Kataszteri Közlöny 1892 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1892-03-01 / 1. szám
A fizetésemelésről. Az állami tisztviselők minden rétegében nagy mozgalmat idézett elő a régen ígért és várva várt fizetés-emelésről szóló törvényjavaslat benyújtása. Minden hivatalnok tájékozva van most már az iránt, hogy mit várhat az új törvényjavaslattól, csak nekünk kataszteri tisztviselőknek — kik a többi állami hivatalnokoktól egészen eltérő javadalmazásban részesülünk — nem nyújt az kellő tájékozást. A törvényjavaslat nyíltan kimondja, hogy a tisztviselők rangfokozatuk vagy — legrosszabb esetben rangjuk megtartása mellett — az alacsonyabb rangosztálynak megfelelő fizetés és lakpénz élvezetébe lépnek, feltéve, hogy ezen újabb fizetésük a réginél nem kisebb. De egyszersmind fentartja azon intézkedéseket, amelyek minden más hivatalnál, hivatalos kiküldetésnél a napidíjat, hivatalos áthelyezéseknél pedig három havi fizetést mint pótlékot állapitnak meg. Mig ellenben nálunk az állandó kataszternél, nem szünteti meg azon kivételes állapototot, a mely az 1870-iki szervezés óta fennál s a melynek súlyos voltát már ki tudja hányszor éreztük s annak javitását kérelmeztük, sőt orvoslásáért a törvényhozó testületnél is esedeztünk. Mi, kiknek javadalmazása a szerény fizetés mellett — a mely fizetés eddigi rangosztályunknak csak a mérnöki osztályok egynémelyikénél felel meg — egy még szerényebb munkaátalányból áll — a melyben minden kigondolható egyébb járulék, tehát a nyári 6 hónapi kiküldetésre a napidíjak és hivatalos áthelyezéseknél az úgynevezett pótlék, sőt sok más egyébb is bennfoglaltatik, jövedelmünk tehát, tekintve hogy a kiadásaink a bevétellel arányban nem állanak,— eltekintve a fárasztó nyári munkától, jóval a többi államtisztviselőké mögött marad. Mindezek daczára mi legkevésbé fogjuk érezni a törvény azon áldását, mely indokainál fogva nem ugyan a fizetésemelést czélozza, mint pótlékok segélyével inkább a a jövedelem fokozását, hogy általa lehetővé tétessék csak ,némileg is a tisztességes megélhetés. Mi, mint a társadalom mostohái, legtöbbet várunk a benyújtott törvényjavaslattól és mégis teljes bizonytalansággal nézünk jövőnk és helyzetünk javulásának megoldása elé. Mert igaz ugyan, hogy a törvényjavaslatból magunkra vonatkoztathatjuk azon §§-at, amelyek kimondják, hogy »Tisztviselői állások legfeljebb egy osztállyal sorozhatók alább annál a rangosztálynál, amelybe edddig tartoztak«, valamint »Ha az egy személyzeti létszámba tartozó állások rangosztályuk különböző fizetési fokozatai között egyenlően nem oszthatók föl, akkor a fölös számú állások arányosan a magasabb fizetési fokozatba sorozandók. Ezek értelmében tehát fizetésünk minden körülmény között csak emelkedhetik, sőt lakpénzünk is meglévén állapítva, vagyis az eddigi átalányból kikülönítve, az többé levonható nem lesz; igen ám, de még mindezzel jövedelmünk, mely a tisztességes megélhetést csak némileg is biztosítaná, nem emelkedik. Ha pedig a törvény nem helyez bennünket azon jogokba, amelyeket a többi állami tisztviselők már rég élveznek, és ha nálunk meg nem szüntettetnek az eddig fennálló visszás és kivételes állapotok, ahová bennünket az 1870-iki szervezés juttatott, — amihez ugyan, ha a kiszivárgott híreknek hitelt lehet adni, vajmi kevés reményünk lehet, jóllehet már régebben is, amikor kértük intéző köreinket, hogy lehetőleg méltányosak legyenek velünk szemben, azon ígéretet tettek és reményt nyújtottak, hogy egyelőre nem, de majd az általános fizetés-javításnál tekintettel lesznek ezen kivételes helyzetünkre. Ha tehát most sem orvosolják bajainkat gyökeresen, és a többi tisztviselőkkel nem tesznek bennünket egyenlőkké, úgy a fizetés-javítás után is csak ott leszünk, ahol amazok már a fizetésemelés előtt voltak. A különbség köztünk és közöttük a régi marad. Pedig az előbbem volt egyedüli kérésünk és arra irányult minden törekvésünk, s amiért gyakran fel is jajdultunk; 1874-ben 1883-ban és utoljára 1889-ben. Mindez ideig azonban mi sem történt. Teljes nyugodtsággal és megadással tűrtük sorsunkat, bízva egy jobb jövőben. Most azonban félretéve minden álszemérmet, kötelességünk a passivitást elhagyva a cselekvés terére kilépni. Forduljunk tehát — mert a jövőnk iránti aggodalom késztet — teljes bizalommal, tisztelettel és őszinteséggel támaszunkhoz, testületi főnökünk és osztálytanácsos urunkhoz, ki atyai jóindulattal viseltetett mindenkor irántunk, és a ki mindenkor szívén viselte a testület érdekeit. Forduljunk hozzá, mint viszonyaink legjobb ismerőjéhez és ügyünk hivatott intézőjéhez, kegyeskedjék bennünket a küszöbön lévő fizetésemelés alkalmával a többi állami tisztviselőkkel egy színvonalra emelni, s ha már a benyújtott törvényjavaslat értelmében nem is lehet bennünket az eddigi rangosztályunknak megfelelő fizetés élvezetében részesíteni, azt legalább azzal pótolni és helyzetünkön azáltal segíteni, hogy a nyári kiküldetés alkalmával — mint más hivataloknál, — napidíjakban, vagy legalább ezeket helyettesítő és a méltányosságnak teljesen megfelelő átalányban részesüljünk, hivatalos áthelyezéseknél pedig ép úgy mint más tisztviselőket bátorkártalanítás és átköltözési költségtöbblet czimén 3 havi fizetéssel kárpótolni. Nem kell, hogy kérésünket vele szemben indokoljuk, ő jól tudja bajainkat, hogy az eddigi javadalmazásunk mellett a legszerényebb igényekkel is lemondani voltunk kénytelenek a társadalomban nekünk kijelölt azon helynek betöltéséről, mely bennünket a többi államtisztviselők mellett, társadalmi állásunknál fogva joggal megillet. Kérjük , emeljen bennünket a társadalom azon színvonalára, anyagi helyzetünk javítását atyai gondoskodásával a lehetőséghez képest segítse annyira előre, hogy felette terhes és fárasztó munkánk igazságos és méltányos jutalmazásban részesülvén, ne legyünk kénytelenek a jól kiérdemelt és tisztességes munkadíjunk helyett, csekély javadalmazásunkért a nyilvánosság előtt pirulni. Kérjük , támogassa kérésünket és bölcs belátása és lelkiismeretének sugallata szerint igyekezzék segíteni mostoha helyzetünkön, biztosítván, hogy ezen elévülhetetlen érdemekért hálásak lenni soha nem szününk .