hogy 900 forradalmárt deportáltak Kárpátaljára, akiket az ung­vári börtönben tartottak fog­va. Kevesen tudják, mondta el a történész, hogy Kádár János innen irányította a forradalom leverését. Köz­ismert szolnoki beszédét az Ungvárhoz közeli ókemen­­cei pártüdülőben mondta el, s azt a kereknyei átjátszó ré­vén közvetítették a magyar rádióban. Az eszmecserét követő­en kezdetét vette a Magyar Rapszódia­­ Filmnapok. Az első előadáson a Szász Attila rendezte, „A berni követ” című alkotást tekint­hették meg az érdeklődők. A rendezvény keretében a galériában november 12-ig minden nap van mozielőa­dás, melyeken olyan alkotá­sokat lehet megnézni, mint a Hannibál tanár úr, a Magyar rapszódia, a Sztálin meny­asszonya és mások. Balogh Csaba A történészek számos új részletet ismertettek A SZERZŐ FELVÉTELE Jótékonysági estet tartottak A Kárpátaljai Rózsahöl­gyek Társasága három év­vel ezelőtt, 2013. november 12-én alakult meg. 2015 ja­nuárjában kibővült a tár­saság, új Rózsahölgyeket avattak. Az év áprilisában rajzpályázatot hirdettek „Ilyen világban szeretnék élni” címmel . 5-12 éves gyermekek számára. Majd következett a Békéért és Harmóniáért jótékonysági est, amellyel a Beregszászi Bentlakásos Iskola legnehe­zebb sorsú gyermekeinek kirándulására gyűjtöttek. Nemrégiben újabb ötlet született a Kárpátaljai Ró­­zsahölgyektől: jótékonysági operettestet szerveztek Pitti Katalin Liszt Ferenc- és Dé­ryné- díjas operaénekesnő és Pomlényi Péter színművész közreműködésével. A bevé­telből a környezetükben élő nehéz sorsú gyermekeknek szeretnének egy felejthetet­len napot szervezni. Az es­tet gasztronómiai bemutató és kóstoló követte, ahol a Beregszász és a járás neves éttermei, cukrászdái, civil szervezetei mutatták be spe­cialitásaikat, ételkülönleges­ségeiket. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpát­aljai Magyar Főiskola adott otthont.­­ A Kárpátaljai Rózsahöl­gyek egy különleges társaság, s azt gondolom, nem vélet­len, hogy partnerük a Máltai Szeretetszolgálat, amelynek a neve egyet jelent a hittel, az emberek támogatásával, segítésével. Úgy vélem, na­gyon jó dolog, hogy vannak a világban olyan hölgyek, akik a békét, a harmóniát sugároz­zák maguk körül, és adják át a közelükben élőknek is - fejtette ki Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzul­ja, a jótékonysági est egyik védnöke. Köszöntötte a megjelente­ket Bartos Mónika, a magyar Országgyűlés képviselője, az est háziasszonya, aki a sze­retet fontosságát emelte ki beszédében. Az est további részében Pitti Katalin, illetve Pom­lényi Péter örvendeztette meg csodálatos előadásával a jelenlévőket. A művészek örökzöld, mindenki által is­mert operetteket adtak elő, a közönség hosszú percekig állva tapsolta őket. Az urnák is megteltek. Hegedűs Csilla Pitti Katalin feledhetetlen előadása A SZERZŐ FELVÉTELE Hír-Tár 15 ÖSZTÖNDÍJAS Idén többszörös volt a túljelentkezés a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyi­las Misi Ösztöndíjára. Az október közepén zárult határidőt köve­tően száz belföldi és határon túli tehetséges diákot választottak ki, akik a 2016/2017-es tanévben ösztöndíjban részesülnek. A pályá­zatra olyan magyar és határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevő 5-12. évfo­lyamos diákok jelent­kezhettek, akik vala­mely művészeti ágban, sportban vagy ter­mészettudományban, bölcsésztudományban kiemelkedően tehet­ségesek, szociálisan hátrányos helyzetűek. Az ösztöndíj havi 5000 forint (a teljes tanév­re, 10 hónapra), amit a támogatott személy fejlesztésre, egyesületi tagdíjra, eszközköl­csönzésre vagy -vá­sárlásra, különórára, verseny vagy fellépés nevezési díjára hasz­nálhatja fel. Ebben a tanévben 43 magyar­­országi, 8 erdélyi, 26 délvidéki, 8 felvidéki és 15 kárpátaljai diák részesül a vissza nem térítendő támogatás­ban. Élelmiszercsomagok A NYUGDÍJASOKNAK A Beregszászért Ala­pítvány immár harma­dik éve segíti élelmi­szercsomagokkal a rászoruló beregszászi­akat. Korábban a Szent György Lovagrend anyagi támogatásá- ЙШМНІ val, majd az alapítvány Baráti Körének tagjai hozzájárulásával adott élelmiszercsomagokat, nemrég pedig dr. Nagy Gergely gönyüi orvos, a Beregszászért Alapít­vány Baráti Körének, a Jobbik Magyarorszá­gért Mozgalom Győri Alapszervezetének és a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésnek a tagja adományo­zott az alapítványnak 200 000 forintot, amiből 40 darab, egyenként 5000 forint értékű élelmiszer­csomagot osztottak szét a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete tagjai közt. Illegális BENZINKUTAKRA BUKKANTAK Két törvénytelenül működő benzinkútra bukkantak a hatóság munkatársai, tájékoz­tatta a médiát Szerhij Bilan, az állami fis­kális szolgálat megyei főosztályának helyettes vezetője. Régiónk két különböző településén üzemeltetett töltőál­lomáson 8700 liter gázolaj várt vásárlóra. A hatóság lefoglalta a kutak berendezéseit is. A lefülelt vállalko­zók egyetlen kapiska adót sem fizettek a forgalmazott hajtó­anyagért. A vétke­sek ellen büntető eljárást indítottak. A BETEGEKTŐL LOPTAK A konyhai mun­kások öltözőjében tartott ellenőrzést a Munkácsi Járási Kórház főorvosa és meglepetésére tekintélyes meny­­nyiségű élelmiszert talált a szekrények­ben, aminek szárma­zásáról nem tudott magyarázatot adni a hat alkalmazott. Az intézmény vezető­je rendőrt hívott. A detektívek lopás alapos gyanúja miatt eljárást kezdemé­nyeztek. Hír-Tár Halló, itt a KISZÓ. Végeznek-e GÉNVIZSGÁLATOT? ,Kit érdekelne, végeznek-e Kárpátalján genetikai vizs­gálatokat? ” - érdeklődött szerkesztőségünkben K. H. ungvári járási lakos. Kér­désére Mikola Hrusovszkij, a megyei klinikai kórház laboratóriumának vezetője válaszol: - Megyénk állami intéz­ményeiben egyelőre nem végeznek génvizsgálatokat. Viszont a privát klinikák közül az Astra Dia-ban az apaság megállapítására már van lehetőség. Egyéb geneti­g­iai jellegű elemzéseket leg­közelebb Lembergben lehet igényelni. M. T.

Next