Kassai Szemle, 1892 (8. évfolyam, 2-90. szám)
1892-01-13 / 6. szám
VIII. évfolyam. Kassa, szerda 1892. évi január 13. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kassa főutcza 58. sz. a. hova a lapot érdeklő küldemények czimzendők. Előfizetési dij t Kassán házhoz-hordással Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 „ 50 „ Vidékre postai küldéssel: Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — ,, Negyedévre ••• 1 „ 50 „ — Egyes szám 5 kr. — Kéziratok vissza nem adatnak. KASSAI SZEMLE Politikai, társadalmi, kereskedelmi s ipari érdekeket képviseli lap. —*— Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. 6. szám Hirdetések > egy petti sor ................. 5 kr nyilttérben........................ 12 „ Többszöri közlésnél engedmény [Felvétel a kiadóhivatalban tőntcza 58. sz. Továbbá a következő ügynökségek : Oppelik A. Bécs, Schalek Henrik Bécs, Haasenstein & Vogler Bécs, Eckstein Bernit fnrdöntcza 4. Budapest, Goldberger A. V. Váczi utcza 11. sz., Jannns Gyula Budapest ; Hamburgban: Danbe G. L. & Comp., Steiner Adolf. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Ki legyen a bíró ? Budapest, jan. 10. A mely hadvezér az ellenség előtt kedves, az rósz hadvezér, amely miniszterelnök az ellenzék előtt kedves, az lesz miniszterelnök. Nem akarjuk ezt a ház igen tisztelt volt elnökére alkalmazni, de hogy az ellenzék oly nagy ováczióban részesítette, nem kedvező ítélet reá nézve, habár ő, mint pártvezér nem fungált és nem tángálhatott. Azért abban az ellenzéki nagy elismerésben van valami hamis hang, ami a részrehajlatlanság érzékét sérti és gondolkozóba ejtik a közönséget . Nem e elnézőbb volt Péchy az ellenzéki túlkapásokkal szemben, mint amilyennek lennie kellett volna ? Íme az ellenzék dicsérete még egy ház elnökével szemben is, kinek a pártok felett kell állnia, nemde hogy gyanús? Hát még egy miniszterelnökkel szemben milyen lenne? . . . Az a hang tehát, melyet az ellenzék gróf Szapáry Gyula miniszterelnökkel szemben hallat, tökéletesen normális és helyes. Nincs megelégedve semmi cselekedetével, ami az ellenzék részéről a legnagyobb elismerés, mert az ellenzék megelégedése azt jelentené, hogy a miniszterelnök maga alatt vágja a fát. Annyi tehát már bizonyos, hogy nem vágja. A miniszterelnök újévi beszéde nem is arra való volt, hogy az ellenzék hozsánnát kiáltson érte; a trónbeszéd megint csak nem arra való volt, hogy az ellenzék elismerését kivívja , mert bizony az ellenzék malmára nem hajtotta a vizet ez sem. Szapáry Gyula grófban meg van az a magas műveltség, milyent csakis azokban a körökben lehet elsajátítani, melyekben ő forog, ámde műveltségének legfinomabb árnyalatai sem nélkülözik a férfias őszinteség bizonyos ridegségét. Az ügyek állásának ridegségét. Az ügyek állásait szépíteni, kedvezőtlen véleményét leplezni, avagy olyat ígérni, amit meg nem tarthat, nem képes. Pénzügyminiszter korában is mindig a rideg valót, a helyzetet inkább sötéten, mint kedvezően festő s mert az ellenzék a sötétet egészen feketére mázolta, terjedt el a hit, hogy pénzügyi helyzetünk reménytelen. Pedig ha az lett volna, sem Wekerlének, sem semmiféle élő embernek nem sikerülhetett volna a deficitet rövid pár év alatt megszüntetni. Hanem igenis, ennek az alapja már a Szapáry működésében volt lefektetve. És vajjon nem-e rideg őszinteség volt tőle csak úgy kereken kimondani újév napján a választások küszöbén, hogy a parlament tisztességét és méltóságát biztosító rendszabályokhoz nyúlni szándékozik. Nem-e tudhatta, hogy az ellenzék ezt a kijelentést hatalmas kortes fegyverül fogja fölhasználni, azonnal klotürt, és a szólásszabadság elnyomását emlegetvén ? Igaz ugyan, hogy a miniszterelnöknek a klotür eszében sincs . Igaz ugyan, hogy a szólásszabadságot nem elnyomni, hanem ellenkezően, éppen az ellenzéki terrorizmussal szemben, biztosítani akarja, de lehetett tudni, hogy az ellenzék azt a kijelentést, kortestekéül fogja felhasználni. Szerencse, hogy a számbavehető közvélemény nagy többsége az, mely a miniszterelnök e kijelentését várva várta s az országgyűlés tekintélyét és méltóságát aláásó botrányok megszüntetését türelmetlenül óhajtja, különben megeshetnék, hogy az az erélyes hang, melyet a miniszterelnök hallatott, a választások folyamán csakugyan félremagyaráztathatnék. Éppen oly őszinte, rideg és nyílt a trónbeszéd is, amilyen a miniszterelnöknek minden kijelentése, mert az igazság elmondásán kívül más czélt nem rejteget. Ami ott el van mondva, egy betűig igaz, tudja ország-világ, s egyéb czél vele elérve nincs mint az, hogy az öt év alatt megtörténtek csoportosítva, áttekinthetően állhattak a közönség elé. Az ellenzéknek nem tetszik, az ellenzék száraznak találja, az ellenzék hibát keres benne. Nem újság! Ez így van mindenütt: a közönségen a sor, hogy a kettő felett ítéletet mondjon. Az áruló Deil Jenőről van szó, a felebaráti szeretetnek kiapadhatatlan nemes forrásáról. Aki múlt ősszel kész volt meguralni érzelmeit, amelyek még több jog és szabadság után sóvárogtak, nem a maga, hanem a polgártársai részére, és aki emiatt kész volt a szabadelvű párt sorába belépni a végből, hogy még többet használhasson, nem magának, hanem polgártársainak. Aki, mikor látja, hogy jelöltsége az igaz ügynek ártalmára lehet, lemond a dicsőség pálmaágáról, amellyel polgártársai rendületlen és rajongó lelkesedéssel kínálják. Aki az ősszel kiállta a vízkeresztséget, vérkeresztséget követelnek tőle ma a képmutatók, az álarczosok. Hitehagyottnak, renegátnak, árulónak nevezik őt e napoknak írástudói és képmutatói. Az Isten báránya látszólag védtelen. Ellenségei beordítják a csapszékeket, elárasztják falragaszokkal az utczákat s a felizgatott vad csőcselék utánuk ordítja, hogy „hitehagyott, renegát, áruló.“ Az izgatók pedig gyönyörködnek a vérkeresztség jelenetén, amelyet ők rendeztek neki, amelyről ma azt hiszik, hogy a vérvesztésbe belehal. / Gyönyörködnek s arczaikról leolvasható a feketevér-8ugallta gondolat, amely eltorzítja arczvonásaikat: „másokon segítettél és magadon segíteni nem tudsz; ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről!“ Csalódni fognak gyűlöletteljes reményükben, hogy nem fogna leszállani róla! Harmadnapra fel fog támadni a meggyilkolni szándékolt igazság! Harmadnapra Deil Jenő ismét az lesz minden polgártársa szemében, aki évtizedeken át volt, a felebaráti szeretetnek apostola, minden nemes, szép, jó és igaznak önzetlen és önfeláldozó barátja ! Mert a szabadság, egyenlőség és testvériség szent eszméi Deil Jenőnél nem hamisított bornak czégérei, hanem benső hit és igaz meggyőződés, eszmények, amelyeket keresztrefeszíteni lehet, de meggyilkolni soha ! Deil Jenő már harmadnapra több lesz súlyában, erkölcsi erejében, amint volt. A hamisság, amely őt roszszellem gyanánt kísérte eddig, nem gyanúsíthatja többé, hogy önző czélokból lépett át a szabadelvű párt táborába, amelynek immár kétségtelen dísze, erős oszlopa és jogos büszkesége ! Ami ellenben az árulást illeti, minden józan fő előtt kétségtelen, hogy elárulni lehet a királyt, a hazát, lehet az emberiség bármely nagy ideálját, de a magyar függetlenségi pártnak múmiává aszott mondókáit elárulni nem, — ezektől csak menekülni sikerülhet! TÁfICZA: Az első párviadal előtt. Háromszínü zászlók lengettek s a zene szólt a nagy terjedelmü nemesi portán. A zászlók dárdái föl voltak pántlikázva és virágozva. Legalább is ötszáz ember dalolta az udvaron a Kossuth-nótára, hogy „éljen Kaponyay György, a követünk.“ Látni való tehát, hogy alkotmányos aktus volt készülőben. A gyerekek, a nemes ur gyermekei, két szőke leány és egy két éves fiúcska kikönyököltek az ősi ház tornáczán s ők is éltették a követet. Egyszerre elhallgatott a zene, a dal és az éljenzés zaja. Egy széles vállú, domború mellű, sugár növésű ur jelent meg a választók között. Magyaros, puha kalapján fehér strucztoll lengedezett. Boltozatos homlokára szénfekete fürtös haj duzzadozott ki. Szemei kissé 6887 duzadozottak, de mint a parázstűz úgy csillognak. Orra kissé hajlott, eleven, mozgó czimpákkal. Bajusza sugár és kunkorodott. Szájszélei pirosak és finom metszésűek, szinte beharapottak. Telt álla nyírott, fekete szakállal körítve. Vállaira egy piros gallérú, füstös parasztguba volt csak úgy hanyagul rádobva. Mellét karneol gombos rövid szabású dolmány szorította össze, lábain sujtásos, halovány molnár-kék nadrág feszült meg. Csillagos ezüst sarkantyúja, mint a csengő, úgy szólalt meg, mikor az emberek közé lépett. —g— Messzeható, gordonka hangja, mint harangzendülés reszketett meg a friss hajnali levegőben . — Gyermekeim! Mindnyájan tudjátok, hogy apáimat leszúrták Kufstein börtönében, mert szerette haj záját. Engem is megölhetnének, de akkor se kiáltanék mást, mint: éljen a haza! Velem jöhettek útról-útra, mert a hazaszeretet útján foglak vezetni benneteket. Aki igaz magyar, aki nem fél a hatalomtól és nem áhítozik a zsíros konczra , az jöjjön velem. Válasszuk meg követünknek Kaponyay Györgyöt. Ép olyan igaz magyar, mint én. A nép éljenezett. Az az ur pedig, aki ezt a beszédet tartotta, egy selyem zászlót vett a kezébe s a nyeregbe ült. Szakasztott az az arcz, azok a szemek, az a ter jlet, aminővel a magyar nemesség típusát rajzolják. A nép, ki kocsira, ki lóra kapva, dalos ajkakkal követte, mint egy félistent. A faluvégi grófi udvarból pedig hosszú nyakú angol paripán egy lovászlegény vágtatott be a városba, hírül vinni, hogy Bolyi Farkas megindult a választásra, jó lesz tehát vigyázni. Úgy esett a választás, hogy Kaponyay György ellenében néhány szavazatok gróf Karácsonyi Edmundot választották meg. A lelkesedést, amit Bolyi Farkas maga teremtett meg, legyőzte a grófi uradalomnak ingyen bérbe adott dűlő földjei és selyem gyepü kaszálói. Késő estére lett meg a választás. A bizottság a szavazásos hivatalos összeszámolásával volt elfoglalva. Ekkor történt, hogy Bolyi Farkas zörgős kis kocsijában fölállva, oda kiáltotta az ellenpártnak: czudarul csinálta, ezt Stromm Ferdinánd is vállain összerántotta a fürtös gubáját. Ebben a pillanatban kigyűlt a fabódé, melyben a választás történt, a Bolyi Farkas népei, a híres karádiak, szétverték a bizottságot, tűzbe dobták a jegyzőkönyveket és Stromm Ferdinánd, a grófi párt vezére, véres fővel menekült a választás színteréről. Bolyi Farkasnak bizony meggyűlt a baja. Alig még alig tudott a törvényszéknél az alól a vád alól menekülni, hogy a véres zavargás az ő intésére történt. De mikor tisztázva lett, hogy ebben része nem volt, el kellett intéznie dolgát Stromm Ferdinánd jószágigazgatóval, aki ellene a megyeteremben, a kaszinóban, a fölmentő ítélet után is, nyíltan hangoztatta a gyilkosságra fölbujtás vádját. A szerencse Stromm Ferdinándnak kedvezett. A megye legdaliásabb emberének, Bolyi Farkasnak a szivén ment át a pisztoly golyója. A gyerekek a mamájuk ijedt sikoltására ébredtek föl és az apjuk temetése után aludtak el. A temetése megható, elnyújtott gyászdalaival, a koporsóra hullott göröngyök zuhogása, a mama szaggatott sírása, mint egy nehéz, gyászos kép ötlött föl a 24 éves Bolyi Dezső emlékében, mikor a két barátja magára hagyta. Mintha maga előtt látta volna most, 24 éves korában az apja hátracsuklott fejét, lefogott szemeit, mozdulatlan, merev arczát, szederjes ajkait, s a földön ledobva a megtépett, véres ruhákat. Borzongva szorult össze a szíve, halántékaira hideg gyöngyök ültek ki, forró lélekzete égette ajkait, szemei lázas tűzben égtek, mikor atyja váratlan halálának bus képét maga elé idézte. Azóta a két kis leánytestvérből angyal lett, csak az édes jó anya, ez a szent özvegy élt meg bus lemondásban, az örök gyász szenvedésével jóságos, szelíd arczán. Ennek a becsülendő, tiszta asszonynak ő, Bolyi Dezső, meg a gyötrelmes emlékek képezik az egész világot. És most, ime elment a két barátja megállapi-