Kassai Ujság, 1921. április-június (83. évfolyam, 74-145. szám)

1921-04-08 / 79. szám

Kassai Ujsácz 3. oldal a Habsburgok és a magyarság. Nem mi mondjuk, hanem Czernin, hogy a Habsburgok utálták a magyarokat. „Már a nyelvük miatt is ellenszenvesek!* — „Fütyölők a törvényekre!” Hogy a Habsburgok soha nem sze­rették a magyarokat, azt a történelmi tényt nem kell bizonyítanunk. De talán egy Habsburg sem gyűlölte annyira a magyarságot, mint Ferenc Ferdinánd, a trón várományosa, Konopischt ura. Nem kisebb ember: Czernin Ottokár igazolta ezt, akinek „Im Weltkriege“ című mun­kájából már többször oda idéztünk ál­láspontunk igazolására, s aki Ferenc Ferdinánd portréját a következőkben mutatja be. A fent idézett nagyon ér­dekes munkájából közöljük szóról szóra az alábbi reánk magyarokra nézve ma legaktuálisabb sorokat : Az elhunyt trónörökös egészen sajátsá­gos természet volt. »Jellemének fő vonása — írja Czernin — a nagyfokú kiegyenlí­­tetlenség minden tekintetben. Ferenc Fer­dinánd ritkán ismert középutat, s éppoly szenvedélyesen tudott gyűlölni, mint sze­retni . .. Olyan szenvedélyesen vásárolta és gyűjtötte a régiségeket, hogy az már szinte fantasztikus volt. Kiváló vadász is volt, de csak a nagyszabású vadászatokat szerette, s százezrekre megy a vadak száma, amelyeket ő lőtt le. Néhány évvel a halála előtt lőtte le az ötezredik szarvast. Szinte a mesébe illet már, milyen nagy­szerű céllövő volt, söréttel épp úgy, mint golyóval. Amikor világkörüli útjában In­diában járt, egy maharadzsa kastélyában is megfordult, ahol épp egy indiai céllövő­­művész produkálta magát. Pénzdarabokat dobtak a levegőbe és a céllövő utánuk lőtt a fegyverével. A trónörökös maga is megpróbálkozott a „kunszt"-tal és legyőzte az indiait. S emellett sohasem használt távcsövet, vagy más modern segédeszközt.“ »Nagyon szerette a szép parkokat, ez a vonzalma is szenvedéllyé növekedett az utóbbi években. Konopischtben minden fát, minden bokrot ismert, s a virágait mindenekfölött szerette. Ő maga volt a kertész, de ebben a szenvedélyében is a kelleténél tovább ment és a park rengeteg összegeket emésztett el.“ Ferenc Ferdinánd és a költészet. »A trónörökösnek sok tekintetben olyan művészi érzéke volt, mint csak kevés em­bernek. Nem volt az a ravasz kereskedő, aki egy modern tárgyról be tudta volna beszélni neki, hogy »antik“, s nemcsak érzéke volt a művészetek iránt, de az ízlése is művészi volt. Ezzel szemben a zenét kellemetlen lármának tartotta, s a költőket szörnyen megvetette. Wagnert ki nem állhatta, s Goethe semmit sem mondott neki.“ »Egészen sajátságos volt, milyen kevés érzéket mutatott a nyelvek iránt. Nagyon közepesen beszélt franciául, egyébként semmi más nyelven nem tudott, épp egy keveset olaszul és csehül.* Az „ellenszenves* magyarok. »A magyar nyelv tanulásával vasener­giával évekig gyötörte magát, egészen élete végéig. Állandóan a házánál tartóz­kodott egy pap, aki magyar órákat adott neki. Ez a tanító az utazásai alkalmával is elkísérte és például St. Moritzban na­ponta tanult magyarul a főherceg, mind­azonáltal állandóan úgy érezte, — 8 ez a gondolat nagyon bántotta, — hogy ezt a nyelvet sohasem lesz képes megtanulni, s a fáradságért, amibe ez a tanulás került, az egész magyar népet felelőssé tette. Már a nyelvük miatt is ellenszenvesek a szememben ! — mondta előttem gyakran.“ »Az emberek megl­­ésében sem volt egyenletes véleménye. Csak szeretni tudott vagy gyűlölni, és — sajnos — azoknak a száma, akik a második csoportba tartoz­tak, jelentékenyen nagyobb volt Kétség­telen, hogy Ferenc Ferdinánd egész gon­dolkodásában volt valami kemény vonás, s mindazok, akik nem ismerték elég közel­ről, ezt a keménységet tartották a legjel­legzetesebb vonásának, s az a nagy nép­­szerűtlenség, amely övezte, kétségkívül erre a jellemvonására vezethető vissza. A főherceg kiváló tulajdonságait nem ismerték az emberek, ezért ítélték meg őt olyan tévesen.“ A trónörökös azonban nem volt mindig ilyen nyers. Fia alkori, súlyos betegsége idején gyűlölte meg ennyire a világot, amikor látta, hogy hagyják el sorra mind­azok, akik már nem bíztak abban, hogy Ő valaha is trónra kerül. Bennünket magyarokat is akkoriban gyűlölt meg — amint azt Czernin megírja — egy meg­gondolatlan újságckk miatt A végzetes újságcikk. Amikor ugyanis Ferenc Ferdinánd súlyos betegen feküdt egy délvidéki kastélyban, kezébe került egy magyar újság,­­amely­nek egyik cikke brutális és gúnyolódó hangon beszélt a főherceg fül­be ment jövendőbeli uralkodásáról, s nyílt kár­örömmel célzott erre a várt eshetőségre. A főherceg arca elsápadt a haragtól és a felháborodástól, amikor a cikket elolvasta. Egy ideig hallgatott, aztán ezt a jellemző jelentést tette: »No de most aztán egész­ségesnek kell lennem. Ezentúl csak az egészségemnek fogok élni, mert egészsé­ges akarok lenni, hogy megmutassam nekik: korai volt az örömük 1...“ És Ferenc Ferdinánd ,jól“ tudott gyűlölni.. „A főherceg politikai gondolatvilágán vörös fonálként húzódott végig ellenszenve a magyarok iránt. E mondták nekem, hogy akkoriban, amikor Rudolf trónörökös oly sokat vadászott Magyarországon, a főher­ceg is gyakran részt vett a vadászatokon s hogy ilyenkor a magyar urak azzal szórakoztak, hogy a fiatal főherceget a nála jóval idősebb trónörökös jelenlétében, sőt Rudolf egyenes örömére »felhúzták* és gúnyolták (?) .. A románok tutora. »E tekintve attól a személyes ellen­szenvtől, amelyet a trónörökös néhány magyarról az egész magyar nemzetre általánosított, nagyon mélyen szántó és »alapos“ politikai okok is megerősítették Ferenc Ferdinándot abban az ellenséges magatartásában, amelyet Magyarországgal szemben tanusított... Ferenc Ferdinánd­­nak — írja továbbá Czernin — rendkívül finom politikai érzéke volt. És ez az érzéke azt súgta neki, hogy a magyar politika eminens veszedelem az egységes Habs­burg- birodalomra. (1) Ezért a trónörökös sohasem mondott le arról a követeléséről, hogy meg kell törni a magyar hegemóniát (!) és jogaikhoz kell juttatni a nemzetiségeket s minden politikai döntés alkalmával ebből a szempontból vizsgálta csak a kérdést. Mindig magáévá tette a románok, a szlo­vákok és a többi magyarországi nemzeti­ség ügyét s annyira ment elfogultságában, hogy minden kérdést azonnal magyar­ellenes szellemben akart volna mego­dani, anélkül, hogy a szóbanforgó problémát előbb egyáltalán tárgyilagosan, szakszerűen megvizsgálta volna. A főhercegnek ez a tendenciája természetesen Magyarországon sem volt titok s erős reakció váltott ki a hatalom ottani birtokosainál. Ezt a reakciót a főherceg ismét tisztára személyi ellen­szenvnek fogta fel s igy az ellentétek az évek során egyre szinte automatikusan növekedtek s végül a Tisza rezsim alatt egyenes ellenségeskedésre vezettek.* »Fütyülök a törvényekre* »Még erősebb ellenszenvet érzett a fehet cég más magyar vezető politikusok, így különösen az akkori időn egy igen markáns alakja iránt. Nem tudom ponto­san, mi történt közöttük, csak annyit tudok, hogy ez az úr, több évvel a ka­tasztrófa előtt, kihallgatáson jelent meg a trónörökösnél a Belvederben és ez a ki­hallgatás egyáltalán nem ért véget meg­nyugtató módon. A főherceg elmondta: az illető úr egy egész könyvtárral jelent meg nála, hogy törvényesen bebizonyítsa a magyar álláspont jogosságát, ő, a fő­herceg azonban fütyül ezekre a törvé­nyekre s ezt meg is mondta az illető urnak. Alaposan összevesztek és a magyar úr fehéren, mint a fa­, támolygott ki a főherceg szobájából. ..“ »Nagyon rossz viszonyban volt Ferenc Ferdinand Aehrenthallal is, mert — mint Czernin írja — azt gyanította, hogy a külügyminiszter nem veszi őt komolyan. S ebben a pontban rendkívül érzékeny volt a főherceg.­­Még Aehrenthal beteg­sége alatt is nagyon barátságtalan han­gon nyilatkozott Ferenc Ferdinánd a hal­doklóról s érzéketlen kijelentése akkori­ban általános megütközést keltett. Amikor Aerenthal holttestét beszentelték, ő jelent meg az uralkodó képviseletében s az egyházi aktus után kihallgatáson fogadott a Belvedere palotában. Az udvaron áll­tunk, amikor a halotas menet elvonult a kapu előtt, az állomás felé való utjáb­a.­­ A főherceg gyors léptekkel az egyik házi­kóba sietett, amelynek az utcára nyíltak az ablakai, s itt az ablakfüggöny mögött elrejtőzve várta, míg a menet elvonul. Egy szót sem szólt, de kövér könycsepp volt a szemében. Mikor észrevette, hogy meg­l­indultságát észrevettem, gyorsan és ked­­­­vetlenül elfordult, mert bosszantotta, hogy­­ láttam gyengeségének bizonyítékát. Ez egészen Ferenc Ferdinándra vallott. Inkább akarta, hogy keménynek és szívtelennek nézzék, mintsem, hogy gyengének és lágynak .. .“ Az „unalmas* Ferenc Ferdinánd. »A főherceg rendkívül vidám tudott lenni és igen sok érzéke volt a humor iránt, úgy tudott kacagni, mint egy fiatal­ember, aki a legboldogabb éveiben van még s a társaságát is magával ragadta természetes vidámságával.“ „Néhány évvel ezelőtt egy német herceg érkezett Bécsbe, aki nem ismerte a sok főherceget. A Burgban ebédet rendezek a tiszteletére s a herceg épp Ferenc Fer­dinánd mellé került az asztalnál. A terv szerint a német hercegnek másnap reggel fajd vadászatra kellett volna mennie Bécs környékére a főherceggel együtt. A német herceg, aki Ferenc Ferdinánd főherceget valaki másnak nézte, így szólt a trónörö­köshöz evés közben: Holnap vadászatra kell mennem, amint hallom, az unalmas Ferenc Ferdinánddal, remélhetőleg meg­változik még ez a programm!“ Erre az útra különben — ha jól tudom — nem is került sor, azt se tudom, rájött- e valaha is a herceg a tévedésér­e, — de a trón­örökös még napok múlva is nevetett ezen a kisikláson.“ Ferenc Ferdinánd tudvalévően a föde­ralizmus hive volt. Ferenc József azonban sokkal konzervativebb és sokkal öregebb volt, semhogy hozzájárult volna unokaöc­­­cse terveihez. A trónörököst ez nagyon bántotta s gyakran igen keserűen panasz­kodott, hogy az ő szava nem esik több súllyal a latba az uralkodónál, mint­­ az utolsó inasé Schönbrunnban.“ A trónörö­kös nem tudott az emberekkel bánni, s így történt, hogy egyre rosszabbodott a viszony közte és az öreg uralkodó között. Vilmos császárral sem volt olyan meghitt barátságban, mint általában hitték, a német trónörökössel meg épenséggel nem rokonszenvezett. A trónörökös ellenezte a háborút. Aki zárkózott életet él, arról rendesen sok téves hírt terjesztenek: Így kerül for­galomba az a híresztelés is, hogy a trón­örökös­­ „háborús uszító“ volt. Czernin határozottan megcáfolja ezt és adatokkal is szolgál állításának bizonyítására. Fel­említi a balkáni háború idején Be­chtold egyszer említést tett neki arról, hogy a főherceg az intervenciós politika mellett van. Berchtold aggódva beszélt erről s Czernnt ajánlkozott, hogy figyelmez­tetni fogja a trónörököst magatartásá­nak esetleges következményeire. Czernin még aznap találkozott a trónörökössel Wessely állomáson, ahová elébe utazott s felhívta a figyelmét arra, hogy ha túl­­erélyesen lépünk fel a Balkánon, könnyen konfliktusba keveredhetünk Oroszország­gal. A trónörökös nemcsak magáévá tette I­szernin véleményét, hanem azonnal táv­iratozott Berchtoldnak s ebben a távirat­ban kijelentette, hogy teljesen egy nézeten van a külügyminiszterrel, a monarkiának előzékeny magatartást kell tanúsítania s megcáfolta azt a híresztelést, mintha az ellenkező irányban dolgozna. „Kétségte­len, — írja Czernin — hogy bizonyos katonai személyiségek, akik a háborút óhajtották, felhasználták a főherceget, he­lyesebben visszaéltek személyével és hábo­rús propagandát Uziek a nevében s ilyen módon keltették róla ezt a merőben hamis véleményt.“ És itt, ennél a pontnál még egy érdekes részletet említ fel Czernin. Megírja, hogy a főherceg saját elbeszélése szerint, évekkel­­ a háború kitörése előtt egy jósnő megjövendölte a trónörökös­nek, hogy „ő fogja egykor az emberi­ségre zúdítani a világháborút..." Milyen furcsán teljesednek be néha a jövendö­lések ... S talán még ilyen formában sem telje­sedett volna be a jóslat, ha a trónörökös elővigyázatosabb, ha nem olyan kemény és rettenthetetlen, mint amilyenek minden nehéz helyzetben mutatkozott. Czernin fel­említi, hogy Ferenc Ferdinándot több ízben előre figyelmeztették, hogy meg­határozott időben és helyen merényletet terveznek ellene, de a trónörökös soha­sem maradt el azért az ünnepségről, vagy egyéb aktusról, ahol épp meg kellett jelennie. A trónörökös és Erdély Ferenc Ferdinándról általában azt hitték, hogy kész programmal várja a percet, amikor elfoglalhatja helyét a trónon, Czernin megcáfolja ezt. A trónörökös csak nagyon nagy vonásokban gondolta át a prog­rammját. Elhatározta, hogy a dualizmus helyett a föderalizmust választja a habs­­burgi birodalom kovászául, azt is tervbe vette, hogy Erdélyt Romániához csatolja (I), s így a létrejövő Nagyromániát egyesíti a monarkiával a Habsburgok jogara alatt. De részletes tervei nem voltak. Fel kell még jegyezni azt is, hogy Ferenc Fer­dinand — Czernin szerint, — rokon­­szenvet érzett a szerbek iránt, már csak azért is, mert az volt a véleménye, hogy a „magyarok kicsinyes agrárpolitikája a legfőbb oka a szerbek örökös kedvetlen­­ségének.“ Különös végzet, hogy mégis a szerb golyó ölte meg. „Ferenc Ferdinánd — írja Czernin, ös­­­szefoglaló jellemzést adva a tragikus végű trónörökösről — markáns jellem volt, bár harmónia hijján való. Nagy hibái voltak — ezt tárgyilagos szemmel vizs­gálva, senki sem tagadja — de nem volt tucatember. Bármilyen megindítóak halá­lának a körülményei, — talán szerencse volt rá nézve a halál. Alig lehet elkép­zelni, hogy a főherceg a „trónra jutva, boldogulni tudott volna az eszméivel. A monarchia épülete, amelyet Ferenc Ferdi­nánd szívesen erősített volna, akkor már annyira omlatag volt, hogy nem bírt ki erősebb beavatkozást s ha nincs a háború, valószínűleg a forradalom robbantotta volna szét belülről, — a beteg bajosan volt már olyan helyzetben, hogy kibír­hatta volna a műtétet...“ „. .. Milyen magatartást tanúsított volna a főherceg, ha megéri a háborút és forra­dalmat ? Azt hiszem két tekintetben okvet­len eltért volna a magatartása attól az iránytól, amelyet tényleg követtek. Először is sohase egyezett volna bele, hogy had­seregünket teljesen alárendeljük a néme­teknek. Másodszor nem deferált volna a forradalom előtt, mint IV. Károly. Maga köré gyűjtötte volna híveit és karddal a kezében esett volna el. Úgy esett volna el, mint legnagyobb és legveszedelme­sebb ellenfele: Tisza István .. .“ így végzi Ferenc Ferdinánd jellemzését egyik legmeghittebb hive: Czernin Ot­okár gróf, a volt bukaresti követ, Károly király volt kancellárja, aki után már csak két utód költözködött be — rövid időre — Kaunitz és Metternich herceg bécsi palo­tájába. A szlovenszkói képviselőket és szenátorokat április 20-ára összehívták. A vármegyei új beosztásról és a községi választásokról lesz szó. Bratislava, április 7. (A »Kassai Újság« tudósítójától.­ A tegnapi napon Bratislavában értekez­letet tartott az úgynevezett ötös tanács­­(piatka), amelyen részt vészt vett a cseh-szlovák néppárt részéről Juriga és Tománek, a szlovák nemzeti és földm­í­­vespárt részéről dr. Hodzsa és Bottó, a szociáldemokrata, pártból Dérer, Le­­hoczky és Pocisk, a­ nemzeti szocialista pártból pedig Houstívszky. Ezen érte­kezleten a pártok képviselői megállapod­tak abban, hogy április 20-ára össze kell hívni az összes szlovenszkói képvi­selőket és szenátorokat, valamint a hi­vatalbeli szakembereket is. A képviselők, szenátorok és szakem­berek közös tanácskozása előrelátható­lag két-három napot fog igénybe venni.­­ Megbeszélésre kerülnek Szlovenszk­Ó­­ igazgatásának összes aktuális térítései, j lőké­pen pedig a vármegyék új beosztására és a községi választásokra vo­natkozó kérdések. A közös tanácskozást Mi­csűr­a teljhatal­mú miniszter a napokban összehívja és a tanácskozásokon a különböző pár­tok kebeléből választott elnökök felvált­va fognak elnökölni A közös tanácskozást megelőzően jövő hét szerdáján ankétre jönnek össze a a szakemberek és kormányelőadók, hogy előkészítsék a közös tanácskozás anya­gát. A képviselők és szenátorok együt­tes tanácskozása április 20-án, délután 3 óraikor kezdődik Pozsonyban a keres­­kedelmi - és iparkamara nagytermében,

Next