Állami főreáliskola, Kassa, 1890
é menve át. Ezen eozoos kristályos kőzetek képezik az egész szepesgömöri érczhegység főtömegét, melybe szigetenként különböző korú mészhegyek ékelődnek be, mint épen Kassán is a Vereshegyen és a Hradova nyugati oldalán, míg a lejtőket és a mélyebb fekvésű helyeket fiatalabb üledékes kőzetek töltik ki. Kis-Ladna táján a Hernád baloldalán látott mész a triász-korszakból való, míg fennebb, a Hernád jobb oldalán a juramész kopár csúcsait láttuk meredni az égnek. Vonatunk fél öt óra körül ért István-kohóra s így épen elegendő időnk volt az ottani fémkohászatot még aznap megszemlélni s átgyalogolni Krompachra, a hol meghalni szándékoztunk. Az Istvánkohó a szepesmegyei bányapolgárság tulajdona s ma már az egész megye területén az egyedüli, a mely még működik, s bár a magán-bányavállalatok összes termékei itt dolgoztatnak fel, a nemes érczbányászat nagymérvű megcsappanása miatt, ez egyetlen kohó folytonos üzemben tartására sincs elegendő anyaguk. Az István-kohóban feldolgozásra kerülő ásványok között legfontosabb a tetraedrit (higanytartalmú fakőérc), 8(Cu2HgAg3)S-14 (FeZn)S- 3(SbAs)S és a chalkopyrit (rézvaskéneg, Cu2Fe2S.,), ezeken kívül csekély mennyiségben szerepel a cinnabarit (higanykéneg, HgS), erubescit (tarkarézérc), Cu 1FeaSi), malachit (2 CuCot+H2Co2) és az amrit (2CuCo3l-H3CuO3). A feldolgozandó anyag legnagyobb részét ez idő szerint a Porács-kotterpataki közös bányaművelésre egyesült bányabirtokosok és a szlovinkaiak bányái szolgáltatják, de kisebb-nagyobb kontingenssel részt vesz benne Alsó-Szepes valamennyi bányavállalata, ahol legalább vasérczekre dolgoznak, mert ezen réz, higany- és ezüsttartalmú ásványok a vasércz telepek és teleptellérekben mint kisebb-nagyobb fészkek, avagy tömzsökök lépnek fel. És itt egyúttal szükségesnek tartom Szepes megye vasbányászatáról és vasérczeiről is röviden említést tenni. Szepes megye vasércz-bányászata nemesfém-bányászatánál sokkal jelentékenyebb. Fájdalom azonban, a termelt nyersanyagnak csak a kisebb részét teszi az, ami hazánkban teljes feldolgozást nyer, a nagyobb rész ellenben csak épen pörkölteibe, hogy annál könynyebben lehessen teljes feldolgozásra Osztrák-Sziléziába szállítani. A krompachi vasbánya- és kohó-részvénytársaság Krompach és Szlovinka határában lévő bányáinak termékét feldolgozza a krompachi vaskohó, gróf Csáky László zsakarócz-gölniczi és prakfalvahelczmanóczi vasérczbányáinak termékét prakfalvi gyára, Scholtz Gusztáv merényi gyára Merény, Zavadka és Igló határában levő bányáinak termékeit; ellenben a porács-kotterpataki, a vitkovitzi bánya- és vaskohó-társaság Igló, Kis-Hlinecz, Zavadka határában fekvő, végre Albrecht főherczeg ő fensége tulajdonát képező Gölnicz-