Premontrei katolikus főgimnázium, Kassa, 1943

Dr. GERINCZY PÁL, jászói prépost-prelátus úr magas pápai kitüntetése A mai komor idők közepette is Te Deum-os lélekkel ünnepelt a jászó­vári premontrei kanonokrend abból az alkalomból, hogy XII. Pius pápa Őszentsége a rend prépost-prelátusának, érdemei elismeréséül, a cappa magna (fehér főpapi vállgallér nagy uszállyal) és a pileolus (violaszínű kis, kerek főpapi sapka) viselését engedélyezte. Részt vesz a rendnek ebben az örömében intézetünk tanári kara és ifjúsága is, mert az ő személyében iskolafenntartóját tisztelheti. Ő az, aki a húszéves csehszlovák uralom erkölcsi és nevelői rom­bolása után intézetünket újból feltámasztotta, a rendházzal egyetemiben megújította, s a nevelő-oktató munka zavartalan menetéről és fokozatos fejlődéséről mind szellemi, mind anyagi téren állandóan gondoskodik. Benne a rend oly vezető egyéniséget nyert, aki fiatal kora ellenére hét­éves rendi kormányzata alatt kimagasló rátermettséggel, tapasztalatok­ban gazdag körültekintéssel, nagyvonalú előrelátással és megfontolt bölcseséggel intézi rendjének sorsát. Mindenekelőtt megújította a cseh rabságból felszabadult ősi jászóvári monostor lelkiségét a tradicionális rendi hitélet feltámasztásával, a kultusz liturgikus szépségével, a rendi hivatás újból való kiépítésével. Újjászervezte a rendi klerikusok neve­lését, a rend szellemi és gazdasági igazgatását. Odaállította rendjét a magyar ifjúság nevelésének szolgálatába. Megalapította a gödöllői francia és a budafoki rendi gimnáziumot, a megszállásból felszabadult nagy­váradi, kassai és rozsnyói gimnáziumot belekapcsolta a magyar nevelés munkájába. Nagy gondot fordít a rend másik missziójára, a lelkipásztori műkö­désre is. A meglevő plébániákhoz a rend birtokain három új plébániát szervezett. Alkotó munkája a rendi élet keretein túl kiterjed a társadalom széles rétegeire, a krisztusi világnézet és erkölcs szellemével építve és segítve mindenütt, ahol azt magyar és emberi érdek kívánja. A munkáján, a működésén valóban rajta van a Mindenható áldása. Ezért tekint rá tisztelettel és szeretettel a rendje, intézeteinek a tanulói és azok hozzá­tartozói, rendi alkalmazottai, sokezren a nemzet társadalmából, az ország vezető férfiai. Ezt az értéket és érdemet ismerte el ezúttal a Szentszék magas, országszerte osztatlan örömet kiváltó kitüntetése is. Ad multos annos! 3

Next