Kassai Hirlap, 1905. július-december (2. évfolyam, 148-302. szám)

1905-07-02 / 148. szám

s módon felháborodott a nagy sza­bálytalanság felett, lármát csapott és rögtön ment panaszt tenni a polgár­­mesterhez. Münster Tivadar az első pilla­natban fel is ült Siposs jelentésének és izgatottan sietett a számfejtő hi­vatalba, a­hol kérdőre vonta a tiszt­viselőket, hogy miért követik el ezt a szabálytalanságot. A polgármestert itt felvilágosítot­ták, hogy téved, szabálytalanságról vagy­­ mulasztásról szó sem lehet, mert a számfejtői kar csak egy ha­zafias közgyűlési határozat értelmé­ben jár el, a­melyhez — lévén határozat egyhangú — maga a pol­­­gármester és főszámvevő is hozzá­járult. A polgármester látván tévedését, megnyugodott az adott felvilágosítás­ban. Siposs Bertalan főszámvevő pedig újabb bizonyságát szolgáltatta, hogy munkaképtelen és az egész­sége is meg van rongálva. Ezért igazán kár, hogy a főispán annak idején megakadályozta, hogy a nyug­díjaztatás iránti kérvényét rögtön el­intézzék. Legalább nem zavarta vol­na meg a városi tisztviselői kar pél­dásan egyértelmű és hazafias állás­­foglalását egyetlen egy disszonáns hang sem. Értesítők. m. A kassai főreáliskola. A kassai állami főreáliskola idei értesítőjét Orlovszky István igaz­gató közi. Első helyen az 1904—5. iskolai év történetét adja, amelyben Berzeviczy Albert kultuszminiszter 1904.­­szeptember 4-iki látogatását emeli ki. Azután felsorolja a tanári kar irodalmi működését, amelyből Bóbita Endre, G­i­tf­i­n­g­e­r János és P­a­p­p Illés tanárokké volt a leg­szélesebb körű. Az intézetben 21 tanerő működik. A tanulókkal az idén több tanul­mányi kirándulást tettek. A legneve­zetesebb volt az, amelyet az országos ifjúsági tornaverseny kapcsán május 25—30. között a fővárosba tettek. Megtekintették a helybeli nagyobb ipartelepeket is. A fiatal intézeti zenekör, melynek élén Gerecz Lajos tanár áll, 57 K 44 f., a régibb segélyző-egyesület, amelyet Wolf Árpád tanár vezet, 15692 K 66 f. vagyont mutat ki. Az ifjúsági Eötvös-önképzőkör Görög Gyula tanár vezetése alatt buzgó munkásságot fejt ki. A szertárak erősen gyarapodtak, de különösen értékesek a könyvtárak. A tanári könyvtár 6329 kötete 41425 88 f., az ifjúság könyvtár 4270 da­rabja 12228 K 82 fillér értéket kép­visel, jelentékeny az önképzőköri könyvtár is. Az intézet 7 tanulója összesen 864 korona ösztöndíjat kapott, nagy volt az egész és féltandíjmentesek és KiVg»íš?AJI­­.LAP a könyvajándékkal kitüntetett tanulók száma is. Az érettségi vizsgálatra 24 jelent­kezett. Jeles érett lett 4, jó 4, egy­szerűen érett 13 és javítóra utasítot­tak 3-at. Az érettségizők közül 6 lép a ka­tonai, 5 a mérnöki, 4 a kereskedelmi és 1—1 az állatorvosi, gazdasági és vegyészi pályára. Jogász csak 3 lesz. Örvendetes jelenség, hogy a kassai reáliskola kitünően teljesíti hivatását, amennyiben nem fokozza más reál­iskolák példájára az irtózatos jogász­­túltermelést, hanem reális és produk­­tiv életpályákra neveli az ifjúságot. Beiratkozott 271, vizsgát tett 256 tanuló. Ebből róm. kath. . . 76 (30%) gör. kath. . . 4 (2%) ev. ref. ... 18 (7%) ág. ev. ... 27 (10%) izraelita . . . 131 (51%) Tehát nyilvánvaló, hogy az izraeli­tákban van még mindig a legtöbb ér­zék a reális életpályák hasznossága iránt. A tanulók közül kassai 158, megye­beli 35, más megyékből való 61 és külföldi 2. Bártfa fürdő ügye. — Egy valóisi hir.­­ A fővárosi lapok azt a hírt közöl­­­ték, hogy Bártfa fürdő részvénytár­saság fizetésképtelenséget jelentett. Erre vonatkozólag a legilletékesebb helyről úgy értesülünk, hogy­­ nincs szó fizetésképtelenségről, hanem csu­pán fizetésmegtagadásról. Ugyanis Bártfa város és a fürdőrész­vény tár­saság között fennálló szerződés ér­telmében a városnak kötelessége volna a fuldő emelése érdekében bi­zonyos munkálatokat keresztülvinni, e kötelességének azonban a város mindeddig még nem tett eleget. E miatt a két fél között per támadt, a­mely még eddig eldöntetlen. A rész­vénytársaság pedig, a­melynek Bártfa városa az egyetlen hitelezője, a per befejezéséig a bérösszeg fizetését megtagadta. Ezt jelentették be teg­nap Bártfa város közgyűlésén és ebből keletkezett egy eperjesi tudó­sító téves értesítése nyomán az a hír, hogy Bártfa-fürdő fizetésképte­lenséget jelentett. A­ki ismeri a rész­vénytársaság nagy anyagi erejét és erkölcsi preztizsét, az csak mosoly­gott a híresztelésen, a­melynek va­lósága kezdettől fogva teljesen ki­zártnak látszott. Most, hogy Bártfa fürdő olyan újabb fellendülésnek néz elébe, a­mely a magyar fürdők tör­ténetében úgyszólván páratlan jelen­ség, a hit még kevesebb hitelre ta­lálhatott és rögtön nyomon is érte a­­ meghazudtolás. Julius 2. tesznek és itt nagy nyári mulatságot rendeznek. A mozgalom váratlanul meglepő eredményre vezetett. Összesen 2400 személy jelentkezett a kirándulásra. A vasutasokon kívül rengeteg szám­ban diákok, jogászok, felnőttek, az ózdi vasgyár és a diósgyőri ipartele­pek alkalmazottai is. A legtöbben családostul jöttek. Ma reggel 5 óra 45 perckor ültek a 36 kocsiból álló különvonatra, a­mely zsúfolásig telt meg. Kassára csak 9 óra 45 perckor ért a 2400 ember. Az óriási tömeg végighömpölygött a Széchenyi-ligeten és a Kossuth La­­jos utcán, itt aztán szétoszlott. A délelőttöt különben leginkább a város nevezetességeinek : a dómnak, színháznak, múzeumnak stb. megte­kintésére fordították, sokan pedig a Széchenyi-liget árnyas berkeiben ke­restek oltalmat a nap forrón letű­ző sugarai ellen. A kirándulók ma délután a Lajos­­forrás-fürdőben nagy nyári mulatsá­got tartanak, amelynek fényes sikere biztosítva látszik, ha meggondoljuk, hogy a 2400 vendégen kívül sok kassai is részt vesz rajta. A város külső képén különben egész nap nyomott hagyott az élén­ken fellendült idegenforgalom. Min­denütt nagy sürgés-forgás uralkodott. A miskolciak ma éjjel utaznak vissza különvonaton. Mily tévedés! A mindig előkelő ur — hogy ezt ide kell írni ! — iz­raelita. Kuruc 2400 miskolci Kassán. — Monstre-kirándulás. — Ma délelőtt 9 óra 45 perckor kü­­lönvonaton egy 2400 főnyi miskolci kiránduló-társaság érkezett Kassára. A miskolci vasúti hivatalnokok és alkalmazottak már régebben elhatá­rozták, hogy Kassára kirándulást ALAKOK a Szech­enjyi-ligetből. * Aki mindig előkelő. Igen jó fiú volna, csak az az egy baja, hogy összetéveszti a Széchenyi­­ligetet a Hyde-parkkal. Abban a kép­zelgésben él, hogy egyéni méltóságán szörnyű csorba esik, ha nem mindig született nemesekkel társalog és oly óvatos gonddal igyekszik meg­válogatni a barátait, hogy utoljára is arra a meggyőződésre jut, hogy egész Kassán nincsen ember, aki méltó volna arra a nagy kegyre, hogy ő leereszkedjen hozzá s ennél­fogva társtalanul bolyong a liget utjain. Különösen a zilált vallásfelekezet tagjaitól irtózik. A prózai foglalkozá­sokat szörnyen megveti s titkos vá­gya, hogy a kisenevi vérengzések legalább egyszer Kassán is megis­métlődjenek. Ő az, a­ki mindig rejtett célzá­sokat tesz a magyarosított ne­vekre, ő, az, a­ki agrár érzelmekkel tüntet és ugyancsak ő az, a­ki a magas klérus iránt áhitatos tisztelet­tel viseltetik. Ezek után azt hihetnéd­oh nyájas olvasó, hogy a mindig előkelő ur ősei honszerző Árpáddal jöttek be e hazába s már akkor felvették a szent keresztséget, mikor Asztrik püspök Vajkot megkeresztelte. HÍREK. — Napirend. A kassai muzeum reg­gel 9—12-ig, délután 3—5-ig (hétfő és péntek kivételével) nyitva. A bemenet ingyenes: vasárnap, kedd, szerda és szombaton. Csü­törtökön belépő díj személyenkint 40 fillér. Múzeum zárva: hétfőn és pénteken. — A kassai múzeum könyvtára péntek kivételével nyitva naponta délután 3 - 7-ig.­­ A kassai jogakadémia könyvtára nyitva naponta 4-7-ig — Kinevezés. Az igazságügy­miniszter B­r­ü­k­k Ede albirót a tornai járásbírósághoz járásbiróvá nevezte ki. — A bártfai muzeum. Mihálik József kir. tanácsos, a kassai mu­zeum igazgatója, mint megbízott mi­niszteri biztos e napokban kezdte meg a bártfai muzeum rendezését. Távollététében Baczoni Albert, újon­nan kinevezett másodigazgató fogja ellátni az igazgatói teendőket. — Egy hadnagy balesete. Széll Hugót, a 34-es közös háziezred had­nagyát július hó 29-én végzetes bal­eset érte. Flaubert­ puskával lövöldö­zött és ekközben egy golyó a szeme mellé hatolt, úgy, hogy a hadnagy súlyos sérülést szenvedett. A sérülés olyan komolyan természetű, hogy a '­es és közkedvelt fiatal tiszt szeme vilá­ját fenyegeti. Jár Ilka Amerikában. P ■ lka, a világhírű kassai imadonna, mint halljuk, i­­­­őnyös szerződési ajánla­tuk­­atí adoh el, amely őt a jövő ősz­­■ ához köti. A művésznő ■ [UNK] végén utazik New­ Yorkba. Pálmai Ilka csehországi fürdőhelyeken kezd több hétre ter­jedő vendégszereplést. — Az O. M. K. E. tanulmány­útja. Az Országos Magyar Kereske­delmi Egyesülés a nyár elejére ter­vezett dalmátországi tanulmányútját szeptember hó közepén okvetlenül megtartja. A tanulmányút iránya: Budapest, Fiume, Zára, Spalató, Ra­­guza, Cattaró, Cettinje, Skutari. Az utazás 14 napra terjed, vasúton má­sodik, hajón első osztályon történik. Az összes ellátási és utazási költ­ségek Budapesttől Cettinjéig és vissza 350 koronát tesznek. A tanulmány­uton való részvételre szeptember hó elsejéig lehet jelentkezni az O. M. K. E. központi irodájában, ahol a bővebb felvilágosításokat is megadják. Az O. M. K. E. kassai tagjainak figyelmét felhívjuk a tanulságos útra. — Tűz. Tegnap délután 4 óra tájban az Uj­ utca 35. száma alatt fedéltűz ütött ki, amelyet a helyszí­nére siető tűzoltóság csakhamar el­oltott. A kár nem nagy. — Nyári ünnepély. A magyar­­országi cipész—csizmadia munkások és munkásnők szakegyesületének kassai csoportja július hó 16-án, vasárnap a csermelyvölgyi kioszk-

Next