Kárpáti Vadász, 1930. (4. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-01 / 1-2. szám

A nyestfélékről. Néhai Szlávik Nándor vezérerdőfelügyelő, volt főmunkatársunk vadászirodalmi hagyatékából. Mikor befejeződik a hasznos vad vadászata és a vadász szögre akasztja kitisztított puskáját, a vadászati kedvtelés inkább a szőrmés ragadozók pusztítására szo­rítkozik. A szőrmés ragadozók pusztításához ugyanis nem kell mindig fegyver, mert jó szolgálatot tesz ilyen­kor a csapóvas vagy a méreg is. Mindkét eszköz rész­ben sokszor biztosabb eredményhez juttat, de másrészt sok vadász csupa kényelemből is ezt a módját választja a szőrmevadak elejtésének. Pedig ez nem okoz vadász­gyönyörűséget és kizárólag vagy a tényleg kártevő ra­gadozók irtására, vagy az értékes prémszerzés meg­könnyítésére vonatkozik. Ellenben az igaz vadász szeme felcsillan, szíve lázasat dobban, ha reggel kitekintve az ablakon azt látja, hogy éjszaka ugyancsak alapos hó esett, mely vakítón, fehéren csillog és bemutatja területé­nek vadjait s azok útját. Ilyenkor kész az elhatározás és vállra kerül a kitisztított és bedugaszolt puska. Ez az idő legalkalmasabb ugyanis arra, hogy a téli vadászatok ide­jén megfigyelt nyest nyomokból, ismerve e rendkívül fur­fangos kis ragadozó útjait, most a friss havon talált csa­pat nyugodtan kidolgozza és ők irmét tartózkodási he­lyén pontosan meg is találja. Ilyenkor egyik vagy másik vadásztársnak szeren­cséje lehet, hogy egy különös színárnyalatban lévő, azaz különleges színű példányára akad a nyestnek, me­lyet azután szőrzetének színéről, különösen pedig annak jellemző torokfoltja elszínesedése miatt csalódásba esik, illetve kétségei lesznek, hogy vájjon kövi nyesttel vagy fanyesttel van e dolguk. Az elnevezés is elég helytelen, mert a fanyest elnevezése vadászkörökben a nyuszt (mus­téba martes), míg a kőnyest elnevezése egyszerűen nyest (musteba foina). A megszokott színezéstől elütő nyestpéldányokat, amilyet már a »Kárpáti Vadász« egy ízben közölt, köny­­nyen vagyunk hajlandók a nyestcsaládban előforduló korcsnak hinni. Ha valóban létezik is ilyen, ma már nemcsak ez, de mind a két törzsfaj is elég ritkaság­­számban megy, sőt sok helyen kipusztuló félben is van. A főzavart a nyuszt megszokott toroksárga színe elvál­tozása okozza, mely sokszor fehér árnyalatot vesz fel. Azonban tudni kell, hogy sok fogságba került nemes nyestnél is tapasztalható volt, hogy a torok sárgás szőr­zete a legtisztább fehérré változott át, tehát korcsnyes­­tekről így nagyon nehezen lehet szó, sőt a vadásztudo­mányban ez az állítás nagy kavarodást idézne elő. A kő­­nyestnek torokfoltja fehér, az tény, de előfordul a fehér torokfolt nemes nyestnél is, tehát ha különben többi faji sajátsága megvan, úgy a fehér torokfoltú nyest is nyuszinak ismerendő el. Az megint más kérdés azután, hogy szőrmepiacon a világosabb foltnak és színűek ol­csóbbak, mint a sötétebbek. Alkalmi elváltozásokat a szőrzetnél mindkét fajú nyestfélénél megállapíthatunk. Azonban nincsen mindig kéznél mind a két példány, hogy összehasonlítást te­hessünk a kettő közt, mert a két példány kétféle faji jel­lege azonnal kidomborodnék. Azok a vadásztársak el­lenben, akik olyan szerencsés helyzetbe jutnak, hogy ilyen megfigyelést tehetnek, adják közre észrevételeiket és a tudomány is hálás köszönetet mond érte. A múlt­ban is sok vita volt a fölött, hogy a fehérestorkúnak mondott nyest, ha különben faji jellegei megvannak, mindenkor fanyest vagy nemes nyest vagy nyuszinak tar­tandó. A fehéresedés pedig nem magyarázható mással, mint az állat öregedésével. Látjuk azt kutyáinkon, hogy a valamikor feketefejű, sárgapofájú kopó vagy tacskó öreg korára szürkefejű és fehér jelzésű lesz fején, így van az tehát a vadállatok világában is, ahol vénüléssel mindig több és több lesz a fejkörüli részeken a világo­sabb szőrszál. A torokfolt tehát nem lehet mindig irány­adó a faj megállapításánál. A nyestvadásznál és főleg, mert a nyestre a rend­kívül értékes szőrme miatt vadásznak, fontos, hogy biz­tosan meg tudja állapítani a két faj között a különbsé­get és meg tudja különböztetni egyiket a másiktól. Fon­tos ez azért, mert a két fajta szőrméje nem egyforma ér­tékű s így árú, már azért sem, mert nagyságban is kü­lönbség van. Tehát az ismertető jel az általánosnak mon­dott sárga (nemes nyest-nyuszt) és fehér (kőnyest, házi­­nyest) torokfolton kívül a következő: A nemes nyest vagy nyuszt jóval nagyobb, teste erő­sebb és testhossza 50—55 cm., míg a farka 30 cm.; szőr­zete alapszíne a sötétbarna, különösen a háton. A fül alatt keskeny világosabb vonal ékeskedik és torkának foltja lefelé sohasem ágazik el. A talp és lábujjak köze dús szőrrel benőtt. A kövinyest vagy mint sok helyen mondják a házinyest, az említett rokonánál jóval kisebb, mert testhossza 40-től 45 cm, és farka 25 cm. hosszú. Szőrméje színe világosabb, barna és nyakának mindig fehér foltja villásan elágazik. Emennek talpa és ujjai kö­zött gyér a szőrözet. A szőrzeténél van azonban még egy lényeges ismertető jel, ami a következő: Tudvalevő ugyanis, hogy értékes szőrmevadjaink gereznája kétféle a­nn­ar. -1 -

Next