Kárpáti Vadász, 1932. (6. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
azután szabály. Hiszen a német a mindent rendszerbe foglaló, szokatlant skatulyázó teóriák nemzete. Bekötötzi-e a szalonka sebzett lábát. Minden vadászati évadban olvashatjuk, néha a magyar, de főleg a német vadászlapokban, hogy valaki olyan szalonkát lőtt, melyen gyógyulásban levő seb volt, többnyire a lábán, s ezt a sebet a szalonka hasáról és begyéről kitépett pihékkel művészileg bekötötte. Egyszóval öntudatosan gyógykezelte. Teóriákat állítanak fel, hogy milyen öntudatos gyógyászati tevékenységet fejt ki a vadászok kedvence. A szalonka eme magas »intelligenciát« feltételező »öntudata« talán annak tulajdonítható, hogy a vadászok kedvencüket csupa szeretetből természetfeletti tulajdonságokkal is felruházzák. Tagadhatatlan, hogy a szalonka »sebkezelésének« látszólag alapja is van. A budapesti »Nimród Vadászujság« 1927 december 10-i számában két igen jellemző, jól sikerült felvétel látható, melyen a szalonka lába tényleg, művésziesen körül van kötve tollal, szinte pólyázva van. A teljesen elfogadható magyarázatot a Nimród Vadászujság a képek alatt közli, mondván : ...»a sebzett vad sérült végtagját maga alá húzva ül és a hóstollak a két három órás ülés után annyira odaragadnak a sebből kifolyó váladékhoz, hogy kiszakadnak és a sebhez ragadva maradnak.« falatozunk csöndben, szótlanul. Elfogyasztva ennivalónk felét (ezalatt a szél is elült) megadom az utasítást néki, hogy fekvőhelyet készítsen, ő pedig nékem, hogy merre menjek, meddig maradjak. Jó órácskát mehettem halkan, nesztelenül, mint a macska ha fácánosba »tévedt.« Meg-megálltam ... az alattam elterülő szálasban valami roppant... semmi több. Pár pillanat s tőlem mintegy 100—200 lépésre ez váltott ki, nem tudom suta-e, vagy bak, nem is engedte magát jobban láttatni, s egy-két ideges ugrás, után, mint tünemény tovább állt. Nem sokat váratott magára s a »Gorgán« oldalán megszólalt az első szerelmes dalra, hogy megremegett belé a táj — velem együtt. Mit csináljak? .. . nem vadászni jöttem, csak hallani, esetleg látni. Vártam nem tudom mennyi időt, aztán egy újabb el-elakadozó bőgésére párja helyett én lopóztam felé, közben lengyel oldalon messziről egymásután két hím hívja nászra szerelmesét. Eh! mit hová menjek? sötét is van s ha belopóznék lengyel oldalra még... ki tudja. . . eltévedek. Ez itt a »Gorgánon« már elhallgatott. A szinevéri havasok kontúrjait csak halványan látom már, visszafordultam a már parázs mellett gunnyasztó Vasúhoz, elbeszélgettünk keveset, aztán lefeküdtem. A kora hajnal már a »Preniz« határmenti Krausz-féle erdőben talált s lassan haladva a lengyel »Corny vrch«-ről hallom a röviden bőgő szeladont, magam is csodálkoztam rajta. Vágás érett, vegyes állatba értem, egy öreg bükk alatt, mely ugyancsak megtermette makkját, friss túrásra lettem figyelmes; az eső permetezett, de még nem volt ideje a humusz szemcséit lemosni az őszi flóra leveleiről s így tudtam, nem lehetnek messze talán csak a közeli vágásterület vizenyősebb helyein fekhettek el az agyaras »földművesek.« Vasút előre küldtem megkerülendő a sejtett helyet s magam Hogyan mérgezzünk. »Ki mint vet, úgy arat«, — mondja a régi jó magyar közmondás, de így is van az. Az aratás már meg volt, most következik megint a vetés, hogy a jövő vadászati évadban újra arathassunk. Január 15-ével mondhatjuk, hogy beáll az általános vadászati tilalom az apróvadra. Szegre kerülnek — sajnos legtöbb helyen — a puskák és a szalonka szezonig nem is lesznek onnan leakasztva. Pedig a vadászni szerető vadásznak most kell csak igazán járnia területét és irtani tűzzel-vassal az apróvad állományának ellenségeit, a szárnyas és szőrmés ragadozókat. Hó lepi a földet és fagyos jégréteg borítja. Szenved a vad, mert nem tud táplálékhoz jutni, tehát kötelességünk gondozni azt. A gondozás nem csak abban nyilvánul, meg, hogy etessük a vadat, hanem leginkább abban, hogy annak ellenségeit pusztítsuk. Akinek erdős területe is van, annak legszebb passziója ilyenkor a rókákra hajtóvadászatokat tartani. Nem kell hozzá csak 1—2 vadász és 3—4 hajtó, hogy mennél kevesebb legyen a lárma, mert, mint ahogy dobbal még senki sem fogott verebet, úgy lármával aligha fog rókát lőni. A másik felséges passzió a kotorékozás. Akinek van egy kis foxija vagy tacskója — amely bújja a kotorékot — és érti a módját, az a legszebb élvezeteket teremtheti meg magának. Nem kell egyéb, mint beteszem a kutyát a hátizsákba, — hogy ne fáradjon hiába — kimegyek vele a területnek arra a részére, ahol a kotorékok vannak, ott a legnagyobb csendben a kutyát beengedem, én magam pedig a puskával elállok olyan helyre, ahonnan a kiugró rókát feltétlen meg tudjam lőni és várok. Vigyázni kell, hogy olyan helyre ne álljak, ahol az ugrani készülő róka esetleg meglásson — a kokis vártatva arra irányítottam lépteim. Alig haladok 200—250 lépést, eldördül a Vasú mordálya s a vágásterület meredekjén látom már malva törtetni a két füstöst persze lőtávolon kívül, ugyanakkor jobbról tőlem alig hatvan lépést egy szarvastehén vált őrült iramban. Elfogott a düh s epilobiumon, szeder és málnaindán, patakon keresztül rohanok Vasúhoz, hogy ideje se legyen a ravaszsághoz (keveset bízok ez emberekben) s mikor észre veszem térdelve egy fatuskó mellett egyik kezével megállásra int, de mit sem törődve ezzel, ugrok közvetlen mellé s hatalmas, tartalmas szitkaim közepette vonom kérdőre : Mire lőttél te vén betyár!? Óvatosságra int s mosolyog, miközben vénhedt ráncos ajkai kisimulnak sárga, odvas, hiányos fogsora felett. Apró szürke szemei fényesebbeké lettek a szokottnál, a lőpor szaga még érzett közelében s büszkén bök fejével erélyes felszólításomra az előttem mintegy 30 méterre fekvő gaz felé. Előttem indúlt kissé vontatott, de határozott lépésekben. A bokros gaznál megállunk, nyakát is kinyújtja s foga közt morogja inkább magának, mint nékem »oj tze« ... Az anyaföld testéről lemart, felborított takarót piros foltokkal tarkította a kiömlött vér, egy kis körben pedig a beszennyezett forgácsok felett élettelenül hevert az áldozat. Koponyája úgyszólván roncs, nyakszirtjén még most is szivárgott a vér . Vasa egykedvűen tapogatta végig a páva háta gerincének környékét. Jókora koca száraz, kiaszott emlőkkel nyúlt el a forgács és galytöredékek felett. Puskáinkat letéve egy közeli bükktuskó tövéhez, ugyancsak feszültek inaink, míg ők irmét átcipelgettük egy kissé szárazabb helyre, hogy majd szekérrel is megközelíthetőbb legyen. Emlékét Vasú ma is hálás kegyelettel őrzi.