Kassai Ujság, 1921. április-június (83. évfolyam, 74-145. szám)
1921-04-08 / 79. szám
Kassai Ujsácz 3. oldal a Habsburgok és a magyarság. Nem mi mondjuk, hanem Czernin, hogy a Habsburgok utálták a magyarokat. „Már a nyelvük miatt is ellenszenvesek!* — „Fütyölők a törvényekre!” Hogy a Habsburgok soha nem szerették a magyarokat, azt a történelmi tényt nem kell bizonyítanunk. De talán egy Habsburg sem gyűlölte annyira a magyarságot, mint Ferenc Ferdinánd, a trón várományosa, Konopischt ura. Nem kisebb ember: Czernin Ottokár igazolta ezt, akinek „Im Weltkriege“ című munkájából már többször oda idéztünk álláspontunk igazolására, s aki Ferenc Ferdinánd portréját a következőkben mutatja be. A fent idézett nagyon érdekes munkájából közöljük szóról szóra az alábbi reánk magyarokra nézve ma legaktuálisabb sorokat : Az elhunyt trónörökös egészen sajátságos természet volt. »Jellemének fő vonása — írja Czernin — a nagyfokú kiegyenlítetlenség minden tekintetben. Ferenc Ferdinánd ritkán ismert középutat, s éppoly szenvedélyesen tudott gyűlölni, mint szeretni . .. Olyan szenvedélyesen vásárolta és gyűjtötte a régiségeket, hogy az már szinte fantasztikus volt. Kiváló vadász is volt, de csak a nagyszabású vadászatokat szerette, s százezrekre megy a vadak száma, amelyeket ő lőtt le. Néhány évvel a halála előtt lőtte le az ötezredik szarvast. Szinte a mesébe illet már, milyen nagyszerű céllövő volt, söréttel épp úgy, mint golyóval. Amikor világkörüli útjában Indiában járt, egy maharadzsa kastélyában is megfordult, ahol épp egy indiai céllövőművész produkálta magát. Pénzdarabokat dobtak a levegőbe és a céllövő utánuk lőtt a fegyverével. A trónörökös maga is megpróbálkozott a „kunszt"-tal és legyőzte az indiait. S emellett sohasem használt távcsövet, vagy más modern segédeszközt.“ »Nagyon szerette a szép parkokat, ez a vonzalma is szenvedéllyé növekedett az utóbbi években. Konopischtben minden fát, minden bokrot ismert, s a virágait mindenekfölött szerette. Ő maga volt a kertész, de ebben a szenvedélyében is a kelleténél tovább ment és a park rengeteg összegeket emésztett el.“ Ferenc Ferdinánd és a költészet. »A trónörökösnek sok tekintetben olyan művészi érzéke volt, mint csak kevés embernek. Nem volt az a ravasz kereskedő, aki egy modern tárgyról be tudta volna beszélni neki, hogy »antik“, s nemcsak érzéke volt a művészetek iránt, de az ízlése is művészi volt. Ezzel szemben a zenét kellemetlen lármának tartotta, s a költőket szörnyen megvetette. Wagnert ki nem állhatta, s Goethe semmit sem mondott neki.“ »Egészen sajátságos volt, milyen kevés érzéket mutatott a nyelvek iránt. Nagyon közepesen beszélt franciául, egyébként semmi más nyelven nem tudott, épp egy keveset olaszul és csehül.* Az „ellenszenves* magyarok. »A magyar nyelv tanulásával vasenergiával évekig gyötörte magát, egészen élete végéig. Állandóan a házánál tartózkodott egy pap, aki magyar órákat adott neki. Ez a tanító az utazásai alkalmával is elkísérte és például St. Moritzban naponta tanult magyarul a főherceg, mindazonáltal állandóan úgy érezte, — 8 ez a gondolat nagyon bántotta, — hogy ezt a nyelvet sohasem lesz képes megtanulni, s a fáradságért, amibe ez a tanulás került, az egész magyar népet felelőssé tette. Már a nyelvük miatt is ellenszenvesek a szememben ! — mondta előttem gyakran.“ »Az emberek meglésében sem volt egyenletes véleménye. Csak szeretni tudott vagy gyűlölni, és — sajnos — azoknak a száma, akik a második csoportba tartoztak, jelentékenyen nagyobb volt Kétségtelen, hogy Ferenc Ferdinánd egész gondolkodásában volt valami kemény vonás, s mindazok, akik nem ismerték elég közelről, ezt a keménységet tartották a legjellegzetesebb vonásának, s az a nagy népszerűtlenség, amely övezte, kétségkívül erre a jellemvonására vezethető vissza. A főherceg kiváló tulajdonságait nem ismerték az emberek, ezért ítélték meg őt olyan tévesen.“ A trónörökös azonban nem volt mindig ilyen nyers. Fia alkori, súlyos betegsége idején gyűlölte meg ennyire a világot, amikor látta, hogy hagyják el sorra mindazok, akik már nem bíztak abban, hogy Ő valaha is trónra kerül. Bennünket magyarokat is akkoriban gyűlölt meg — amint azt Czernin megírja — egy meggondolatlan újságckk miatt A végzetes újságcikk. Amikor ugyanis Ferenc Ferdinánd súlyos betegen feküdt egy délvidéki kastélyban, kezébe került egy magyar újság,amelynek egyik cikke brutális és gúnyolódó hangon beszélt a főherceg fülbe ment jövendőbeli uralkodásáról, s nyílt kárörömmel célzott erre a várt eshetőségre. A főherceg arca elsápadt a haragtól és a felháborodástól, amikor a cikket elolvasta. Egy ideig hallgatott, aztán ezt a jellemző jelentést tette: »No de most aztán egészségesnek kell lennem. Ezentúl csak az egészségemnek fogok élni, mert egészséges akarok lenni, hogy megmutassam nekik: korai volt az örömük 1...“ És Ferenc Ferdinánd ,jól“ tudott gyűlölni.. „A főherceg politikai gondolatvilágán vörös fonálként húzódott végig ellenszenve a magyarok iránt. E mondták nekem, hogy akkoriban, amikor Rudolf trónörökös oly sokat vadászott Magyarországon, a főherceg is gyakran részt vett a vadászatokon s hogy ilyenkor a magyar urak azzal szórakoztak, hogy a fiatal főherceget a nála jóval idősebb trónörökös jelenlétében, sőt Rudolf egyenes örömére »felhúzták* és gúnyolták (?) .. A románok tutora. »E tekintve attól a személyes ellenszenvtől, amelyet a trónörökös néhány magyarról az egész magyar nemzetre általánosított, nagyon mélyen szántó és »alapos“ politikai okok is megerősítették Ferenc Ferdinándot abban az ellenséges magatartásában, amelyet Magyarországgal szemben tanusított... Ferenc Ferdinándnak — írja továbbá Czernin — rendkívül finom politikai érzéke volt. És ez az érzéke azt súgta neki, hogy a magyar politika eminens veszedelem az egységes Habsburg- birodalomra. (1) Ezért a trónörökös sohasem mondott le arról a követeléséről, hogy meg kell törni a magyar hegemóniát (!) és jogaikhoz kell juttatni a nemzetiségeket s minden politikai döntés alkalmával ebből a szempontból vizsgálta csak a kérdést. Mindig magáévá tette a románok, a szlovákok és a többi magyarországi nemzetiség ügyét s annyira ment elfogultságában, hogy minden kérdést azonnal magyarellenes szellemben akart volna megodani, anélkül, hogy a szóbanforgó problémát előbb egyáltalán tárgyilagosan, szakszerűen megvizsgálta volna. A főhercegnek ez a tendenciája természetesen Magyarországon sem volt titok s erős reakció váltott ki a hatalom ottani birtokosainál. Ezt a reakciót a főherceg ismét tisztára személyi ellenszenvnek fogta fel s igy az ellentétek az évek során egyre szinte automatikusan növekedtek s végül a Tisza rezsim alatt egyenes ellenségeskedésre vezettek.* »Fütyülök a törvényekre* »Még erősebb ellenszenvet érzett a fehet cég más magyar vezető politikusok, így különösen az akkori időn egy igen markáns alakja iránt. Nem tudom pontosan, mi történt közöttük, csak annyit tudok, hogy ez az úr, több évvel a katasztrófa előtt, kihallgatáson jelent meg a trónörökösnél a Belvederben és ez a kihallgatás egyáltalán nem ért véget megnyugtató módon. A főherceg elmondta: az illető úr egy egész könyvtárral jelent meg nála, hogy törvényesen bebizonyítsa a magyar álláspont jogosságát, ő, a főherceg azonban fütyül ezekre a törvényekre s ezt meg is mondta az illető urnak. Alaposan összevesztek és a magyar úr fehéren, mint a fa, támolygott ki a főherceg szobájából. ..“ »Nagyon rossz viszonyban volt Ferenc Ferdinand Aehrenthallal is, mert — mint Czernin írja — azt gyanította, hogy a külügyminiszter nem veszi őt komolyan. S ebben a pontban rendkívül érzékeny volt a főherceg.Még Aehrenthal betegsége alatt is nagyon barátságtalan hangon nyilatkozott Ferenc Ferdinánd a haldoklóról s érzéketlen kijelentése akkoriban általános megütközést keltett. Amikor Aerenthal holttestét beszentelték, ő jelent meg az uralkodó képviseletében s az egyházi aktus után kihallgatáson fogadott a Belvedere palotában. Az udvaron álltunk, amikor a halotas menet elvonult a kapu előtt, az állomás felé való utjába. A főherceg gyors léptekkel az egyik házikóba sietett, amelynek az utcára nyíltak az ablakai, s itt az ablakfüggöny mögött elrejtőzve várta, míg a menet elvonul. Egy szót sem szólt, de kövér könycsepp volt a szemében. Mikor észrevette, hogy meglindultságát észrevettem, gyorsan és kedvetlenül elfordult, mert bosszantotta, hogy láttam gyengeségének bizonyítékát. Ez egészen Ferenc Ferdinándra vallott. Inkább akarta, hogy keménynek és szívtelennek nézzék, mintsem, hogy gyengének és lágynak .. .“ Az „unalmas* Ferenc Ferdinánd. »A főherceg rendkívül vidám tudott lenni és igen sok érzéke volt a humor iránt, úgy tudott kacagni, mint egy fiatalember, aki a legboldogabb éveiben van még s a társaságát is magával ragadta természetes vidámságával.“ „Néhány évvel ezelőtt egy német herceg érkezett Bécsbe, aki nem ismerte a sok főherceget. A Burgban ebédet rendezek a tiszteletére s a herceg épp Ferenc Ferdinánd mellé került az asztalnál. A terv szerint a német hercegnek másnap reggel fajd vadászatra kellett volna mennie Bécs környékére a főherceggel együtt. A német herceg, aki Ferenc Ferdinánd főherceget valaki másnak nézte, így szólt a trónörököshöz evés közben: Holnap vadászatra kell mennem, amint hallom, az unalmas Ferenc Ferdinánddal, remélhetőleg megváltozik még ez a programm!“ Erre az útra különben — ha jól tudom — nem is került sor, azt se tudom, rájött- e valaha is a herceg a tévedésére, — de a trónörökös még napok múlva is nevetett ezen a kisikláson.“ Ferenc Ferdinánd tudvalévően a föderalizmus hive volt. Ferenc József azonban sokkal konzervativebb és sokkal öregebb volt, semhogy hozzájárult volna unokaöccse terveihez. A trónörököst ez nagyon bántotta s gyakran igen keserűen panaszkodott, hogy az ő szava nem esik több súllyal a latba az uralkodónál, mint az utolsó inasé Schönbrunnban.“ A trónörökös nem tudott az emberekkel bánni, s így történt, hogy egyre rosszabbodott a viszony közte és az öreg uralkodó között. Vilmos császárral sem volt olyan meghitt barátságban, mint általában hitték, a német trónörökössel meg épenséggel nem rokonszenvezett. A trónörökös ellenezte a háborút. Aki zárkózott életet él, arról rendesen sok téves hírt terjesztenek: Így kerül forgalomba az a híresztelés is, hogy a trónörökös „háborús uszító“ volt. Czernin határozottan megcáfolja ezt és adatokkal is szolgál állításának bizonyítására. Felemlíti a balkáni háború idején Bechtold egyszer említést tett neki arról, hogy a főherceg az intervenciós politika mellett van. Berchtold aggódva beszélt erről s Czernnt ajánlkozott, hogy figyelmeztetni fogja a trónörököst magatartásának esetleges következményeire. Czernin még aznap találkozott a trónörökössel Wessely állomáson, ahová elébe utazott s felhívta a figyelmét arra, hogy ha túlerélyesen lépünk fel a Balkánon, könnyen konfliktusba keveredhetünk Oroszországgal. A trónörökös nemcsak magáévá tette Iszernin véleményét, hanem azonnal táviratozott Berchtoldnak s ebben a táviratban kijelentette, hogy teljesen egy nézeten van a külügyminiszterrel, a monarkiának előzékeny magatartást kell tanúsítania s megcáfolta azt a híresztelést, mintha az ellenkező irányban dolgozna. „Kétségtelen, — írja Czernin — hogy bizonyos katonai személyiségek, akik a háborút óhajtották, felhasználták a főherceget, helyesebben visszaéltek személyével és háborús propagandát Uziek a nevében s ilyen módon keltették róla ezt a merőben hamis véleményt.“ És itt, ennél a pontnál még egy érdekes részletet említ fel Czernin. Megírja, hogy a főherceg saját elbeszélése szerint, évekkel a háború kitörése előtt egy jósnő megjövendölte a trónörökösnek, hogy „ő fogja egykor az emberiségre zúdítani a világháborút..." Milyen furcsán teljesednek be néha a jövendölések ... S talán még ilyen formában sem teljesedett volna be a jóslat, ha a trónörökös elővigyázatosabb, ha nem olyan kemény és rettenthetetlen, mint amilyenek minden nehéz helyzetben mutatkozott. Czernin felemlíti, hogy Ferenc Ferdinándot több ízben előre figyelmeztették, hogy meghatározott időben és helyen merényletet terveznek ellene, de a trónörökös sohasem maradt el azért az ünnepségről, vagy egyéb aktusról, ahol épp meg kellett jelennie. A trónörökös és Erdély Ferenc Ferdinándról általában azt hitték, hogy kész programmal várja a percet, amikor elfoglalhatja helyét a trónon, Czernin megcáfolja ezt. A trónörökös csak nagyon nagy vonásokban gondolta át a programmját. Elhatározta, hogy a dualizmus helyett a föderalizmust választja a habsburgi birodalom kovászául, azt is tervbe vette, hogy Erdélyt Romániához csatolja (I), s így a létrejövő Nagyromániát egyesíti a monarkiával a Habsburgok jogara alatt. De részletes tervei nem voltak. Fel kell még jegyezni azt is, hogy Ferenc Ferdinand — Czernin szerint, — rokonszenvet érzett a szerbek iránt, már csak azért is, mert az volt a véleménye, hogy a „magyarok kicsinyes agrárpolitikája a legfőbb oka a szerbek örökös kedvetlenségének.“ Különös végzet, hogy mégis a szerb golyó ölte meg. „Ferenc Ferdinánd — írja Czernin, összefoglaló jellemzést adva a tragikus végű trónörökösről — markáns jellem volt, bár harmónia hijján való. Nagy hibái voltak — ezt tárgyilagos szemmel vizsgálva, senki sem tagadja — de nem volt tucatember. Bármilyen megindítóak halálának a körülményei, — talán szerencse volt rá nézve a halál. Alig lehet elképzelni, hogy a főherceg a „trónra jutva, boldogulni tudott volna az eszméivel. A monarchia épülete, amelyet Ferenc Ferdinánd szívesen erősített volna, akkor már annyira omlatag volt, hogy nem bírt ki erősebb beavatkozást s ha nincs a háború, valószínűleg a forradalom robbantotta volna szét belülről, — a beteg bajosan volt már olyan helyzetben, hogy kibírhatta volna a műtétet...“ „. .. Milyen magatartást tanúsított volna a főherceg, ha megéri a háborút és forradalmat ? Azt hiszem két tekintetben okvetlen eltért volna a magatartása attól az iránytól, amelyet tényleg követtek. Először is sohase egyezett volna bele, hogy hadseregünket teljesen alárendeljük a németeknek. Másodszor nem deferált volna a forradalom előtt, mint IV. Károly. Maga köré gyűjtötte volna híveit és karddal a kezében esett volna el. Úgy esett volna el, mint legnagyobb és legveszedelmesebb ellenfele: Tisza István .. .“ így végzi Ferenc Ferdinánd jellemzését egyik legmeghittebb hive: Czernin Otokár gróf, a volt bukaresti követ, Károly király volt kancellárja, aki után már csak két utód költözködött be — rövid időre — Kaunitz és Metternich herceg bécsi palotájába. A szlovenszkói képviselőket és szenátorokat április 20-ára összehívták. A vármegyei új beosztásról és a községi választásokról lesz szó. Bratislava, április 7. (A »Kassai Újság« tudósítójától. A tegnapi napon Bratislavában értekezletet tartott az úgynevezett ötös tanács(piatka), amelyen részt vészt vett a cseh-szlovák néppárt részéről Juriga és Tománek, a szlovák nemzeti és földmívespárt részéről dr. Hodzsa és Bottó, a szociáldemokrata, pártból Dérer, Lehoczky és Pocisk, a nemzeti szocialista pártból pedig Houstívszky. Ezen értekezleten a pártok képviselői megállapodtak abban, hogy április 20-ára össze kell hívni az összes szlovenszkói képviselőket és szenátorokat, valamint a hivatalbeli szakembereket is. A képviselők, szenátorok és szakemberek közös tanácskozása előreláthatólag két-három napot fog igénybe venni. Megbeszélésre kerülnek SzlovenszkÓ igazgatásának összes aktuális térítései, j lőképen pedig a vármegyék új beosztására és a községi választásokra vonatkozó kérdések. A közös tanácskozást Micsűra teljhatalmú miniszter a napokban összehívja és a tanácskozásokon a különböző pártok kebeléből választott elnökök felváltva fognak elnökölni A közös tanácskozást megelőzően jövő hét szerdáján ankétre jönnek össze a a szakemberek és kormányelőadók, hogy előkészítsék a közös tanácskozás anyagát. A képviselők és szenátorok együttes tanácskozása április 20-án, délután 3 óraikor kezdődik Pozsonyban a kereskedelmi - és iparkamara nagytermében,