Kassai Munkás, 1908. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-04 / 1. szám

4. oldal, egy anyától valók, hanem egy szakmának eszik a kenye­rét. Különbség még­is van kettőjük között. A János min­dig bevallotta, hogy rajong a talpnyalásért, az arcátlan­ságért. Sándor éppen az ellentéte. Ő elkövetett sokszor arcátlanságot, sőt a munkásság szempontjából a legnagyobb bűnt a sztrájktörést, 1895-ben a pesti nyomdász­sztrájk alkalmával hordta verejtékkel Légrádynál a nehéz téglákat, azonban mindig igyekezett magát kimenteni és azzal kért bocsánatot, hogy ő tudatlan, ő barom volt és ezért volt áruló. És mi megbocsájtottunk neki. Kezet szorítottunk vele, habár nem tetszett nekünk az a viselkedése, hogy mindig úgy tett, mint a kitért zsidóasszony, aki nemcsak akkor imádkozott, mikor más tisztességes hívő, hanem ha kellett, ha nem és hordta a nagy keresztet. Katona Sán­dor hangosan kiabált a szocializmus mellett, hogy ne csak a szomszédok, hanem az egész ország meghallja, de céltalanul. Nem vették észre szegényt. Ami arra indí­totta, hogy engedje, miszerint régi természete, az árulás erőt vegyen rajta. E napokban megjelent Fischer-Colbrie­­nál és bűnbocsánatot kért. Fischer persze az ismert mon­dással: „többet ér egy megtért bűnös, mint száz hivő“ megbocsájtott és megengedte, hogy a Szent Erzsébet papi nyomdában­­ talpaljon. Mi pedig tudomásul véve a történteket, kutatás tár­gyává tesszük, nem-e tévedett Klein Lipót, hátha nem is államtitkokat őriz púpos hátán Katona Sándor, hanem gonoszságot, aljasságot, hitvány testvérárulást . . . Nyílt kérdések. A helybeli jogakadémián ezelőtt há­rom-négy héttel Deutsch Mór bádogosmester által javít­tatták az atk­a csatornákat. A munkát kiadta és ellen­őrizte Szoukup városi főmérnök. A munkát kifizette a vá­rosi pénztár az egész lakosság adójából. Mert városi mun­káról lévén szó, közérdekből kötelességünknek tartjuk e helyen úgy Szoukup mérnököt, mint Deutsch uszító bá­dogosmestert nyilatkozattételre felszólítani. Kérjük nyilat­kozzanak : Igaz-e az, hogy a csatornán eszközölt boltozó javí­tásokat 3 ember 1 napig, azután 2 ember két hétig esz­közölte. Igaz-e az, hogy azon a munkán a munkások napi munkaideje 6 és fél óra volt. Igaz-e az, hogy Deutsch úr mindenese, mondjuk üzletvezetője, Kaminszky azt mondotta Weisz Arthur és Klein Ignác segédeknek: „csak azért legyenek az épüle­ten, ha esetleg a városi főmérnök jön, itt lássa Önöket !“ Igaz-e az, hogy a két hétnél tovább tartó munkát egy ember egy nap alatt el tudja végezni? Ha igaz, akkor Deutschoz az a kérdésünk: mi ve­zette őt abban, hogy egy napi munkaidő helyett a város­nak több napi munkaidőt számolt el ? Szoukup mérnököt pedig az iránt interpelláljuk, hogyan volt lehetséges 51 atk­a-csatorna javítás munkaidejét több mint egy napi munkaidőnek elfogadni ? Mindkettőnek érdekében áll nyi­latkozni, mert ennek hiányában legközelebbi számunkban a kérdésekre magunk adjuk meg a választ. Munkásfogdosás Furcsa, de igaz, hogy vannak mesterek, akik nem tudnak munkást kapni. Aminek nem a munkáshiány az oka, hanem a rossz bér. Sokat ígérnek és keveset adnak. Ilyen „mester“ Simon Sándor helybeli tisztítómester úr is. A lapokban hirdette, hogy 70 koro­náért alkalmaz szabósegédet. Egyik fiatal elvtársunk, név­­szerint Fuchs Jenő beugrott a hirdetésnek és munkát vállalt, azonban az első fizetésnél tapasztalta, hogy bi­zony Simon úrra bátran lehet alkalmazni! „az ígéret szép szó-­ stb., mert csak 60 koronával fizette ki. Hímezett­hámozott, majd így, majd úgy lesz, a rossz időben is megtartja, ha nem is lesz munka. És eljött a mord idő, ami arra ösztökélte ezt a jeles bácsit, hogy a fiatal­em­bert elküldje, ráadásul felmondás nélkül. De már most Fuchs Jenő nem volt rest és elment az ipartestületre, ahol elhúzata Simon nótáját, köteleztette a két heti fel­mondás betartására. A tanulság ebből az, hogy nem kell hinni az ilyen mesternek, de olcsóbban sem kell dol­gozni, mint ahogy az árszabály azt előírja. ,,Egy főpincér panasza.“ „Kvisz Károly kassai főpincér panaszos levélben fordult hozzánk, amelyben el­mondja, hogy a kassai pincérszakegyesület a nemzetközi szocialista titkár agitációjára bojkottálta őt. A bojkott oka az, hogy ő, mint az egyesület pénztárnoka szigorúan ra­gaszkodott az alapszabályokhoz s állást foglalt a nemzet­közi irányzat ellen. Az ügyet mindenesetre figyelmébe ajánljuk az illetékes hatóságoknak.“ Ezt a kis hírt a „Magyarország“ című koalíciós lap eresztette világgá a név szerint megnevezett hivatásos de­­nunciáns levele alapján. A gazságot a tettes szemen sze­dett hazugsággal szokta leplezni. Kvíz Károly elfelejtette pausális protektorának megírni, hogy őtet egészen más valamiért zárták ki. Szövetkezett a keresztényszociális sent Imrés tagokkal és az egylet erkölcsi és anyagi meg­rontásán fáradozott. Az egyesület tagjait pedig arra akarta rábírni, hogy ne fizessék be a járulékaikat. Még valami mást is csinált ez a kedves : kártyázott, nagyban és ki­csiben. Igen, mint pénztárnok így ragaszkodott az egye­sületi alapszabályokhoz. A ragaszkodásnak ez a módja azonban nem tetszett sem az alapszabályoknak, sem pe­dig a kassai pincéreknek s igy a 6. §. alapján töröltetett az e­gyesületből. Ez az igazság. Ismét a dohánygyár. A kassai dohánygyárról már sokat írtunk és kimutattuk, hogy az egy közönséges nya­­zoda. Nemcsak hallatlan kevés díjazásban részesítik a munkásnőket, hanem ezenfelül még a gorombaságok egész légióját el kell szenvedniük. Azonban a legsúlyosabb pa­naszokat az orvos ellen lehet hallani. A munkásnők, ha megbetegszenek, kénytelenek a sajátt pénzükön privát orvost hivatni, mert a gyári orvos, dr Garbinszky úr sehol sem található. Legutóbb Wojtovics Jánosnéhoz lett hiva, persze el nem ment s igy hozzátartozói kénytelenek voltak dr. Sidlauert hivatni, akinek munkálkodását honorálták. Pedig Wojtovics Jánosnétól a gyári igazgatóság pontosan lefogja a betegsegélyző dijat. Egyetlen esetben sem engedte még el. Kérdjük: egészséges állapot az, hogy a munkások be­tegsegélyző díjat fizetnek és szükség esetén gyógyke­zlést nem kapnak? Kérdésünket az orvosszövetség érdemes el­nökéhez címezzük, mert a gyár vezetősége, ha tőle függne, még rosszabb állapotokat teremtene. Kérdésünket azzal a kijelentéssel egészítjük ki, hogy az orvosszövetség, ha élet­­képességét be akarja bizonyítani, beleavatkozik e hallatlan állapotok megszüntetésébe, ha nem teszi, bebizonyítja, hogy az állammal nem mer kikezdeni ! Nincs világosság. Talán­­mi sem igazolja jobban kisvárosi voltunkat, mint az, hogy az udvarok esténként nincsenek világítva. Habár e­miatt már sokszor szeren­csétlenségek történtek, még­sem indítja a házi urakat arra, hogy egy kis lámpát beszerezzenek. A legtöbb ház­ban félelmetes sötétség van. Pedig egy kis jóakarattal és néhány fillér kiadással a lakók érdekében egy ilyen kis áldozatot meg lehetne hozni. A fővárosban Boda fő­kapitány elrendelte, hogy egy lánynak egész éjjel világí­tania kell. Mi legalább este 10 óráig kívánjuk ezt, amit Váczy nagyon könnyen elrendelhetne. Hiszen úgyis láttunk már annyi felesleges és hiábavaló rendeletet tőle, hogy már joggal reflektálhatunk egy okosra is. Ennélfogva fel­szólítjuk Váczy József főkapitányt, hogy ilyértelmű rende­letet bocsásson k­i a házigazdákhoz és annak szigorú de­ KASSAI MUNKÁS 1. szám.

Next