Kassai Munkás, 1914. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-03 / 1. szám
1. szám. KASSAI MUNKÁS A mungók újéve. Újév napján a kassai mungók se feledkeztek meg egymásról. Jobb hiányában összecsődültek vagy nyolcan Kazinczy Gyula közjegyzői irodájában, ahol a pártelnök hallócsővel és snapszszal fogadta őket. Mikor a beszédeket elpuffogtatták és a sópénzből négy hosszú táviratot is menesztettek vezércsillagjaiknak, s napszorás közben Varga Kálmán lovagelvtárs felfedezte, hogy Ferenc József rendjében új lovagtársa akadt. A régi lovag sietett egy császárkörte likőrizó beszéddel felköszönteni az új lovagot, Beller Károlyt, akit szintén nem a mazsola szőlő és a firnájsz pontos kimérése miatt tüntetett ki Ferenc József, hanem azért, mert az öreg úr is mindig a hatalom körül settenkedett. Drága pofika. A drága pofika ezúttal nem a rózsás arcú és tüzes szemű lánykáé, vagy asszonykáé, hanem az Ágoston püspöké. Ezt a papok lapjából tudtuk meg, amely keddi számában a következő híradást közölte : „Dr. Fischer-Colbrie Ágoston kassai megyés püspök ur őméltósága sajátkezű autogrammjával ellátott legújabb arcképe most jelent meg és 7 koronáért kapható Jaschkó Géza könyvkereskedésében Kassán. Ezen gyönyörűen sikerült dupla fénynyomatu művészi arckép kevés példányban jelent meg s igy annak mielőbbi beszerzését ajánljuk.“ — Ezzel szemben mi azt ajánljuk a közönségnek, hogy a mostani szűk világban ne ugorjon be a haszontalan és drága pofikavásárlásba. Hagyják ezt a jobb időkre. Ez annál is inkább ajánlatos, mert a pofikaárak hullámzása igen nagymérvű, úgy, hogy a drága pofikákat a mi számításunk szerint később még bagóért is fogják vesztegetni. Boroevics ezredtulajdonos lett. Ferenc József király a Marosvásárhelyen kvártélyozó 51-ik gyalogezredet Szvetozár hadtestparancsnoknak díjmentesen adományozta. Megjegyzendő azonban, hogy ez a tulajdonjog nem túlságosan korlátlan ám. Példának okául zálogba csapni, vagy betábláztatni még szorultság esetén sem lehet a tulajdonul kapott ezredet. A Kenyeres Károly fotográfiája. Először természetesen azt kell tudatnunk olvasóinkkal, hogy tulajdonképpen ki az a Kenyeres Károly ? Ott kezdjük, hogy az 1912-ik év nyarán beállított hozzánk egy hegyes fejű, hiúz szemű és sárgás-szürke bajuszú ember és teljes három órán át dumált nekünk arról, hogy ő legalább is olyan szocialista, mint Weltner, vagy Bokányi. Távozás előtt pedig fölajánlotta szolgálatait pártunk részére. A látogatás munkaszüneti napon volt és így türelemmel hallgattuk végig a bőbeszédű figura előadását és vártuk a következményeket, amelyek nem is késtek sokáig. A papi lap hasábjain pár hét múlva vizenyős gondolkozásra valló cikkek jelentek meg a szociáldemokrácia ellen, amelyeket a mi különös figuránk írt, akinek a neve Kenyeres Károly. Ez az ember most a Vargóczi jobb keze (ne tessék holmi tisztító funkcióra gondolni !) és mint ilyen, mindent elkövetett a Vargóczi győzelme érdekében. Az Állami Tanítók Országos Egyesületének keddi közgyűlését megelőző népgyűlésen Zigány Zoltán, az Új Korszak szerkesztője, erről az ide-oda ugrándozó stréberkéről így nyilatkozott: „A vezérségért törtetők között ott van Kenyeres Károly is, aki egy időben Diósgyőrött ál-48-as volt. Ilyen lapot szerkesztett is. Majd ál-szocialista lett, később pedig fölcsapott álklerikálisnak.“ Kenyeres Károlynak ezt a találó megfestését mi még azzal töldjük meg, hogy az ilyen alak nem lehet igazi ember, csak ál-ember. Felnőttek oktatása a tisztességre. A tartalékos honvédtisztek, u. m.: orvosok, gazdászati tisztek és egyebek részére január 8-án a honvédlaktanya tiszti étkezőjében előadás tartotik a becsületügyekben való magatartásról. A különös oktatásban részesülőknek gyors előmenetelt kívánunk. Szeszfőzői tanfolyam a gazdasági akadémián. A kassai magy. kir. gazdasági akadémián január 15-én tizenkét hétre terjedő szeszfőzői tanfolyam nyílik meg. A tanfolyam hallgatói 54 korona ellenében a szeszfőzés minden csínyját-binját elsajátíthatják. Végtelenül jellemző ennek a tanfolyamnak a megnyitása. Ahelyett, hogy a kassai magy. kir. főiskolán répa- vagy töknövesztői tanfolyamot nyitnának, szeszfőzői tanfolyamot létesítenek, ami annak tudható be, hogy a répa és a tök a választások idején nem játszik szerepet, míg a szesznek ilyen esetekben döntő befolyásuk van. Őrültek házába dugják az igazmondó csuhást. Egy Teofil nevű nagybányai barát a csuhások azon nagyszámú fajtájához tartozott, akik csak a pucér növesztése, a gegő nedvesítése, továbbá a jó pihent vér sűrűn való forralgatása érdekében dicsérik immel-ámmal az urat. Teofil atya aztán nagy őszinteségében szent karácsony ünnepén imigyen prédikált vala : — A nők nem a mise kedvéért járnak a templomba, hanem a szép sekrestyés kedvéért. Az őszinte Teofil atyát másnapra kelve betuszkolták a bolondok házába Népoktatásunk bűnei. A magyarországi összes iskolák közül 68 százalék, tehát az iskoláknak közel háromnegyede olyan, amelyben egy tanító tanít osztatlanul, hat osztályt, fiukat, leányokat együtt, egy teremben, egy időben. Ezeknek az iskoláknak 81 százaléka a felekezetek kezén van, az állam kezén nem egészen 10 százalék. Van körülbelül 1000 tanító, akiknek nincs oklevele s ezek közül 93 százalék felekezeti iskolákban van alkalmazva, az államnál mindössze csak 10 van még állásban. Egy-egy tanítóra jut a gazdag róm. kath. felekezet iskoláiban átlag 70 gyermek, az állam iskoláiban ellenben 54. A kalocsai egyházmegye 151 iskolája közül 51 iskola, tehát 34 százalék nem felel meg a törvény követelményének, mert egy-egy tanító keze alatt 80-nál több gyermek van. Ezekben az iskolákban 25661 gyermek a törvényben meg nem engedett mértékben van összezsúfolva s ha ezekhez hozzászámítjuk az illető községek 2951 be nem iskolázott tanköteles gyermekét, akkor az érseki főegyházmegyének jelentéséből kiderül, hogy az iskolakötelesek 61 százalékát nem látja el a törvényben megkövetelt minimális iskoláztatással. Hasonló adatokat nyújt az egri főegyházmegye népiskolai jelentése is, amelyből kitűnik, hogy 879 osztály közül 384-ben, tehát 44 százalékában a tanulók száma szintén meghaladja a törvényben megállapított maximumot, ami azt jelenti, hogy az egri érsek az iskolakötelesek 58 százalékát tartja a törvényben meg nem engedett mértéken túlzsúfolt iskolákban. Öt millió erdei iskolára. Egy berlini polgár öt millió márkát ajándékozott a városnak, hogy abból erdei iskolát létesítsenek és tartsanak fönn olyan fiúk számára, akik egészségesek és különösen nem szenvednek öröklött, terhelt betegségben. Jó fogás. Az Érdekes Újság kiadóhivatala a héten egy röpiratot terjesztett Kassán, melynek a szövege így szól: „Szives figyelmébe ajánljuk, hogy az Érdekes Újság e heti száma olyan kassai eseményekről hoz képes tudósítást, melyek t. Cimet föltétlenül érdeklik.“ A t. Cimek érdeklődése természetesen fölkeltődött az Érdekes Újság iránt. Nagy volt azonban a meglepetés, mikor a hirdetett kassai események helyett mindössze Tima József honvédszámtiszt hajtalan fejére bukkant az idevalósi képes események fölfalására éhes olvasó. A számtiszt úr feje és komiszul fogó pennája abból az alkalomból lett szenzáció tárgya, hogy a kassai színházban előadták egyfelvonásos fércélményét. Az Érdekes Újság fogása és a számtiszt úr túlságos élelmessége persze a t. Címek közt nagy bosszúságot okozott 5. oldal.