Kárpáti Vadász, 1930. (4. évfolyam, 1-24. szám)
1930-01-01 / 1-2. szám
A nyestfélékről. Néhai Szlávik Nándor vezérerdőfelügyelő, volt főmunkatársunk vadászirodalmi hagyatékából. Mikor befejeződik a hasznos vad vadászata és a vadász szögre akasztja kitisztított puskáját, a vadászati kedvtelés inkább a szőrmés ragadozók pusztítására szorítkozik. A szőrmés ragadozók pusztításához ugyanis nem kell mindig fegyver, mert jó szolgálatot tesz ilyenkor a csapóvas vagy a méreg is. Mindkét eszköz részben sokszor biztosabb eredményhez juttat, de másrészt sok vadász csupa kényelemből is ezt a módját választja a szőrmevadak elejtésének. Pedig ez nem okoz vadászgyönyörűséget és kizárólag vagy a tényleg kártevő ragadozók irtására, vagy az értékes prémszerzés megkönnyítésére vonatkozik. Ellenben az igaz vadász szeme felcsillan, szíve lázasat dobban, ha reggel kitekintve az ablakon azt látja, hogy éjszaka ugyancsak alapos hó esett, mely vakítón, fehéren csillog és bemutatja területének vadjait s azok útját. Ilyenkor kész az elhatározás és vállra kerül a kitisztított és bedugaszolt puska. Ez az idő legalkalmasabb ugyanis arra, hogy a téli vadászatok idején megfigyelt nyest nyomokból, ismerve e rendkívül furfangos kis ragadozó útjait, most a friss havon talált csapat nyugodtan kidolgozza és ők irmét tartózkodási helyén pontosan meg is találja. Ilyenkor egyik vagy másik vadásztársnak szerencséje lehet, hogy egy különös színárnyalatban lévő, azaz különleges színű példányára akad a nyestnek, melyet azután szőrzetének színéről, különösen pedig annak jellemző torokfoltja elszínesedése miatt csalódásba esik, illetve kétségei lesznek, hogy vájjon kövi nyesttel vagy fanyesttel van e dolguk. Az elnevezés is elég helytelen, mert a fanyest elnevezése vadászkörökben a nyuszt (mustéba martes), míg a kőnyest elnevezése egyszerűen nyest (musteba foina). A megszokott színezéstől elütő nyestpéldányokat, amilyet már a »Kárpáti Vadász« egy ízben közölt, könynyen vagyunk hajlandók a nyestcsaládban előforduló korcsnak hinni. Ha valóban létezik is ilyen, ma már nemcsak ez, de mind a két törzsfaj is elég ritkaságszámban megy, sőt sok helyen kipusztuló félben is van. A főzavart a nyuszt megszokott toroksárga színe elváltozása okozza, mely sokszor fehér árnyalatot vesz fel. Azonban tudni kell, hogy sok fogságba került nemes nyestnél is tapasztalható volt, hogy a torok sárgás szőrzete a legtisztább fehérré változott át, tehát korcsnyestekről így nagyon nehezen lehet szó, sőt a vadásztudományban ez az állítás nagy kavarodást idézne elő. A kőnyestnek torokfoltja fehér, az tény, de előfordul a fehér torokfolt nemes nyestnél is, tehát ha különben többi faji sajátsága megvan, úgy a fehér torokfoltú nyest is nyuszinak ismerendő el. Az megint más kérdés azután, hogy szőrmepiacon a világosabb foltnak és színűek olcsóbbak, mint a sötétebbek. Alkalmi elváltozásokat a szőrzetnél mindkét fajú nyestfélénél megállapíthatunk. Azonban nincsen mindig kéznél mind a két példány, hogy összehasonlítást tehessünk a kettő közt, mert a két példány kétféle faji jellege azonnal kidomborodnék. Azok a vadásztársak ellenben, akik olyan szerencsés helyzetbe jutnak, hogy ilyen megfigyelést tehetnek, adják közre észrevételeiket és a tudomány is hálás köszönetet mond érte. A múltban is sok vita volt a fölött, hogy a fehérestorkúnak mondott nyest, ha különben faji jellegei megvannak, mindenkor fanyest vagy nemes nyest vagy nyuszinak tartandó. A fehéresedés pedig nem magyarázható mással, mint az állat öregedésével. Látjuk azt kutyáinkon, hogy a valamikor feketefejű, sárgapofájú kopó vagy tacskó öreg korára szürkefejű és fehér jelzésű lesz fején, így van az tehát a vadállatok világában is, ahol vénüléssel mindig több és több lesz a fejkörüli részeken a világosabb szőrszál. A torokfolt tehát nem lehet mindig irányadó a faj megállapításánál. A nyestvadásznál és főleg, mert a nyestre a rendkívül értékes szőrme miatt vadásznak, fontos, hogy biztosan meg tudja állapítani a két faj között a különbséget és meg tudja különböztetni egyiket a másiktól. Fontos ez azért, mert a két fajta szőrméje nem egyforma értékű s így árú, már azért sem, mert nagyságban is különbség van. Tehát az ismertető jel az általánosnak mondott sárga (nemes nyest-nyuszt) és fehér (kőnyest, házinyest) torokfolton kívül a következő: A nemes nyest vagy nyuszt jóval nagyobb, teste erősebb és testhossza 50—55 cm., míg a farka 30 cm.; szőrzete alapszíne a sötétbarna, különösen a háton. A fül alatt keskeny világosabb vonal ékeskedik és torkának foltja lefelé sohasem ágazik el. A talp és lábujjak köze dús szőrrel benőtt. A kövinyest vagy mint sok helyen mondják a házinyest, az említett rokonánál jóval kisebb, mert testhossza 40-től 45 cm, és farka 25 cm. hosszú. Szőrméje színe világosabb, barna és nyakának mindig fehér foltja villásan elágazik. Emennek talpa és ujjai között gyér a szőrözet. A szőrzeténél van azonban még egy lényeges ismertető jel, ami a következő: Tudvalevő ugyanis, hogy értékes szőrmevadjaink gereznája kétféle annar. -1 -