Kassai Ujság, 1920. október-december (82. évfolyam, 224-296. szám)

1920-11-25 / 268. szám

2 oldat fogadni és magába zárta az­ ajtót. A zajongó tömeg azonban nem tágított és állhatatosan követelte a bebocsájtást. Egy cseh tanár került elő valahonnan és azzal fenyegetőzött, hogy katonaságot hív és szuronnyal kergetteti szét a gyermekeket és szüleiket.­­A hangulat erre oly fenyegető lett, hogy a tanár jobbnak látta elmenekülni. Csak huzamosabb idő múlva vonultak ki a tüntető szülők azzal, hogy ma délben fél 12 órakor kérnek felvilágosítást az iskolagondnoktól. Kiváncsiak vagyunk a demokratikus válaszra.. Estsaal UJaif H. G. Wells Szovjetoroszországban. A világhírű angol regényíró, H. G. Wells, aki minden napysűilűsége és epi­­kussága mellett is egyike Anglia nang­­anó publicistáinak­, szeptember végén fiával együtt tanulmányútra indult Szovjeto­roszországba, hogy­ Lenin cár vörös uralmát saját szemeivel láthassa. A rendkívül érdekes útról nemrégiben tért csak vissza és útiélmén­­yeit, emlé­keit, megfigyeléseit, tapasztalatait könyv­­alakban a napokban adta ki is ő, aki pedig politikailag nagyon is balra áll Anglia mai kapi­tali­szta­ demokráciájától, száraz elfogulatlanságában is megdöb­bentő leleplezését adja a terror és a megfélemlítésen felépült, új osztályur­al­­ma, szegény Russiának. Wells, bár Pétervárott tartózkodott legnagyobbrészt, nem vette igénybe a szovjet kormány hivatalos vendéglátását, nem vonult be a »Hotel Internatinal« előkelő appartament-jaiba, ahol Wilhelm Herzog és más német írókon kívül töb­bek között Smeralék is laktak, hanem Maxim Gorkijhoz, az orosz pusztulást oly pontosan és objektíven látó íróhoz szállásolta be magát. Tolmácsul a lon­doni volt orosz nagykövet unokahugát rendelték ki hozzá, teljesen szabadon mozoghatott és így láthatta, hogy a legfeljebb 150.000­­ elvtárs uralmára támaszkodó szovjet valóban az egyetlen lehetséges hatalom Oroszországban. A könyvből az alanti, plasztikusan színes, mindent sejtető részeket fordít­juk I­e olvasóinknak : Az Oroszországba érkezőnek az az uralkodó benyomása­­ van, hogy egy rettenetes és soha jóvá nem tehető ös­­­szeomlás küszöbén áll az ország. A parasztság, amely a’ múlt piramisainak egyedüli bázisa volt, ma is épen úgy él az orosz síkságon, mint annak előtte, sőt kiterjeszkedetten. Minden más ös­­­szeomlott és napról-napra egyre jobban omlik, de ez az összeomlás sehol sem látható annyira, mint Szentpéterváron. Ezt a várost Nagy Péter alapította, akinek bronzszobra az Admiralitás kis kertjének bejáratánál ma is uralja a várost. A néma paloták, az elhaló élet, az üres és bedeszkázott ablakú házak asztalaikkal, írógépeikkel, melyek a különböző kezeltségek munkáit árulják el, mást nem dokumentáltak, mint az elkeseredetten nagy harcot az éhhalál és a mindig fenyegető belső vagy külső háború ellen. Nemrégiben az élénk, nagyforgalmú pétervári utcákat jól menő üzletek szegélyezték s nagy­on jól emlékszem 1914-re, amidőn ott jártam, milyen jól esett csavarogva, kisebb be­vásárlásokat végezve megfigyelni hatalmas, nagy város lüktető életét. Ma a megszűnt minden üzlet. Egész Péter­­váron legfeljebb eg­y fél tucat üzlet van nyitva, ezek között egy állami elárusító raktár, amelyben kőedényeket lehet vá­sárolni, ahol emlékül :egy-két tányért vettem magamnak 700 vagy 800 rubel­ért. Van néhány virágüzlet is. S ez milyen lélekemelően csodála­tos : est­ben a városban, ahol a lakosság egyre fogy, ahol az emberek nagy része lassankint éhhalállal múlik ki, ahol talán senkinek sincs többje, mint két ruhája s egy garnitúra foltozott, vásott fehérneműje, még 1 virágot árulnak és 5000 rubelért, tehát a pénz mai árfolyamának meg­felelően 17—18 frankért már egy egész csinos chrisanthé magacskát lehet kapni. Nem tudom, hog­y ez az állításom »már nincs többé bolt« felébreszti e az olvasóban azt a rettenetes képet, ahogy ma valóban egy orosz ucca kinéz. Ez nem ugyanaz, mint egy londoni ucca vasárnap, amikor az üzletek a rendesen, pontosan lehúzott redőnyök mögött telje­sen nyugalmas, jól megérdemelt pihenés­sel álmodnak, hogy hétfőn újra megele­venedjenek, felébredjenek s egy pár órára megszakított tevékenységüket újra folytassák. A pétervári boltok teljesen elhagyatva és elpusztítva. Szánalmasan né­znek ki. A Vakolat, a mész levedlik a falakról, a kirakatok megrepedtem be­­törötten vagy bedeszkázottan bámészkod­nak a kihalt uccára. Néhány üzlet be­piszkolódott és plakátokkal eléktelenített kirakata mögött értéktelen, tönkrement áruk is vannak. A meglevő üveg elho­mályosodott, a pultokon s a rekeszeken két éves por rakódik, rétegeződik. Ezek az üzletek halottak és soha nem nyíl­hatnak meg többé Nagy, híres páter­­vári vásárok, a keleti bazárok pompá­zó képe elevenedik meg előttem. Nin­csenek többé. És a könyörtelen, elke­seredett véres harc folyik tovább: a hatóságok harca az életszükségleti tár­gyak igazságos elosztásáért, de lehe­tetlen megakadályozni, hogy a sikerek a még fenmaradt élel­micikkek árát a lehetetlenül szédítő magasságokig fel ne verjék. És az üzletek halála telje­sen céltalanná teszi az utcákon való csavargást. Senki sem sétál többé s csak most jön rá mindenki, hogy egy igazi, modern nagyváros nem más, mint egy hosszú alléé üzletekből, étter­mekből, kávéházakból s ha ezek meg­szűnnek, az utcáknak nincs karakte­rük, megszűntek létezni. Minden állomáson, ahol a vonatok megállnak, piacok vannak. Minden kis megállónál nagy tömegű paraszt gyűl össze, minden beérkező vonatot várnak, tejet, tojást, almát, kenyeret és más ilyen cikkeket kínálnak eladásra. Az utasok kirohannak a kocsikból, megtö­mik zsebeiket, táskáikat. Egy alma, egy­ tojás 300 rubel. A parasztok nagyon jól tápláltak és egyáltalában nem vet­tem rajtuk észre, hogy rosszabban men­ne nekik, mint 1914-ben. Minden való­színűség szerint bizonyára sokkal jobb dolguk van. Több a földjük és meg­­szabadultak földesuraiktól. Meg sem kísérelnék, hogy olyan kísérletet tá­mogassanak, amely a szovjet uralom bu­kását okozhatná, mert meg vannak ar­ról győződve, hogy ameddig ez az ura­lom marad, addig helyzetük nem válto­zik és nekik ez a helyzet tetszik. Ez azonban a legkevésbé sem akadályozza őket abban, hogy­­ amikor csak lehet, az élelmiszerekért maximális árt kínáló vörös gárdistáknak ellent ne szegülje­nek. Ha a rekvirálást kisebb számú vörös gárdista végzi, megtámadják, sőt agyon is ütik őket. Ezeket az epizódo­kat azután a külföldi lapok tudósítói nagy szenzációkként közölnek és tárnak fel: »Felkelő parasztok támadásai a bol­sevikok ellen.« Pedig nincs semmi fel­kelés, a parasztok kezdik magukat jól érezni a szovjet uralomban. Kánnér Ernő A magyar himnusz éneklése „közbotrány“ Egy kávéházi vendég, a magyar himnusz és az államrendőr. Tegnapelőtt este egy kis kassai kávé­házban mulatozott Tagányi Kálmán kas­sai lakos több barátjával. A borgőzös hangulat, a duhaj jókedv és a magyaros virtuskodás pattantották ki az ötletet : „énekeljük a magyar­ himnuszt “ Az ötle­tet tett követte és a kis társaság cigány­­zenekiséret mellett rázendített a himnuszra. C­ak pár pillanatig zenghetett a bilin­csekbe vert melódia és már megjelent a küszöbön az államrendőr, a mulatozást beszünette és Tagányit magával vitte a rendőrségre, ott leigazoltatták, hazabocsá­­tották, és közbotrányokozás által előidézett kihágás miatt eljárást indítottak ellene. A sajnálatos esettel kapcsolatban nél­külözhetetlennek tartjuk a tárgyilagos kommentálást Feltétlenül elítéljük az olyan magyart, aki a magyar himnusznak szent szimbo­lmmá és imává vált jelentőségét egy borgőzös hangulatban, duhaj virtusért lealacsonyítja. A magyar himnusz ma sokkal több és súlyosabb, semhogy egy mulató szeszélyét szolgálja. Ebből a szem­pontból elítéljük a himnusz profanizá­­lását. Másrészről a rendőrhatóság eddigi — többnyire — tapintatos eljárása hozzá­szoktatott bennünket ahhoz, hogy szinte személyes garanciát lássunk bennük poli­tikai természetű ügyek objektív elbírálására. Épen ezért csodálkoznunk kell azon, hogy a magyar himnusz éneklését közbotrány­okozásnak minősítik. Ellenben legjobban furcsáljuk az állam­rendőr szerepét. Soha oly tömegesen nem loptak, raboltak, inzultáltak, késeltek Kas­sán, mint az utóbbi negyedévben. Ha nem is egyedüli, de mindenképen jelentékeny oka a közbiztonság bizony­talanságának a rendőri őrszemszolgálat elhanyagolása. És bizonyosak vagyunk abban, hogy mia­­tt az államrendőr a köz­botrányokozóval bajlódott, azalatt a tolvajok nyugodtan loptak, fosztogattak. A bútorozott szobák új árai A lakáshivatal pénteki összbizottsági ülése tárgyalja a két lakbértervezetet. Izgalmas vita várható. — 50—100 százalékkal emelik a béreket. rA Városi lakáshivatal péntekre az összbizott­­ágokat ülésre hivta fd­etsae, hogy azon a bútorozott szobák árainak egységes és radikális rendezését tető hozza. A plenáris ülés két tervezet fölött fog tanácskozni. Az e­ső tervezet szerint a szobákat berendezés szerint három kategóriába osztják: az ellső osztál­yú szoba 140, a másodosztályú 100, a harmadosztályú 80 koronába kerülne havotnkint. szobákért ezenfelül a bérösszeg Utcai 15 százalékra, különbejáruakért pedig 25 százalékra volna felszámítható, míg villanyhasználatért lángonként havi 20 korona volna fizetendő. A második ter­vezet kiindulási pontja, mely­ a bútoro­zott szoba alapbérét képezi az az ös­­­szeg, melyet megkapunk, ha a szobát kiadó lakó évi lakbérösszegét osztjuk összes szobái számával. Egy 3 szobás évi 1200 K bért fizető­­ lakás kiadott bútorcseptt szobájáért tehát 400 K volna fizetendő. Ehez az összeghez bútorhasz­­nálatárt 100 i százalék = 400 K, ágyne­­műhasználatért 600 K, ágynemű mosás­ért 200 K és takarításé­rt 240 K, utcai szoba esetén pedig 15 százalék, kü­lön­­bejárattal 25 százalék járulna. Villany­világításért lángonként itt is havi 20 K volna felszámítható. A bútorozott szobák megállapított bérléiben benfo­glaltatik a takarítás, ágynemű, ágynemű-huzatnak havonként egyszeri váltása és a mosdó­­víz be- és kivitele. A két tervezet fölött mindenesetre élénk vita fog lefolyni, mert általában az a vélemény, hogy míg a bútor- és ágyneműhasználatért, vala­mint ágynemű mosásért javasolt össze­gek megszavazása a főbérlő részére teljesen jogosult és indokolt, addig talán nem lehet 25-­25 százalék plusz fizeté­sére kötelezni az albérlőket csak azért, mert különbejáratú, illetve utcai szobá­kat rekviráltak­ a részükre. Manapság ugyanis nem válogathatnak a lakáske­­resők a szobákban, oda mennek ahova beköltöztetik őket. A második javaslat­nak egyik vitatható pontja az, hogy nem osztja be a szobákat berendezésük sze­rint kategóriákba és így a jobb vagy rosszabb berendezést honorálva álla­pítja meg az alapbték­ összeget. E javaslat szerint az alapösszeg az egész lakás béréből állapíttatik meg automatikusan. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ez esetben a főbérlők nem fognak különös súlyt helyezni azra­, hogy a kiadandó szobát szépen és kényelmetlen bebútorozzák, azaz az albérlő által fizetett magas bér­összegeket nem fogják kellően honorál­ni. Ha a második javaslatot fogadják el, akkor a főbérlők a szobákat lehető legegyszerűbb­­ b­erendezé­ssel fogják el­látni, amely körülmény aztán teljesen indokolatlanná tenné azt is, hogy az alapbérösszeg 100 százalékát számíthas­sák fel bútorhasználatért. A bútorhasz­­nálatnak a bérösszeg 100 százalékával való honorálása csak az esetben indo­kolt, ha a bútorzat, nem egy asztalból, egy-két faszákból, egy pléhmosdóból és egy ágyból áll, amelyek évtizedes hasz­nálat mellett sem rongálódnak, • hanem oly finom kiállítású, bizonyos luxusfo­kot reprezentáló bútorzatból, amelynél egy év alatt konstatálható bizonyos kopás és rongálódás. Mindent összevetve a javaslatok teljes­­ vagy módosított elfogadása azt fogja eredményezni, hogy a bútorozott szobák­­­ért albérlőik 50—100 százalékkal ma­gasabb bért lesznek kénytelenek fizetni, érthető tehát, hogy a pénteki lakáshiva­tali tárgyalást városszerte a legnagyobb érdeklődés előzi meg. „Csak szlovákul!“ Pozsony a nyelvkérdés rendezése mellett. Pozsonyból jelentik. A városi bizottság tegnap Dusek Viktor dr. főpolgármester elnöklésével ülést tartott. A pénzügyigazgatói jelentéssel kapcso­latban Hammeri Gyula szociáldemokrata párti városi bizottsági tag hevesen kikelt az ellen, hogy a pénzügyigazgatóság egyik helyiségében olyan táblát akasztottak ki, amely szerint ott „csak szlovákul“ lehet beszélni. Követelte ennek a táblának azonnali eltávolítását, ami ha meg nem történnék, úgy pártja gondoskodni fog arról, hogy az onnét elkerüljön. Az ülésen jelen volt egyéb városi bizott­sági tagok panasz tárgyává tették, hogy a különböző adókönyvek, adóívek stb, vagy csak szlovákul, vagy csak két nyelven vannak kiállítva, úgy hogy a közönség nagy része azokat meg nem érti. A köz­­igazgatási bizottság megállapította, hogy a panaszok jórészt arra vezethetők vissza, hogy a nyelvtörvény végrehajtása tárgyá­ban a rendelet még mindig nincs kiadva a bizottság tehát akként határozott, hogy intézzen a város felterjesztést a zsupán­hoz és Szlovenszkó teljhatalmú miniszte­réhez aziránt, hogy a végrehajtási rendelet mielőbbi kiadása iránt a szükséges lépéseket megtegyék. Szomorú közélelmezési perspektíva A »Ceské Slovd«-ban írja egy képvi­selő : A parlament közélelmezési bizott­ságában ülünk és hallgatjuk Prussza közélelmezési miniszter beszámolóját. A pártok képviselői meglehetősen resignál­­tan hallgatják a kiadandó milliók jegy­zékét s mindegyik módot keres, hogy az óriási kiadásokat lehetőleg csökkentse. A cseh-szlovák köztársaság súlyos élel­mezési zavarok előtt ál. Nem tudjuk mi lesz a nyáron, mit fogunk­­ enni addig, míg új gabonát kapunk. Súlyos szavak ezek. A közélelmezési kormány sajnos ma ingadozik — pedig államérdek — hogy a közélelmezés vezetését kipróbált, megbízható egyénekre bízzák. Sajnos, a köztársaság élelmezési vezetői közül még egyik sem tudott a helyzet magaslatára emelkedni. Két év alatt öt miniszter ve­zette a közélelmezési­­ minisztériumot, mindegyik pártállása szerint más-más politikát követ. Azt sem szabad figyel­men kívül hagynunk, hogy a közélelme­zési minisztériumot egy hivatalnokra bízták, aki mint jó hivatalnok, termé­szetesen bürokratikus inté­zkedésekkel akarja a köztársaság közélelmezési vál­ságát megoldani. így áll ma a közélelmezés, tagadha­tatlan ilyként, hogy a helyzet komoly. Csehország északi, szegényebb vidékei­ről jelentik, hogy a lakosság éhezik... Dacába annak, hogy a karácsony köze­ledik, még burgonyája sincs a lakos­ságnak. S most jelenti a Z. O. U., hogy 1500 vagon burgonya fa­gyott el és hasznavehetetlenné vált. Lisztünk nincsen, drága pénzen kül­földön szerezzük be a fölösleget s mégis Szlovenszkó területén a múlt év folyamán 21 ezer hold föld maradt be­vetetlenül. A közélelmezési minisztéri­um előadója azt jelentette, hogy a nagy­­birtokosok pontosan beszolgáltatják az előírt készleteket. Ezze­l arra akart reámutatni, hogy nincs is kilátás ujab-

Next