Állami főreáliskola, Kassa, 1868

I. T­anodai jelentés. A jelen tanév szeptember utolsó 3 napján előre bocsátott beiratások után október 1-én ünnepélyes Szent­lélek segítségül hívásával kezdetett meg úgy, hogy október 1-je három napjai felvételi és ismétlési vizsgálatokra for­­díttattak. Andrássy Gyula volt intézeti tanár a múlt tanév végével a nagyméltóságu közlekedési m. k. minisztérium­hoz áttétetvén, a tanári testülettől, melynek hét évig buzgó munkatársa volt, elvált; helye, valamint az évek óta üresedés­ben volt egy más tanári állomás is, a nm. vallás- és közoktatási kir. minisztérium 1868-ik évi 18,164 sz. a. kelt kegyes intézménye folytán Szemák István és Myskovszky Viktor rendes tanárokkal töltettek be. Paulikovits Lajos rendes tanár f. évi mártius 9-én 3516. sz. a. kelt am. vallás- és közoktatási kir. miniszteri rendelettel állomásában véglegesen megerősittetett. A tankerület kir. főigazgatója Dr. Juhász Norbert kir. tanácsos ur ő Nagysága január 18. és 19-ik napjain az intézetet hivatalos látogatásával megtisztelő, s annak állapotáról kellő tudomást szerzett magának. A nm. vallás- és közoktatási kir. minisztérium 1865. évi október 8-án 11,497. sz. a. kelt kegyes intézvénye értelmében a tanításra zavarólag ható félévi vizsgálatok a jelen tanévben ezen tanintézetnél is megszüntettetvén az ok­tóber elején megkezdett tanítás szakadatlanul folyt julius hó 10-ig, mely napon a vizsgálatok kezdettek, s e hó 28-ig félbeszakítás nélkül tartottak; július 29. 30. napjai a magánzók vizsgálatára szenteltettek; a tanév szokott hála isteni­tisztelettel július 31-én fejeztetett be. A gőzgépek körül szolgálatot tevő egyének képességének megvizsgálására, és az ekkép­­ezett vizsgálatról szóló bizonyítványok kiadhatására hazánk felvidékén mindinkább fejlődő ipar könnyítése és előmozdítása tekintetéből a nm. vallás- és közoktatásügyi kir. minisztérium, egyetértőleg a nm. belügyi, közlekedési­ és kereskedelmi m. kir. miniszté­riumokkal, ezen jognak a kassai kir. főreáltanodára leendő kiterjesztését nemcsak méltányos és czélszerünek, hanem szük­ségesnek is találván 1868-ik évi, november 4-én 18.107. sz. a. kelt kegy. intézményével ezen kir. főreáltanodánál a fen­tebbi czélra szint ily bizottmány alakítását elrendelte. II. ifj . Tanári személyzet és ezek által előadott tantárgyak. Polák Ferenc* igazgató, világi. h. ügyvéd a magyar természettudományi társulat, és az országos közép­­tanodai tanáregylet tagja, városi képviselő, és tanügyi bizottmányi tag. — Földrajz, II. és természetrajz L. IV. V. osz­tályban, hetenkint 11 órával. Dorogságh­y Dénes rend. tan. vil. orsz. közép. tan. tanári, és az országos mérnök egylet tagja. Mértan és rajz II. Természettan II., V. VI. osztályban, hetenkint 16 óra Hidegh­ I£­álmán vegytan tudora r. t. vil. a magy. term. tud. társulat, és az orsz. közép tan. tanár egy­let tagja, IV. oszt. főnöke. Természetrajz VI. Vegytan III. IV. V. VI. hetenkint 13 óra. Ezeken kívül vezeté a tanonczok vegykémleti kísérleteit hetenkint 4 óra rendkívül. Hreblay Arnold, vil. r. t. III. oszt. főnöke. Földrajz III. Számtan I. II. III. oszt. hetenkint 15 óra. Klim­kovics Béla, vil. r. t. az orsz. közép tan. tanári s az orsz. képző­művészeti társ. tagja, városi kép­viselő és tanügyi bizot. tag, V. oszt. főnöke. Szabadkézi rajz II. III. IV. V. VI. oszt. hetenkint 20 óra. Uuppl­ Leo, vil. r. t. okt. mérnök, orsz. középtanodai tan. egyl. tagja. Mennyiségtan, IV. V. VI. heten­kint 14 óra. 1*

Next